Főoldal Blog oldal 370

Egy hónap múlva Tankcsapda koncert az Arénában

Négy hónap szünet után látványos produkcióval tér vissza a Tankcsapda! Az év első hazai megmozdulását 2017. április 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában tartják, ami ígéretük szerint az eddigi legizgalmasabb Tankcsapda koncert lesz.

Tavaly év végén a Főnix Csarnokban ért véget a Rohadék Rockcsempész Turné, melynek során összesen 62 helyszínen játszottak Lukács Laciék. A turné végén új kiadvánnyal lepték meg rajongóikat, a ’Dolgozzátok fel!’ dupla feldolgozás albumból egy hónap alatt lett 2016 legtöbbet eladott lemeze, két hónap alatt pedig elérte a hatszoros platina lemez státuszt.

A Tankcsapda azon kevés rendszeresen koncertező zenekarok közé tartozik, akik nem csak itthon, hanem már számos európai országban is sikeresek. Az arénás fellépésre három külföldi koncerttel készülnek, Graz, Pozsony, és Salzburg után április 28-án érkeznek a Budapest Sportarénába.

„Semmiképpen sem szokványbuli lesz, sok látványelemmel készülünk. – ecsetelte Fejes Tamás dobos. Önálló koncertet még sosem adtunk az Arénában, bár többször is játszottunk már ott, de mindig más keretek között, és most, hogy odamegyünk, szeretnénk valahogy emlékezetessé tenni, valami tőlünk szokatlannal előállni. Ez az esemény kiemelt jelentőségű a rajongótábor szempontjából.”

Megnövelt küzdőtér, középre helyezett színpad és minden, amit a szem és a fül megkíván az Arénában, fogalmazta meg röviden a lényeget a zenekar.

„Technikailag elég nehéz megvalósítani a körszínpados megoldást. – árulta el a részleteket Sidlovics ’Sidi’ Gábor gitáros. Viszont rockzenekari szempontból az a hozadéka, hogy az Arénában így meg tudjuk csinálni a lehető legnagyobb küzdőteret a mozgatható széksoroknak köszönhetően.”

A Tankcsapda egyedülálló hangzásvilágával és tartalmas dalszövegeivel a magyar zenei élet kiemelkedő pontját képezi, mely mind a mai napig mit sem veszített népszerűségéből. A zenekar lemezeladásban és több százezres koncert-látogatottságával is a legsikeresebb hazai előadók táborát erősíti, dalaikon generációk nőttek és nőnek fel a mai napig is.

„Szerintem a zenekart azért szeretik ennyien, mert bár az elmúlt két és fél évtizedben rengeteget változtunk, de sohasem akartunk se kevesebbnek, se többnek látszani annál, mint amik vagyunk.” – mondta a Lukács László frontember.

 

Megkezdődött a nyári időszámítás

Megkezdődött a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kellett átállítani. A módosítás miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje is.

A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. tájékoztatása szerint szakembereik 1949 óta gyűjtik és elemzik a mindenkori fogyasztási adatokat, amelyekből az látszik, hogy a tavaszi óraállításkor látványosan változik az esti órák terhelése, hiszen egy órával később kell felkapcsolni a lámpákat. Az átállítás előtti és utáni időszakot összehasonlítva naponta 1,5-3 százalékos fogyasztáscsökkenés tapasztalható az átállítást követő időszakban.

Éves szinten körülbelül 100-120 gigawattórával kevesebb áramot használ a lakosság a nyári időszámítás ideje alatt, ami 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg, és 4-5 milliárd forinttal csökkenti az ország „áramszámláját” – hívta fel a figyelmet a Mavir.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a 6-os villamos, valamint az óránkénti, vagy annál gyakoribb, és egyenletes követési idővel közlekedő éjszakai járatok (a 900-as, a 901-es, a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 918-as, a 922-es, a 923-as, a 930-as, a 931-es, a 950-es, a 950A, a 956-os, a 960-as, a 963-as, a 966-os, a 972-es, a 972B, a 973-as, a 979-es, a 979A, a 990-es és a 998-as) vasárnap hajnal 2 és 3 óra közötti indulásai elmaradnak.

