Főoldal Blog oldal 369

Amerikai-magyar üzletember találkozó keretein belül mutatkozott be az AmHunCham NY Budapesten

Indulása óta szerettük volna megismerni testközelből a New York-ban működő Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara (AmHunCham NY) tevékenységét. Most sikerült, ugyanis nagyszabású üzletember találkozót szerveztek Budapesten, a belvárosban. Az esemény keretein belül bemutatásra került az AmHUnCham NY tevékenysége, s ahol a két ország üzletemberei arról beszélgethettek, hogy hogyan lehetséges a két ország kereskedelmi, üzleti kapcsolatainak fejlesztése.

Az üzletember találkozót Jennifer Kane, az USA budapesti Nagykövetségének új Kereskedelmi Tanácsosa nyitotta meg.

Jennifer Kane elmondta, hogy bár csak két hete foglalta el budapesti állomáshelyét, de célja egyértelmű, fejleszteni szeretné a két ország kereskedelmi kapcsolatait.

Jennifer Kane hangsúlyozta továbbá, hogy 2016-ban Magyarország és az USA kereskedelmi kapcsolatai kiemelkedőek voltak, s a különösen jelentős mértékű amerikai befektetések révén hazánkban százezer ember jut naponta munkához.

Jennifer Kane megnyitójában köszönetet mondott az AmHunCham NY-nak, hogy ezen az üzletember találkozón lehetőséget biztosítanak arra, hogy a két ország kereskedelmi kapcsolatait erősítsék.

Kane megköszönte az AmHunCham NY-nak azt is, hogy a kamara bemutatásán kívül lehetőséget teremtett az amerikai SelectUSA program bemutatására is.

„Mi kell ahhoz, hogy a magyar vállalkozások érvényesüljenek az USA-ban?” – tette fel a kérdést Barát Tamás, az AmHunCham NY elnöke, s előadásában meg is válaszolta azt. A válaszadásban segített Dr. Christa Igaz, a Los Angeles-i Igaz Law ügyvédi iroda tulajdonosa is, aki a vállalkozások mögötti jogi háttérről beszélt előadásában.

Barát Tamás a Kamara bemutatásakor kiemelte, hogy az AmHunCham NY alapvetően hármas feladatot lát el, egyrészt “üzleti házasságközvetítést” végez, másrészt ellátja a tagjai szóvivői feladatát és végül, de nem utolsó sorban feladatának tekinti az információcsere biztosítását.

„Az AmHunCham NY nem szeretne üzleteket kötni, ehhez nincs is saját apparátusa. Az üzletek lebonyolítására megállapodást kötött a magyar Nemzeti Kereskedőházzal, amely szervezet felkészült az üzletek lebonyolítására. A szóvivői szerep keretében részben honlapján, másrészt rendezvényei alkalmával, avagy mások meghívására részt vesz – főként amerikai – rendezvényeken és azokon képviseli az AmHunCham NY tagjainak érdekeit, s tájékoztatást ad azok tevékenységéről, termékeiről, szolgáltatásairól, egyáltalában a Magyar gazdaságról” – hangsúlyozta Barát Tamás, majd hozzátette: „A harmadik rendkívül fontos tevékenységünk, hogy információval lássuk el az amerikai vállalkozásokat, amelyek Magyarország valamely cégével szeretnének üzletelni, s természetesen információkkal segítsük azon magyar cégeket, amelyek az USA piacán szeretnének sikereket elérni. Ezért, ha valaki meglátogatja az akár magyar, akár angol nyelvű honlapunkat, olyan információkat talál azokon, amelyek a sikeres üzletkötésekhez feltétlenül szükségesek” – tette hozzá Barát Tamás.

