A népszerű Stranger Things-sorozat az ötödik évaddal fejeződik be – jelentette be a szériát forgalmazó Netflix. A streaming-szolgáltató csütörtökön közölte, hogy a természetfeletti misztikus thrillersorozat negyedik évadát két részletben mutatják be. Az első fele május 27-én debütál, a második július 1-jén.
A sorozat testvérpár alkotója, Matt és Ross Duffer egyúttal azt is elárulta, hogy a Starnger Things az ötödik évaddal zárul majd – közölte a Variety.com. A Duffer fivérek a Netflix blogján felidézték, hogy amikor hét éve eltervezték a sorozat ívét, négy vagy öt évadra gondoltak. A történet azonban túlságosan gazdagnak bizonyult ahhoz, hogy négy évadban el lehessen mesélni, így egy ötödik évadot is készítenek befejezésül – írták.
A sorozat harmadik évada már több mint két és fél éve jelent meg a Netflix műsorán. A történetben a Hawkins nevű kisvárosban élő kamaszhősök, Tizi és barátai – Millie Bobby Brown, Noah Schnapp, Finn Wolfhard, Caleb McLaughlin and Gaten Matarazzo -, közben már lassan a húszat is betöltik, ebből a szempontból is logikus a széria lezárása.
Csapadékra is készülni kell, továbbá hajnalban mínuszok is lesznek, a maximumok pedig jellemzően plusz 10 Celsius-fok körül alakulnak majd – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pénteken reggel, délelőtt a középső megyékben néhol előfordulhat eső, záporeső, később számottevő csapadék nem valószínű. Több órára kisüt a nap, majd délután nyugat felől átmenetileg nagyobb területen erősen megnövekszik a felhőzet. Több helyen lehet még erős a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet általában plusz 1 és 7 fok között valószínű, de a kevésbé szeles délnyugati tájakon, valamint az északkeleti határnál gyenge fagy is lehet. A nappali csúcsértékek 10 és 16 fok között alakulnak.
Szombaton elszórtan, a délnyugati megyékben több helyen valószínű eső, záporeső. Helyenként erős lehet a szél. Hajnalban plusz 2 és 8 fok közötti hőmérséklet várható, de a kevésbé szeles északi tájakon mínusz 2 fokig is süllyedhet a hőmérséklet. Délután többnyire plusz 7-12 fokot mérhetnek.
Vasárnap hajnalban átmenetileg kialakulhatnak pára-, illetve ködfoltok. Napközben az ország nagy részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de elsősorban az északi, északnyugati megyékben eső, zápor is várható. A hegycsúcsokon elvétve havas eső, hó sem kizárt. Többfelé lesz erős, néhol viharos a szél. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 3 fok közötti értékek várhatók, de északkeleten helyenként mínusz 7 fokig is hűlhet a levegő. A maximumok plusz 6 és 12 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.
Alig van közöttünk olyan, aki ellen tud állni egy frissen főzött tejhabos latte macchiatonak, egy cappuccinonak vagy egy mogyoróbarna krémréteggel ellátott habos espressonak. Már ennek hallatán is azonnal kedvünk támad egy forró fekete elfogyasztására. Ha ilyen italkülönlegességeket szeretnénk fogyasztani otthon, anélkül, hogy kávézóba mennénk, akkor érdemes beruházni egy automata kávéfőzőre. Ennek köszönhetően, a nap bármely szakaszában, amikor csak rákívánunk, otthoni körülmények között készíthetünk szemet és lelket gyönyörködtető italokat.
A kávé valódi aromáját akkor érezhetjük igazán, ha frissen őrölt kávészemekből készítjük italunkat. Ezt az élményt tudják nyújtani az automata kávéfőzőgépek is, hiszen előnyük, hogy szemes kávét adagolunk a gépbe, és az frissen, igény szerint darálja meg a kívánt mennyiséget. Az előre ledarált, boltban vásárolt kávéval valamivel gyengébb intenzitású italt tudunk lefőzni.
