A svéd FOREO beauty-tech cégnél a női alkalmazottak aránya 70%, közülük 60% vezető pozícióban dolgozik; bizonyítva, hogy a vállalatnál kiemelt érték a nemek közötti és munkahelyi egyenlőség megtartása. Az idei Nemzetközi nőnap alkalmából a FOREO globális kampányt indított “Beauty is statement” („A szépség egy döntés”) címmel, hangsúlyozva, hogy a szépség választás, nem pedig tulajdonság.
A FOREO mélyrehatóan megvizsgálta az emberi evolúció „szépséggel kapcsolatos előítéleteit”, és megállapította, hogy a szépség már a történelem előtti időkben is bizonyos előnyökkel járt. Úgy hitték, aki szép, az jó is, ezért az ősi törzsekben a „szép” embereket kedvesebbnek, egészségesebbnek és őszintébbnek tartották. Ma már több tanulmány is foglalkozik azzal, hogy születésünktől fogva érzékeljük azt, ki szép.
Egy másik érdekes jelenség a szépséggel kapcsolatos előítéletek közül a “pulchronomics” térnyerése, amely a közgazdaságtan viszonylag új kifejezése. Ennek az elméletnek a kutatói azt kutatják, hogy a “szépséget jutalmazzák”, míg a „csúnyaságot büntetik” a munkahelyeken, a szociális érintkezéseknél, sőt, akár a házasságokban is. Megállapításaik szerint a vonzó emberek nagyobb valószínűséggel kapnak jó állást, eredményesebben és jobb fizetésért dolgoznak, könnyebben kapnak hitelt, jóképűbb és magasabban képzett házastársakat választhatnak.
Ez a pozitív diszkrimináció akár több százezer dollárt és mintegy 10%-os jövedelem-különbséget jelent a társadalom legvonzóbb és legkevésbé vonzó csoportjai között, tehát a szépség végső soron kissé tisztességtelen előnyökkel is járhat. Fontos megjegyezni azt is, hogy a köztünk élő „szép” embereknek, főleg a nőknek azonban nem mindig “szuper” az élete, hiszen a kutatások azt is kimutatták, hogy a nagyon vonzó nők hátrányba kerülhetnek a munkaerőpiacon, különösen a hagyományosan férfias szakmákban.
„A FOREO továbbra is kiáll mind a nemi, mind a szépséggel kapcsolatos diszkriminációk ellen. Mi azt tesszük, amihez a legjobban értünk: önbizalommal ajándékozzuk meg az embereket és képessé tesszük őket arra, hogy megmutathassák valódi, gyönyörű énjüket és egyedi szépségüket.” – mondja Boris Trupcevic, a FOREO ügyvezetője. “De ott vagyunk akkor is, ha valakinek önbizalom terén támogatásra lenne szüksége: az emberek 34%-a nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén méltánytalan elbánásban részesült, például a rossz minőségű bőre miatt; a csúcstechnológiás készülékeinkkel kialakított új bőrápolási rutin máris egy nagyszerű kezdet lehet ennek kezelésében.”
Idén, a Nemzetközi nőnap alkalmából a FOREO minden gyönyörű nőnek önbizalmat szeretne adni, ezért a FOREO különleges ajánlata először tartalmazza a LUNA 3 Plust, a FOREO bestsellerét, három nagyszerű tulajdonsággal: T-Sonic pulzálással, termo-technológiával és mikroáram funkcióval.
Megérkezett a háromszoros Grammy díjas énekesnő, Camila Cabello várva várt vadonatúj slágere a ”Bam Bam,” amelyen Ed Sheeran is közreműködik. A dalhoz videóklip is készült Mia Barnes és Dave Meyers rendezésében, akivel a ”Havana,” a ”Senorita,” az ”My Oh My,” és a ”Liar” forgatásán is együtt dolgoztak.
A ”Bam Bam” Camila első dala 2022-ben, és az április 8-án megjelenő ”Familia” lemezen szerepel majd, amely az énekesnő harmadik stúdióalbuma lesz. Az album bejelentésével együtt érkező első dal a ”Don’t Go Yet” címet kapta, és júliusi megjelenése óta közel 250 millió streamelésnél tart Spotifyon.
Emellett a ”Bam Bam” újra egyesíti Camila elképesztő energiáit a világhírű énekes és dalszerző, Ed Sheeran tehetségével, akivel korábban Ed ”South of the Border” című dalán dolgoztak együtt, 2019-ben.
Mostantól Magyarországon is elérhető az HBO Max, amely streamingszolgáltatóként az HBO, a Warner Bros., DC, a Cartoon Network, aMax Originals és mások tartalmainak ad otthont. A platform az HBO GO szolgáltatását váltja le.
