Főoldal Szabadidő Koncertek Öt év után jövőre visszatér Budapestre Loreena McKennitt

Öt év után jövőre visszatér Budapestre Loreena McKennitt

A kanadai énekesnő, a kelta zenei világ egyik legismertebb előadója The Visit Revisited című európai turnéja keretében 2024. március 24-én az MVM Dome-ban lép fel.

A 24 állomásos tavaszi európai turné 2024. március 6-án indul Eindhovenben és április 8-án zárul Londonban. A koncertsorozat érinti Németországot, Svájcot, Franciaországot, Olaszországot, Ausztriát, Belgiumot, Magyarországot és Lengyelországot is – közölte a szervező Green Stage Production iroda hétfőn az MTI-vel.

A turné eredetileg Loreena McKennitt 1991-ben megjelent The Visit című albumának 30. évfordulja kapcsán szerveződött. Ez az album hozta meg az énekesnő számára a nemzetközi népszerűséget, a lemez mérföldkő volt a művész életében. A jubileumra 2021-ben megjelent a The Visit: The Definitive Edition című bővített, újramaszterelt változat; az évforduló koncertsorozat első felvonása tavaly szeptemberben indult, és tíz előadásból állt Kelet-Kanadában.

Loreena McKennitt nemcsak énekel a színpadon, de hárfán, harmonikán és zongorán is játszik. Mostani kísérőzenekarában Caroline Lavelle (cselló), Brian Hughes (gitár), Hugh Marsh (hegedű) és Dudley Phillips (basszusgitár) szerepel.

A stílusában alapvetően a kelta muzsikához, tágabb értelemben a világzenéhez közel álló kanadai énekesnő, dalszerző számos mást is kipróbált már, dalszövegei forrásaként pedig irodalmi műveket használ fel.

Már debütáló albumát, az 1985-ben megjelent Elementalt is saját kiadója, a Quinlan Road adta ki. A széleskörű ismertségét negyedik lemeze, a hat évvel később elkészített The Visit hozta meg számára és szinte valamennyi későbbi anyaga – The Mask and Mirror (1994), The Book of Secrets (1997), An Ancient Muse (2006), A Midwinter Night’s Dream (2008), The Wind That Shakes the Barley (2010), Lost Souls (2018) – nagy siker volt. A világ negyven országában mintegy húszmillió lemezt adott el.

Művészetét számos kanadai és nemzetközi díjjal ismerték el, kétszer is megkapta a JUNO-díjat, amely a kanadai zeneipar legfontosabb kitüntetése, 2004-ben az észak-amerikai ország legrangosabb kitüntetését, az Order of Canadát is átvehette. A legjobb kortárs világzenei album kategóriában 2007-ben Grammy-díjra jelölték az An Ancient Muse-ért.

Zenéje a pop-, a nép- és világzene ötvözete, benne a hagyományos kelta motívumok a legerőteljesebbek. Lemezeinek készítése előtt komoly kutatásokat végez, és mivel szenvedélyes utazó, a kelta kultúra alapos megismerése érdekében elutazott Írországba, Spanyolországba, járt Kínában, Mongóliában, Törökországban és Észak-Afrikában, valamint a Transzszibériai Expresszel keresztülutazta a volt Szovjetunió területét is.

Loreena McKennitt színészként, énekesként és zeneszerzőként dolgozott a híres stratfordi Shakespeare Fesztiválon A vihar, A két veronai nemes és A velencei kalmár című darabban, írt zenéket mozi- és tévéfilmekhez (Hegylakó 3. – A mágus, A katona, Jade, A szentfazék, Artúr király és a nők).

A kanadai előadó 2012-ben és 2019-ben is járt Magyarországon.

Forrás: MTI