Az automata kávéfőzők használata valódi élmény és élvezet. Csupán csak annyi a dolgunk, hogy miután kiválasztottuk a kívánt kávéitalunkat, megnyomjuk a hozzátartozó megfelelő gombot. A gép már darálja is a kávészemeket, és már csurog is bögrénkbe a forró kávé. Mindeközben az egész lakást bejárja a frissen őrölt kávé mennyei illata. Az ilyen gépek teljes mértékben önállóak, hiszen saját maguk szabályozzák a kiválasztott italhoz szükséges mennyiségű vizet és kávét. Így biztosak lehetünk benne, hogy mindig a legjobb összetételben élvezhetjük a kiválasztott italunkat. Természetesen, ha túl gyengének vagy erősnek érezzük az adott kávét, akkor a kávé és a víz mennyiségén korrigálni is tudunk. A fejlettebb típusú gépeknél, ezt már digitális képernyőn is megtehetjük. Egy ilyen gép tökéletes választás otthonra vagy irodába egyaránt. Használata rendkívül egyszerű, hiszen egy gombnyomás, és már élvezhetjük is a kávézás nyújtotta örömöket.
A magasabb árkategóriába tartozó típusoknál tejtartályt is találunk, így a gép fel tudja használni a tejet a különböző tejeskávékhoz. A tartályt könnyedén el tudjuk távolítani, hogy a megmaradt tej megfelelő hűtését, tárolását teszi lehetővé. Az ilyen tartály nélküli gépeknél, saját magunk adagoljuk a kívánt tejmennyiséget a bögrénkbe, amit könnyedén fel is habosíthatunk, így készítve fenségesen habos capuccinot vagy egy latte macchiatot.
Sokat tart vissza e gépek magas ára. Azonban azt tudnunk kell, hogy az automata kávéfőzők igen bonyolult szerkezetek. Azt a kényelmet, hogy gombnyomással készítjük el italunkat, ami úgy néz ki, mintha egy barista szolgálta volna fel nekünk, azt meg kell fizetnünk. Ha egyszer beruházunk egy ilyen gépre, garantáltan nem fogunk csalódni. Ilyen gépet nem vásárolunk minden évben, ezért érdemes odafigyelni annak márkájára, a nyomás nagyságára, a víztartás térfogatára, a teljesítményre és természetesen a funkciókra, hogy milyen típusú kávékülönlegességeket is tud készíteni.
Ha hosszú ideig szeretnénk élvezni a kávégépünk adta örömöket, akkor rendszeresen gondoskodnunk is kell róla. Bármilyen típusról is legyen szó, mindenképp oda kell figyelnünk annak karbantartásáról. Léteznek erre a célra kijelölt folyadékok, amelyek a vízkő leoldására szolgálnak. A gép egyes részeit időnként a lerakódásoktól és a szennyeződésektől is meg kell tisztítani. A gép automatikusan jelzi, ha erre szükség van. Ha ezt rendszeresen elvégezzük, megóvjuk a belső alkatrészeket, és biztosak lehetünk abban, hogy a készülék megfelelően fog működni, és ízletes kávét fog készíteni nekünk még hosszú ideig.
Ha szeretjük a valódi, minőséges és zamatos kávékat, akkor érdemes valamivel borsosabb összeget fizetni ezért. Amennyiben pénztárcakímélőbb megoldást szeretnénk, választhatunk őrölt kávéval működő gépeket is, ezek nem rendelkeznek beépített kávédarálóval, így az áruk is kedvezőbb. De azt nem szabad elfelejtenünk, hogy az automata kávégépekben készült italokat épp a friss őrlemény teszi olyan különlegessé és zamatossá.
A világ legkorábbról fennmaradt virágbimbójának megkövesedett maradványaira bukkantak kínai kutatók az ország északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség szerdán.
A feltárt fosszíliában egy növényszárat, egy levelekkel rendelkező ágat, egy gyümölcsöt és egy apró virágbimbót találtak – mondta el Vang Hszin, a kutatást vezető szakértő. A bimbó kisebb, mint 4 milliméter.
A megkövesedett maradványokat a Belső-Mongólia délkeleti részén található Ningcseng megyében találták. A tudósok szerint a növény a jura időszakban, mintegy 160 millió évvel ezelőtt élhetett. Bár a fosszíliában csupán a rügyet és a gyümölcsöt találták meg, a növény minden bizonnyal túleshetett a virágzás folyamatán. Az apró virágbimbó talán a dinoszauruszok között bontott virágot – közölte a kutató.
A felfedezésről szóló tanulmányt a londoni geológiai társaság (Geological Society of London) Special Publications című internetes kiadványában adták közre.
A Women’s World Car of the Year zsűrije idén hat kategóriában hirdeti ki az általuk legjobbnak ítélt autókat. Ez a WWCOTY tizenkettedik éve, öt kontinens negyven országának ötvenhat autós újságírójából álló csapata. Ez az autóipar egyetlen olyan zsűrije, amely kizárólag nőkből áll.