Az előadásában Barát Tamás elmondta azt is, hogy az AmHunCham NY talán egyik legfontosabb szolgáltatása az üzletekben résztvevő partnerek hitelesítése, ami biztonságot jelent az üzleti életben, s ennek különös jelentősége van az amerikai piacon.
Barát Tamás előadásában elmondott néhány olyan szempontot, amelyek megléte elvezethet ahhoz, hogy a magyar cégek sikeresek legyenek az USA-ban. Ehhez az egyik alapfeltétel, hogy a cégek amerikai menedzsmenttel kell, hogy rendelkezzenek, vagy az USA-ban nyilvántartott cég alvállalkozójaként legyenek képesek működni, betartva a helyi jogszabályokat, alkalmazva az amerikai marketing és public relations követelményeit. Elengedhetetlen, hogy a versenyképes, jó minőségű terméken, vagy szolgáltatáson kívül az USA-ban működő cégeknek legyen weboldala, és ugyancsak alapvető, hogy ott kell lenniük a közösségi média oldalain. Barát Tamás ezek közül is kiemelte a Twittert, a Linkedin-t, illetve a Facebookot és a Plaxot.

„Amelyik cégnek nincsen honlapja, amelyik nem található meg a közösségi média oldalain, az a cég nem létezik” – mutatott rá Barát Tamás.

Barát Tamás fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az AmHunCham NY akkor tud hatékonyan segyteni az üzleti kapcsolatokban, ha az üzleti házasságközvetítés során legalább az egyik fél tagja a Kamarának. A kamarai tagdíj nem megfizethetetlen, s a tagdíjért hasznos szolgáltatásokat kapnak az AmHunCham NY tagjai.

Barát Tamás előadását azzal zárta, hogy meghívott minden olyan szervezetet és személyt az AmHunCham NY tagjai közé, amelyek bármilyen formában érdekeltek lehetnek az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatokban.

“Az AmHunCham NY tagjának lenni érdemes, mert olyan hálózatba kerülhetnek be, amelyek elősegítik a két országban a sikeres üzleteket” – zárta előadását Barát Tamás.

Az AmHunCham NY bemutatását követően mutatkozott be az amerikai és magyar üzletembereknek a Hungarian Innovation Center. Balogh Gyula a központ elnöke bemutatott néhány már sikeres innovációt, s arra buzdította a jelenlévőket, hogy lépjenek velük kapcsolatba, ha újabb innovációt szeretnének az amerikai piacon megismertetni.
Ehhez kapcsolódott Miklósi György a Globe Facility & Property Management igazgatója, aki előadásában rámutatott arra, hogy milyen fontos szerepe van egy-egy innováció, egy sikeres üzleti vállalkozás működtetésében az üzemeltetési feladatok minőségi ellátásának.
Az előadásokat egy panelbeszélgetés követte, ahol a panel résztvevői Csúri Ákos újságíró kérdéseire válaszoltak.

A válaszadók Dr. David Moskovits, Magyar Kálmán az AmHunCham New York Tanácsadó Testület tagja, Kocsy Béla, az Agrárkamara külügyi igazgatója, Kaczmarczyk Gábor, USA magyarországi nagykövetségének kereskedelmi tanácsadója és Dr. Varga Miklós üzleti mentor, voltak.

Az előadásokat és a panelbeszélgetést követően egy ünnepélyes aktusra került sor, ahol Dr. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára és Barát Tamás, az AmHunCham NY elnöke aláírt egy együttműködési megállapodást a két szervezet között. Ennek keretében a jövőben a VOSZ is segíti az AmHunCham NY erőfeszítéseit. A VOSZ részt vesz magyar vállalkozóknak az amerikai piacra juttatásában. Az AmHunCham NY pedig segíteni fogja a VOSZ tagjait információkkal, s az üzleti lehetőségek felkutatásával.

 

Az esemény zárszavában Barát Tamás az AmHunCham NY elnöke átnyújtotta Nagy Sándornak, az AmHunCham NY érdekében, annak alapítása óta Magyarországon végzett erőfeszítéseit elismerő, az AmHunCham NY tiszteletbeli tagságáról szóló okmányt.

Befejezésül Barát Tamás köszönetet mondott Zsabka Zsoltnak az üzletember találkozó szervezőbizottsága elnökének azért a munkáért, amit ő és munkatársai azért végeztek, hogy ez a március 28-i esemény sikeres legyen.