Christina Sulebakk, az HBO Max EMEA régiós igazgatója elmondta: „Hatalmas öröm számunkra, hogy az HBO Max már Magyarországon is streamel, és egy helyen teszi elérhetővé a legjobb szórakoztató tartalmakat, filmeket, európai produkciókat és gyerekműsorokat. Ráadásul a remek történetek magyar rajongóinak hihetetlen ár-érték arányt kínálunk, amikor a normál havi árból előfizetésük teljes időtartama alatt több mint 30%-os kedvezményt biztosítunk.”
„Közép-Kelet-Európa volt az, ahol 1991-ben az első lineáris csatornáink megjelenésével minden elkezdődött európai üzletágunk számára. Nagy örömünkre szolgál, hogy ma, több mint 30 évvel később teljesen újfajta hozzáférési lehetőséget biztosíthatunk a régió rajongóinak az összes kedvenc szórakoztató műsorukhoz.”
Az HBO GO közvetlen előfizetőit automatikusan átirányítják az új platformra, ahol kedvezményes, mindössze 1590 forintos havi díjat fizetnek majd az HBO GO jelenlegi, 1890 forintos díja helyett. A promóció révén az ügyfelek az előfizetésük teljes időtartama alatt több mint 30%-os kedvezményt kapnak a normál havi díjból.
Ugyanezzel a kedvezményes havi díjjal fizethetnek elő a szolgáltatásra szerződésük teljes időtartama alatt azok az új ügyfelek is, akik március 31. előtt regisztrálnak. Azok számára, akik március 31. után regisztrálnak, a normál díjas havi előfizetés havonta 2390 forintba kerül majd. Emellett egy új, kiemelkedő ár-érték arányt biztosító éves előfizetés is bevezetésre kerül, amely 12 hónapos hozzáférést tesz elérhetővé nyolc hónap áráért. Az azonnali hozzáféréshez kérjük, látogassa meg a http://www.hbomax.com weboldalt. Az HBO Max több operátor partnereken keresztül is elérhető lesz.
Az HBO Max mindenki számára kínál valamit, ezért a platformon öt fantasztikus hub, azaz tartalomközpont található.
Az HBO Original továbbra is olyan díjnyertes műsorokat szállít majd, mint a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése, Az aranykor vagy az Eufória. A platformon kultikus klasszikus sorozatok is elérhetők lesznek, mint például az Utódlás, a Trónok harca vagy az Easttowni rejtélyek.
A Max Original sorozatok között olyan címek találhatók meg, mint a Tizenegyes állomás (Station Eleven), az Egyetemista lányok szexuális élete (The Sex Lives of College Girls), a Hacks – A pénz beszél, A lány a múltból (The Girl Before), a Szerelemre tervezve (Made for Love), az És egyszer csak… és A farkas gyermekei.
A DC hubja a a szuperhősfilmek és -sorozatok széles választékát kínálja majd. A kritika által méltatott Harley Quinn animációs sorozat exkluzív premierként érkezik az HBO Maxre. Új sorozatok is elérhetők lesznek, például a Superman és Lois, a Stargirl, a Doom Patrol és népszerű kasszasikerek is, köztük Az Igazság Ligája, az Aquaman, a Wonder Woman, a Joker, a Batman (1989), a Batman visszatér (1992), vagy éppen animációs filmek, mint például a Batman: A sötét lovag visszatér 1–2. rész és a Batman: Hush.
A Cartoon Network válogatásában gyerekeknek szóló animációkat lehet nézni, többek között a Gumball csodálatos világa, a Scooby Doo és a Tini titánok, harcra fel című rajzfilmeket.
A Warner Bros. hubjában olyan elismert filmeknek ad otthont az HBO Max felülete, mint a Kimi, a Utóhatás (Fallout), a Semmi hirtelen mozdulat (No Sudden Moves), A maffia szentjei (Many Saints of Newark), a Dűne vagy a Mátrix: Feltámadások. Emellett kultikus klasszikusok is megtalálhatók lesznek a kínálatban, például a Halálos fegyver 1–4., a Több mint testőr, a Mad Max: A harag útja és az Acéllövedék.
Forgatókönyv nélküli szórakoztató műsorok is elérhetők lesznek, számos egyéb cím mellett például az Amy babát vár (Expecting Amy), az Ellen és a dizájnerek (Ellen’s Next Great Designer), az FBoy Island – Kamuarcok szigete, a Selena + Séf és a Zero Waste Séf.
A nemzetközi bemutatók mellett a következő hónapokban több exkluzív magyar film premier lesz az HBO Max-on: Zsótér Indi Dániel, Vida Orsolya és Dimeth Balázs Ferenc részben közösségi finanszírozásból készült, a 2020-as karantén időszakot misztikusan feldolgozó szkeccsfilmje, A Karantén Zóna. A platformon lesz a premierje két fesztivál kedvenc és fesztivál díjas rövidfilmnek is: elsőként Holtai Gábor filmje, a Második kör érkezik, amelyben Lovas Rozi és Molnár Áron próbálnak eligazodni a bürokráció útvesztőiben A másik Aracsi Norbert Elfelejtett nemzedék című alkotása, amely témája miatt aktuálisabb, mint valaha…Továbbá érkezik még a mozikban sikerrel futó, Kis Hajni kritikus és közönség kedvenc filmje, a Külön falka is.