A autókat a biztonság, a vezethetőség, a kényelem, a technológia, a formatervezés, a hatékonyság, a környezetre gyakorolt hatás és az ár-érték arány alapján rangsorolták. A szavazás első fordulójában hatvanöt jelölt indult a Women’s World Car of the Year (Az év női autója) díjért. Mindegyiküket 2021. január 1. és december 31. között mutatták be.
A világméretű világjárvány idején való élet és munka kihívásai ellenére a zsűritagok extra erőfeszítést tettek, hogy a járművek volánja mögé üljenek és értékelni tudják őket.
A zsűritagok most a hat kategória győztesei közül választják ki az Év Legjobb Autóját. Az eredményeket március 8-a, a nemzetközi nőnap környékén hirdetik ki.
A Women’s World Car of the Year 2022 legjobb autóinak listája:
Gyakran posztol a közösségi médiában a munkájáról, a főnökéről vagy a kollégáiról? Gondolja át, mielőtt túl sok információt osztana meg – a kevesebb néha több, figyelmeztetnek az ESET szakértői.
Egy friss felmérés szerint a legtöbb kisvállalkozó tisztában van azzal, hogy a munkavállalóik által használt közösségi médiás alkalmazások kiberbiztonsági kockázatot jelentenek. Ezek a kockázatok hatással lehetnek a munkáltatókra, a kollégákra vagy akár magára az egyénre, akinek a legrosszabb esetben a munkaviszonya is veszélybe kerülhet.
Jó hír azonban, hogy a megfelelő megközelítéssel a kockázatok csökkenthetők. A kiberbiztonsági megoldásokat fejlesztő ESET tanácsaival elkerülhetjük, hogy szükségtelen veszélyeknek tegyük ki magunkat vagy munkáltatónkat:
Ismerjük meg a munkahelyünk szabályzatát
Sokan előszeretettel osztjuk meg a közösségi oldalakon a vállalatunk referenciáit és sikereit, akár a cég jó hírének, akár a saját imázsunk építése érdekében. Habár lehet, hogy jó szándék vezérel minket, a poszttal azonban kárt is okozhatunk – és még az is lehet, hogy ezzel megszegjük a vállalat szabályzatát.
Ha a munkánkról vagy a munkáltatónkról szeretnénk posztolni, célszerű először átnézni a vállalat közösségi médiára vonatkozó irányelveit és szabályzatát. Abban az esetben, ha nem találunk ilyet, és nem vagyunk biztosak abban, hogy mit szabad és mit nem, keressük fel a HR osztályt, ahol biztosan tudnak nekünk felvilágosítást adni a vállalat üzletszabályzatáról.
Legyünk fokozottan óvatosak, ha magáncélra használjuk a céges eszközeinket
A vállalati eszközökön a munkáltatók gyakran engedélyezik a magánjellegű használatot is. Azonban ez nem jelenti azt, hogy azt csinálhatunk a munkaeszközökkel, amit akarunk. Nem szabad elfelejteni, hogy a vállalat rendszergazdáinak felügyelete alatt állnak és a vállalati hálózatra vannak rácsatlakozva, úgyhogy könnyedén ellenőrizhetik a tevékenységünket.
A munkaeszközök biztonságáért elsősorban a vállalat és az IT csapat felelnek. Ez azt jelenti, hogy a legjobb kiberbiztonsági gyakorlatokat kell bevezetniük, megbízható biztonsági megoldásokat kell alkalmazniuk, és megfelelő védelmi, megelőzési stratégiával kell rendelkezniük.
Azonban nekünk, munkavállalóknak is tennünk kell a kibertámadások elkerülése érdekében. Többek között rendszeresen frissítenünk kell az eszközeinket, valamint ismernünk kell a népszerű közösségi médiaplatformokon, például a Facebookon vagy az Instagramon előforduló leggyakoribb átveréseket. Ha áldozatul esünk egy adathalász kísérletnek vagy rákattintunk egy ártalmas linkre, az egész vállalati rendszert kitesszük a zsarolóvírusok, kémprogramok vagy más típusú kártevők támadásainak. A legjobb esetben ezért figyelmeztetést kapunk, legrosszabb esetben pedig akár ki is rúghatnak.
