Főoldal A világ Belföld Már lehet pályázni a világ egyik legkülönlegesebb túrájára

Már lehet pályázni a világ egyik legkülönlegesebb túrájára

A tegnapi naptól bárki pályázhat a jövő áprilisban esedékes, 300 kilométeres Fjällräven Polar 2019 túrára, amely során a világ 10 régiójából kiválasztott 20 nyertes jelentkező 5 nap alatt szeli majd át az északi sarkkör legszebb tájait szánhúzó kutyák segítségével.

A résztvevők utaztatásáról, felkészítéséről, az út során használt felszerelésekről, valamint az étkezésről is a szervező, a svéd túrafelszerelés-gyártó Fjällräven gondoskodik. A pályázók idén november 15. és december 13. között tölthetik fel jelentkezésüket a Fjällräven Polar hivatalos oldalára, és ugyanebben az időszakban gyűjthetnek a honlapon szavazatokat közösségi csatornáik, ismerőseik és egyéni ötletek segítségével.

Minden régióból két versenyző indulhat, egy a túra honlapján összegyűlt szavazatok, egy pedig a nemzetközi zsűri döntése alapján, ahol a kreativitás, a frappáns megoldások és az elhivatottság bemutatása lesznek a döntő szempontok.

Tavaly a 24 éves magyar lány, Zaja Kitty képviselte a közép- és kelet-európai régiót az expedíción, miután kreatív pályázatával a közel 5000 jelentkező közül a harmadik legtöbb szavazatot gyűjtötte világviszonylatban.