Az HBO Max eszközök és platformok széles skáláján lesz elérhető, többek között okostévéken (bizonyos Samsung, LG és Android TV™ platformon), streaming eszközökön (Apple TV 4K és Google Chromecast™), játékkonzolokon (PlayStation®5, PlayStation®4, Xbox One és Xbox Series X|S), mobiltelefonokon és táblagépeken (iPhone, iPad, iPod Touch és Android™), valamint online a http://www.hbomax.com weboldalon.
Az ügyfelek a fő fizetési szolgáltatókon keresztül (VISA, Mastercard és PayPal), valamint a fő alkalmazásáruházakban (Apple App Store, Google Play Store és Samsung Checkout) alkalmazáson belüli vásárlás során is fizethetnek a szolgáltatásért. Az HBO Max még élvezetesebb nézői élményt kínál majd a rajongóknak. Funkciói közé tartozik a személyre szabás lehetősége akár öt nézői profillal, három egyidejű streamelés, előfizetésenként korlátlan számú regisztrált eszköz, 5.1-es térhangzás, Dolby Atmos és bizonyos címek 4K felbontású elérése.
A következő 15 országban indult el a tegnapi napon az HBO Max: Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország, Moldova, Montenegró, Hollandia, Észak-Macedónia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia.
„Kevesebb mint 24 hónap alatt felépítettünk egy folyamatosan bővíthető streaming üzletágat, amely már 61 területen van jelen, és ez a szám folyamatosan bővül. Az HBO Max International továbbra is fontos része lesz globális növekedési történetünknek” – mondta el Johannes Larcher, az HBO Max International vezetője. „Különösen büszke vagyok arra, hogy a közép- és kelet-európai jelenlétünket tovább erősíti az HBO Max mai napon történő elindítása, és hogy ebben a kihívásokkal teli időszakban még jobban bizonyítjuk a rajongók, partnerek és alkalmazottak iránti nagymértékű elkötelezettségünket a régióban.”
Az HBO Max jelenleg 61 területen elérhető Európában, az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában és a Karib-térségben. Globális terjeszkedése az idei év során később folytatódik, amikor Törökországban, Görögországban, Izlandon, Észtországban, Lettországban és Litvániában is elindul a szolgáltatás, amely a tervek szerint a további terjeszkedés során Délkelet-Ázsiába is eljut majd.
Számos tényező folyamatosan hat az albérletpiacra, az árak emelkednek, sokan várják az olcsóbb albérleteket, de nő azok száma is, akik számára a minőség az elődleges.
A KSH adatai szerint országosan 15,1 százalékkal, a fővárosban pedig 15,7 százalékkal nőtt az albérletek ára egy év alatt. Bár a koronavírus-járvány visszavetette a keresletet és így az árak is alacsonyabbak voltak, 2021 februárja óta az árak egyenletesen és folyamatosan nőnek.
Fókuszban a kiadó szobák
Nem mindenki szeretne egy teljes lakást kivenni, ennek több oka is lehet. Fellendülőben van a kiadó szobák piaca, aki tanulni vagy dolgozni, egyedül érkezik a fővárosba, mindenképp érdemes megfontolnia ezt a lehetőséget. Anyagilag mindenképp jobban megéri egy szobát kivenni, mint egy teljes lakást, és sokan úgy gondolják, hogy inkább bérelnek egy magasan felszerelt, modern lakásban egy szobát, mintsem egy árban talán hasonló, de alacsonyabb színvonalú lakást. Nem beszélve arról, hogy így új embereket ismerhetünk meg, új barátságok születhetnek. Aki egy idegen városban kezdi meg új életét, annak számára különösen fontosak ezek a kapcsolatok.
A közlekedés nagyon nagy szerepet játszik a kiadó szoba kiválasztásánál, mint ahogy az ár és sok más tényező is. A kiadoszobabudapest.hu a főváros minden részén kínál kiadó szobákat, leginkább fiatalok számára. Lakásokat, szobákat, saját fürdőszobás lakrészeket egyaránt. Albérletkereséskor fontos a bizalom, a megbízhatóság és ezt garantálja ez a cég, bizonyíték erre az is, hogy az ügyfelek 99 százaléka meg van elégedve a szolgáltatás minőségével.
Minőség és kényelem
Mindennel felszerelt, gépesített lakások várják a lakóikat, ide tényleg már csak beköltözni kell. A meghibásodott gépek javításáról sem a lakóknak kell gondoskodniuk, ezt a szerződött partnerek a lehető legrövidebb idő alatt elvégzik. A lakásokat minden esetben helyreállítják, miután kiköltözik valaki, így az új lakók azt kapják, amit az interneten látnak. Bizonyára sokan találkoztak már olyan hirdetésekkel, amelyekről aztán kiderült, hogy közük sincs ahhoz, ahogyan az adott ingatlan a valóságban kinéz.
