Főoldal Blog oldal 226

Halott Pénz nagykoncert decemberben a Sportarénában

Tizenöt éves születésnapját ünneplő évét egy nagykoncerttel zárja le a Halott Pénz december 29-én a Papp László Budapest Sportarénában – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Halott Pénz 15 évvel ezelőtt Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult Pécsett, majd héttagú zenekarként folytatta, amely az elmúlt években az ország egyik legnépszerűbb formációja lett.

Az áttörést 2013 és a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című (sorrendben harmadik) lemez hozta meg számukra. Az Ugyanúgy hallasz, a Farkasok dala vagy a Minden szobába kell álom című slágert is tartalmazó anyag 2014-ben Fonogram-díjat kapott az év hazai rap vagy hiphop albuma kategóriában. Az elismerést egy évvel később a Valami van a levegőben című dallal két kategóriában is átvehették.

Az 2016-ban elkészült Ülni.Örülni.Megőrülni. című lemezen a Darabokra törted a szívem, a zenekar eddigi egyetlen (eredetileg a Bergendy által játszott szám) feldolgozása is szerepel. Abban az évben az első Petőfi Zenei Díj átadáson ezt az év dalának választották, a Halott Pénz lett az év zenekara, de megkapták az év videoklipjének (a Wellhellóval közös Emlékszem, Sopronban) járó szobrocskát is.

A következő évtől a hazai fesztiválok állandó fellépőivé váltak, bejárták az országot, sorra születtek az új dalok és klipek, amelyek újabb díjakat hoztak a zenekarnak. Tavaly háromállomásos, teltházas arénaturnéval kezdtek, majd erdélyi fellépések után a hazai fesztiválok nagyszínpadain folytatták.

A csapat tagjai: Marsalkó Dávid (zene, szöveg, rap), Járai Márk (ének), Boros Gábor (dj), Prifer Barnabás (gitár, vokál), Papp Samu (billentyűk), Mihalovics Dávid (basszusgitár), Varga Mátyás (dob).

Nyitott kapuk és udvarok hétvégéje Szentendrén

A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivállal búcsúztatja a nyarat a Duna-parti város augusztus utolsó hétvégéjén. A három nap alatt több mint 250 program várja a látogatókat.

Ezekben a napokban még az óváros rejtett szegletei is megtelnek élettel, utcák, terek, városházi épületek, múzeumok, udvarok, kertek és beugrók szolgálnak helyszínéül koncerteknek, utcatárlatoknak, műhelysétáknak, tárlatvezetéseknek, előadásoknak – mondta el Solymosi Heléna, a szervező Szentendrei Kulturális Központ vezetője.

A több mint 250 esemény azt is jelenti, hogy a fesztivál minden percében számos program zajlik párhuzamosan és nincs megállás éjszaka sem. A nyár végi fiesztában egyszerre jelenik meg a város mediterrán hangulata és a pezsgő kulturális élete – hívta fel a figyelmet az ügyvezető.

Augusztus 30-án és szeptember 1-jén kiállítások, workshopok, performanszok és számtalan koncert – mások mellett a Bagossy Brothers Company, Soulwave, Ocho Macho, Ferenczi György és a Rackák vagy az EfZámbó HDB – várja az érdeklődőket az esti fényfestések mellett.

A rendezvény a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával jött létre – emelte ki Solymosi Heléna, aki hozzátette, hogy az erre az alkalomra kitáruló porták és a városséták gyakran nemcsak a távolabbról érkezőknek, de az itt élőknek is számos új, érdekes információt tartogatnak.

A város immár hagyományos egyedi programjának számító ArtUdvarok keretében 44 házigazda nyitja meg óvárosi portáját, így a látogatók betekintést nyerhetnek a szentendrei udvarokba, találkozhatnak az ott lakókkal – akik között van festőművész, kőfaragó, közgazdász, nyelvtanár, művészeti író, restaurátor, galériás -, és megismerhetik munkájukat, életüket. Ők a házigazdái az eseményeknek és ők szervezik az ottani programokat is, de a városi séták is az „ismeretlen” Szentendre felfedezését segítik egy-egy tematika köré fölépítve.

A művészet mindenütt jelen lesz, így megjelenik az egyházi helyszíneken a SacraArt égisze alatt, de még a tányérokon is a GastroArt-kezdeményezésben résztvevő éttermeknél – mondta.

