Főoldal Blog oldal 257

A valaha talált legapróbb emberszabású majomfaj fosszíliájára bukkantak Kenyában

A valaha talált legapróbb emberszabású majomfaj fosszíliájára bukkantak Kenyában amerikai kutatók.

James Rossie, a New York-i Stony Brook Egyetem kutatója a kenyai Tugen-hegynél végzett ásatások során bukkant a korábban ismeretlen, apró emberszabású majomfajtól származó fogakra.

A valaha talált legapróbb majomfajról lehet szó, egyedei alig 3,5 kilogrammot nyomtak. A Tugen-hegy 12,5 millió éves ásatási területe fontos információkkal szolgál az emberszabású majomfajok sokszínűségében a miocén földtörténeti korszakban bekövetkezett hanyatlásról.

A szakértők eredményeikről a Journal of Human Evolutions című tudományos lap decemberi számában számolnak be.

Az őrlőfogakat a Tugen-hegy és a Baringo-tó mentén három különböző helyszínen találta Rossie és munkatársa, az azóta elhunyt Andrew Hill 2004-ben.

Rossie szerint a fosszilizálódott őrlőfogak, amelyek jelenleg a Nairobiban lévő Kenyai Nemzeti Múzeumban találhatók, a levéllel táplálkozás bizonyítékai, ami arra utal, hogy ezek az emberszabású majmok a korai karcsúmajomfélék (Colobinae) konkurenciái voltak a táplálékfogyasztást tekintve – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A kutató úgy véli, hogy az apró emberszabású majom a korai miocén földtörténeti korszakban elterjedt apró emberszabásúak legtovább életben maradt tagja.

A miocén földtörténeti korszak elején csak néhány majomfaj létezett, miközben az emberszabásúak jóval többen voltak, a fajok egyedei 4 és 50 kilogramm közötti voltak. Ma ugyanakkor csak alig maroknyi emberszabású faj maradt.

A paleontológusok évtizedek óta keresik annak okát, mi vezetett az emberszabásúak sokszínűségének csökkenéséhez és mi okozta a majmok diverzitásának növekedését. Sokak szerint a két csoport közötti közvetlen verseny vezetett ehhez.

„Az egyik dolog, ami erre utal, az az, hogy néhány emberszabású éppen akkor kezdett átállni a levéllel való táplálkozásra, amikor a majmok is különösen hatékonyan kezdtek ehhez alkalmazkodni. Ilyen körülmények között nem vagyok meglepődve azon, hogy ez az utolsó ilyen apró majom. Korábban ezen a területen megtaláltuk a legkorábbi ismert karcsúmajmot, most pedig itt az emberszabású, mely úgy tűnik, közvetlen versenyben volt vele az élelemért” – fogalmazott Rossie.

Camila Cabello nyert a legfontosabb kategóriákban az MTV Europe díjátadóján

Camila Cabello volt a legnagyobb nyertese az MTV Europe zenetévé idei, az észak-spanyolországi Bilbaóban rendezett díjátadójának legnagyobb nyertese, a kubai születésű amerikai énekesnő hat jelöléséből négyet váltott díjra.

„Fantasztikus év volt. Életem legjobb éve” – mondta a 21 éves előadó, miután a vasárnap esti gálán Havanna című számáért átvette a legjobb dalnak járó elismerést, amelynek videoklipjét is díjazták.

Fotó: Daniele Venturelli/WireImage

A rajongók szavazatai alapján Camila Cabello lett a legjobb előadó is ebben az évben, és az énekesnő megkapta a legjobb amerikai előadónak járó díjat is.

A zenecsatorna 25. alkalommal rendezte meg az MTV Europe Music Awards elnevezésű díjátadó ünnepségét, amelyet csaknem 180 országban közvetítettek élőben, ezúttal a Bilbao Exhibition Centerből.

Spanyolország harmadszorra adott otthont a gálának: 2002-ben Barcelonából, 2010-ben Madridból sugározták a műsort.

Az esemény házigazdája Hailee Steinfeld, az Oscar-díjra jelölt amerikai színésznő volt, aki maga is díjban bízhatott a legjobb popelőadó kategóriában, ám az elismerést végül a brit Dua Lipa vehette át.

A legjobb új előadónak Cardi B-t, a legjobb hip-hop előadónak pedig Nicki Minaj-t választották.

A legjobb élő produkciónak járó díjat Shawn Mendes kapta, a legjobb rockbanda a 5 Seconds Of Summer lett.

Panic! At The Disco nevű amerikai együttes a legjobb alternatív előadó kategóriájában diadalmaskodott, a szintén amerikai Marshmello a legjobb elektronikus előadó díját nyerte el.

