Január 1-jétől 250, közkinccsé vált mű érhető el ingyenesen a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK). Az Országos Széchényi Könyvtár kezdeményezésének célja, hogy a magyar és nemzetközi kulturális örökséget minél szélesebb kör számára elérhetővé tegye.
A gyűjteményben olyan neves szerzők munkái találhatók meg, mint Herczeg Ferenc, Nagy Lajos, Robert Capa, Gerevich Tibor, Huszti József, Papp Viktor és Rapaics Raymund. Herczeg Ferenc például a két világháború közötti időszak egyik legolvasottabb írója volt, míg Robert Capa, a világhírű magyar-amerikai fotográfus háborús képeivel írta be magát a történelembe.

A szerzői jogi védelem Magyarországon a szerző halálát követő 70 évig érvényes, ezután a művek közkinccsé válnak, így szabadon terjeszthetők, másolhatók és feldolgozhatók. A most elérhetővé tett alkotások szerzői mind 1954-ben hunytak el, és az év során további művek feltöltése is várható.
A MEK, Magyarország első elektronikus könyvtára, közel három évtizedes múltra tekint vissza, és 2024-ben rekordszámú, 20 millió látogatót fogadott. Az Országos Széchényi Könyvtár digitalizáló központja továbbra is az európai élvonalban teljesít, több mint 14 millió oldal digitalizált tartalommal.
A nemzeti könyvtár célja, hogy a magyar kulturális értékek ne csak megőrzésre kerüljenek, hanem széles körben hozzáférhetők legyenek a jelen és a jövő generációi számára. A most közzétett gyűjtemény jelentős lépés a tudás és kultúra demokratizálása felé.
Forrás: MTI








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)


![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)








![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)