A jól ismert programelemekről szólva emlékeztetett: a látogatókat ebben az évben is várja a Gasztro Utca a Dunakorzó belvárosi szakaszán, sőt a kulináris élvezetek kedvelői a GastroArtban 11 étteremben és cukrászdában kóstolhatják végig a vendéglátósok és a szentendrei képzőművészek együttműködésével, kizárólag erre a hétvégére elkészített ételkreációkat. Ugyancsak tradicionális része a nyárbúcsúztatónak a jótékonysági gumikacsaverseny, ahol ezer sárga gumiállatkát „versenyeztetnek” a Bükkös-patakon, de a gyerekeket számtalan műfajú programmal, foglalkozással szórakoztatják a fesztivál ideje alatt, elsősorban a Fő téren, de szerte a belvárosban is.

A fesztivál programjai döntően ingyenesek – közölte a szervező, hozzátéve, hogy az ArtUdvarok egyes rendezvényei belépődíjasok, melyekre már lehet elővételben jegyet venni.

A fesztivál ideje alatt a tömegközlekedési járatok meghosszabbított menetrenddel közlekednek. Részletes információk a www.szentendreejjelnappalnyitva.hu oldalon találhatók.

Megnyílt a 33. Mesterségek Ünnepe a budai Várban

Megnyílt a 33. Mesterségek Ünnepe, amelyen mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be szombattól keddig a budai Várban. A rendezvény idei díszvendége Japán, kiemelt témája a lábbeli készítés.

„Ünnep van. Egyrészt Magyarország születésnapjára készülünk, másrészt pedig arra, hogy a munkának, a mesterségeknek újra rangot és elismerést szerezzünk” – mondta a fesztivál megnyitóján Nagy István agrárminiszter.

Mint fogalmazott, a Mesterségek Ünnepe az egész Kárpát-medence népművészetét élteti, immár 33. alkalommal. A rendezvényen minden korosztály jól érezheti magát, erről ezer kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók és népi játszóházak gondoskodnak – tette hozzá.    

Kitért arra, hogy a rendezvény kiemelt témája sokak nagy kedvence: a lábbeli. Nemcsak a hagyományos cipők, papucsok és csizmák kapnak teret, hanem a kortárs divattervezők által újraálmodott formák is. A vasárnapi Folktrend divatbemutató is arra hivatott, hogy megmutassa a hagyományos viseletek újragondolását – tette hozzá.

A miniszter szólt arról is, hogy 2012-ben törvényt alkottak a hungarikumokról, és ma már a hungarikum gyűjteményébe 70, a magyar értéktárba pedig 163 elem tartozik. Mint mondta, az idén is meghirdették a pályázatokat, és ebben az évben a két célterületen összesen 230 millió forintos keretösszeggel hozzájárulhattak a civil szervezetek, egyesületek és művészek értékteremtő munkájához.

Kiemelte, hogy az idei Mesterségek Ünnepe díszvendége Japán, a látogatók megismerkedhetnek a hagyományos japán kézművességgel és a mindennapok szokásaival.

Takamizu Hidero, a japán nagykövetség tanácsosa kiemelte: nagy megtiszteltetés számukra, hogy díszvendégként vehetnek részt a több mint 30 éves múltra visszatekintő Mesterségek Ünnepén az idei évben, amikor a Japán és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulóját ünnepeljük. A standokon 13 japán kézműves és népművész mutatja be többek között a japán nyomat készítését, a fa megmunkálást és a papír kézművesség egyik ágát. A japánok mellett magyar kézművesek kokesi babákat, kalligráfiát, kimonókat mutatnak be. A színpadon a taikóval, a japán dobbal is megismerkedhetnek a látogatók, tea-ceremónia, harcművészeti- és kimonó-bemutatók is várják a közönséget.

A Mesterségek Ünnepe által tovább mélyülnek a két ország közötti kulturális kapcsolatok, ami fontos szerepet játszik a két nép közötti kölcsönös megértésben – mondta a diplomata.

Az érdeklődők megismerkedhetnek a japán lábbelikkel, legyezőkkel, kerámiákkal, a furosiki batyuval, megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, megkóstolhatják a japán ételeket és italokat.

Pál Miklósné, az eseményt rendező Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) elnöke arról beszélt, hogy a fesztivál hű maradt kitalálóinak gondolatához: évente találkozzon egymással a népművészetet kedvelők és a népművészetet alkotók nagy családja.

