Főoldal A világ Külföld Musk, Bezos és Branson meghívást kap a filmeseket szállító orosz űrhajó indítására

Musk, Bezos és Branson meghívást kap a filmeseket szállító orosz űrhajó indítására

Meghívást kap Elon Musk, Jeff Bezos és Richard Branson a bajkonuri űrközpontba az első világűrben forgatandó játékfilm stábjának október elejére tervezett indítására – jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz orosz űripari vállalat vezérigazgatója a Pervij Kanal tévécsatornának nyilatkozva.

„Ma meghívót küldök Elon Musk úrnak, de szeretnénk meghívni Branson urat és Bezos urat is” – mondta Rogozin. A Roszkoszmosz vezére szerint „az űrrajongók nagyszerű triójának” megjelenése a kazahsztáni Bajkonurban a Szojuz MS-19 október 5-re tervezett indításán azt fogja hangsúlyozni, hogy az űr „egyedülálló környezet, ahol egyedülálló emberek találkoznak, akik az országok között fennálló minden probléma ellenére is megtalálják a módját az együttlétnek”.

Fotó: Shutterstock

Az űrhajó fedélzetén a tervek szerint Anton Skaplerov űrhajós, Julija Pereszild színésznő és Klim Sipenko rendező-producer fog utazni. A tartalék legénység Oleg Artyemjev űrhajósból, Aljona Mordovina színésznőből és Alekszej Dugyin operatőrből áll.

A stábok az világűrben leforgatandó első, Kihívás munkacímű játékfilm forgatására készülnek.  Az űrdráma a Roszkozmosz, a Pervij Kanal és a Yellow, Black and White stúdió koprodukciójában készül.

A meghívott három milliárdos kulcsszerepet játszik az űrrepülés, egyebek között az űrturizmus fejlesztésében. Júliusban Branson és Bezos maga is kipróbálta már az űrkapszulában való repülést, a világűr pereméig emelkedve.