A díjazottak közül többen is felléptek a gálaműsorban, az este fő attrakciójának azonban Janet Jackson számított, aki Made for Now című legújabb számát adta elő mielőtt átvette a Globális ikon elnevezésű kitüntetést.

A több mint 40 éve tartó zenei pályafutásáért jutalmazott énekesnő köszönőbeszédében a bántalmazott, félelemben élő nőkért emelt szót.

Hétfőtől már csak óránként jár a balatoni komp

Változik a balatoni komp menetrendje, hétfőtől a járatok a korábbinál ritkábban, már csak óránként közlekednek Szántód és Tihany között – tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. az MTI-t.

November 5-étől a kompok Szántód felől 7.00 és 18.00 óra között, Tihany felől 7.15-18.15 között közlekednek, óránként indulva. Nagy forgalom esetén, főként hétvégeken, ünnepeken sűrítik a járatokat.

A balatoni komp egész évben üzemel, csak szélsőséges időjárás esetén, illetve ha a tavat vastag jég borítja, akkor nem jár.

Téli mesevilágba invitálja a nézőket a Recirquel

Varázslatos téli mesét kelt életre a Recirquel Újcirkusz Társulat Kristály című produkciója a Müpa Sátorban december 8. és 31. között Budapesten.

A hagyományostól eltérő, kör alakú játéktérről eltűnnek a székek, így annak minden szeglete – és vele együtt a közönség is – a produkció szerves részévé válik. A különleges színpadképnek köszönhetően minden eddiginél közelebb, sokszor egy karnyújtásnyira suhannak el az artisták a nézők feje felett. A társulat artistái ez alkalommal is külföldi és hazai vendégművészekkel, köztük Magyarország legbravúrosabb hiphop táncosaival lépnek a jeges porondra.

A Kristály című előadás december 8. és 31. között naponta kétszer, összesen 16 alkalommal látható majd a Müpa Sátorban, a Müpa partneriskola-programjában résztvevő osztályok pedig a számukra fenntartott időpontokban, kedvezményes áron tekinthetik meg a produkciót – közölte a Müpa az MTI-vel.

A Recirquel előadása mellett jazz- és könnyűzenei koncertek, hétvégenként családi- és ifjúsági programok, valamint december 2-től ingyenes jégpálya is várja a látogatókat.

Divatról szóló könyvbemutató és kiállítás a Kieselbach Galériában

A csábítás fegyvere – Divat, stílus és öltözködés száz év magyar festészetében címmel tartanak könyvbemutatót hétfőn Budapesten a Kieselbach Galériában, ahol azonos címmel kiállítás is nyílik sok más mellett Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József és Vaszary János műveiből.

A csábítás fegyvere című kötet szerzői 400 oldalon, több mint 620 színes és fekete-fehér kép segítségével mesélnek a magyar festészet és a divat kapcsolatáról, a 19. és a 20. század változó nőideáljairól, a magyar származású szépség- és divatikonokról, a leghíresebb divattervezőkről, a tengerész egyenruhában vagy éppen díszmagyarban megjelenő politikusokról, a szocialista divat kétszínű világáról, de leginkább azokról a festőkről és fotósokról, akiknek a pályáján különösen fontos volt saját koruk öltözködési kultúrájának megidézése – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A kötet ötletgazdája, szerkesztője és egyik írója Molnos Péter művészettörténész, aki több szerzőtárssal működött együtt, köztük Simonovics Ildikóval, Nyáry Krisztiánnal, Ablonczy Balázzsal, Turbucz Dáviddal, Ungváry Krisztiánnal, Kincses Károllyal, Katona Edittel, Czene Mártával és Pozsgainé Szabó Évával. Mint írják, új szemléletű, a nagyközönség számára is szórakoztató kötet született, amelyben az izgalmas történetek mellett számos most először publikált műalkotás is szerepel.

A kötethez kapcsolódik A csábítás fegyvere című tárlat, amely kiemelkedő festők alkotásain keresztül mutatja be a divat, az öltözködés és a képzőművészet kapcsolatát.
A tárlat rendezője, Molnos Péter művészettörténész olyan műveket válogatott ki, amelyek segítségével a látogatók áttekintést kapnak a divat, az elegancia, a stílus és a szépségideál változásának száz éves történetéről.

A nagy klasszikusok közül Szinyei Merse Pál, Benczúr Gyula, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Csók István, Fényes Adolf és László Fülöp műveit mutatják be, de múzeumi rangú alkotások képviselik a szecesszió és az art deco legjelentősebb magyar festőit is. A csaknem száz festmény mellett két izgalmas vetítés is várja az érdeklődőket.