A minőség és a kényelem mellett a törvényesség is fontos. A Global Best Property Zrt. minden esetben bérleti szerződést köt a bérlővel, számlát ad, ami igen ritka manapság a piacon. A számlaadásnak azért is nagy a jelentősége, mert így igényelhető a lakhatási támogatás, amit azok igényelhetnek, akik állandó lakóhelyüktől távol vállalnak munkát.
Lakás vagy szoba?
Sokan köteleződnek el a teljes lakás bérlése mellett, és egyre többen vannak azok is, akik szívesen élnek együtt más emberekkel. Aki szobabérlésen gondolkodik, érdemes itt kezdenie a keresgélést, mert biztos lehet abban, hogy a lakótársakat szűrők alapján válogatják össze, pontosan azért, hogy minimális legyen a konfliktusok lehetősége. Akármelyik mellé is tesszük a voksunkat, keressünk olyan helyet, ahol hosszabb távon is el tudjuk képzelni a mindennapokat. Sokan kínálnak ma kiadó szobát Budapesten, érdemes rászánni az időt a tökéletes új otthon megtalálására.
Hat viszonylag egyszerű életmódbeli változtatással mindenki hozzájárulhat a klímaváltozás elleni küzdelemhez – állapította meg egy új tanulmány, amely egyebek mellett az egészséges, főként növényi alapú táplálkozást és az elektronikai cikkek legalább hét évig tartó használatát szorgalmazta.
A három vezető intézmény által készített tanulmány kiemelte, hogy a kormányok és az egyes emberek kis változtatásokkal jelentős hatást érhetnek el a globális károsanyag-kibocsátás csökkentésében. A The Guardian által hétfőn ismertetett tanulmány szerint hat konkrét kötelezettségvállalás betartása visszafoghatná az elszabadult fogyasztást, amely részben az éghajlati válság okozója.
A Leedsi Egyetem tudósai által végzett, valamint az Arup globális mérnöki cég és a világvárosok C40-es csoportjának szakértői által végzett kutatás szerint a hat vállalás teljesítésével annak a kibocsátáscsökkentésnek a negyedét el lehetne elérni, amellyel a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt lehetne tartani.
A tanulmány hétfői megjelenésével egy új klímamozgalom is útnak indult. Az ugrás (The Jump) elnevezésű mozgalom arról igyekszik minél több embert meggyőzni, hogy vállalja a hat ígéretet. Tom Bailey, a kampány társalapítója hangsúlyozta: egyszer s mindenkorra véget vetnek ezzel a vitának, hogy az állampolgároknak lehet-e szerepe a bolygó megvédésében. „Nincs időnk rá, hogy megvárjuk, amíg egy csoport lép, minden szereplő minden lépésére szükség van” – fogalmazott. A múlt héten az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) az eddigi legborúsabb figyelmeztetésével állt elő, rámutatva, hogy a klímaválság rohamosan gyorsul, és csak kevés esélyünk maradt arra, hogy elkerüljük a legsúlyosabb pusztítást.
Bailey szerint mivel a világ az ökológiai összeomlás szélére jutott, a következő évtizedben működőképes alternatívára van szükség az „egyetemes fogyasztói társadalom” helyett.
„A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a kormányoknak és a magánszektornak kell a legnagyobb szerepet játszania, de az elemzésünkből az is ugyanilyen egyértelmű, hogy az egyes emberek és a közösségek is hatalmas változást érhetnek el” – mutatott rá.
Az kampány arra kéri az embereket, hogy egy, három vagy hat hónapra vállalják a következő hat életmódbeli változtatást: fogyasszanak zömmel növényi alapú táplálékot, egészséges mennyiségben, pocsékolás nélkül; ne vegyenek évente háromnál több új ruhadarabot; legalább hét évig használják az elektronikai eszközeiket; legfeljebb háromévente egyszer tegyenek rövid és nyolcévente egy hosszú repülőutat; szabaduljanak meg saját motoros járműveiktől, ha tudnak, ha pedig nem, akkor tartsák meg őket hosszabb időre; hajtsanak végre legalább egy nagyobb változtatást, például forduljanak a zöld energia felé, szigeteljék le az otthonukat vagy váltsanak nyugdíjbiztosítót.
Bailey dolgozta ki a legutóbbi váltasztásokra a brit Munkáspárt számára az energiaágazat szén-dioxid-mentesítésére irányuló tervet. Az elmúlt 15 évben Angliában, Amerikában és Kínában dolgozott a zöld energiaágazatban, és véleménye szerint az egyéni változtatások elvezethetnek a közösségi szintű fellépésekhez, ami végső soron hozzájárulhat a rendszerszintű változáshoz.