Ne osszunk meg túl sok információt – akkor sem, ha jó szándék vezérel
Az ESET tapasztalatai szerint gyakran felmerülő téma a közösségi médián történő túlzott kitárulkozás, a munkánkkal kapcsolatos információk részletekbe menő megosztásával pedig akaratlanul is veszélybe sodorhatjuk magunkat és a munkáltatónkat egyaránt. Például, ha fényképeket osztunk meg a munkahelyünkről, az lehetővé teheti a potenciális támadók számára, hogy jól megismerjék a terepet, ha esetleg tesztelni akarnák a vállalatunk fizikai védelmét. A személyes adataink túlzott megosztásával pedig megkönnyítjük a személyazonosságunkkal való visszaélést.
Hogyan csökkenthetjük ezeket a kockázatokat? Ne tegyünk közzé olyan fényképeket vagy információkat, amelyek túl sokat elárulnak akár rólunk, akár a munkáltatónkról és az irodáról. Ellenőrizzük a posztjaink láthatóságára vonatkozó beállításokat: nem kell mindent megosztanunk a széles nyilvánossággal, korlátozhatjuk csak azokra az emberekre, akiket közelről ismerünk, és akikben megbízunk. Az adatvédelmi beállítások ellenőrzése sem árthat. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ezeket a lépéseket célszerű az egész online jelenlétünk során rendre alkalmazni, nem csak a munkahelyi posztokkal kapcsolatban.
Ne bánjunk gondatlanul a munkahelyi fotókkal
Az irodai fotók – beleértve a home office-t is – kiemelt népszerűségnek örvendenek a közösségi médiában, mivel az emberek szeretik megosztani, hogyan és milyen környezetben dolgoznak. Azonban ezek a fotók túlságosan is árulkodóak lehetnek. Érdemes szemügyre venni például, hogy mi látszódik az asztalunkból a fényképen. Egyetlen fotó bizalmas információk tárházát jelentheti: az asztalon például olyan dokumentumok is feltűnhetnek, amelyek a munkáltató szellemi tulajdonát képezik, esetleg vállalati titkot lepleznek le; egy cetlinszerepelhet a munkáltató belépési azonosítója, a számítógép képernyőjén egy ügyfél bizalmas adatai. Ez adatvédelmi jogszabályokat is sérthet, ami súlyos szankciókkal jár a munkáltatóra nézve.
A legkézenfekvőbb megoldás eleve nem is posztolni a munkaasztalunkról képet. Ha viszont minden áron szeretnénk megosztani egy ilyen fotót, akkor nézzük át alaposan az asztalt és mérjük fel, szem előtt van-e bármilyen biztonsági kockázatot jelentő információ. Ha találunk ilyet, távolítsuk el, fedjük le vagy takarjuk el valamilyen képszerkesztő alkalmazás segítségével.
A kiberbűnözők minden eddiginél kreatívabb stratégiákkal próbálnak átverni minket és megfertőzni az eszközeinket rosszindulatú szoftverekkel. A tét pedig egyre nagyobb, hiszen lelkesen osztjuk meg a napunk minden mozzanatát, beleértve a munkával kapcsolatos élményeinket is. Ez pedig olyan veszélyforrást jelent, amit a támadók örömmel használnak ki.
Szerencsére a kockázatok mérséklése nem lehetetlen feladat – a legfontosabb, hogy tartsuk szem előtt a fenti tanácsokat, és viszonyuljunk egészséges mértékű gyanakvással a közösségi médiában szembejövő dolgokhoz. Legyünk tisztában a vállalati irányelvekkel és tartsuk be az IT csapat által bevezetett kiberbiztonsági előírásokat. A mindennapjaink megosztásakor pedig ne feledjük: a kevesebb néha több – a közösségi oldalakon is.
A lakáspiac teljesítményét a 2021 januárjában bevezetett számos új otthonteremtési támogatási elem is pozitívan befolyásolta, majd az év végéhez közeledve az erősödő inflációs félelmek és a továbbra is kedvezőnek számító hitellehetőségek is a kereslet növekedésének kedveztek. Ezek együttes hatására a tavalyi évet tekintve kétszámjegyű – az első három negyedéves előzetes adatok alapján reál értéken is 11% körüli – árnövekedés volt tapasztalható, de ez nem magyar sajátosság, hiszen Európa-szerte jellemző volt az ilyen irányú ármozgás.