Mindezek mellett a hétfői megnyitón csak két évtized után ismét közönség elé kerül a legendás Kálvin téri Fabulon-reklám. Erdély Miklós mozaikja az elmúlt éveket szétszedve, dobozokban, egy vidéki tyúkól padlóján vészelte át – írták a tájékoztatóban.

Könyv jelenik meg a Kerekes Band történetéről

A Kerekes Band elmúlt évtizedeit bemutató könyv jelenik meg Kábé23 címmel, amelyet a november 30-i koncert előtt ismerhet meg a közönség a budapesti Akvárium Klubban.

A kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band útja a moldvai, gyimesi táncházaktól a világzenei nagyszínpadokig több mint 20 évet ölel fel. A kötetben a zenekar tagjai elmesélik, hogyan is járták végig a zenei színtér rögös útját, valamint olyan ismert emberek is nyilatkoznak, mint drMáriás, Sebő Ferenc és Berecz István. Az interjúkat Nuszbaum Tibor és Vass Norbert, a történeteket és legendákat Csarnó Ákos, Csepregi János és Fehér Viktor jegyzi. A NOW Books & Music gondozásában megjelenő könyv mellé letölthető válogatáslemez is kerül – közölte a kiadó az MTI-vel.

Az 1995-ben Egerben alakult Kerekes együttes mintegy tíz évig tartott táncházakat országszerte, s ezekből az időkből valók a moldvai és gyimesi népzenét tartalmazó lemezek is. Pimasz című albumuk, amely az autentikus népzenétől eltávolodva önálló szerzeményeket tartalmaz, 2006-ban már Kerekes Band néven jelent meg.

Az első Fonogram-díjat a What The Folk?! album, a második Fonogram-díjat a Folklore Man kapta, majd élő koncertlemezzel is jelentkeztek Live at A38 címmel. A Kerekes Band zenéje két magyar filmben is hallható: az Erőss Zsolt hegymászó felépülését bemutató dokumentumfilmben, valamint az Árpa Attila rendezte Argo 2-ben. Ez utóbbinak a zenekar vezetője, Fehér Zsombor volt a zenei szerkesztője is.

Az együttes tagja Fehér Zsombor (furulya, ének), Námor Csaba (koboz), Csarnó Ákos (brácsa), Sohajda Péter (basszusgitár) és Fehér Viktor (dob).

A stressz okozta alvászavar csökkentésén dolgoznak magyar kutatók

A stressz okozta alvászavar csökkentésének lehetőségén dolgoznak a Magyar Tudományos Akadémia kutatói, akik a közelmúltban a stressz és az álmatlanság összefüggését térképezték fel.

Mátyás Ferenc, a kutatócsoport vezetője szombaton, az M1 aktuális csatornán elmondta: az emberi agy folyamatosan változik, még alvás közben is, a különböző aktivitási szintek között váltásért pedig egy idegsejthálózat a felelős.

Hangsúlyozta, minden feladathoz kapcsolódik egy optimális éberségi állapot, amelyben az emberek a legjobban tudnak teljesíteni. Példaként említette, hogy amennyiben egy vizsgahelyzetben túl nagyra nő a stressz, az agyunk „leblokkol”, nem működik megfelelően, hasonlóan ahhoz, ha valaki nagyon elfárad.

Mátyás Ferenc elmondta, jelenleg azon dolgoznak, miként befolyásolhatnák az éberségi állapotért felelős idegsejthálózatot, hogy megfelelő szintre állíthassák be például a nyugodt alváshoz.

November első hétvégéjén is 20 fok körül alakulnak a maximumok

November első hétvégéjén is 20 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Emellett esőre, de napsütésre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.

Ma kezdetben erősen és gyengébben felhős területek és időszakok egyaránt lesznek, majd a déli óráktól a Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, és nyugaton, északnyugaton több helyen valószínű eső, zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-16, a legmagasabb hőmérséklet 18-24 fok között alakul.

Szombaton az éjszakai ködfoltok megszűnése után napos, fátyolfelhős idő várható. Helyenként csak lassan oszlik fel a köd, illetve tűnik el az alacsony szintű felhőzet. Reggel helyenként még lehet eső, később csapadék már nem valószínű. A leghidegebb órákban 9-14 fok lesz. Napközben 17-23 fokig melegszik a levegő.

Vasárnapra virradóra is köd várható, amely délelőtt oszlik fel. Ezt követően napos idő várható, csapadék nem valószínű. A minimumhőmérséklet 6-12, a maximumhőmérséklet 17-23 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Budapesten rendezik a férfi vízilabda Európai Szuperkupát

Budapesten rendezik a férfi vízilabda Európai Szuperkupát, amelyen az Eurokupa-győztes FTC-Telekom Waterpolo a Bajnokok Ligája-címvédő Olympiakosz együttesét fogadja.

