Főoldal A világ Belföld Érdekes tanulmányban vesz részt a Harkányi Gyógyfürdő

Érdekes tanulmányban vesz részt a Harkányi Gyógyfürdő

A Harkányi Gyógyfürdő, Magyarország 12 gyógyhelyének egyikeként kiemelten támogatja nem csupán az odalátogatók panaszainak enyhítését, de az általa biztosított kezelések folyamatos fejlesztését, kutatását is.

A Gyógyfürdő, mint a mozgásszervi betegségekre gyógyírt kínáló központ több, az idei évtől már az OEP támogatását is bíró kezelést kínál a hozzá látogatóknak. Ezek hatékonyságának, az életminőségre gyakorolt hatásának összehasonlítására Toronyi Adrienne doktornő készít tanulmányt. Az értekezés alapjául szolgáló kezelések 2015 őszén kezdődnek a Fürdőben.

harkanyi_gyogyfurdo

Ebben részt vehet bármely 18 éven felüli személy, aki 3 hónapnál régebb óta, vagy vissza-visszatérően szenved krónikus derékfájásban és az elmúlt három hónapban nem vett részt semmilyen fizioterápiás kezelésen. Az érdeklődők a kezelés megkezdését megelőzően részt vesznek a szokásos orvosi vizsgálaton. Amennyiben itt nem merül fel semmilyen kizáró ok, egy nyilatkozatot és kérdőívet kitöltve máris csatlakozhatnak a csaknem három hónapig tartó programhoz.

A tanulmány elkészítéséhez 4, egyenként 10 fős csoportot szervez a Fürdő, valamint a kutatási szabályoknak megfelelően egy kontroll csoport is összeáll majd, akik különböző, a derékfájás enyhítésére szolgáló kezelésen (elektroterápia, gyógytorna, ultrahang, mágnes karika) vehetnek részt. A tapasztalt változásokat a terápia végén ismét kérdőíven rögzítik.

A Harkányi Gyógyfürdőben várják a jelentkezőket, akik a tanulmány elkészítésében való részvételükért cserébe a szokásos ár feléért gyógyulhatnak majd.