Barát Tamás a köszönet kifejezésével egyidejűleg átnyújtotta Zsabka Zsoltnak azt az okmányt, amelyben az AmHunCham NY elnökeként megbízza a kamara elnöki tanácsadói és a magyarországi koordinátori feladatok ellátásával. Ez a feladat azt jelenti, hogy Zsabka Zsolt fogja össze majd azokat a magyarországi tevékenységeket, például a VOSZ tagjaival történő együttműködést, amelyek eredménye a magyar vállalkozások, áruk, szolgáltatások, innovációk amerikai piaci megjelenése lehet.

Közreműködő forrás: Ádám György/Breuerpress

Még több fotó a Napimagazin.hu Facebook oldalán, IDE kattintva.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, QNAP, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, MyActionCam

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Idén április 5. és 9. között rendezik a Construma építőipari szakkiállítást

Idén április 5. és 9. között rendezik meg a Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítást, a Hungexpo vásárközpontban. Hat pavilonban több mint 20 ezer négyzetméteren 17 ország csaknem 700 kiállítója várja az érdeklődőket – jelentette be Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Kiemelte: az idén 36. Construmára minden eddiginél több látogatót várnak, legalább 60 ezer vendégre számítanak a szervezők. Az első három napon szakmai programok zajlanak, középpontba állítva az ágazati munkaerő problémát, hétvégén pedig az építkező-felújító nagyközönséget várják.

A Construma otthonteremtési kiállítási csokor az építőipar mellett a lakberendezés és a dizájn, a kerttervezés, kertépítés, és a fűtés, szellőztetés, klíma, megújuló energia témákból áll össze – sorolta. A Construma a kelet-közép-európai régió legjelentősebb építőipari szakkiállítása.

Szalai Levente a kiállítás igazgatója közölte: a látogatók 75 százaléka szakmai látogató. Idén vállalták a szakmák népszerűsítését, a tetőfedő, fűtésszerelő, kőműves, burkoló, vagy díszkertész szakmákban, szakoktatók szakiskolai és egyetemi csoportokat hoznak a kiállításra, akiknek külön programokat szerveznek – jelezte.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) elnöke arról beszélt, hogy 2000 milliárd forintos teljesítményt várnak 2017-ben az építőipartól, ami 10 százalékos növekedésnek felel meg.

Kiemelte: egyenletes bővülés várható az ágazatban és minden hozzá kapcsolódó alágazatában a következő két-három évben, jelentős a rendelésállomány bővülése. A brüsszeli források lehívása feszültségeket fog okozni, a magánbefektetők és lakossági beruházások élénkülésével szemben. Az építőipar tízéves recesszión van túl, az idei év „megrendelési sokkot” fog okozni – jelezte. Jelenleg 20 ezer lakás van kivitelezés alatt, 36 ezer pedig engedélyezve.

Végváriné Henter Lilla, az Agrármarketing Centrum (AMC) szakmai titkára arról számolt be, hogy a Magyar Díszkertészek Szövetségével közösen 200 négyzetméteres mintakertet építenek, ahol 600 kora tavasszal virágzó cserjét, 10-féle fát, és több mint 100 egynyári növényt mutatnak be.

A Construma idei partnerországa India, az ország két pavilonjában több mint 300 négyzetméteren jelenik meg. India mellett Ausztria, Csehország, Kína, és Taiwan is bemutatkozásra készül. A kiállításon a Randstad humán erőforrás tanácsadó állásbörzét is szervez, ahol nem csak állásajánlatokkal, hanem tájékoztatással, előadásokkal is készülnek önéletrajzírás vagy állásinterjú témákban.

Salvador Dalí műveiből nyílik kiállítás szombaton a pápai Esterházy-kastélyban

Salvador Dalí műveiből nyílik kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban szombaton, a tárlat középpontjában az a száz színes fametszet áll, amelyet a katalán szürrealista művész Dante Isteni színjátékához készített illusztrációként – közölte a kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-vel.

Boros Katalin, a kiállítás szervezője elmondta, hogy Thomas Emmerling német származású magángyűjtő mintegy kétszáz képe látható a kiállításon. Hozzátette, hogy Dalí szerette az arisztokratikus életformát, ezért esett a választás a barokk kastélyra. Szerepelnek a kiállításon Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger című művéhez, valamint a Le Tricorne című spanyol balladához készült Dalí-illusztrációk – közölte a szervező.