Bailey szerint bár nem mindenki tudná vállalni az összes pont teljesítését, már az is nagy hatással lehet, ha sokan belevágnak. „Nem a kőkorszakba kell visszatérni, csak meg kell találni az egyensúlyt. A viszonylag gazdag országokban a kevesebb fogyasztás több kreativitást, vidámságot, kapcsolatot jelenthet. Éljünk az örömöknek, ne a dolgoknak” – hangsúlyozta.
A tanulmány a világ vezető városaiban élő emberek fogyasztásának hatását vizsgálta. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a fenti hat lépés 25-27 százalékkal csökkenthetné az üvegházhatású gázok globális kibocsátását. A tudományos bizonyítékok gyarapodásával egyértelmű, hogy a társadalom minden rétegének cselekednie kell – mutatott rá Ben Smith, az elemzést végző Arup klímaváltozással foglalkozó igazgatója.
Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt.
Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: május 6-án nyílik meg a városban már hagyományos nemzetközi csipkekiállítás, amelynek díszvendége Horvátország lesz. Az itt készült kézimunkák között kiemelt helyen mutatják majd be a Kiskunhalas testvértelepülésén, a csipke városának is nevezett horvátországi Lepoglavában készült munkákat. A három héten át látogatható tárlathoz kapcsolódóan a magyarországi csipkekészítők körében meghirdetik az Öltözetünk dísze a csipke című pályázatot. A felhívásra olyan különféle technikákkal készült csipkéket várnak, amelyek a hagyományos és a modern öltözetet egyedivé, különlegessé teszik. Egyebek mellett gallért, zsabót vagy mandzsettát tervezhetnek a jelentkezők, de elfogadnak csipkével díszített ruhákat is. Valamennyi pályamunkát bemutatják majd a kiállítás ideje alatt.
A Csipkeház elképzelései között egy „120 éves a halasi csipke” felirattal ellátott emlékérem kibocsátása is szerepel, amelyiknek egyik oldalán Pajorné Berta Györgyi köralakú csipketerve lesz látható, a Fantáziavirágos elnevezésű. Az érem másik oldala pedig Dékáni Árpád és Markovits Mária szobrát jeleníti majd meg.
Az intézmény tervei között szerepel egy színes, képekkel gazdagon illusztrált, új, a halasi csipke történetét bemutató album kiadása is. Az igazgató beszámolt arról is, hogy a halasi csipke a közelmúltban állandó tárlatot kapott Lakiteleken, az új Hungarikum kiállítóházban. Ezen kívül a Csipkeház és a Halasi Csipke Közalapítvány felkérést kapott egy időszaki kiállítás megrendezésére Székesfehérváron, az Aranybulla 600. évfordulójára szervezett programsorozat keretében. Továbbá ősszel Belgiumban, az év végén pedig Budapesten mutatják majd be a halasi csipkét.
Mint mondta, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum műhelyében jelenleg 11 csipkevarró dolgozik. Amellett, hogy emléket állítanak és bemutatják a csipkevarrás folyamatát értékesítésre is készítik a csipkét.
Szécsiné Rédei Éva hangsúlyozta, hogy maga a kész csipke és a készítés technikája is védett, amely csak Kiskunhalason tanulható. A hatvan különféle öltéssel varrt halasi csipke alapjainak elsajátításához legalább egy év, a nagyobb munkák készítéséhez azonban három-négy év tanulás és gyakorlás szükséges – mondta.
Az intézményvezető emlékeztetett, a halasi csipke megálmodója Dékáni Árpád, a helyi református gimnázium rajztanára volt, aki 1902-ben készítette el az első mintarajzokat. Ezek alapján a kiskunhalasi származású Markovits Mária varrónő alkotta meg a csipkéket, a hímzésből továbbfejlesztett egyedülálló technika alkalmazásával. Az első halasi csipkéket 1902 decemberében a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatták be. A magyar varrott csipke újszerűen hatott, és külföldön is hamar kedveltté vált, hiszen korábban főként a vert csipkét készítették.
A népszerű gála idén ünnepli a 30. jubileumát, és ehhez méltó, fergeteges estével várja a lelkes rajongókat. Az MTV Movie & TV Awards június 5-én a filmkedvelő közönség kedvenceit jutalmazza, szavazatuk dönt arról, kik érdemlik meg a csinos szobrokat a legkülönbözőbb kategóriákban. A Legjobb film, sorozat és a színészi díjak mellett fény derül majd arra is, melyik harcjelenet zúzott a legnagyobbat, illetve mely karakterek közt csattant el a legemlékezetesebb csók. Június 6-án pedig jöhet a ráadás: az MTV Movie & TV Awards: Unscripted során a valóságshow-k és a tévéműsorok juthatnak megérdemelt szobrokhoz!