Az újépítésű lakások piacán tapasztalható drágulást a kereslet élénkülése, a szűkülő kivitelezési kapacitások és a költségek drasztikus emelkedése, majd az ősztől elérhető Zöld Otthon Program is alapvetően befolyásolta. Az építési engedélyek száma – az első három negyedévi 30 százalékos bővülésből kiindulva – 2021-ben országosan újra elérhette a 30 ezret, aminek hatására az átadott lakások volumenében idéntől várható majd újra felfutás. Részben az előreláthatólag magas infláció miatt idén valószínűleg újra növekedni fog a befektetési céllal vásárlók száma és aránya, de emellett, az egyre erodálódó bérleti hozam miatt, az értéknövekedés a korábbinál meghatározóbb szempont kell, hogy legyen az ingatlanvásárlásokban.
„Egy éve még csak a kereslet növekedését jósolhattuk meg egyértelműen, azonban a 2020-as megtorpanás csak pillanatnyinak bizonyult és a piac a járvány hatásait is gyorsan maga mögött hagyta. Így a kedvező körülmények miatt tavaly is folytatódott a megelőző évi bázishoz viszonyított töretlen reálár-drágulás és ezzel párhuzamosan a forgalom is növekedett, éves szinten meghaladhatta a 155 ezer adásvételt” – jellemezte a tavalyi év ingatlanpiaci folyamatait Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
„A koronavírus még mindig mindennapjaink része, de az ingatlanpiac szemmel láthatóan gyorsan kiheverte a járványt és várakozásainkat túlszárnyaló, sikeres évet zártunk 2021-ben, amit nyugodtan nevezhetünk az otthonteremtés évének, hiszen a kormányzati támogatások hatása az egész piacon erősen érzékelhető volt. Számszerűsítve a tavalyi eredményeinket elmondhatjuk, hogy ingatlaneladásaink száma 21,5%-kal meghaladta az előző évit, a jutalékbevételünk is folyamatosan növekszik” – összegezte az eredményeket Dr. Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója.
Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy 2020-ban alacsony volt a bázis, ami a járvány miatti tranzakciószám visszaeséssel, majd az év végén tapasztalható, a 2021 januárjától elérhető otthonteremtési támogatások okozta kivárással magyarázható. A Zöld Otthon Program és a kapcsolódó, kedvezményes hitellehetőségek nyomán a kereslet robbanásszerűen megnövekedett az újépítésű lakások iránt és a lendület azóta is kitart, olyannyira, hogy a kínálat nem is tud mindig lépést tartani vele.
„2022 folyamán várakozásaink szerint még tovább élénkülhet az újépítésű ingatlanok piaca és ennek hatása elképzelhető, hogy már idén érzékelhető lesz a használt ingatlanok piacán is. Az ingatlanértékesítés és hitelezési tanácsadás szerepe az állami támogatások kapcsán egyértelműen felértékelődött az elmúlt évben, amit az is megmutat, hogy az OTP Ingatlanpont értékesítésein keresztül, az OTP Pénzügyi Pont által kihelyezett lakáshitelek értéke tavaly több mint egyharmadával nőtt 2020-hoz képest. Az egyes támogatási elemek kivezetése miatt arra számítunk, hogy a várható véghajrában is hatékony támogatást tudunk nyújtani az otthonkeresők minden ingatlanvásárlással kapcsolatos kérdésében és döntésében” – foglalta össze várakozásait Dr. Hartlieb Balázs.
Az ingatlanpiac növekedésével együtt szárnyalt a hitelpiac is, a 2021-ben felvett ingatlanhitelek összege elérte az 1400 milliárd forintot. Az államilag támogatott hitelek mellett a piaci hitelek iránt is nagy volt az érdeklődés.
„Az OTP Bank saját forgalmi adatai is alátámasztják a tavalyi év növekedését, elmondhatjuk, hogy hitelintézetünk fedte le a lakáshitelpiac közel egyharmadát,amelyben a június és július voltak a legerősebb hónapok. Az OTP Bank várakozásai szerint az otthonteremtési támogatások egyes elemeinek kivezetése miatt az érdeklődés növekedésével kell számolni az idei évben is, ezért a lakáshitelezésben az OTP Bank nem számít visszaesésre. Az ügyfelek egy szűk szegmensében megjelent az igény az online ügyintézésre, de a lakáshitel felvételekor az ügyfeleink alapvetően továbbra is a személyesen kérnek tanácsot bankfiókjainkban” – mondta Kormos Zoltán, az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős vezetője.