Kiemelte: a Mesterségek Ünnepe arra vállalkozik, hogy megerősítsen bennünket abban, hogy van a Kárpát-medencében élőknek – magyaroknak és nemzetiségieknek – népművészeti öröksége. Arra, hogy ezt az örökséget felelősséggel ápoljuk, és képesek leszünk a népművészet értékeit a felnövekvő nemzedéknek hozományként átadni.

A rendezvényen első alkalommal nyitják meg a folkkocsmát karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek, a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is.

A fesztivál kiemelt témája a lábbeli, ezen belül pedig a szegedi papucs, ehhez kapcsolódva kiállítások, divatbemutatók láthatók. Az érdeklődők elleshetik a cipészmesterek titkait. Érkeznek cipőkészítők többek között Izlandról, Spanyolországból és Törökországból.

A rendezvényen népzenészek, énekesek, mesemondók és néptáncosok lépnek színpadra, mások mellett Lajkó Félix, a Fitos Dezső társulat, Bársony Bálint a Magyar Raphsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter amerikai szaxofonos és a Dresch Quartet egy közös koncerttel.

Ismét a Városligetben rendezik meg a Kürtőskalács Fesztivált

Újra a Városliget ad otthont a 7. Kürtőskalács Fesztiválnak október 11. és 13. között, a Vajdahunyad vára mögötti parkos területen a kürtőskalács-desszertek mellett koncertek és gyermekprogramok is várják a látogatókat.

A fesztivál programjait kvíz- és társasjátékok, mese- és bábelőadások színesítik, fellép a Kolompos Zenekar, Puskás Peti és a The Biebers, Péter Szabó Szilvia és a Tárkány Művek – közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvényen 30 különböző kürtőskalács-készítő standdal várják a látogatókat. A jól bevált ízek mellett megjelennek a glutén-laktózmentes és fitness kürtőskalácsok, de faszénen sült sós falatokat is kóstolhatnak az érdeklődők.

Zsiráfborjú született a Veszprémi Állatkertben

Nőstény zsiráfborjú született a Veszprémi Állatkertben, ezzel négytagúra bővült a veszprémi Rothschild-zsiráfcsapat – közölte az állatkert igazgatója pénteken az MTI-vel.

Török László elmondta: a zsiráfborjú csütörtök délután jött a világra, az állatorvos és a gondozók több mint két órán keresztül segítették Ganzit, az anyaállatot a nehéz, ám végül sikeres ellésben.

Az egészséges zsiráfborjú több mint másfél méter magas, súlya 50-60 kilogramm körül van – tette hozzá.

Legutóbb öt éve született Rothschild-zsiráf a Veszprémi Állatkertben.

A kis zsiráf egyelőre a zsiráfházban tölti napjait, a látogatók csak később láthatják Magyarország legnagyobb, mintegy kéthektáros Afrika-szavanna kifutójában szélesszájú orrszarvúk, zebrák, struccok és antilopok között.

Idén szeptember elsejéig tart a balatoni hajózási főszezon

A korábbi éveknél tovább, szeptember elsejéig tart a hajózási főszezon – közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt.(BAHART) vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön, amikor köszöntötték a társaság menetrendi hajóinak idei félmilliomodik utasát.

A vezérigazgató beszámolója szerint idén eddig a cég menetrendi hajói és kompjai együttesen több mint 1,4 millió utast szállítottak. Mint kifejtette, a személyhajózásban a kedvezőtlen időjárású, csapadékos május miatt 5 százalékos a lemaradás a tavalyi, rekord utasforgalomhoz képest, amit várhatóan nem sikerül majd behozni a hajózási szezon végéig, de így is igen jó eredménynek számít. A komp forgalmában is rekordot hozott a tavalyi év, amely eredményt eddig időarányosan sikerült tartani – tette hozzá.

A társaság személyhajóinak idei félmilliomodik utasát a 40. születésnapját ünneplő, 260 utassal Badacsonyba tartó Badacsony nevű katamarán fedélzetén köszöntötték. Az eseményen a vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a cég sétahajóit idén már közel 100 ezer utas vette igénybe, a bulihajó programokra több mint 13 ezren váltottak jegyet, és a gyermekes családoknak szóló Mastercard varázshajókon több mint 5 ezren utaztak. A BAHART személyhajóival a legforgalmasabb napokon akár 20 ezer, az átlagos főszezoni napokon 10-13 ezer utast szállít a Balatonon. A legkedveltebb települési hajójáratok továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany háromszögben, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek a tájékoztatás szerint.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy míg a korábbi években augusztus 20-ig, tavaly pedig már pár nappal tovább tartott a hajózási főszezon, a tapasztalatok alapján a BAHART idén tovább hosszabbította a hajózási főidényt, így egészen szeptember 1-ig biztosítja a sűrűbb menetrendi közlekedést, és a teljes programhajó kínálatot az érintett kikötőkben.

