Főoldal A világ Külföld Jó gazdasági évet tudhat maga mögött az IKEA

Jó gazdasági évet tudhat maga mögött az IKEA

Az IKEA Csoport teljes forgalma meghaladta a 31,9 milliárd eurót. Az euróra átszámított összes árbevétel 11,2%-kal növekedett, az árfolyamváltozások hatását is figyelembe véve, a cég teljes forgalma 8,9%-kal nőtt. Az értékesítés mértéke a régóta működő, bevált áruházak esetében 5,1%-kal emelkedett.

„Szinte az összes piacunkon növekedést értünk el. Örülünk, hogy a tavalyi év eladási adatai ilyen jól alakultak. Munkatársaink nagyszerű munkát végeztek a minőségi és megfizethető lakberendezési termékeink fejlesztésében és értékesítésében, mind az áruházakban, mind az e-kereskedelem területén” – nyilatkozta Peter Agnefjäll, az IKEA Csoport elnök-vezérigazgatója.

Továbbra is Kína az IKEA Csoport leggyorsabban fejlődő piaca, megelőzve Oroszországot. Németországban rekordeladásokra volt példa, és Észak-Amerika is jól teljesített. Csakúgy, mint Dél-Európa, ahol szintén pozitív eredmények születtek. Az általánosságban kedvező eredményeket látva elmondható, hogy az IKEA Csoport piacainak többségére tartós növekedés volt jellemző, és csak néhány, kedvezőtlenebb gazdasági körülményekkel bíró piac mutatott gyengébb teljesítményt.

ikea_2014

Az eladások növekedése többnyire a régóta működő, bevált áruházakra volt jellemző. A digitális megoldásokkal kiegészített új áruházak szintén hozzájárultak az értékesítés növekedéséhez. Az IKEA által kínált lakberendezési ajánlatok – nem utolsósorban a háló- és fürdőszobai megoldások – sikere bizonyította, hogy a vásárlók többsége nagyra értékeli az IKEA kínálatát. A 2015-ös gazdasági évben az IKEA Csoport 13 új áruházat, valamint 3 új árufelvételi pontot nyitott, ahol a vásárlók átvehetik a megrendelt termékeiket (Spanyolországban, Norvégiában és Finnországban a teljes IKEA-választéknak csak egy része érhető el).

„A jövőre nézve számos lehetőséget látunk a folyamatos növekedésre áruházainkban és a vásárlókkal történő kapcsolattartás izgalmas és új, többcsatornás módján egyaránt – ennek az útnak még csak az elején tartunk. A folyamatos forgalomnövekedés és a kiváló eredményeinknek köszönhetően, továbbra is invesztálhatunk a  személyi állományunkba, az értékláncunkba, csakúgy, mint a fenntarthatóságba, amivel hozzájárulunk az emberek szebb hétköznapjainak megteremtéséhez” – összegezte Peter Agnefjäll.

Ebben, a klímaváltozás szempontjából kritikus évben, az IKEA Csoport és az IKEA Foundation összesen 1 milliárd eurós beruházás mellett kötelezte el magát annak érdekében, hogy felgyorsítsa az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság megvalósulásának folyamatát, és hogy támogassa a klímaváltozás által leginkább érintett közösségeket. Az IKEA Csoport ezen vállalásával közelebb került a kitűzött céljához, miszerint teljes energiafüggetlenségre törekszik, azaz legalább annyi energiát állít elő saját maga, amennyit az épületei és intézményei felhasználnak.

Az IKEA Csoport éves jelentése, valamint az IKEA Csoport Fenntarthatósági riportja 2015 decemberében kerül nyilvánosságra.