Boros Katalin beszélt arról is, hogy a termekben található kockákon Dalí-idézetek olvashatók majd, melyek hűen tükrözik a művész ellentmondásos személyiségét.

A megnyitó napján a festőművész szokásait is szeretnénk bemutatni a látogatóknak, így rengeteg bagettel készülnek a szervezők, ez a művész egyik kedvenc étele volt, amit szinte mindig magánál hordott. A megnyitó érdekes színfoltjának ígérkezik, hogy a Dalí szakácskönyvében szereplő bagettfeltétet is meg lehet majd kóstolni. A kiállításon látható tarotkártya-sorozatot felesége, Gala kedvéréért készítette a művész, ennek apropóján szombaton kora délutánig a vállalkozó kedvű látogatókat várja kártyajóslással egy jósnő – fejtette ki Boros Katalin.

Dalí által írt opera szól majd a kiállítótérben és a Dalí-parfümöket is megismerhetik a látogatók – fűzte hozzá.

Boros Katalin elmondta azt is, hogy a megnyitó napján Dalí-bajusszal vagy -álarcban várják a kiállításra érkezőket, melyeket a látogatók a bejáratnál megkapnak.

A Welcome into my brain (Üdvözöllek az agyamban) című kiállítás október 31-éig látható. Salvador Dalí (1904-1989) alkotói stílusát a kubizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus jellemezték. Egyik híressé vált mondása is ellentmondásos személyiségéről árulkodik: „mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem”.

5 hatalmas hódító, aki leigázta a világot

Évezredeken át királyok, császárok és tábornokok uralták a világot – Zsukov marsall, Hódító Vilmos és Cortés is kényük-kedvük szerint rajzolták át az országok határait. Ugyan eszközeik az idők folyamán változtak, céljaik mindvégig nagyratörőek maradtak.

Lássunk néhány érdekességet a világ öt hatalmas hadvezéréről, akik március 29-én a DoQ A hódítók című sorozatpremierjében is újraélednek.

Fattyúból Anglia első normann királya – Hódító Vilmos

Hódító Vilmos, a világhírű viking harcos Rollo leszármazottjaként vált Anglia első normann királyává, miután megsemmisítette a trónra pályázó ellenfeleit, és 1066 szeptemberében hatalmas flottájával elfoglalta a szigetországot. A hadviselésben kegyetlen, barbár harcosoknak azonban mind politikailag, mind építészetileg rengeteget köszönhet Anglia. Vilmos uralkodása alatt tették le ugyanis a lovagság alapköveit, ráadásul a király majd’ minden győzelmének helyszínéről egy-egy gyönyörű apátsággal vagy kisebb katedrálissal emlékezett meg, így vezekelve a szörnyű vérontásokért. Ilyen például a hastingsi győzelem helyszínén épített, 950 éves Battle Abbey, ami mind a mai napig látogatható.

A konkvisztádor, aki az aranyért belevágott az ismeretlenbe – Cortés

Hernan Cortés de Monroy y Pizarro 600 katonából álló különítmény élén indult el Mexikó partjainál az amerikai kontinens szívébe, abban a reményben, hogy ott aranyat talál. Útja az azték főváros, Tenochtitlán felé vezetett, ahol a konkvisztádorok könnyedén legyőzték a túlerőben levő, ám a kardok, ágyúk és lovasság ellen harcképtelen őslakosokat. Miután Cortés saját meglátása szerint kezdte el megszervezni a meghódított területek fölötti ellenőrzést, Diego Velázquez de Cuéllar, Kuba kormányzója parancsba adta letartóztatását, ám Cortés hamar győzedelmeskedett az ismert terepen. Tenochtitlánba visszatérve azonban Cortést és csapatát lázongó, feldühödött őslakosok fogadták, így a spanyoloknak éjjel, zuhogó esőben kellett elmenekülniük a városból, hátrahagyva az értékes kincseket.

