Főoldal Bulvár Itthon Kulcsár Edina őszintén mesél válásáról

Kulcsár Edina őszintén mesél válásáról

Kulcsár Edina egy frissen megjelent interjúban őszintén mesél arról, hogy milyen kihívások elé állítja az anyaság és mi volt G.w.M-mel közös kapcsolatuk olyan próbatétele, amely megerősítette nem csak őket, hanem a szerelmüket is.

A háromgyerekes anyuka most egy teljesen új arcát mutatja meg a GLAMOUR magazin első digitális címlapján. Kulcsár Edina két hónappal a szülés után, pluszkilókkal is sugárzó. Nőiességének megélése mellett azért is vállalta el a fotózást, hogy ezzel is bizonyítsa másoknak: az önostorozás helyett jobb, ha elfogadjuk azt, amink van, és megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a jelenből. A fotókat Zsólyomi Norbert sztárfotós és Kiss Márk sztárstylist, divattervező készítette.

Bár ragyog, Edina az interjúban elmondja, hogy az elmúlt időszakban háttérbe szorult a nőiessége megélése. „Nyilván próbálok figyelni a megjelenésemre, de ez nem mindig egyszerű. Viszont azt gondolom, teljesen mindegy, hogy egy, kettő vagy három gyermeked van, fontos, hogy amikor belenézel a tükörbe, úgy érezd, mindent megtettél azért, hogy jól érezd magad a bőrödben” – árulja el, hozzátéve, hogy az évek alatt megtanulta, hogy rengeteg önbizalmat és pozitív önképet ad, ha az ember foglalkozik magával.

Fotó: Zsólyomi Norbert

A csinos anyuka egyik fő támasza a párja. „Márk rengeteg önbizalmat ad, nem akar megváltoztatni. Néha visszanézem a régi fotóimat, elborzadva nézem, mennyire vékony voltam, amikor összejöttünk. Legalább húsz kilóval voltam könnyebb, és testképzavarral küzdöttem. Folyamatosan diétáztam, soha nem voltam elégedett. Amikor belenéztem a tükörbe, úgy éreztem, attól leszek boldog, ha minél vékonyabb vagyok” – utólag visszagondolva már tudja, ennek az volt az oka, hogy az ember amikor nem érzi jól magát, megpróbál változtatni a szokásain, aztán felismeri, hogy mindez azért van, mert valójában nem boldog.

Nem tagadja, az utóbbi években túl gyorsan történtek életében az események, házassága megromlása mellett fény derült új kapcsolatára is.„Ebben valóban hibát követtünk el, rosszul időzítettünk. Eleve később beszéltünk a válásomról. Folyamatosan nyomozott utánunk a bulvármédia, és egy ponton sarokba szorítva éreztem magam. Nem szerettem volna, ha nem az én oldalamon, hanem egy bulvárújság hasábjain, téves információkkal tarkítva szembesülnek az emberek a ténnyel. Nem volt sok időm, hogy meghozzam a döntést: vagy megosztom én, hogy mi zajlik körülöttem, vagy megteszi helyettem más. Külső szemmel nézve megértem azokat, akikben ellenérzést váltott ki ez az egész, vállalom, túl gyorsan történt minden, de akkor, abban a helyzetben ezt találtam a legjobb megoldásnak” – meséli az interjúban Edina, aki már nem bánja, hogy így alakult, hiszen a támadások még erősebbé tették a kapcsolatukat, és ő is erősödött.

A teljes interjú a glamour.hu-n olvasható.