Főoldal Szabadidő Fesztivál Megvannak a 2015-ös STRAND fesztivál első fellépői

Megvannak a 2015-ös STRAND fesztivál első fellépői

2013 óta ha nyár, akkor Nagyon Balaton, ha Nagyon Balaton, akkor STRAND – Nagyon Zene Fesztivál. A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös eseménye ezúttal is Zamárdi szabadstrandján várja népes közönségét. Négy nap alatt a hazai popkultúra színe-java mellett olyan világsztárok érkeznek a STRAND-ra, mint a Simple Plan, Steve Aoki, az All Time Low és a New Found Glory. A Petőfi Rádió és a Petőfi TV négy napra Zamárdiba költözik – vélhetően több tízezer fesztiválozóval együtt.

2013-ban negyvenezren, tavaly már több mint hetvenezren látogattak el a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös nagy eseményére, a zamárdi STRAND – Nagyon Zene Fesztiválra. Bár a valódi strandidő tavaly elmaradt, a fellépők és a közönség egybehangzó véleménye szerint új sikerfesztivál született, amely olyan élményt nyújtott látogatóinak, amilyenre csak kevés rendezvény képes. (A 2014-es STRAND fesztiválról készült aftermovie-t március 25-én Petőfi TV műsorában láthatja először a közönség.)

strand_fesztival_logo

“A Petőfi Rádió mára egy valóban több platformon jelenlévő és meghatározó márkává nőtte ki magát. A rádió mellett március közepén  indult útjára a Petőfi TV és a petofilive.hu portál, a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál pedig idén már harmadik alkalommal teszi lehetővé, hogy a hallgatóinkkal és a kedvenc hazai előadóinkkal “élőben” személyesen is találkozzunk” – mondta el Horváth Gergely, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV felelős szerkesztője, akitől azt is megtudtuk, hogy a Petőfi Rádió és a Petőfi TV egyaránt élőben jelentkezik majd augusztus 19-23. között a STRAND Fesztiválról.

A STRAND 2015-ös kínálata igazán jól követi a Petőfi Rádióra is jellemző sokszínűséget. Ennek jegyében aktuális rockbandák, hiphop csapatok és az elektronikus zene nagy alakjai is jelen lesznek az idei fesztiválon. Érkezik a Summer Paradise megtestesítője, az ifjú punk-korosztály nagy kedvence, a Simple Plan, a Balaton parti cukrászdák és rajongók ezrei örömére Zamárdi közönségét is megtáncoltatja a tortadobálós színpadi show-jával világhírűvé lett dj-producer, Steve Aoki. Jön egy igazán aktuális rockbanda is, amely az utóbbi időben a Linkin Park társaságában járja a világot, idehaza pedig minden fontos kívánságlista dobogósa: az All Time Low, amely áprilisban megjelent, vadiúj albumát hozza magával. És ha már aktuális rockbandáknál tartunk, a New Found Glory minden bizonnyal sokak szívét dobogtatja majd meg a zamárdi Szabadstrandon, első magyarországi fellépésükkel.

“A Petőfi Rádió indulása és működése igen nagy hatással volt a hazai zenei életre és ez máig jellemző. Fesztiválszervezőként mi tisztában vagyunk azzal, hogy a résztvevő, ma már sok tízezres rajongótáborral bíró sztárok sikeréhez éppen a Petőfi tette hozzá talán a legtöbbet” – mondta Lobenwein Norbert főszervező, hozzátéve, hogy a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál az a “zenei seregszemle”, ahol a Petőfi hallgatóinak hazai kedvencei szinte kivétel nélkül színpadra lépnek. “Felsorolni is lehetetlen azokat a hazai előadókat, akik a Petőfi TOP 30-as listáján rendszeresen szerepelnek és a STRAND-on élőben is bemutatkoznak majd” – mondta el a főszervező.

A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni, hogy Ákos, a Punnany Massif, az Irie Maffia és a Brains mellett jelen lesz többek között a Wellhello, a Halott Pénz, a Hiperkarma, az Intim Torna Illegal, a Kaukázus, a Kiscsillag, a Quimby, a Vad Fruttik, a Tankcsapda és még közel 100, igazán izgalmas produkció.

“Két koncertszínpad és számtalan bulihelyszín, bár és más látványosság épül Zamárdiban” – meséli Fülöp Zoltán, a STRAND másik főszervezője. “A zenei programok mellett a Diákhitel Kávézó naponta reggeltől-estig beszélgetésekkel és izgalmas előadásokkal várja a fesztiválozókat.  Zamárdi 2015-ben újra történelmet ír, arra ugyanis talán még soha nem volt példa, hogy egy időben egy helyen, egymás szomszédságában két fesztivált rendezzenek. A Balaton déli partján augusztus 19-22. között  STRAND mellett a B.my.Lake fesztivál is zajlik. A STRANDosok idén már nem csak a VOLT-tal, de a B.my.Lake-kel közös bérletet is válthatnak” – tette hozzá.

A STRAND-ot és a Nagyon Balatont szervező VOLT Produkció a következő hetekre még számtalan különleges és izgalmas programmal készül, de az már publikus, hogy a STRAND Fesztivál idején és helyszínén épül fel a Balaton legmagasabb vízparti kilátója, egy kalandpark, amelyről 100 méter hosszú pályán csúszhatnak végig a vállalkozó kedvűek. Ugyancsak a STRAND keretében először láthatja fesztiválozó közönség a Balaton Method című filmet, amelyet a Nagyon Balaton is támogatott.

Kedvezményes jegyek április 15-ig kaphatók országszerte.