Főoldal Bulvár Itthon Horányi Juli: „Próbáltam ráébreszteni a páromat, hogy baj van”

Horányi Juli: „Próbáltam ráébreszteni a páromat, hogy baj van”

Horányi Juli (YOULI) több mint három évvel ezelőtt megírta Wake Up című dalát, ám a szerzemény sokáig egy fiókban pihent, a nagy debütálás pedig tavaly októberig váratott magára. A megjelenés azonban olyan jól sikerült, hogy YOULI és vadonatúj videoklipje a VIVA Push februári felfedezettjének járó elismerést is elnyerte. Az énekesnő a párkapcsolati nehézségek ihlette számról, a forgatásról és karrierje alakulásáról mesélt.

A VIVA Push minden hónapban kiválaszt egy feltörekvő előadót, vagy zenei formációt, akiket szélesebb körben is megismertet a hazai közönséggel. Februárban YOULI büszkélkedhet a jelöléssel, méghozzá Wake Up című zeneszámával, melynek különleges hangulatú klipje tavaly októberben debütált. „Körülbelül három évvel ezelőtt írtam a szövegét, egy párkapcsolati krízis ihlette. A címe (Wake Up) is arra utal, hogy próbáltam felébreszteni a páromat, ráébreszteni, hogy baj van, változtatni kell az utunkon, hogy jobb legyen a holnap, mielőtt túl késő lenne” – mesélte emlékeit YOULI. Bár az énekesnőnek nem sikerült elérnie a célját, a mai napig vallja, hogy megérte az a sok szenvedés, hiszen így megszülethetett ez a számára kedves alkotás.

A zenemű viszonylag sokáig váratott magára, hiszen jó ideig YOULI fiókjában pihent, amíg újra nem hangszerelték. „Mindig is tudtam, hogy egyszer majd meg fog jelenni ez a dal, de vártam a megfelelő pillanatra, miközben más-más dolgok is lekötötték a figyelmem” – mondta az előadó, hozzátéve, hogy a videót Beyoncé Lemonade című klipje inspirálta. A felvételeken ezúttal sokkal lengébb öltözetben láthatjuk, sőt még a tánctudását is megcsillogtatja. „Úgy érzem, még mindig keresem az utam. Ez a klip is tulajdonképpen egy kísérlet volt. Mindig feszegetem a határaimat. Régi vágyam volt, hogy egy olyan videót készítsünk, ami egy jóval mozgalmasabb és energikusabb részét mutatja be a személyiségemnek. Nagyon jól éreztem magam a forgatáson” – mesélte az énekesnő.

YOULI jelenleg a legelső albumán dolgozik, ami várhatóan nyár elejétől lesz hallható. Nem titok, hogy a művésznőhöz sokkal közelebb állnak az angol nyelvű számok, sőt, külföldi zenei karriert is tervezget, de az új lemezén magyar dalokkal is találkozhatunk majd. YOULI, ahogyan idén nyáron megjelenő első zenei albumára, ami Cseh Tamás program támogatásával készül, úgy a VIVA Push elismerésére is egy új lehetőségként tekint. „Régóta szerettem volna VIVA Push felfedezett lenni. Többször is mondogattam a kiadóban, hogy nagyon jó lenne, ha összejönne. Biztos vagyok benne, hogy így sokkal több emberhez fog eljutni a zeném” – mondta az énekesnő.