Főoldal Bulvár Külhon Lear királyt alakítja Ian McKellen Londonban

Lear királyt alakítja Ian McKellen Londonban

Száz előadáson fogja Shakespeare Lear király című tragédiájának címszerepét játszani Ian McKellen a londoni Duke of York Színházban júliustól.

A darabot Jonathan Munby rendezésében tavaly mutatták be Chichesterben, a kritikusok méltatták az előadást és a 78 éves brit színész „csodálatos részletességgel kidolgozott alakítását”.
McKellen 11 éve játszotta utoljára a szerepet a Royal Shakespeare Company társulatával Trevor Nunn rendezésében. Az újabb londoni bemutatóról nyilatkozva elmondta, valószínűleg ez lesz az utolsó nagy shakespeare-i szerepe.

Ian McKellen londoni bemutatkozása is a Duke of York Színházban volt 1964-ben James Saunders angol író A virágok illata című színdarabjában, ezért az alakításért kapta első színházi elismerését.

„Ez egy kicsi színház, de még intimebbé kell tenni azzal, hogy a széksorok egy részét kivesszük” – írta Twitter-üzenetében.
A 78 éves színész, akit világszerte leginkább Gandalfként ismernek A Gyűrűk Ura trilógiából, az Evening Standard brit lapnak elmondta, hogy ugyan még nem készül visszavonulni, de ez a szerep arra késztette, hogy elgondolkodjon az öregedés folyamatáról.

„A darab egy korombeli emberről szól. Sajnálkozva tekint vissza és aggódva szemléli a jövőt. Az egésznek értelme van számomra. Ez egy vizsgálódás arról, mit jelent megöregedni” – magyarázta.
„A valóság az, hogy az emberek meghalnak. Senki nem figyelmeztet arra, hogy a barátaid elmennek. Ha két korombeli ember egymással beszélget, a betegségekről beszélgetnek, arról, hogy érzik magukat, és beszélgetnek a halálról. A legtöbb ember egész életét úgy éli le, hogy nem beszél erről” – vélekedett.
„Egyes színészek mindig ugyanazt és ugyanazt csinálják, és ezért sztárnak nevezik őket. Ez nem vonz engem. Szeretem a különböző kihívásokat” – tette hozzá.

A tragédiát július 11-én mutatják be és november 3-ig lesz színpadon.

Ian McKellen az 1960-as évek óta a brit színházi élet meghatározó alakja. Shakespeare több tragédiájának a címszerepét alakította, a Lear királyt először 1973-ban játszotta, de volt Rómeó, II. Edward és II. Richard is. Rendszeresen dolgozott együtt Judy Denchcsel és Helen Mirrennel.