A tábornok, aki totális háborúval győzte le a Konföderációt – Sherman tábornok

William Sherman tábornokot az amerikai polgárháború egyik legjelentősebb alakjaként ismerik. Sherman 1864 második felében elfoglalta, majd porig égette a Konföderáció központjává fejlesztett Atlantát és megkezdte kegyetlen hadjáratát a 480 kilométerre fekvő Savannah felé. Az óceán felé vezető úton Sherman csapatai az épületektől kezdve, a vasúti síneken át a termésekig mindent és mindenkit megsemmisítettek, ami és aki hasznos lehetett a Konföderációnak. 1864 decemberében elfoglalták Savannah-t, amit Sherman karácsonyi ajándékként kínált fel Abraham Lincolnnak. Diadalittas öröme azonban nem tartott sokáig: a tábornok az újságokból tudta meg, hogy sosem látott újszülött fia hódítása ideje alatt vesztette életét.

Az önfejű hódító, akinek nem nagy ár a civilek élete – Cromwell

Oliver Cromwell az angol polgárháború ideje alatt vezette a fanatikus puritánokból álló „vasbordájúak” seregét a szigetország elfoglalására. Személyét illetően igencsak megosztó vélemények maradtak fenn – sokan kegyetlen árulónak és képmutató bitorlónak tartották, míg mások széles látókörű, toleráns emberként írták le. Egy biztos, Cromwell nemigen hallgatott a felettesei parancsaira, gyakran a haditervet sem egyeztette velük – egyetlen cél lobogott csak a szeme előtt, a háború megnyerése és ezzel saját szent küldetésének beteljesítése. Ennek következtében 1649-ben a droghedai csatában serege 3500 lakót mészárolt le, köztük fegyvertelen civileket és római katolikus papokat egyaránt.

A marsall, aki Hitler születésnapján hódította meg Berlint – Zsukov

A Mészárosként is elhíresült Zsukov szovjet katonai parancsnok hatalmas veszteségeket okozó csatáiról kapta nevét: a II. világháború idején ragaszkodott ahhoz, hogy serege mindent bevetve állítsa meg a német haderőket, az áldozatokkal nem számolva. Az Oroszországban ma is hatalmas népszerűségnek örvendő marsall a szovjet offenzíva során, Hitler 56. születésnapján két összecsapás után sikerrel bevette a német fővárost. Nem sokkal a csata után Hitler és néhány követője is öngyilkosságot követett el.

Tudjon meg még többet a leghatalmasabb hódítókról március 29-én 21.00 órától a DoQ-n!

Az eddigi legtisztább és legnagyobb tömegű barna törpére bukkantak csillagászok

Rekorder barna törpét talált egy nemzetközi kutatócsoport: az égitest az eddig ismert legtisztább és legnagyobb tömegű barna törpe.

Az SDSS J0104+1535 nevű égitest galaxisunk úgynevezett halójában található – ez egy főleg idős csillagokat, gömbhalmazokat tartalmazó nagy és ritka térség.

A barna törpékre jellemző, hogy tömegük túl kicsi ahhoz, hogy a belsejükben stabil hidrogén-hélium magfúzió jöjjön létre, és így valódi csillagokká váljanak, de általában lényegesen nagyobb a tömegük, mint egy bolygónak – így átmenetet képeznek a planéták és a teljesen kifejlett csillagok között.

A Földtől 750 fényévnyire, a Halak csillagképben lévő barna törpét alkotó gáz mintegy 250-szer tisztább, mint a Nap, tehát több mint 99,99 százalékban hidrogén és hélium alkotja – írja a PhysOrg online tudományos lap.

A becslések szerint tízmilliárd éve alakulhatott ki, a mérések alapján pedig a kutatók úgy vélik, tömege a Jupiter tömegének akár kilencvenszerese is lehet.

Eddig a tudósok nem gondolták, hogy barna törpék kialakulhatnak ilyen ősi gázból, a felfedezés arra utalhat, hogy jóval több, szélsőségesen tiszta barna törpét rejthet a galaxis.