Az államilag támogatott hitelek és közvetlen állami támogatások (Családi Otthonteremtési Kedvezmény, Áfa-visszaigénylés) esetén a bank részesedése meghaladja az 50%-ot. Az októbertől elérhető Zöld Otthon Program keretében 63 milliárd forint értekben fogadott be igénylést az OTP Bank. Ezzel a dinamikával előre láthatóan a program indulásakor meghirdetett 200 Mrd forintos keretösszeg április-május időszakban merülhet ki. Az OTP szakértői bíznak benne, hogy valamilyen formában folytatódni fog a fenntarthatósági célok támogatása.
Az OTP Csoport szakértői egyetértenek abban, hogy az idei év ingatlanpiaci kilátásai jók, 2022 végéig nem azonosítható olyan jelentős kockázat, ami biztosan fordulóra késztetné a jelenleg pozitív irányú piaci mutatókat. A forgalom további növekedése, az otthonteremtési támogatások közelgő véghatárideje miatt is, egyértelműnek látszik. Az újlakások áremelkedése valószínűleg a használt piacon is éreztetni fogja hatását. A további áremelkedés lehetőségét és mértékét ugyanakkor alapvetően befolyásolja a magyar és nemzetközi gazdaság teljesítménye, a reálbér és kamatkörnyezet változásai és az aktuálisan elérhető támogatások.
Virágcsokor, csokoládé és utazás a leggyakoribb képzettársítás a szerelmesek ünnepe kapcsán – derült ki a Szallas.hu friss felméréséből. A férfiak többet költenek ilyenkor ajándékra, mint a nők. Akik útnak indulnak, zömében wellness-szálláshelyet foglalnak. Budapest, Eger és Hévíz a legfelkapottabb úti célok a hónapban.
Összességében többen adnak ajándékot, mint ahányan számítanak arra, hogy kapnak valamit Valentin-napra. A nők háromnegyede, a férfiak 85 százaléka tervezi meglepni kedvesét a szerelmesek ünnepén a Szallas.hu friss kutatása szerint. „A nemek költési szokásait vizsgálva azt látjuk, hogy a férfiak arányaiban többen költenek öt- és tízezer forint között ajándékra, mint a nők – mondta Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere. – A hölgyeknél az ötezer forint alatti kategória a leggyakoribb.” A legtöbben virágra, csokoládéra és utazásra asszociálnak a Valentin-nap hallatán. A nők esetén a lánykérés is gyakori képzettársítás, és persze mindkét nemnél a szexi fehérnemű és a szex is megjelenik az asszociációk között. Tízből nyolc válaszadó szerint ilyenkor több pár merül el az intimitás rejtelmeiben, mint egy átlagos estén. A felmérésben résztvevők negyedénél előkerül valami kis extra is: alkalmi fehérnemű, esetleg ágynemű is. Bár vannak, akik romantikus cselekedetnek tartják az erre a napra időzített lánykérést, mégis sokan vélik ezt elcsépeltnek.
Népszerű romantikus program az utazás
Míg a nők alig ötöde tervez Valentin-nap alkalmából utazást, addig a férfiak harmada. „Ebből arra engedünk következtetni, hogy a férfiak nagyobb arányban ajándékoznak utazást kedvesüknek, mint fordítva” – mondta Trepess Beatrix. A PR-menedzser azt is elárulta, hogy azok a nők, akik inkább otthon maradnak, leginkább anyagi okokra hivatkozva hagyják ki idén az utazást. A férfiaknál nagyobb visszatartó erő ennél a járvány. A férfiak ötöde, a nők harmada válaszolt úgy, hogy bár idén nem utaznak a szerelmesek ünnepén, de jövőre megfontolják.
Aki útra kel, zömében belföldön teszi, csupán a válaszadók 6 százaléka utazik külföldre. A Szallas.hu foglalási adatai szerint Budapest, Eger, Hévíz, Pécs és Hajdúszoboszló a hónap sztárjai. A legkedveltebb úti célok között szerepel még Gyula, Szeged, Visegrád, Zalakaros és Egerszalók is.
A wellness, az éttermi étkezés és a városnézés a legkeresettebb programok a szerelmes utazók körében. De persze a kirándulás, borászat látogatása is népszerű. Minden tizedik vendég kiteszi majd a „Ne zavarj!” táblát az ajtajára. „A wellness népszerűségét az is visszaigazolja, hogy tízből nyolc válaszadónál a wellness-szolgáltatás volt az elsődleges szempont a Valentin-napi szállás kiválasztásakor – mondta Trepess Beatrix. – A második kritérium az ár, a harmadik pedig a felnőttbarát opció.” Szívesen választanak az utazók ilyenkor tematikus, Valentin-napi csomagot vagy épp kérnek valamilyen romantikus bekészítést. „Jellemző ilyenkor, hogy welcome drinkkel, rózsával és szivecskés dekorációval várják a vendégeket” – tette hozzá a szakember. Persze ilyenkor mindenki a párjával töltene el egy romantikus légyottot, de azért vannak, akik hírességgel is elutaznának. A nők körében Richard Gere és Brad Pitt a legkelendőbb sztárok, míg a férfiak esetében Jennifer Aniston és Salma Hayek a befutók.
