Főoldal Sport Labdarúgás Labdarúgó NB I – A PMFC-t működtető társaság eleget tesz kötelezettségeinek

Labdarúgó NB I – A PMFC-t működtető társaság eleget tesz kötelezettségeinek

A labdarúgó OTP Bank Ligában 14. helyén álló PMFC-Matiast működtető PMFC-SPORT Kft. vezetése megteszi az összes szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a társaság törvényes működését biztosítsa – olvasható a klub honlapján. A pécsiek közleménye szerint az élvonalbeli csapatot működtető gazdasági társaság „a csapat működési feltételeit biztosítja, az adóbevallásait a vonatkozó előírások szerint benyújtja, a terhére keletkező adófizetési kötelezettségeinek eleget tesz”.

Mint az olvasható, a cég taggyűlése által elfogadott éves beszámolóját a vonatkozó jogszabályok szerint közzétette, az adószáma törlésére vonatkozó eljárás jogszerűségét pedig vitatja.

A Figyelő című hetilap írt arról, hogy megindulhat a felszámolás a Pécs labdarúgócsapatát működtető cég ellen, a klubot pedig bármikor kizárhatja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).

A lap állítása szerint az együttest működtető PMFC-SPORT Kft. ellen ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bejelentése nyomán immár több mint egy hónapja megindult a kényszertörlési eljárás. Hozzátették: az azt elrendelő végzésben a Pécsi Törvényszék Cégbírósága a további működéstől is eltiltotta a társaságot.

Forrás: MTI