Magyarországon is fellép Quincy Jones, a 20. század egyik legbefolyásosabb dzsesszzenésze 85. születésnapjához kapcsolódva. A 27-szeres Grammy-díjas amerikai muzsikus, producer életművének gyöngyszemei július 16-án hallhatóak a Budapest Sportarénában.
Quincy Jones két nagyszabású koncertet ad Európában 85. születésnapja alkalmából. A magyar fővárosban Jones mellett színpadra lép Richard Bona kameruni származású énekes, basszusgitáros, Dee Dee Bridgewater világhírű amerikai dzsesszénekesnő, Alfredo Rodriguez kubai zongorista-virtuóz, Andreas Varady magyar származású roma dzsesszgitáros, Radics Gigi énekesnő, akit Jones 2012-ben személyesen hívott meg a Montreux-i Jazzfesztiválra fellépni, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekar – olvasható a szervező Get Closer Concerts honlapján.
Quincy Jones egyszerre zenekarvezető, zeneszerző, lemezkiadó, magazinalapító, multimédia vállalkozó, humanitárius és szociális ügyek szervezője, sikeres üzletember, film- és TV producer, fiatal tehetségek felfedezője. Ismert és ismer mindenkit, aki az elmúlt hét évtizedben bármilyen módon alakította a világ kulturális és társadalmi arculatát.
A névsor Aretha Franklintől, Pablo Picassótól, Leni Riefenstahltól kezdve Charles Aznavourig, Bonóig, Jack Nicholsonig, Steven Spielbergig, Miles Davisig és Barack Obamáig tart. Pályáját a bebop korszakban kezdte és az évtizedek során szinte minden zenei műfajt kipróbált, felhasznált. Tehetségének és nyitottságának köszönheti, hogy a kortárs könnyűzene egyik legnagyobb alakja lett.
Olyan inspiratív zenei hibridek megalkotója, amelyekben a dzsessz, a pop, a soul, a hiphop, a funky, az R&B, a rock, a klasszikus, az afrikai vagy a brazíliai zene fuzionált. Mindezt gyakorlatilag az elmúlt évtizedek összes adathordozóján – beleértve a vinyl lemezt, a CD-t, a filmet, a videót, a DVD-t, a televíziót és a digitális platformokat – hozzáférhetővé tette. Továbbá könyveket írt és számos mozifilm, valamint televíziós sorozat létrehozása fűződik a nevéhez.
1933-ban született Chicagóban. Tizenévesen trombitálni tanult a legendás Clark Terry mellett, zenei tanulmányait Bostonban a Berklee School of Music elődjében, a Schillinger House-ban folytatta, majd New Yorkba költözött, ahol kapcsolatba került többek között Count Basie-vel, Dinah Washingtonnal, Cannonball Adderley-vel. Húszévesen került trombitásként Lionel Hampton zenekarába, majd három év múlva Dizzy Gillespie hívta big bandjébe, ahol rövidesen az együttes vezetője lett. Első lemeze, a This Is How I Feel About Jazz 1956-ban jelent meg.
Párizsban Nadia Boulangernél zongorázni tanult, valamint zeneelmélettel és zeneszerzéssel foglalkozott. Itt ismerkedett meg Pablo Picassóval, akivel lakásszomszédok voltak. Munkát vállalt a Mercury lemezkiadó francia részlegénél, a Barclay-nál, ahol olyan zenészek albumait hangszerelte, mint Michel Legrand, Jacques Brel, Charles Aznavour, Billy Eckstine vagy Sarah Vaughan. Az Egyesült Államokba visszatérve 1961-ben a Mercury Records alelnöke lett: ő volt az első afroamerikai, aki felsőszintű vezetői pozíciót töltött be nagy amerikai lemezcégnél.
A hatvanas évek hollywoodi filmzenéiben neki köszönhetően szólalt meg a dzsessz és a soul. Első filmzenéje Sidney Lumet A zálogos című mozijához készült (1964), azóta mintegy hetven filmhez írt zenét és csaknem száznak volt a producere vagy zenei rendezője, kiadója. Több száz mozi zenéjében használták szerzeményeit; a hetvenes évek egyik legsikeresebb amerikai tévésorozatába, az Ironside-ba Jones révén került be először filmzenébe szintetizátor alapú popdal.
1969-ben jelent meg a kritikai és kereskedelmi szempontból egyaránt sikeres Walking in Space című szólólemeze, amelyen átformálta az addigi nagyzenekaros hangzást: az albumon megjelentek a kortárs rock, a pop és az R&B hatásai is. A hetvenes évektől párhuzamosan dolgozott soul- és popzenészekkel (Ringo Starr, Billy Preston, Colosseum, Paul Simon, Donna Summer) és dzsesszmuzsikusokkal (Aretha Franklin, Count Basie, Ray Charles, Miles Davis).
Felfedezője volt Michael Jacksonnak, majd producere és szerzője lett lemezeinek is. Az 1982-ben megjelent Thriller több mint 100 millió példányban kelt el, és szintén Jones volt a producere, karmestere és szervezője a We Are the World című dalnak, lemeznek, amelyet a USA for Africa nevű jótékonysági supergroup készített. A bevételből befolyó pénzt az etiópiai humanitárius katasztrófa áldozatainak segítésére fordították.
A hetvenes évek közepén átesett egy súlyos betegségen, aminek következtében fel kellett hagynia a hangszeres játékkal. Mindez csak átmenetileg vetette vissza, a nyolcvanas évekre ő lett a legsikeresebb crossover művész. A kilencvenes években megalapította a Vibe magazint, amely a fekete ifjúsági kultúrára fókuszál. Tavaly online dzsessztévét indított, ahol a világ legnagyobb dzsesszzenészeinek koncertfelvételei érhetőek el streamelve.
Két évtizeddel a We Are the World sikere után elindította a We Are the Future (WAF) projektet, amelyben számos zenész, színész – többek között Carlos Santana, Alicia Keyes, Norah Jones, Oprah Winfrey, Angelina Jolie – vett részt. A WAF a világ konfliktus zónáiban (Eritrea, Ruanda, Palesztina, Etiópia, Sierra Leone) élő gyermekek egészségügyi ellátását, oktatási lehetőségeit, az információs technológiához való hozzáférésüket próbálta a koncertek bevételéből előmozdítani.
Nevéhez hét Oscar-díj és 27 Grammy-díj (79 jelölésből) kapcsolódik, 2013-ban a rock and roll halhatatlanja lett. Kiérdemelte a George and Ira Gershwin életműdíjat, a Polar Music díjat, első amerikai zenészként megkapta a Francia Becsületrend parancsnoki fokozatát.