Az európai szövetség (LEN) szerdai hírleveléből kiderül, az összecsapásra november 30-án a Komjádi Uszodában kerül sor.

Fotó: Northfoto

Érdekesség, hogy a legutóbbi 19 összecsapáson mindig az első számú európai kupa aktuális bajnoka diadalmaskodott, a rendkívül erős kerettel rendelkező, a mostani szezonban már BL-résztvevő, magyar bajnok Ferencvárosnak viszont jó esélye van megtörnie ezt a sorozatot.

A nők fináléjában is van magyar érintett: a LEN Kupa-győztes Dunaújváros az Euroliga bajnokához, az orosz Kirisihez látogat jövő szombaton.

Egy 35 éves eltűnési ügyet vizsgálnak, miután emberi csontokat találtak egy vatikáni ingatlanon

Magyarázatot követel a Szentszéktől egy 35 éve eltűnt római kamaszlány családja, miután emberi maradványokat találtak egy Vatikánhoz tartozó római ingatlanon, és a hatóságok vizsgálni kezdték, hogy a csontok a tisztázatlan módon eltűnt Emanuela Orlandié vagy egy másik, vele csaknem egyidőben eltűnt diáklányé lehetnek-e.

A szerdán megkezdett orvosszakértői vizsgálattól várnak választ arra, kié a csontváz, amelyet a római nunciatúra, vagyis Vatikán Állam római diplomáciai képviseletének területén találtak. Az első hírek szerint női csontokról van szó, ami miatt rögtön felmerült, hogy az 1983-ban titokzatos módon eltűnt Emanuela Orlandié is lehetnek.

A római ügyészség hivatalból vizsgálatot indított gyilkosság gyanújával ismeretlen tettessel szemben. Jelenleg a csontok DNS-vizsgálata folyik.

A csontokat egy, a Vatikántól távolabbi római kerületben, az apostoli nunciatúra kertjében találták meg a portásfülke padlózata alatt hétfőn. Munkások éppen a padlót törték fel, amikor egy majdnem egészben maradt csontvázat és más csontokat találtak. Az olasz hatóságokat a Vatikán értesítette.

A csontváz az első nem hivatalos hírek szerint egy nőé lehetett. Ez, valamint az a tény, hogy két személy csontjait találták meg, táplálta azt a feltételezést, hogy a maradványok akár Emanuela Orlandié és Mirella Gregorié is lehetnek. A két római lány 1983-ban tűnt el egy hónap különbséggel. Mindketten 15 évesek voltak, nem ismerték egymást, de Mirellát egy vatikáni biztonsági emberrel látták utoljára, Emanuela pedig egy Vatikánban dolgozó olasz alkalmazott lánya volt. Eltűnésüket majdnem azonnal emberrablásnak minősítették a hatóságok.

Emanuela elrablását a Szürke Farkasok török terrorszervezet is magára vállalta, és a lányért cserébe Ali Agca, II. János Pál merénylőjének a szabadon engedését követelte.
Emanuela eltűnésének töb szála is a Vatikán felé vezetett. A családot több alkalommal egy magát „Amerikainak” nevező férfi hívta fel telefonon, aki – mint később kiderült – Paul Marcinkus érsek, az IOR vatikáni bank elnöke volt. Emanuela elrablásának hátterében állt a Rómát akkor uraló Magliana-banda bűnszervezet is, amely az IOR-ban mosta tisztára pénzét.

Emanuela és Mirella családja azóta is a Vatikántól sürget választ a két lány sorsának tisztázására. Egyikük holtteste sem került elő azóta.

„Magyarázatot várunk a nyomozóktól és a Szentszéktől arra, hogyan találták meg a csontokat, és felfedezésüket miért hozzák összefüggésbe Emanuela Orlandi vagy Mirella Gregori eltűnésével” – jelentette ki egy szerdai római sajtótájékoztatón az Orlandi család ügyvédje, Laura Sgro, aki sérelmezte, hogy túl kevés információt kapnak a Vatikántól.

Olasz sajtóvélemények szerint az eltűnt lányokkal kapcsolatos feltételezéseket az is erősíti, hogy a nunciatúrán dolgozott Piero Vergari, a vatikáni területnek számító római Sant’Appolinare templom plébánosa, ahol Enrico De Pedist, a Magliana-banda egykori vezérét temették el. Ebben a templomban is keresték már Emanuela csontjait.

 

Forrás: MTI