Az MTV nem csak a mozifilmes, hanem a televíziós produkciók elismerésére is hivatott gálája, az MTV Movie & TV Awards idén is két gálával tér vissza a képernyőkre. Az első, hagyományos ünnepségét követően második estéje a legikonikusabb, szabályokat nem ismerő reality sorozatok köré fog épülni, természetesen a már megszokott módon, hisz 2022-ben is a közönség szavazatai döntenek.
Mindkét estnek a legendás Los Angeles-i Barker Hangar ad majd otthont, ahol a jelöltek sokasága mellett színvonalas fellépők műsorai is terítékre kerülnek. A gálát a nemzetközi MTV adásában világszerte 180 ország területén fogják sugározni. A további részletek, többek közt a két kihagyhatatlan esemény házigazdáinak, jelöltjeinek és fellépőinek bejelentése még várat magára.
Azok a csillagászok, akik úgy vélték, felfedezték a legközelebbi fekete lyukat, most azt mondják, tévedtek: egy két csillagból álló rendszert találtak, a párosból az egyik egy „csillagvámpír”.
A Telescopium csillagkép HR 6819 jelű rendszere 2020-ban került a hírek élére, amikor a csillagászok bejelentették, hogy fekete lyuk található benne. A Földtől csak ezer fényévre lévő égitest volt az eddig azonosított fekete lyukak közül a legközelebbi. A felfedezést tevő kutatócsoport akkor azt írta, a fekete lyuk léte szükséges volt, hogy értelme legyen a rendszer két csillaga mozgásának, ami arra utalt, hogy egymás körül kering a fekete lyuk és az egyik csillag, a másik csillag tágabb pályán mozog.
Kép forrása: ESO/L. Calçada
A tudósok most azt írták, tévedtek, a fekete lyuk nem létezik. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) csillagásza, Dietrich Baade, a tanulmány társszerzője azt mondta, korábban csak egy fényfoltot észleltek, amely két csillagra utaló jegyeket tartalmazott.
Mivel mindkét csillag fényessége és kora hasonló, a tömegük is hasonló lenne és nagy sebességgel keringenének egymás körül.
„Mivel csak azt a csillagot láttuk, amely körül nagy sebességgel keringett valamilyen nagy tömegű égitest, amit nem láttunk, feltételeztük, hogy ez a láthatatlan óriás egy harmadik objektum, nevezetesen egy fekete lyuk” – mondta Baade.
Más kutatók azon a véleményen voltak, hogy a rendszerben csak két csillag van, egyikükből nemrégiben a másik kiszakított egy darabot, az ilyet néha csillagvámpírnak nevezik. A vámpír tömege ezután lényegesen megnőtt – írta a The Guardian online kiadása az Astronomy and Astrophysics című szaklap friss száma alapján. Az új tanulmányban Baade és kutatótársai az ESO két teleszkópja, a VLT és a VLTI új adatait elemezték.
Noha az eredmények alapján a fekete lyuk gondolatát elvetették, a kutatók bizakodnak. „A lerabolt csillag még izgalmasabb, mint a fekete lyuk, mert olyan fázisban kapták el, ami a rendszer teljes élettartamának csak egy igen kis töredéke” – mondta Baade.
A lecsupaszított csillag megmutathatja az égitest belső részeit, mert a vámpírcsillag „harapása” eltávolította róla a vastag külső rétegek átláthatatlan függönyét, így közelebbről nézhetjük meg, hogy hozza létre a csillag az energiát, amelyet kisugároz, és hol szintetizálja az új elemeket – tette hozzá.
A tudós szerint amikor ilyen elemek lökődnek ki, a csillagpor nemcsak új csillagokat, hanem bolygókat és bolygólakókat is létrehozhat.
Házikedvenceink rengeteg örömet és színt visznek életünkbe. Kedvességükkel és odaadásukkal megszépítik napjainkat, remek társak. Azonban mindehhez az is hozzátartozik, hogy ők nem törlik meg a lábukat mielőtt otthonunkba lépnek és legtöbbjük bundát is visel, ami pont ugyanúgy hullik, mint a mi hajunk. Így aztán a házi kedvencekkel való csodás együttlét a takarítás frontján állandó kihívást jelent.
Felmérések szerint Magyarországon 2,5 millió kutya és megközelítőleg 2,3 millió macska él a háztartásokban, ami azt jelenti, hogy nagyjából minden második családnak van háziállata. Ebben meghaladjuk az európai átlagot, ahol ez a szám 38%. Az is ismeretes, hogy Magyarország benne van a világ 10 legnagyobb kutyapopulációval rendelkező országának listájában. Így aztán hazánkban a háztartások felét érinti a kutya és cicaszőrrel járó napi küzdelem.