Nem ritka, hogy a távozók otthagynak ezt-azt a szálláshelyen. Talált már a takarítónő óvszert, vibrátort, bilincset és alsóneműt is. Bár minden ötödik válaszadó tesz közzé tartalmat valamilyen közösségi média felületen Valentin-nap alkalmából, a többség szerin ez idegesítő szokás is lehet, mert ilyenkor olyanok is látványosan szerelmesek a nyilvánosság előtt online, akiknek a valóságban nem épp oly rózsás a kapcsolatuk.
Az elmúlt évek japán filmterméséből 20 alkotást láthatnak az érdeklődők a JFF Online Japán Filmfesztiválon február 14. és 27. között.
A fesztivál során az ország egész terülen eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal ingyenesen tekinthetőek meg a filmalkotások. A Japán Alapítvány Budapesti Irodája rendezésében megvalósuló fesztivál idei kínálatában szerepel többek között Kuroszava Akira A vihar kapujában című klasszikusa, az Awake című kortárs alkotás, valamint Japán egyik legígéretesebb női rendezője, Nisikava Miva a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált és számos nemzetközi fesztiváldíjat nyert Szabad levegőn című filmje – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
A fesztiválon a nagy népszerűségnek örvendő friss alkotásoktól kezdve az animéken és klasszikusokon át a japán gasztronómiai és harcművészeti dokumentumfilmekig 2022-ben is számos kiemelkedő művet láthatnak az érdeklődők. A filmvetítések mellett online előadások és beszélgetések is színesítik a programot.
A Szabad levegőn című filmben Mikami, egy volt jakuzatag 13 év után szabadul a börtönből. Szeretne tiszta lappal indítani, de vajon képes lesz-e megvetni a lábát a társadalomban? A főszerepet játszó Jakuso Koudzsi az egyik legnevesebb kortárs színész Japánban. A fesztiválon látható Mio szakácskönyve című alkotás az Edo-korban játszódik. A 17-től a 19. századig tartó 200 év a kulturális virágzás ideje volt Japánban. Az izgalmas történeten túl a filmkockákon megjelenő aprólékosan elkészített ételek e korszak esszenciáját jelenítik meg – áll a közleményben.
Mint írják, a Japánban óriási sikert aratott, 400 évvel ezelőtt játszódó Az úszó vár történelmi film azokról, akik bölcsességükkel, bátorságukkal és népük iránti szeretetükkel felfegyverkezve szamurájként kiállnak méltóságukért.
Az Awake című felnőttéválás-történet egy megtörtént eseményeken alapuló dráma, amely egy profi sógijátékos és egy sógiszoftver-fejlesztő sorsdöntő csatáját mutatja be. A fesztiválon bemutatják az Arisztokraták című alkotást is. Az elgondolkodtató dráma a mai japán nők életéről szól.
A Szeretete felmelegíti a fürdővizet című felemelő drámában a lányát egyedül nevelő Futaba mikor megtudja, hogy halálos beteg, elkezdi a családi titkokat felszámolni. A Médium című spirituális és humanista dráma a halál feldolgozásáról és a gyásszal való megküzdésről szól – írják a közleményben.
Az Ozland – Varázslat a mosolyfakasztásra című vígjáték egy vidámparkban játszódó szenvedélyes fejlődéstörténet, míg az Ito egy család történetén keresztül a tokiói szubkultúra sajátos eleme, a „maid cafe” kultúrába is bepillantást nyújt.
Mint írják, az EVE idő című megható animációban felmerül a kérdés, hogy van-e lelkük a robotoknak, míg a világ legnagyobb fesztiváljain nagy sikerrel bemutatott Fordított Patema című formabontó egészestés animációban a dolgok az „égbe esnek” és a „földről szállnak”.
Minden egyes év döntő jelentőségű gyermekünk testi, kognitív és érzelmi fejlődésében, a kérdés az, hogy játékok segíthetnek-e ezen készségek fejlesztésében, miközben hosszan tartó és minőségi kikapcsolódást biztosítanak a gyermek korának és érdeklődési körének megfelelően. Összeállításunkban az egyes korosztályokra vonatkozóan vizsgáltunk különböző termékeket.