A cég közleménye szerint augusztus 19-én és 20-án – igazodva a Balaton parti települések rendezvényeihez – tűzijátéknéző hajókat indít a társaság. Idén 10 kikötőből indulva, összesen 17 járat fedélzetéről nézhetik az utasok a tó közepéről a parti tűzijátékok színkavalkádját. A társaság szeptember 14-én őszi szezonnyitó rendezvényt tart a balatonboglári kikötőben, ahol a BAHART Regatta vitorlásverseny zárófutama mellett kempingtalálkozó és Gasztro Bormóló is lesz. Az eseményhez egyedi hajójáratokat indítanak.

Melegszik az idő az ünnepi hosszú hétvégén

Melegszik az idő a hosszú hétvégén. Augusztus 20-án néhol akár 34 fok is lehet. Emellett sok lesz a napsütés, csak kevés helyen várható zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Ma a változóan felhős ég mellett szűrt napsütésre lehet számítani. A Tiszántúl kivételével szórványosan várható eső, zápor, zivatar. Időnként megélénkül a szél, de a Kisalföldön, illetve zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 10-16 fok között alakul, de északi völgyekben, illetve az alföldi homokhátságokon 8, 9 fok is előfordulhat. A legmagasabb hőmérséklet 22-27 fok között valószínű.

Szombaton több-kevesebb napsütés várható, csapadék általában nem valószínű, de az északkeleti megyékben lehet esetleg egy-egy zápor. A minimumhőmérséklet 10-15, a maximumhőmérséklet 25-29 fok között valószínű.

Vasárnap túlnyomóan napos idő várható kevés fátyolfelhővel, csapadék nem lesz. A leghidegebb órákban 12-17 fok lesz. Napközben 27-32 fokig melegszik a levegő.

Hétfőn többnyire derült, napos, csapadékmentes idő várható, de az északnyugati megyékben már gomolyfelhős ég valószínű, és ott este egy-egy zápor, zivatar előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-20, a legmagasabb hőmérséklet 29-33 fok között alakul.

Augusztus 20-án, kedden is többnyire derült, napos, csapadékmentes idő várható, de az északi határsáv mentén már megnövekedhet kissé a felhőzet, és ott helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. A szél gyenge vagy mérsékelt marad. A leghidegebb órákban 15-21 fok lesz. Napközben 27-34 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Emily Blunttal és Djimon Hounsouval folytatódik a Hang nélkül

Az Oscar-jelölt Djimon Hounsou is csatlakozott a Hang nélkül című sci-fi thriller folytatásához, amelynek női főszerepét ismét Emily Blunt alakítja – számolt be róla a The Hollywood Reporter.

A tavaly bemutatott, Hang nélkül című független produkciót mindössze 17 millió dollárból (5 milliárd forintból) forgatta le John Krasinski színész-rendező-forgatókönyvíró feleségével, a Golden Globe-díjas Emily Blunttal. A minden zajra támadó, földön kívüli hódítókkal szembeszálló családról szóló film kasszasiker lett, Oscarra is jelölték, és számos rangos díjat nyert el, az Amerikai Filmintézet (AFI) beválogatta az év legjobb filmjei közé.

A hollywoodi szaklap szerint a folytatáshoz, amelyet ismét Krasinski rendez, de már nem szerepel benne, eredetileg Brian Tyree Henry csatlakozott volna, de a szerepét végül Djimon Hounsou játssza el. A szereplőgárdában visszatér még Noah Jupe és Milicent Simmons, és szintén új szereplőként látható majd Cillian Murphy.

A Paramount 2020. május 15-re tűzte ki a Hang nélkül 2. premierjét.

Hounsout legutóbb a Shazam! című képregényfilmben és a Marvel kapitányban láthatta a közönség. Jövőre a Sonynál készülő Charlie angyalai és a Fox-Disney produkcióban forgatott King’s Man: A kezdetek című filmjei is moziba kerülnek.

Forrás: MTI

A véltnél legalább kétszer jobban növeli a rák kockázatát az elhízás

A véltnél legalább kétszer jobban növeli a rák kockázatát a túlsúly és az elhízás egy nemzetközi kutatócsoport új eredményei szerint.