Miután elmúlik az új szőrös családtag érkezését kísérő első eufória sokan csak akkor döbbenek rá, hogy a leglehetetlenebb helyeken is kiskedvencük szőrszálaival találkoznak. Az újdonsült gazdáknak bizony be kell látniuk, hogy eddigi takarítási rutinjuk már nem elég, új módszerekre és akár eszközökre van szükség. Azonban nemcsak a mindenhol felbukkanó állatszőr, hanem a sétáltatások, kinti tartózkodások után a mancsokon behordott por és piszok eltüntetése is új kihívásokat jelent. Hozzá kell szokni, hogy a tisztaság megőrzéséhez mindennapi takarításra, leginkább porszívózásra is szükség lehet. Ehhez pedig nem mindegy milyen porszívót választunk.
Milyen a „kisállatbarát” porszívó?
A Dyson szakemberei összeállították azokat a szempontokat, melyek alapján érdemes elindulni a porszívó választás rögös útján:
Könnyű hordozhatóság: nagy segítséget jelent a mindennapi takarítás során, ha nem kell állandóan magunk után „vonszolni” a porszívót, és ha a vezeték hossza nem korlátoz minket. Egy akkumulátoros típus választása esetén egyrészt könnyebben és alaposabban hozzáférhetünk a lakás minden részéhez, másrészt pedig csak le kell a vezeték nélküli készülékünket kapni a dokkolóról, például kutyasétáltatásból visszaérve, hogy gyorsan rendbe tegyük a bejárat körüli részt, mielőtt a koszt a lakás többi részébe is behordanánk.
Speciális szívófejek: ma már léteznek olyan porszívófejek, amelyeket kifejezetten azért alakítottak ki, hogy megbirkózzanak a kisállatszőrrel és a hajjal is. Ezek különleges kialakításuknak és technológiai megoldásaiknak köszönhetően sokkal hatékonyabban megküzdenek akár a szőnyegekbe vagy éppen a kanapé kárpitjába ragadt kisállatszőrrel is. Rendszeres használatukkal pedig elkerülhetjük, hogy a szőr „beegye” magát a különféle lakástextilekbe.
Zajszint: szinte közmondásos, hogy a kutyák és macskák is fejvesztve menekülnek, már csak akkor is, ha a porszívó előkerül a helyéről. A Dyson szakértői szerint ezért azt is érdemes mérlegelni, hogy mennyire hangos a kiszemelt porszívó. Kisállatunk nagyra fogja értékelni és sokkal jobban fogja magát érezni otthonunkban, hogyha egy olyan porszívómodellt választunk, amely kevesebb zaj kibocsájtással működik. És mi is szívesebben használunk egy olyan készüléket, amely nem „terrorizálja” szőrös társainkat.
3 extra tipp a lakás tisztán tartására
A porszívózáson kívül természetesen számos más dolgot is tehetünk lakásunk tisztaságának és kis kedvenceink jó közérzetének megőrzéséért:
Nagyon sokat számít, hogyha kialakítunk egy „fogadó részt” az előszobában, ahol nemcsak a cipőinket és kutyusunk pórázát tartjuk, hanem ahol minden séta után letöröljük kiskedvencünk mancsait, és ha kell akkor a szőrét is, így csökkentve a lakás belsejébe jutó por és piszok mennyiségét.
A kisállatok fekhelyének, és az általuk használt anyagoknak a rendszeres tisztítása is elengedhetetlen, legalább havonta egyszer alaposan mossuk, porszívózzuk ki ezeket. Ne feledkezzünk meg kedvencük puha, plüss játékainak tisztításáról sem! Ezzel megakadályozhatjuk a különböző baktériumok elszaporodását és a kellemetlen szagok kialakulását is könnyebben megelőzhetjük.
Azt talán említeni sem kell, hogy a macskák alomtálcája rendszeres takarítást igényel. Így van ez az etető és itató tálka esetében is. Ezeket is rendszeresen mossuk el, hogy megakadályozzuk a penész megjelenését. Tanácsos a gumijátékokat, labdákat is rendszeres időközönként megtisztítani.
Ha ezekre sikerül odafigyelnünk, biztos, hogy hosszú és boldog közös élet vár ránk a kis szőrös családtagunkkal.
Egy normális világban, ha valaki színházba megy nemcsak hogy normális, de nem is hír. Hiszen a színházba járás hozzátartozik az emberi élethez. Nem dicsekvés tárgya. Manapság, hogy színházba megy valaki, az nem tartozik a normális tevékenységek sorába. Hiszen az életünk sem normális. Így hát dicsekszem: színházban voltam.
Amikor nagyjából két esztendeje tart, s még mindig a Covid-19 járvány határozza meg életünket, amikor Európában dúl a háború, amikor a világban újból hódít a szélsőjobb oldal, amikor újból terjed a nácizmus, a nemzeti szocializmus eszméje, amikor Kanadában arról jönnek hírek, hogy a fél országot megbénítja a sztrájk, amikor Mexikóból azt jelentik, hogy csak januárban öt újságírót öltek meg, akkor csak azt mondhatjuk, hogy ez nem egy normális világ.
