Főoldal Szabadidő Fesztivál Fehérvári Gasztro- és Zeneünneppel indul a tavasz

Fehérvári Gasztro- és Zeneünneppel indul a tavasz

Március 5-én, 19-én és 26-án vérpezsdítő programokkal várják a közönséget Székesfehérváron. Ingyenes koncertekkel, valamint gasztronómiai különlegességekkel, termelői és kézműves vásárral készülnek a szervezők.
 
Március 5-én a Fehérvári Civil Központ előtti tér ad otthont a rendezvénysorozat nyitányaként megrendezett három koncertnek, ahol többek között a Horváth János Quintet előadását hallgathatjuk meg. A gyermekeket arcfestés, csillámtetkó és tradicionális fa játszótér várja, de termelői és kézműves vásárral is készülnek a szervezők. Így nem csak élménnyekkel, hanem valami szép kis ajándékkal is gazdagodva térhetünk haza a rendezvényről. 

Két hét múlva, március 19-én szombaton még nagyobb volumenben tárja ki kapuit a zene és a gasztronómia ünnepe. Székesfehérvár Fő utcájában a Mátyás király emlékműnél vásári forgatag, 15 órától pedig koncertek várnak mindenkit. Az est sztárfellépője 18 órától Orsovai Reni zenekara, a székesfehérvári származású NENE lesz.
 
Aki még a továbbiakban is szeretne a gasztronómia és az igényes muzsika adta élvezetekben lubickolni a szabadtéri koncerteket követően 19 órától négy elegáns étterem közül választhat (Pátria Kávéház és Étterem, Caffé Mauro, Dos Puertas Étterem és Hotel Magyar Király étterem), melyekben a Kovács Aliz trió, Horváth Dávid (gitár), a Mai Rumba és a Hász Eszter duó fognak esti koncerteket adni.

A Fehérvári Gasztro- és Zeneünnep utolsó eseménye március 26-án lesz. Ezúttal a Palotavárosi tavak rendezvényterén épül fel a színpad, melyen Pirityi Imre Zenekara, Crescendo Selecta, majd Vörös Janka és Oláh Dezső duó adnak elő. Itt ismét nem csak a fülnek jár a kényeztetés: kézműves és termelői vásárban nézelődhetünk ezen a remélhetőleg már napsütéses kellemes tavaszi hétvégén. A programok alatt mindvégig ingyenes játszóház és gyermekprogramok várják a családokat.

Fehérvári Gasztro- és Zeneünnep

PROGRAM
 
Március 5.
Áron Nagy Lajos tér (Fehérvári Civil Központ előtti tér)
15.00 Gesztesi Alexandra / Birta Miklós duó
16.30 Like a bird
18.00 Horváth János Quintet

Március 19.
Fő utca (Mátyás király emlékműnél):
15.00 Kelemen Angelika / Dorogi Ákos duó
16.30 Nagy Lili
18.00 NENE

19.00 órától
Pátria Kávéház és Étterem (Városház tér 1.) – Kovács Aliz trió
Caffé Mauro (Kossuth utca 4.) – Horváth Dávid, gitár
Dos Puertas Étterem (Fő utca 11.) – Mai Rumba
Hotel Magyar Király étterem (Fő utca 10.) – Hász Eszter duó

Március 26.
Palotavárosi tavak, rendezvénytér
15.00 Pirityi Imre Zenekara
16.30 Crescendo Selecta
18.00 Vörös Janka / Oláh Dezső duó