Táncoló játékkaktusz – nagyszerű szórakozás az egész családnak
Az USB-s plüsskaktusz elektronikus, úgynevezett rázó táncjáték vicces hangon visszamondja, amit hall, és rögzíthetjük, illetve újra lejátszhatjuk vele, amit rámondtunk. Gyermekünk pedig mondhatja, hogy „anya” vagy „apa”, és így megfigyelhetjük, hogy a baba melyiket tanulja meg először. A hazai online boltokban 6800 forintért kapható különleges kaktusz 120 divatos dalt is tartalmaz, melyek segítségével kellemes hangulatot teremthetünk, illetve akár gyerekzsúrokat is lebonyolíthatunk.
Az ismétlődő játék egy szórakoztató, interaktív társ, ami a család minden tagját megnevetteti. Használhatjuk szobába dekorációként, a felnőttek számára ideális stresszoldó eszköz, a kisebb gyerekek számára pedig oktatójáték.
A legjobb játékok 5 éveseknek
Az ebben a korban lévő gyerekek a képzeletüket használva hajlamosak az összetettebb játékra. Meg tudják osztani, és jobban élvezik a történeteket, amelyeket aztán fel is használhatnak. A színezés, a kirakós játékok és az építőjátékok fejleszthetik finom-motorikus készségeiket, miközben a labdajátékok, a tánc és a rohangálás során dinamikusabbá válnak motorikus készségeik. A gyerekek az iskolakezdés során függetlenebbé válnak, miközben szórakoztató és oktatóeszközök révén otthon is ösztönözhetjük náluk az írást, a számolást és a fejlesztő készségeket.
A Simply Joy Aquadoodle Magic Mat – egy oktató interaktív kikapcsolódás gyerekeknek és természetesen az egész családnak! A közkedvelt hazai webes üzletekben 11 ezer forintért szerezhetjük be. Ennek a szettnek az a lényege, hogy lehet vele festeni, rajzolni, és csak víz kell hozzá, vagyis nem tartalmaz mérgező összetevőket. Nagyon jól összehozhatja a rokonokat, barátokat és ismerősöket egy hétvégi alkotásra.
Az alkotás folyamán felfedezhetünk egy-egy különleges világot, amit a következőkből választhatunk ki: a Dinoszauruszok világa, a Gyümölcsök világa, az Állatok Világa, az ABC és a Számok világa, vagy éppen a Közlekedési Eszközök. Az írószerek biztonsági kialakításának köszönhetően (fordítva nyílnak és záródnak) a gyerek nem tudja ezeket kinyitni, így könnyen elkerülhetjük a benne lévő víz kiömlését. Előny még, hogy könnyen tárolható és nincs szükség nagy helyre a használatához.
A legjobb játékok 12 éveseknek vagy idősebbeknek
Az ilyen korú gyerekek már általában megtapasztalják azokat a pillanatokat, amikor tinisebbnek tűnnek, illetve érettebbnek látszanak. Ahogy idősödnek, úgy válnak öntudatosabbá, függetlenebbé és érettebbé. Elkezdenek döntéseket hozni, és fontosabbá válnak számukra a barátok. Az absztrakt gondolkodás, a logika és a problémamegoldás fejlődik, de a szervezési és ellenőrzési készségek még fejlesztésre szorulnak. A 12 évesek szívesen szentelik idejüket szervezett tevékenységeknek, például sportnak vagy társasági eseményeknek.
Mivel kommunikációs és iskolai készségeik is javulnak, fontos, hogy olyan játékokat találjanak, amelyek elősegítik ezek fejlesztését, miközben hosszan tartó szórakozást és oktatást biztosítanak a számukra.
Az online üzletekben közel 9 ezer forintért megvásárolható Djeco kreatív játék ezt azt igényt igyekszik kielégíteni. Többek között építhetünk vele többszínű versenypályát, a szórakozás mellett pedig a termék többféle készséget is fejleszt.
Döntés előtt
Reméljük, hogy a fenti példák segítenek Önnek abban, hogy szórakoztató, oktatást elősegítő és életkoruknak is megfelelő játékot és/vagy ajándékokat válasszon gyermekei számára. Tény, hogy a hazai online shopok választéka igen hatalmas, azonban egy-két szempont mindig segíthet a gyors döntésben.