S ha a tudósító arról tudósít, hogy ilyen körülmények között mégis színházba tudott menni, akkor az sajnos dicsekvésnek számít. Sokak szemében tán még visszatetszést is kelt.
Visszatérés a normális életbe?
A Covid19 járvány óriási emberveszteségei után, a hosszú önkéntes karanténban otthon töltött nagyjából két év megtanított sok-sok embert az óvatosságra. Sajnos nem eleget, mert még mindig vannak, akik oltásellenesek, akik rémhíreket terjesztenek az oltásokkal kapcsolatban, még mindig sokan vannak, akik félvállról veszik a járványveszélyt, nem viselnek maszkot, buliznak, sőt tüntetnek a veszély okozta kötelezettségek ellen.
Ebben a környezetben színházba menni nem a legnormálisabb dolog. DE! Világosan látni kell, hogy a járványveszély csökkenése kihozza az embereket a mély odúkból, az otthonaikból. Kívánják más emberek közelségét, szeretnének találkozni másokkal, s szeretnének moziba, színházba, étterembe, közösségbe járni.
A járvány vége idején kimerészkedtünk, moziba mentünk. Egy nagy pláza mozijában a nézőtéren velem együtt hat néző ült csupán.
Most színházban voltam a világ egyik leghíresebb színházi negyedében a Broadway egyik színházában. A nézőtér zsúfolásig tele volt. Erre mondják színházi nyelven, hogy telt ház volt.
A színházba belépni nem volt egyszerű, a többszöri jegyellenőrzés fel sem tünt, de az igen, hogy a színház épületébe is csak az léphetett be, aki bemutatta az oltásiigazolványát. Erre a szígorú előírásra a jegyvételt követően emailben is felhívták a figyelmet.
Ami a többszöri jegyellenőrzést illeti feltűnő volt, hogy kevés nézőnek volt a kezében kinyomtatott jegy, a többség a telefonját mutatta a jegyszedőknek, hiszen a színház telefonos appján jelent meg a jegy, amit a kézi QR-kód olvasókkal ellenőriztek.
MOULIN ROUGE! THE MUSICAL
A Broadway előadás, amit megnéztünk, az a Moulin Rouge musical volt. Baz Luhrmann filmjét dolgozták át színpadra, ahogyan itt mondják remixelve.
A színházi előadást a Tony-díjas Alex Timbers rendezte, az ugyancsak Tony-díjas John Logan könyve alapján, A hangszerelést is Tony-díjas csinálta, Justin Levine; és a koreográfia készítője is Tony-díjas, Sonya Tayeh.
A színházi előadás alapjául szolgáló film egy szegény költőről szól, aki az 1890-es évek Párizsában beleszeret a Moulin Rouge énekesnőjébe. Az eredeti filmben egy klasszikus szerelmi háromszög története elevenedett meg. Ez történt a színpadon is. A színházi előadás honlapján ezt írták figyelemfelkeltőül: “Moulin Rouge! több, mint egy musical – ez egy lelkiállapot. A Moulin Rouge, a Musical az igazság, a szépség, a szabadság és mindenekelőtt a szerelem színházi ünnepe.”
Mindez beigazolódott, hiszen a Moulin Rouge 10 Tony Award birtokosa, közte a legjobb musical díját is elnyerte.
Még a Covid járványt megelőzően, 2019 jelent meg egy levél a Broadway Direct április számában, ahol többek között Baz Luhrmann ezt írta:
“Ez az új színházi produkció abszolút tiszteletben tartja a filmet, de új életet talál, ami ebben az időben izgalmas és létfontosságú a közönség számára. Annyira felemelő volt, hogy a közönség végül ilyen felvillanyozó módon kapcsolódott be a műsorba. Még soha nem volt ilyen élményem.”
Nos, a tudósító is az élményéről tud beszámolni. Annak ellenére, hogy a musical nem az amerikai tipikus “happy end”, hanem egy szomorú véget érő történet, a közönség tomboló ünneplésével zárult. Ritkán látható színházi esemény szemtanúja voltam. Ugyanis ritkán látható, hogy a színdarab fináléját a közönség állva tapsolja végig, olyannyira, hogy a szó szoros értelmében véve le kellett ültetni a közönséget, hogy a színészek egy ráadás dalt elénekeljenek, eltáncoljanak. Ezt követően a közönség ismét állva ünnepelte a szereplőket, az előadást.
Bocsánat, hogy dicsekedtem, hogy színházban voltam. Jó érzés volt. Sok ilyet kívánok magamnak és mindenkinek. Kívánom: éljünk egy normális világban!
A tudósítás illusztrációit Heath Schwartz, a BONEAU/BRYAN-BROWN Elnökhelyettese bocsátotta a rendelkezésre. A fotókat Matthew Murphy készítette.