„Tényleg nem számítottunk arra, hogy ilyen tisztaságú barna törpét találunk. Az, hogy találtunk egyet, arra utal, hogy jóval nagyobb, eddig felfedezetlen populáció létezhet. Meg lennék lepve, ha nem lenne odakint számos hasonló égitest, amely arra vár, hogy felfedezzék” – mondta a kutatást vezető Zeng-Hua Csang, a Kanári-szigeteken lévő Asztrofizikai Intézet kutatója.

A szakértők a felfedezésről a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című tudományos lapban számoltak be.

Elkelt a világ legértékesebb futballmatrica-albuma

Tizenkétezer eurós (3,7 millió forint) rekordáron kelt el egy Pelé aláírásaival ellátott futballmatrica-album.

A relikvia az 1970-es mexikói világbajnokság nemzetközi albuma. A csaknem 50 éves kiadvány önmagában is ritkaság, ám ezenfelül vadonatúj állapotú, és hiánytalanul tartalmazza a 271 eredeti matricát. A Panini-albumot ráadásul kétszer is aláírta Pelé, a brazilok legendás csatára.

„A világbajnokság idején Pelé 29 éves volt, és a torna sztárja. Brazília megnyerte a vb-t, Pelé pedig négy gólt szerzett, egyet az Olaszország elleni döntőben. Az ő aláírása még értékesebbé teszi az albumot a gyűjtők számára” – hangsúlyozta Wouter Waaijers, a Catawiki online aukciósház szakértője az árverésről beszámoló közlemény szerint.

Az albumot egy holland gyűjtő kínálta eladásra, az új tulajdonos pedig Olaszországban él.

A szépség és a szörnyeteg továbbra is vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát

Továbbra is a Disney játékfilmje, A szépség és a szörnyeteg vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát: a hétvégén 88,3 millió dollárral (25,3 milliárd forinttal) növelte bevételeit, és globálisan átlépte az 500 millió dolláros jegybevételt – számolt be róla vasárnap a Variety.com.

Az Emma Watson és Dan Stevens főszereplésével forgatott romantikus mesefilm tíz napja debütált az észak-amerikai mozikban, ezalatt 317 millió dollárért (91 milliárd forintért) váltottak rá jegyet az amerikai és kanadai nézők. A nemzetközi forgalmazással együtt pedig a film bevétele már félmilliárd dollár fölött jár.

Az elemzők szerint minden idők legnagyobb márciusi jegybevételét érték el a mozik Észak-Amerikában, először sikerült túlszárnyalni az egymilliárd dolláros (287 milliárd forintos) bevételt, pedig még nem is ért véget a hónap.

„A március a hónapok rocksztárja lett” – jelentette ki Paul Dergarabedian boxoffice-szakértő, aki a felszálló trend folyatását vetítette előre áprilisban és a nyári moziszezonban is, amely A galaxis őrzői folytatásával kezdődik májusban.

A tavalyi március 948 millió dolláros bevételt hozott az észak-amerikai mozikban, akkor a Zootropolis – Állati nagy balhé és a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című filmekre özönlöttek a nézők.

A hétvégén mutatták be Észak-Amerikában a Power Rangers című sci-fi akciófilmet, ami a kilencvenes évekbeli tévésorozat nyomán készült, és nagy várakozás előzte meg. A produkció 40,5 millió dolláros (11,6 milliárd forintos) jegyeladást ért el péntektől vasárnapig.

A Kong: Koponya-sziget a harmadik helyet szerezte meg a hétvégi listán 14,4 millió dollárral (4,1 milliárd forinttal), amellyel eddigi teljes bevételét 133, 5 millió dollárra növelte. A Rebecca Ferguson, Ryan Reynolds és Jake Gyllenhaal főszereplésével forgatott Élet című sci-fi 12,6 millió dollárt (3,6 milliárd forintot) keresett a jegypénztáraknál. A toplistán a Logan követi 10,1 millió dollárral (2,9 milliárd forinttal), a mindössze 4,5 milliós költségvetésből forgatott Tűnj el! című horrorért pedig 8,7 milliót (2,5 milliárd forintot) fizettek a nézők.

Ma van a színházi világnap

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az 55. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára.

