Főoldal Bulvár Itthon Oroszlán Szonja örökbefogadott egy oroszlánt

Oroszlán Szonja örökbefogadott egy oroszlánt

Csak rövid időre látogatott haza az Egyesült Államokból Oroszlán Szonja, de a közismerten állatbarát színésznő ezúttal sem tétlenkedik itthon: a budapesti Állatkerti Alapítvány programja keretében örökbe fogadta Basilt, a Budapesti Állatkert fenséges hímoroszlánját.

Oroszlán Szonja az örökbefogadáskor elmondta: számára nem volt kérdés, hogy ezt a gyönyörű nagyvadat fogadja örökbe, és így támogassa a budapesti Állatkerti Alapítványt, hiszen már korábban is volt egy örökbefogadott oroszlánkölyke. Első ránézésre úgy tűnhet, az oroszlánokat a névazonosság miatt kedveli a színésznő, pedig nem erről van szó: azért tartja különösen fontosnak ezt a fajt, mert a kritikusan veszélyeztetett ázsiai oroszlánok populációja mára alig néhány ezer egyedet számlál, és természetes életterük néhány száz kilométerre korlátozódik Ázsiában. Nem véletlen, hogy Magyarországon egyedül Budapesten láthatóak ezek a fenséges állatok. Basil, a hím 7, párja, a nőstény Kankai pedig 8 éves. Oroszlán Szonja elmondta, hogy az örökbefogadás nemcsak kitűnő ajándék lehet, hanem az állatok támogatásának is nagyszerű módja, amellyel ténylegesen a Budapesti Állatkert lakóinak mindennapi jóllétéhez, és egészséges életéhez járulhatnak hozzá a nevelőszülők.

oroszlán-szonja-allatkert-1

Az örökbefogadás az Alapítvány a Budapesti Állatkertért szervezet Esti séták nevű programja keretein belül zajlott. Ez a kéthetente megrendezett esemény igazán különleges: a vendégeket a rendes nyitvatartási időben nem látogatható helyszínekre is elkalauzolják a túravezetők, így például tapírtapogatás vagy óriáskígyó cirógatás közben nyílik lehetőség közelebbről is megismerkedni a Budapesti Állatkert lakóival. Montskó Éva, az Alapítvány a Budapesti Állatkertért elnöke szerint azért érdemes este is ellátogatni az állatkertbe, mivel annak lakói közül sokan ilyenkor másként viselkednek, mint nappal, az Állatkert rendes nyitvatartási idejében. Az esti sétán tapasztalt szakvezetők kalauzolják a látogatókat, s nem csak az állatokat mutatják meg: például az állatorvosi rendelőbe, vagy az állatkerti konyhába is betekintve a résztvevők megismerkedhetnek az Állatkert működésével, munkájával, kulisszatitkaival.

Az esti séták egyik sztárja kétségkívül Géza, a tapír, aki szívesen fogad egy kis simogatást, és aki csakúgy, mint az Állatkert többi lakója, várja a lelkes örökbefogadókat. A nevelőszülőség egy éven át tart, melyről oklevelet kapnak az örökbefogadók, valamint évente kétszer látogathatják a nevelőszülői fogadóórát, melynek keretében ingyenes állatkerti sétán is részt vehetnek, és érdeklődhetnek kedvencük hogylétéről. Az Alapítvány honlapján keresztül akár már néhány kattintással is örökbe lehet fogadni a kiválasztott kedvenceket.