Főoldal Életmód Otthon Ezeket a kerti munkákat érdemes még elvégezni idén

Ezeket a kerti munkákat érdemes még elvégezni idén

Amíg a fákról az utolsó levelek le nem hullanak, folyamatosan akad tennivaló a ház körül. Sőt, van néhány olyan munka, amelyet kifejezetten a szeptemberi-októberi időszakban érdemes elvégezni annak érdekében, hogy tavasszal a kert a legjobb formáját hozza majd. A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

Gyepgondozás

A hetek óta tartó szárazság sajnos a legtöbb pázsiton nyomott hagyott. A rendszeres öntözés mellett az őszi tápanyagutánpótlásról sem szabad megfeledkeznünk. Az őszi gyeptrágyázást még az első fagyok előtt végezzük el, válasszunk káliumban és vasban gazdag trágyát. A területre komposztot is kiszórhatunk, amely nem csak hasznos tápanyagokat tartalmaz, de magas mikroorganizmus tartalmának köszönhetően fokozza a talaj élővilágának aktivitását. Az őszi gyepszellőztetés során eltávolíthatjuk a fűszálak között kialakult filcréteget, amely elhalt növényi részekből, gyomnövényekből, mohából áll. A gyepszellőztetés után, ősz elején lehetőségünk van a kikopott, kiégett területek újrafüvesítésére is.

Talajgondozás a konyhakertben

Az őszi talajgondozással előkészíthetjük a konyhakert területét a tavaszi vetésre, palántázásra. A területet ássuk fel egy ásó segítségével vagy kapáljuk fel motoros kapával. Az erős motoros kapákkal gyorsan és látványosan végezhető a munka, mert amellett, hogy a kapálógép mélyen feltöri és átforgatja a talajt, a gyomnövényeket, növényi maradványokat is a talajba forgatja. A talajgondozás előtt érdemes a talajra szórni szarvasmarhatrágyát és komposztot, amit a kapálógéppel egyszerűen a talajba tudunk juttatni.

A zöldhulladék összegyűjtése és újrahasznosítása

Az ősszel keletkező nagy mennyiségű zöldhulladékot remekül felhasználhatjuk a komposztálás során, melynek eredményeként tökéletes virágföldet kapunk, amely tápanyagokban- és humuszban gazdag, hosszú időn át hasznosul a talajban. A komposzttal dúsított talajban termesztett növények intenzívebben fejlődnek, ellenállóbbak a betegségekkel szemben. Minél kisebbre aprítjuk a komposztálóba kerülő növényi részeket, annál gyorsabban megy végbe a komposztálás folyamata. Az őszi kertápolás során keletkező vesszőket, gallyakat, egyéb növényi hulladékot aprítógéppel daráljuk le mielőtt a komposztálóba tennénk, az avart gyűjtsük össze lombfúvóval, majd helyezzük ezt is a komposztálóba. A kertben keletkezett növényi hulladékot, a szerves háztartási hulladékokkal együtt ilyen módon tudjuk a legegyszerűbben újrahasznosítani.

Elkorhadt fák kivágása

A korhadásnak indult, vagy már teljesen elhalt fák kivágására, az idős ágak levágására is érdemes ősszel sort kerítenünk. A STIHL ergonómiailag optimalizált akkumulátoros vagy elektromos fűrészeinek segítségével egyszerűen kivághatjuk a nem kívánt fákat, bokrokat. A nagyobb méretű, nehezen hozzáférhető fák kivágása esetében kérjük szakértő segítségét, így nem csak saját testi épségünkről gondoskodhatunk, de megelőzhetjük az épületekben, kerítésben vagy más növényekben okozott károkat is.

Gyümölcsfák ültetése

A gyümölcsfák ültetését még az első fagyok előtt el kell végezni. Kisebb méretű kertbe válasszunk törpenövekedésű vagy orsó lombkoronájú gyümölcsfákat. Ültetés előtt 1-2 héttel ássunk legalább 60-80 cm mély gödröt, amibe szórjunk szarvasmarhatrágyát és komposztot, majd szórjunk rá földet, hagyjuk ülepedni. A facsemetét az ültetés előtti napon áztassuk egy napig vízbe, hogy pótoljuk a hiányzó vízmennyiséget. Helyezzük a facsemetét óvatosan a gödörbe úgy, hogy a törzsén látható szemzéshely a talajfelszín felett néhány centiméterrel legyen, majd temessük be az ültetőgödröt laza, porhanyós földdel, és öntözzük be körülötte a talajt. Kisebb fák esetében, illetve szélnek jobban kitett helyen, szúrjunk támasztékot a facsemete mellé, és óvatosan kötözzük hozzá.

Dísznövények őszi ültetése

Ősszel sem kell üresen hagynunk az ültetőládákat, sok olyan dísznövényt találunk, amelyek kifejezetten jól tűrik a hideget. Válogassunk kedvünkre a kertészetek őszi kínálatából, ahol megtaláljuk többek között a mutatós, fürtökben nyíló virágaikkal díszítő erikát és csarabot, az ezüstös színű, elegáns párnacserjét, a lila színben pompázó díszkáposztát, vagy a vidám, színes virágaival díszítő krizantémot, melynek számtalan fajtája beszerezhető.

Gondoskodás a kert hasznos lakóiról

A kert ősszel számos rovarnak, madárnak, kisemlősnek ad menedéket. Néhány egyszerű eszköz segítségével, természetes alapanyagokból akár a gyerekek bevonásával is készíthetünk a fagyok beköszönte előtt rovarhotelt, madáretetőt, madárodút vagy sünlakot.