A tanulmányt, mely az International Journal of Epidemiology című szaklapban jelent meg, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéhez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) vezette, a Bristoli Orvostudományi Egyetem tudósai is részt vettek benne – írta a Medicalxpress.com.

A kutatócsoport az elhízással összefüggést mutató daganatok nyolc gyakori típusának genetikai elemzését végezte el. A testtömegindex (BMI) és a rákkockázat közötti összefüggést az úgynevezett genetikai mendeli randomizáció technikájával hasonlították össze, amit még azzal a céllal fejlesztettek ki évtizedekkel ezelőtt, hogy összetett genetikai variációk ok-okozati viszonyait határozzák meg.

A túl nagy mennyiségű testzsírról már bizonyították, hogy fontos tényező a rák kockázatában: a magas jövedelmű országokban az összes rákos eset hat százaléka írható a számlájára a becslések szerint.

Az új elemzés eredményei azt mutatják, hogy a túlsúlynak és az elhízásnak tulajdonítható ráktípusok aránya valójában jelentősen nagyobb ennél.

Richard Martin, a Bristoli Orvostudományi Egyetem klinikai epidemiológiai professzora a lapnak elmondta: az új elemzés rámutatott, a múltban alábecsülték a túlsúly hatását a rák kockázatára, a korábban véltnél sokkal nagyobb szerepet játszik a daganat kialakulásában.

Forrás: MTI

Hasznos babaholmik, 1. rész – BAYBY BBS 3030 digitális gőz sterilizátor szárítóval

Új sorozatot indítunk életmód rovatunkban, ahol mostantól fogva a babákra és a mamákra is gondolunk, így olyan hasznos információkat, tippeket és eszközöket osztunk meg olvasóinkkal, amik ebben a csodálatos időszakban hasznosak lehetnek.

Először az egyik legfontosabb folyamatot megkönnyítő eszközt mutatjuk be, ami nem más, mint a sterilizálás. Az újszülött baba immunrendszere még nem elég erős ahhoz, hogy megvédje a környezetben élő, akár fertőző betegségeket is terjesztő mikroorganizmusoktól (gombák, baktériumok). Leginkább azokra a cumisüvegekre kell figyelmet fordítani, amelyekben tejet vagy tejes ételt adunk a kicsinek.

Több módszer is létezik a sterilizálásra: az egyik legrégebbi és legismertebb a kifőzés, amit már generációk óta alkalmaznak az anyukák, léteznek mikrós sterilizálók, valamint a digitális sterilizáló készüléket. Utóbbiak csoportjába tartozik a BAYBY digitális gőz sterilizátor, ami gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a folyamatot, így időt és energiát nyerve a szülőknek, ami valljuk be, ilyenkor aranyat ér.

Aki nem ismerné a BAYBY márkát, annak egy pár szóban róluk: filozófiájuk, hogy csendes segítőtársai kívánnak lenni a babás családoknak. Csúcsminőségű termékeket kínálnak, melyek biztonságosak, az egészségre veszélytelenek (nem tartalmaznak biszfenol A-t), ezen kívül még mutatósak is. A termékeink szórakoztatók, sok tekintetben ugyanis eredetiek, egyedülállóak és többcélúak. A cumisüveg melegítővel például sterilizálni vagy bébiételt felmelegíteni is lehet.

A BAYBY gőz sterilizátorral egyidejűleg akár 6 darab, bármilyen típusú cumisüveget és tartozékait sterilizálhatjuk. Hasznos funkciója, hogy egy különleges szárító funkcióval rendelkezik, amivel a cumisüvegre és tartozékaira lecsapódott vizet is lehet eltávolítani. 

Három beállítható üzemmód közül válogathatunk: automatikus, sterilizálás és szárítás. Az automatikus üzemmód sterilizál és szárít, a sterilizálás értelemszerűen csak sterilizál, a szárítás pedig ugyanígy.

A mikroprocesszoros vezérlés az LCD kijelzőn jeleníti meg a futó folyamat állapotát, hogy könnyen követi tudjuk, hogy épp hol tart a sterilizálás.

A használata nagyon egyszerű, nincs túlbonyolítva, a folyamat befejezése után is csak egy hangjelzést ad ki, majd automatikusan kikapcsol. Praktikus ötlet, hogy a cumisüveg és tartozék tartót, csepegtető állványként is lehet használni!

További információk a termékről a BAYBY oldalán!