Isabelle Huppert idei üzenetében arról ír, hogy a színház mindig újjászületik. A színházi konvenciókat újra és újra le kell rombolni, mert a színház csak így maradhat eleven. A színház gazdag, átível téren és időn, a kortárs művek az elmúlt századok alkotásaiból is inspirálódnak, ha egy klasszikus színdarabot napjainkban mutatnak be, az mai és modern lesz.

A színésznő hangsúlyozza: a színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt. „Elég egy üres tér és a színész. Vagy színésznő. Mit csinál, mit mond? A közönség figyeli, és soha ne feledjük, közönség nélkül nincs színház. Egyetlen néző közönség. De azért ne legyen túl sok üres szék a nézőtéren” – írja a művész.

A világnap alkalmából számos színház várja programokkal a közönséget. Ezen a napon kezdődik a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban a kortárs magyar drámákat felvonultató 11. Deszka fesztivál, amelyen április 2-ig 26 előadást mutatnak be.

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Heltai Jenő drámáját, a Tündérlaki lányokat mutatja be, a veszprémi Kabóca Bábszínház Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét.

Több erdélyi színház is megünnepli a színház világnapját, amelynek alkalmából egyebek mellett Kovács András Ferenc tart költői estet, de felolvasószínház és számos rendhagyó rendezvény is lesz.

A budapesti Játékszín Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiájának bemutatóval és kulisszajárással várja a nézőket.

Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület április 4-én, kedden a Budapesti Operettszínházban tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét, amelyen szakmai díjakat is átadnak.

[TESZT] Braun Series 3 310s – a borotválkozás könnyebb és egyszerűbb, mint valaha

Ki hogy van vele, de a borotválkozás minden nap (a szerencsésebbeknek 2-3) némi időt elvesz a férfiak napirendjéből. Fontos, hogy legyen egy gyors, és hatékony eszközünk, amellyel nyugodt szívvel kivitelezhető akár egy utazás is? Persze, hogy fontos. Braun Series 3 310s elektromos borotva teszt következik.

Fontos a mobilitás, a praktikum, valamint a kompakt méret rohanó hétköznapjainkban, ráadásul lassan már nincs olyan eszközünk, amely ne rendelkezne okosfunkciókkal, s ne kellene tölteni az akkumulátorát hálózatról. Nos, a Braun Series 3 310s is hasonló: rendkívül praktikus és jó méretezésű, akár zsebben is magunkkal vihetjük nap, mint nap, akkumulátorának köszönhetően pedig akár 20 percen át is borotválkozhatunk segítségével hálózati töltés nélkül.

A 20 perc egyébként a gyárilag megállapított adat, mi erre gyorsan rá is cáfolunk: nekünk 26 percet sikerült teljesítenünk vele, persze előtte szigorúan betartottuk az első töltésre vonatkozó utasításokat használatba vétel előtt.

Először is nézzük a Braun Series 3 310s kialakítását: viszonylag kicsi, tenyérbe simuló méretezésének köszönhetően rendkívül jó a termék fogása, gumis középső hatásával kiegészítve teljesen csúszásmentes, így nedves-vizes környezetben is jól használható.

A borotvafej 3 nyomásérzékeny borotvaelemből áll, ezek perfektül igazodnak az arc felépítéséhez, annak körvonalaihoz. A Triple Action vágórendszernek köszönhetően teljes hatékonyságot garantál a Braun Series 3 310s, a középső vágópanel (trimmelő) felel az arcszőrzet eltávolításáért, míg a két szélre helyezett és egymással szimmetriát alkotó SensoFoil sziták pedig jól alkalmazkodnak az arcformához és a bőrhöz. Ez adja egyébként a Braun Series 3 310s komfortérzetét leginkább, és emiatt tűnik a borotválkozás rendkívül puhának, selymesnek és kompromisszumoktól mentesnek.

Kimondottan imponáló lehet a Braun Series 3 310s esetében az, hogy többféleképp működhet segítségével a borotválkozás. Ha épp úgy tartja kedvünk, szárazon is használhatjuk (sokan így használják a villanyborotvákat), de akár zuhany alatt is nekifoghatunk a folyamatnak, mivel a Braun Series 3 310s teljes mértékben vízálló – erről van IPX7 tanúsítványa is, konkrétan 5 méteres mélységig.

Ugyanakkor a borotvahabot, vagy borotvazselét sem kell nélkülöznünk – ha esetleg hagyományos, pengés borotválkozásról térnénk át – ugyanis a Braun Series 3 310s jól megbirkózik e téren is a feladattal.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Braun Series 3 310s igazán utazásbarát eszköz, mint az automatikus alkalmazkodás az épp aktuális feszültséghez: legyünk bárhol a világban, nem gond, ha 240, vagy 110 V feszültség áll rendelkezésre. Ugyanis mindenféle külső eszköz bevonása nélkül a Braun Series 3 310s automatikusan felismeri a hálózatot, és máris borotválkozhatunk bárhol.

Teljesen 1 óra alatt tölthető fel a Braun Series 3 310s Ni-MH akkumulátora, ez a fentebb említett átlag 20 percre elegendő. Viszont egy átlagos, gyors borotválkozáshoz megfelel 5 percnyi gyorstöltés is – itt segítségünkre lesz pluszban az eszközre integrált LED kijelző is, amely tájékoztat az alacsony töltöttségről, illetve az akkumulátor pillanatnyi állapotáról is.

Még több fotó a Napimagazin.hu Facebook oldalán, IDE kattintva.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, QNAP, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, MyActionCam

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Egy hónap múlva Tankcsapda koncert az Arénában

Négy hónap szünet után látványos produkcióval tér vissza a Tankcsapda! Az év első hazai megmozdulását 2017. április 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában tartják, ami ígéretük szerint az eddigi legizgalmasabb Tankcsapda koncert lesz.

Tavaly év végén a Főnix Csarnokban ért véget a Rohadék Rockcsempész Turné, melynek során összesen 62 helyszínen játszottak Lukács Laciék. A turné végén új kiadvánnyal lepték meg rajongóikat, a ’Dolgozzátok fel!’ dupla feldolgozás albumból egy hónap alatt lett 2016 legtöbbet eladott lemeze, két hónap alatt pedig elérte a hatszoros platina lemez státuszt.

A Tankcsapda azon kevés rendszeresen koncertező zenekarok közé tartozik, akik nem csak itthon, hanem már számos európai országban is sikeresek. Az arénás fellépésre három külföldi koncerttel készülnek, Graz, Pozsony, és Salzburg után április 28-án érkeznek a Budapest Sportarénába.

„Semmiképpen sem szokványbuli lesz, sok látványelemmel készülünk. – ecsetelte Fejes Tamás dobos. Önálló koncertet még sosem adtunk az Arénában, bár többször is játszottunk már ott, de mindig más keretek között, és most, hogy odamegyünk, szeretnénk valahogy emlékezetessé tenni, valami tőlünk szokatlannal előállni. Ez az esemény kiemelt jelentőségű a rajongótábor szempontjából.”

Megnövelt küzdőtér, középre helyezett színpad és minden, amit a szem és a fül megkíván az Arénában, fogalmazta meg röviden a lényeget a zenekar.

„Technikailag elég nehéz megvalósítani a körszínpados megoldást. – árulta el a részleteket Sidlovics ’Sidi’ Gábor gitáros. Viszont rockzenekari szempontból az a hozadéka, hogy az Arénában így meg tudjuk csinálni a lehető legnagyobb küzdőteret a mozgatható széksoroknak köszönhetően.”

A Tankcsapda egyedülálló hangzásvilágával és tartalmas dalszövegeivel a magyar zenei élet kiemelkedő pontját képezi, mely mind a mai napig mit sem veszített népszerűségéből. A zenekar lemezeladásban és több százezres koncert-látogatottságával is a legsikeresebb hazai előadók táborát erősíti, dalaikon generációk nőttek és nőnek fel a mai napig is.

„Szerintem a zenekart azért szeretik ennyien, mert bár az elmúlt két és fél évtizedben rengeteget változtunk, de sohasem akartunk se kevesebbnek, se többnek látszani annál, mint amik vagyunk.” – mondta a Lukács László frontember.