A 918-as, a 922-es, a 931-es, a 938-as, a 940-es, a 941-es, a 943-as, a 948-as, a 956-os, a 964-es, a 980-as, a 990-es, a 992-es, a 994-es, a 996-os, a 998-as és 999-es járatoknak pedig kisebb módosulás várható az indulási idejében.

A MÁV-Start közlése szerint azok a belföldi vonatok, amelyeket menet közben ér az óraátállítás, már a nyári idő szerint érkeznek meg a végállomásra, az eredetileg kettő és három óra között induló belföldi személyszállító vonatokat három órakor indították el.

Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint az átállás: a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia nemzetközi vonatot, valamint a Bukarest-Bécs viszonylatú Dacia nemzetközi vonatot.

Átköltöztetik a budapesti repülőgép múzeumot

A Budapest Airport fejlesztése miatt elköltöztetik jelenlegi helyéről az Aeropark repülőgép-múzeumot, amely emiatt várhatóan csak májustól fogad újra látogatókat.

Az Aeroparkot működtető Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) és a Közlekedési Múzeum MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a jelenlegi helyéről csak pár méterrel odébb költöznek a múzeum repülőgépei és a magyar légiközlekedéshez köthető eszközök, berendezések. A 4-es főúthoz közelebb eső területen színvonalasabb és nagyobb szabadtéri kiállítótéren mutatja majd be a múzeum a magyar légiközlekedés történetét.

A beruházás keretében BKK buszmegálló és az Aeroparkhoz vezető gyalogút, valamint új, könnyűszerkezetes épületek is létesülnek, a látogatók számára pedig ingyenes parkolót alakítanak ki. Emellett lesz szimulátor, valamint új kávézót, jól felszerelt repülős ajándékboltot is kialakítanak, és a tervek között szerepel a légiforgalmi irányítást bemutató tárlat is. Minden kiállított repülőgép négy irányból külön intenzív megvilágítást kap.

Ők a 2017-es GLAMOUR Women of the Year nyertesei

Az évente megrendezett GLAMOUR Women of the Year gáláját idén is óriási érdeklődés övezte: több mint nyolcszáz vendég képviseltette magát a jeles eseményen, mely a női esélyegyenlőséget helyezte fókuszba.

2017-ben hat plusz egy kategória jelöltjei vehették át az elismerést: Az év divattervezője, énekesnője, színésznője, kiegészítőtervezője, közösségimédia-sztárja és lakberendezője az olvasóknak köszönheti a díjat, hiszen online szavazással ők döntötték el, hogy kié legyen a rangos szobrocska. A hetedik díjat Az év hősnői kapták a GLAMOUR szerkesztőségétől.

Tegnap este lezajlott a harminc jelölttel induló GLAMOUR Women of the Year gála, amelynek műsorát Árpa Attila vezette, olyan központi témákat boncolgatva az est során, mint az üvegplafon jelenség, a női egyenjogúság, a női szerepek és karrierlehetőségek. Munkásságukért, példamutató személyiségükért járó elismerésüket ünnepélyes keretek között vehették át a díjazottak az eseményen. Emellett külön kategóriában Az év hősnői díjat is átadták a magazin szerkesztősége által kiválasztott Üvegplafon blog két alapítójának, Gát Annának és Réz Annának.

Az olvasók kedvence az Az év színésznője kategóriában Dobó Kata lett, aki meghatottan lépett színpadra. „Bevallom őszintén, nagyon meglepődtem, hogy én nyertem, hiszen négy olyan pályatársammal együtt jelöltek, akiknek egytől egyig tisztelem a munkáját. Mindenesetre nagyon örülök, ez mindig egy fantasztikus visszajelzés számomra, hogy jól csinálom, azt, amit csinálok, és ezért az elismerésért nagyon hálás vagyok” – mondta Kata, akinek a nevét rejtő borítékot Pataki Ági bontotta fel.

Az év énekesnőjének választották az olvasók Tóth Gabit, aki Bokor Klárától, a Kiskegyed és a Blikk Nők főszerkesztőjétől vehette át a szobrot, már a második alkalommal. „Nagyon sokat jelent nekem ez a díj! Egészen új projekten dolgozom most, amelyben már szerzőként is részt veszek. Nagyon nagy változásokat terveztem erre az évre és ez egy komoly visszaigazolás a közönségtől és a fentiektől, hogy jó úton vagyok!” – mondta Az év énekesnője, aki azzal is tisztában van, hogy hazánk nőinek példaképet is állít a díj megnyerésével.

Az év közösségimédia-sztárja idén Karin Dragos lett, akinek a The Four márka képviselői nyújtották át az üvegszobrot. Az év kiegészítőtervezője 2017-ben Molnár Nini, az ifjú tehetség a kerekesszékes aktivista és színésztől, Fenyvesi Zolitól kapta a GLAMOUR magazin elismerését. Az év divattervezőjének idén Áron Esztert választották a lelkes szavazók, akit Szombat Éva köszöntött a színpadon, míg Az év lakberendezője 2017-ben Hadnagy Tímea, akinek Szabó Antal, a Poli-Farbe ügyvezető igazgatója nyújtotta át a GLAMOUR-díját.

A díjátadón a legnépszerűbb hazai sztárok is megjelentek, hogy együtt örüljenek a díjazottakkal. A hajnalig tartó bálon a nyertesekkel együtt ünnepelt többek közt Palvin Barbi, Sarka Kata, Görög Zita, Dallos Bogi, Rubint Réka, Iszak Eszti, Józan László, Dukai Regina, Lakatos Márk, Puskás Peti és sokan mások.

Biztos zöld tippek a tavaszi nagytakarításhoz

A tavaszi nagytakarítás nem csak időigényes munka, de sok olyan anyagot juttat a lakásba, illetve a környezetbe, melyek ártalmasak is lehetnek.

A klasszikus tiszítószereken minden esetben fel van tüntetve, hogy nem adhatóak gyermekek kezébe, károsíthatják a bőrt és a szervezetet, esetleg nem önthetőek be a csatornába sem. Éppen emiatt egyre többen fordulnak a zöld megoldások felé a takarítást illetően is. Bemutatkozik az AlmaWin öko mosó- és tisztítószercsalád.

A nagy hatékonyságú tisztító és fertőtlenítő szerek (például hypo, vízkőoldó, penészirtó, hideg zsíroldó) veszélyesek az emberi szervezetre, többnyire maró vagy irritáló hatásúak. A klasszikus változatok a szervezetre kifejezetten káros méreganyagokat tartalmaznak, ezért használatuk bonyolult, külön óvintézkedéseket kell tenni a bőrünk védelmében, és ügyelni kell, hogy a gyerekek ne jussanak hozzá ezekhez az anyagokhoz! Mindemellett ezek a termékek veszélyesek a környezetre is, a növény és állatvilágra. Léteznek azonban olyan természetes eredetű, öko tisztítószerek, amelyek a klasszikus takarítószerekhez hasonló hatással rendelkeznek, viszont a környezetet nem károsítják, kevésbé veszélyes a használatuk, és egyben bőrbarátak is. Az AlmaWin természetes eredetű öko mosó-és tisztítószer család szinte minden mosással, mosogatással, takarítással kapcsolatos problémára megoldást kínál veszélytelen összetevői segítségével, ráadásul hatékonysága sem marad el a hagyományos szerekétől.

Már a drogériákban is elérhető a tavaszi nagytakarítás igazi öko-nagyágyúja, az egyedülálló AlmaWin narancsolajos tisztító koncentrátum, amely Németországban a Natürlich magazin közönségdíját is elnyerte tavaly. A narancsolaj 10 hatást egyesít magában és – mivel koncentrátumról beszélünk – néhány csepp is jelentős hatást eredményez. Nem jelenthetnek többé gondot a zsír-és olajfoltok a konyhában, az olaj-és korommaradványok a grillsütőn, a bor, pörkölt, zsírfoltok a ruhán, a rovarmaradványok az autó szélvédőjén vagy a kellemetlen szagok a szemetesben és a WC-ben. Sőt a felmosóvízbe csepegtetve a koncentrátum a padlón is felveszi a harcot a szennyeződésekkel és kellemes, de legfőképp természetes narancsillattal tölti meg a helyiséget.

Mosásra is létezik egy teljes zöld termékpaletta. A mosódiófa terméséből kinyert szaponin az egyik legerősebb természetes tisztítószer, mely nem irritálja a bőrt, ezért nyugodtan alkalmazhatóak még az egészen pici babák ruháinak mosására is. Különösen kényelmes a folyékony mosódió használata, hiszen nem szükséges a dióhéjakkal bajlódni.
A folyékony mosódió mellett a fehér-, színes, fekete, gyapjú-, sőt még sportruházat mosásához is találunk öko készítményt. Az Ecogarantie minősítéssel rendelkező termékek nem tartalmaznak mesterséges illatanyagokat és tartósítószereket, foszfátokat és klórt, kőolajszármazékokat, optikai fehérítőt, melyek szintetikus anyagok, és allergiát okozhatnak, felesleges töltőanyagokat, melyek nem rendelkeznek mosó- és tisztító hatással és génmanipulált anyagokat sem.

Persze a tavaszi nagytakarítás nem merül ki a mosásban és a padló, konyha takarításában. Ennek megfelelően az öko tisztítószerek között találunk üveg- és ablaktisztítószert és a fürdőszoba takarításához megfelelő koncentrátumot is, sőt a WC tisztántartásához megfelelő szennyeződéseket és vízkövet egyaránt feloldó gélt is. Az illatosított termékek segítségével a mosogatás sem terheli többé a környezetet és kellemes, természetes illatokat csempész a lakásba. A vadrózsa, citromfű vagy éppen mandarin illóolajos készítmények közül mindenki megtalálja az ízlésének legmegfelelőbbet, ha kézi mosogatásról van szó. De természetesen a mosogatógépekhez is kapható öko készítmény legyen szó tablettáról, mosogatóporról, regeneráló sóról vagy öblítőről.

 

A Föld órája 2017: mennyit takaríthatunk meg, ha egy órára lekapcsoljuk a lámpát?

Március 25-én ismét elérkezik az idő: közép-európai idő szerint 20:30 órakor kezdetét veszi a Föld órája. Hogy kinyilvánítsák az éghajlatvédelem iránti elkötelezettségüket, az emberek tizedik alkalommal fogják egy órára lekapcsolni lámpáikat – ideális esetben minden árammal működő eszközükkel egyetemben.

Ha csak az E.ON ellátási területén működő cégek és háztartások csatlakoznának az akcióhoz, ez alatt az egyetlen óra alatt 2,1 millió kWh energiát lehetne megtakarítani, ami 1260 tonna szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg.

A Föld órája alatt az E.ON ellátási területén megtakarítható elektromos áram elegendő lenne, hogy ebédet főzzünk 8,5 millió embernek, hogy egy teljes éven keresztül ellássunk árammal 2 kórházat, vagy hogy egy energiatakarékos izzó 8 millió évig világítson.

A Föld órája tekintélyes szimbolikus jelentőséggel bír. Azt az üzenetet közvetíti, hogy az embereknek tudatosabbaknak kell lenniük a saját energiafelhasználásukat illetően. Konkrétan a világítás esetében továbbra is nagy lehetőségek rejlenek a megtakarításra: egy LED izzó a hagyományos villanykörték energiafogyasztásának csak 20 százalékát használja fel, hogy azonos fényerőt produkáljon, mégis sokan választják továbbra is a kevésbé hatékony megoldást. Az elektronikai eszközök terén is van hova fejlődni. Éppen ezért érdemes az energiahatékonyságot is számításba venni, amikor valaki új eszközt vásárol. Különösen a fűtésen lehet sokat spórolni. Ha a termosztátot egy Celsius-fokkal alacsonyabb hőmérsékletre állítjuk, azzal már 6 százalékkal csökkenthető az energiafogyasztás.

Idén is lesz Party Boat a Balaton Soundon

A Sound minden napján 2017-ben is kifut a Balaton vizére a tavaly teltházas bulikkal debütáló exkluzív Party Boat, a fedélzeten olyan sztárokkal, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha vagy az Art Department. Európa legjobb vízparti bulifolyama idén július 5-9. között várja a látogatókat Zamárdi “fesztiválbeach”-én.

A nyár legbulisabb Balaton-parti napjait ígéri idén is a Sound, nemzetközi sztárfellépők hosszú sorával, egyedi, a partra és a stégekre varázsolt fesztiválbeach-csel és a hajnalba nyúló partiknak keretet adó, fantasztikus balatoni naplementével. Tavaly azonban már a Balaton víztükre is programhelyszínné vált, kifutott ugyanis a Party Boat, egy exkluzív bulihajó, mely a nagy sikerre való tekintettel idén is vízre száll, a fedélzetén nap, mint nap más sztár DJ-vel. Az idei Boat Party a tavalyinál is nagyobb neveket kínál: fellépője lesz a legutóbbi lemezét tavaly megjelentető, 10 éve aktív londoni techno és ambient DJ, Max Cooper. A melankolikusabb elektrót Jan Blomqvist hozza el, ezúttal egy DJ-set formájában, de fellép még a sokszínű és izgalmas zenékben utazó Art Department is. A hétvégén a rengeteg reklám- és filmzenét is író DJ – producer Eelke Kleijn és a legendás wales-i DJ, Sasha készül külön bulival a partihajón.

A Sound feelingjét a Balaton közepéig behajózó katamarán délutánonként fut ki a vízre, a kikötőig és vissza transzfer szállítja az utasokat, a hajón koktélbár és chillezésre kialakított terület csábítja a vendégeket, viszont csak 300 főt engednek fel a fedélzetre és emlékezve a tavalyi érdeklődésdömpingre, érdemes idén mihamarabb lecsapni a jegyekre.

 

További információ: www.balatonsound.hu

Pink Floyd: a korai felvételek immár korszakonként is elérhetők

Immár korszakonként is elérhetőek a Pink Floyd korai, 1965 és 1972 között felvételei. A kiadó a tavaly novemberben piacra dobott monstre, 27 lemezes dobozának hat könyvszerű kivitelű elemét külön-külön is megjelentette.

A 2016-os monumentális Pink Floyd-doboz doboz ritka stúdió- és koncertfelvételeket, kislemezeket, demókat, eltérő változatokat, valamint több mint 15 órányi filmfelvételt tartalmaz CD-ken, DVD-ken és Blue-rayeken. Most a hat feldolgozott időszak (1965-1967, 1968, 1969, 1970, 1971 és 1972) anyaga azon rajongók számára is elérhető, akik számára megfizethetetlen a teljes gyűjtemény igencsak borsos, mintegy 150 ezer forintos alapára, illetve akik csak egy-egy korszak iránt érdeklődnek.

A Magyarországon a Warner/Magneoton forgalmazásában kapható korai Pink Floyd-kollekció legizgalmasabb darabja kétségtelenül a legelső, a legkorábbi felvételeket tartalmazó Cambridge St/ation című négylemezes pakk. Ez a Syd Barrett-féle három évből, az 1965 és 1967 közötti termésből mutat be ritka kincseket.

Az első CD-n szerepel hat 1965-ös felvétel, amelyet a Decca londoni stúdiójában rögzítettek. Ezek közül négy az őrült zseni, a gitáros-énekes Syd Barrett szerzeménye, egyet a másik frontember, Roger Waters jegyez, az I’m a King Bee pedig a blueslegenda Slim Harpo kompozíciója.

A zenekart akkor még nem Pink Floydnak, hanem Tea Setnek hívták; Barrett és Waters, valamint Richard Wright billentyűs és Nick Mason dobos mellett a csapat tagja volt Rado Klose gitáros is, aki 1965-ben kilépett, évtizedekkel később viszont közreműködőként feltűnt a Floydban 1968-ban Barrett helyére lépő David Gilmour két szólólemezén is. Egy számban, a Walk With Me Sidney-ben hallható egy vokalista is, Juliette Gale, Richard Wright első felesége. A korongon először jelent meg hivatalosan CD-n négy Syd Barrett-dal, közülük a Vegetable Man később Barrett szólószáma lett, az In the Beechwoodsot pedig eredetileg a Pink Floyd második nagylemezére, az 1968-as A Saucerful of Secretsre szánták, és a rajongók számára korábban csak egy rövidített verziója volt ismert.

A második CD kincsei közé tartozik az 1967 októberében rögzített kilenc szám, amely kimaradt John Latham filmrendező Speak című rövidfilmjéből. Ezek a felvételek még kalózkiadványokon sem voltak eddig elérhetőek. Ezen a korongon szerepel a zenekar 1967-es stockholmi koncertjének felvétele is. A harmadik és a negyedik lemez DVD-, illetve Blue-ray verzióban mintegy egyórányi filmanyagot tartalmaz olyan csemegékkel, mint az Arnold Layne és a Jugband Blues promóciós videója, de rákerültek az anyagra tévé- és koncertfelvételek, interjúk is. A Cambridge St/ation című kiadványban a CD-k, DVD-k és Blue-rayek mellett poszterek, fotók és különböző más replikák is találhatók az 1965-1967 közötti korszakból.

A többi, szintén most piacra dobott Pink Floyd kiadvány címe: Germin/ation (1968), Dramatis/ation (1969), Devi/ation (1970), Reverber/ation (1971) és Obfusc/ation (1972). A Pink Floyd korai felvételei közül egyedül a tavaly év végén kijött doboz hetedik, bónusz része nem jelenik meg az alapcsomagtól elkülönülő formában. Ezen korai BBC- és koncertfelvételek mellett három, a Pink Floyd zenéjével készült film szerepel: a Peter Sykes által rendezett The Committe (1968), valamint Barbet Schroeder két mozija, a More (1969) és a La Vallée (1972).

A pszichedelikus rock legfontosabb együttese 1965-ben alakult Londonban. Roger Waters basszusgitáros-énekes, dalszerző 1985-ben feloszlatta a csapatot, ezután jogvita kezdődött közte és a többi tag között a név használatáért. A Pink Floydot végül David Gilmour gitáros, Nick Mason dobos és Richard Wright billentyűs vitte tovább. Az induláskor meghatározó és 1968-ig tag Syd Barrett gitáros-énekes 2006-ban, Wright 2008 szeptemberében hunyt el.

 

Hűvösebb levegő érkezik a hétvégén

Hűvösebb levegő érkezik a hétvégére: kezdetben még 20 Celsius-fok körül, vasárnap néhol már csak 10 fok alatt alakulnak a maximumok. Szombaton száraz lesz az idő, vasárnap viszont már többfelé várható eső – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.

Pénteken is kisüt a nap. Az ország északkeleti harmadán viszont felhősebb lesz az ég, és ott elszórtan zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Estétől az Alföld egyes részein viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-10 fok között alakul, a felhősebb, magasabban fekvő tájakon lesz enyhébb az idő. Napközben 16-23 fokig melegszik a levegő.

Szombaton nem valószínű csapadék. Változóan felhős lesz az ég, a Dunántúlon kevesebb lesz a napsütés. A leghidegebb órákban 2-8, nappal 14-19 fok lehet.

Vasárnap északon helyenként, délen több helyen várható eső, zápor. Többfelé erős lesz a szél. A minimumhőmérséklet 1-7 fok között valószínű. A maximumok 8-14 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Képek Tini Stoessel barcelonai koncertjéről

Tini Stoessel, vagy ahogy a világ nagyobbik része anno megismerte, Violetta óriási sikerrel debütált Barcelonában az első önálló koncertjén.

A spanyol tinik továbbra is imádják Tinit, a fotók tanúsága szerint pedig igencsak látványos előadásra lehet számítani majd a turné összes állomásán.

Az április 2-i, budapesti koncertre jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.