Főoldal Szabadidő Programok, események Nyolc Nohab M61 mozdony vontatta a MÁV Nosztalgia szerelvényét

Nyolc Nohab M61 mozdony vontatta a MÁV Nosztalgia szerelvényét

Méltó módon zárta 2016-ot a MÁV Nosztalgia: a tavalyihoz hasonlóan Nohab-központú eseményt szerveztek, kedvezve ezzel a vasút szerelmeseinek, illetve mindenkinek, aki akár érdekes, tartalmas időtöltésre vágyott.

Véleményünk szerint alig akadhat olyan ember, aki ne ismerné a Nohab kultikus mozdonyát. Az 1847-ben, Svédországban alapított Nydqvist & Holm AB-t hárman irányították a kezdetekben, 1912-re már 1000 példánynál tartott a termelés az 1865-ben készített első gőzmozdony-modelljükből. A termelés sikeresen zajlott az évtizedek során, míg 1954-ben az ausztrál ML2-es mozdony terveinek módosításával került gyártásba Nohab. Magyarországra egy 1960-ban kiírt pályázat kapcsán került, a sikeres próbák után döntött a MÁV egy 20 darabos M61-széria beszerzéséről.

Nos, ebből a 20 darabból még a mai napig jó néhány megvan, él, virul és működőképes. A legtöbb jó kondícióban lévő, eredeti állapotára felújított Nohab M61 a MÁV Nosztalgia tulajdonában leledzenek, mint például az M61-001, az M61-006, vagy épp az M61-019 vagy az M61-020.

Fent említett példányok közül is felvonultak a 2016. december 30-án megrendezett Nohab Ünnepen, stílszerűen az M61-001 húzta nyolcadmagával a tekintélyes, MÁV Nosztalgia kocsikból ízlésesen összeállított szerelvényt.

És itt jön a kuriózum, már-már rekordkísérlet-számba menően: a szerelvényt ezúttal összes 8 darab Nohab M61 mozdony húzta-vonta Budapest Kelenföldtől egészen Tapolcáig. Természetesen autentikus, balatoni útvonalon – aki a 80-as, 90-es években volt gyerek, egészen biztosan maradandó, pozitív emlékekkel viseltet az akkori, ottani nyaralásokra, a vasútállomások emléke, valamint a hosszú, vízparti töltések hangulata egybevág a Nohabbal. Ugyanis a Balatonra szinte csak ilyen mozdonyok közlekedtek a megfelelő személy- és gyorsvonatok vezéreként.

Több MÁV Nosztalgia által szervezett úton részt vettünk már, ezúttal viszont nem a vonat fedélzetén utaztunk a végcélig, hanem autóba pattantunk, és párhuzamosan követtük az eseményeket. Balatonkenese környékén készítettünk pár felvételt, majd robogtunk is Tapolcára annak érdekében, hogy monumentális érkezés minden pillanatát rögzíteni tudjuk.

Alább tekinthető meg kisfilmünk, amelyet az esemény alkalmával készítettünk:

Miután megérkezett a nyolcasfogat, annak rendje s módja szerint lecsatolták a mozdonyokat a szerelvényről, azok tettek egy kört a pályaudvaron, majd beálltak a Vontatási telepre, szépen, felsorakozva egymás mellé.

Itt közös fotózásra, valamint a mozdonyok részletes vizsgálgatására nyílt lehetőség; rengetegen jöttek el, fiatalok, idősek, gyerekek. Sőt, egy belevaló Nohab-rajongóval is sikerült összefutnunk, aki élemedett kora ellenére gyermeki lelkesedéssel mesélt majd’ fél órán keresztül a Nohabos élményeiről, terepasztalairól, hőn dédelgetett vasútmodelljeiről. Utóbbi kapcsán előkerült egy TT méretarányú, részletes kidolgozottságú Nohab M61-001, amelyet stílszerűen az eredeti, valódi példány bal ütközője fölé helyeztünk a fotók kedvéért.

A program egyébként egész kiterjedtre sikerült: a Nohab mozdonyok mustrája mellett lehetőség adódott különböző vasutas relikviák beszerzésére a kihelyezett standon, illetve a megfelelő zenei talpalávalóról is gondoskodtak a szervezők a Mayday Session zenekar közreműködésével.

Aki megéhezett a hidegben, alkalomhoz illően jófajta gulyáslevest fogyaszthatott a közeli Locomotiv étteremben. Apropó, evés-ivás: most a MÁV Nosztalgia szerelvényéhez nem kapcsoltak étkezőkocsit, viszont az Orfeum kocsiban a Fűtőház Sörfőzde által jegyzett limitált, egyedi nyakcímkés M61 Nohab söreit lehetett beszerezni.

Bízunk benne, hogy a MÁV Nosztalgia idén, 2017-ben is szervez hasonló eseményt, hiszen jól érzékelhető volt, hogy évről évre egyre nagyobb az igény ilyen jellegű programlehetőségre. Igaz, a nyolc Nohab mozdony mennyiségét enyhén szólva nehéz lesz túlszárnyalni, de bármi megtörténhet. Annyi bizonyos, hogy mi ott leszünk, és tudósítunk ismét a történésekről.

Még több fotó: Napimagazin.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, Sony, KonzolvilágEPSONMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte