Főoldal Blog oldal 466

Leonardo DiCaprio végre újra önmaga

Leonardo DiCaprio megváltozott. Szerda este A visszatérő (The Revenant, hazai bemutató: január 14.) New York-i bemutatóján alaposan megnyírt szakállal jelent meg: végre megszabadult a kanadai vadonban játszódó különleges film kedvéért megnövesztett terebélyes arcszőrzetétől, múlt havi kecskeszakállát is megrendszabályozta, és ismét olyan jól ápoltan néz ki, hogy így már akár az Oscar-díjat is átveheti. Jó is felkészülnie. Mindenki egyetért abban, hogy az eddigi négy Oscar-díj jelölést az idén egy ötödik követi majd, és ez jó eséllyel a díjat is elhozza a 41 éves színésznek, akinek van még egy megoldandó problémája a díjátadó gála előtt. Nincs kivel mennie, mivel nemrégiben kiderült: szakított szerelmével, a 25 éves modellel, Kelly Rohrbach-hal.

leonardodicaprio-AVisszatero_NYPremier

Így aztán a New York-i vörös szőnyegen be kellett érnie rendezőjével, a szintén Oscar-esélyes Alejandro Gonzàlez Iñarritu-val valamint színésztársaival, Domhnall Gleason-nal, filmbeli indián fiával Forrest Goodluck-kal és Arthur Redcloud-dal – meg persze a korlát két oldalán álló, elsősorban csak rá váró, hatalmas tömeggel.

Várkonyi Andi: „Nagypapi idén 100 éves lesz!”

Kisgyermekkorában rengeteget időt töltöttek együtt, és ma már ugyan ritkán találkoznak, különleges kapcsolat köti össze dr. Várkonyi Andreát és nagypapáját. A család legidősebb tagja idén ünnepli 100. születésnapját, és mentális frissességéről mi sem árulkodik jobban annál, minthogy 10 unokája és 14 dédunokája nevét, illetve foglalkozását kívülről fújja.

Ugyan dr. Várkonyi Andrea hatalmas családja az ország, sőt a világ különböző pontjain él, mindig kerítenek alkalmat arra, hogy találkozzanak. A közös családi összejövetelekről nem hiányozhat a família oszlopos tagja, Pali bácsi sem, akit idén három gyermeke mellett 10 unokája és 14 dédunokája is felköszönt majd születésnapján.

varkonyi-papa-kozel_a_szazhoz

„Hihetetlen: Nagypapi idén lesz száz éves! Ennél még nagyobb szerencse, hogy nem csak fizikailag, de szellemileg is kitűnő állapotban van. Biztos vagyok benne, ebben nagy szerepe van annak, hogy világ életében képezte magát: latin-görög-orosz szakos tanárként, filozófia egyetemi doktorként és fordítóként csodálatos útravalót adott nekünk – a tanulásra és önmagunk folyamatos képzésére „nevelt” minket” – mondta el dr. Várkonyi Andrea. Egykori orvosként hozzátette: ugyan fontos szerep jut a géneknek, de az agyi öregedés folyamata ellen igenis fel lehet lépni, és erre talán a nagypapa a legjobb példa.

„Nagyon odafigyel az étkezésre, ebben édesanyám is segít neki, akik egy héten többször is ott van nála ­– ő gondoskodik arról is, hogy a vitaminok mellett ginkgo bilobával még jobban karban legyen tartva Nagypapi agyi vérkeringése, ezáltal a memóriája se hagyja cserben. Erre ritkán van példa, ugyanis közel a százhoz kívülről fújja az unokák és a dédunokák nevét, foglalkozását, a gyerekek estében pedig azt, hogy melyik iskolába járnak” – árulta el a csinos műsorvezető, aki kiemelten fontosnak tartja az agyi egészséget.

 Dr. Várkonyi Andrea nagypapája minden nap korán kel, a napi rutinja szerint megborotválkozik, rejtvényt fejt, rengeteget olvas, piacra és templomba is jár – korához képest tehát aktív életet él. „A mai napig rengeteget beszélgetünk, ha csak tudok, leutazok hozzá és a szüleimhez Gyulára. Nagypapi néz engem a híradóban, néha még egy-két jó tanáccsal is ellát” – tette hozzá a büszke tévés.

Január végén ismét Educatio Kiállítás

Több mint száz oktatási intézmény mutatja be kínálatát továbbtanulás témakörben Budapesten, az Educatio Kiállításon, ahová idén 40 000 főt várnak. Szó lesz a legújabb duális képzésekről, ösztöndíj lehetőségekről és az Apolló életpálya modellről éppúgy, mint felvételi követelményekről vagy a hallgatói életről. A bizonytalanoknak pályaorientációs tanácsadással, a pedagógusok számára szakmai újdonságokkal készülnek a szervezők. A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléje idén január 21-23. között lesz a Symában, szinte az összes felsőoktatási intézmény részvételével. A belépés ingyenes.

Educatio-Kiallitas

A tizenhatodik alkalommal életre hívott rendezvényen minden kiállító és előadó egy célt támogat: a továbbtanulók meghozhassák a számukra legjobb döntést. Ezért a résztvevő intézmények és szervezetek képviselői fáradhatatlanul válaszolnak a kérdésekre, három napon keresztül. A még bizonytalanok pályaorientációs tanácsadók segítségével találhatják meg a helyes irányt, az egyetemek, főiskolák standjainál pedig megismerkedhetnek többek között a felvételi követelményekkel, a választható tárgyakkal, a kollégiumi lehetőségekkel, a juttatásokkal, ösztöndíjakkal, a hallgatói élettel, vagy akár az elhelyezkedési esélyekkel. A pavilonoknál az intézmények jelenlegi hallgatóit is kérdezhetik az érdeklődők, így naprakész információkat és tapasztalatokat gyűjthetnek, első kézből. De vélhetően a pedagógusok és intézményvezetők sem unatkoznak majd: ők a szakma újdonságairól, taneszközök és módszerek korszerűsödéséről informálódhatnak.

„A rendezvény erőssége, hogy a továbbtanulást fontolgatók egy helyen, nagyon rövid idő alatt, mégis széles körűen informálódhatnak szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény ajánlatáról. A palettát színesítik a külföldi egyetemek, szakképző intézmények, oktatással foglalkozó kutatóintézetek, nyelviskolák és tankönyvkiadók is, akik szintén bemutatkoznak. A program évek óta nagyon népszerű, idén is több tízezer embert várunk” – nyilatkozta Maszlavér Gábor, az Educatio Kiállítás főszervezője.

A több mint 120 standból 43-at felsőoktatási intézmények foglalnak el, így a legtöbb hazai intézmény képviseli magát, ugyanakkor 16 országból érkezik még közel 40 kiállító. Az ingyenesen látogatható eseményen napközben a nagyszínpadnál izgalmas előadásokat is meg lehet hallgatni például a duális képzésről, vagy épp az Apollo életpálya modellről.

Idén is keresi az év férfijait a Playboy

Harmadik alkalommal keresi hazánk legmeghatározóbb férfijait a Playboy. A Man of the Year idén a frontemberek, gasztrohősök és médiaszemélyiségek mellett, a teljesen új Playboy-novellista és fenegyerek kategóriákban hirdetett versenyt, valamint ismét szavazhatnak az olvasók a számukra leginspirálóbb hölgyre, hogy kiderüljön ki lesz 2016 múzsája.

Hazánk legmeghatározóbb férfijai kerülnek a főszerepbe 2016 tavaszán, a Playboy Man of the Year versenyén. A népszerű magazin célja, hogy olyan példaképeket állítson a közönség elé, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és sikereikkel másokra is motiválóan hatnak. Az olvasók ismét szavazhatnak frontember kategóriában, ahol olyan nevek közül választhatnak mint Fluor Tomi, Vitáris Iván, Puskás Peti, Marsalkó Dávid és Likó Marcell. A visszatérő kategóriák között szerepel továbbá az év médiaszemélyisége is, amit Istenes Bence, Sebestyén Balázs, Fördős Zé, Kárász Róbert és Linczényi Márk erősít.

marsalko_david_fotokredit_arato_vivien

„A Playboy egyik legfontosabb üzenete az önmegvalósítás, nagyon fontos számunkra, hogy minden nő és férfi megtalálja önmagát és kiteljesedjen. Ezt a filozófiát követve választottuk ki a jelölteket is, olyan személyeket szeretnénk bemutatni a közönségnek, akikre büszkék vagyunk és munkáságukkal környezetüknek is sokat adnak” – kezdte Bus István, aki az új kategóriák koncepciójáról is beszélt. „A korábban is sikeres frontember, gasztrohős, médiaszemélyiség és múzsa kategóriák mellett szerettünk volna új területeket, ezzel együtt új neveket megismertetni az olvasóinkkal, ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az évben fenegyerek és Playboy-novellista kategóriákban is indítunk jelölteket.”

fordos_ze_fotokredit_rtl_klub

A „fenegyerekek” olyan férfiak, akik komfortzónájukból kilépve, saját és mások határait is feszegetik, mindig az új kihívásokat keresik. A kategóriában olyan nevekre szavazhat a közönség mint Szabó Győző színész, Herczeg Zoltán divattervező, Szóláth Szebasztián wakeboard világbajnok, Bercsényi Balázs tetoválóművész és Herczeg Balázs alias Tróger Mókus freestyle motor világkupa nyertes.

2015-ben hirdették meg először a múzsa különdíjat, amely a leginspirálóbb hölgyet illeti. Idén sem lesz egyszerű a szavazók helyzete, hiszen Iszak Eszti, Ördög Nóri, Kulcsár Edina, Pokorny Lia és Trokán Nóra is a cím várományosa.

TIPP: az egyes kategóriák jelöltjeire március 23-ig lehet szavazni: http://www.playboy.hu/manoftheyear/

Különleges estély az Operában Plácido Domingo-val

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét az Opera. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a spanyol énekes produkcióját több mint 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.

A Shakespeare Estély a báli főműsort látványos és szórakoztató elemekkel bővíti, ám a nézőtér bontását az idei évadban mellőzi az intézmény. Plácido Domingo az Opera színpadán énekel majd, a dalszínház ezzel biztosítja, hogy a világsztár produkcióját zavartalanul és sokkal nagyobb számban élvezhesse az érdeklődő közönség. Mindezzel együtt megtartják az egész épületet pompába vonó különleges, hajnalig tartó programot. Megnyitják a legszebb termeket, az Opera Café, a Vörös Szalon, a Székely Bertalan terem, sőt a Dalszínház utcai terasz ajtaját is kitárják, a kiemelt jegyárakhoz exkluzív fogadásra szóló meghívás is tartozik. Az Andrássy úti nagyterasz és a tavaly őszre átalakított, első emeleti FesztyBár a műsor után tánctérként funkcionál, hajnalig nyitva tart, szolgáltatásait az összes vendég igénybe veheti.

Shakespeare-Estely

A több helyszínen zajló fogadás résztvevőit éjfélkor a színpadra várják, itt tartják azt az árverést, amely a Shakespeare Estély karitatív célkitűzését szolgálja, a bevételt az Országos Mentőszolgálat javára ajánlják fel, az összeg egy mentőautó megvásárlására fordítható. A jótékony aukció sosem látott válogatást tartogat, ezek közül a legfőbbek: Plácido Domingo egyik jelmeze az esten, 4 fős páholy egy 2017. évi kiemelt eseményre, amelyen egy Domingóhoz hasonlóan rangos sztárvendég lép fel; premier bérlet két személyre, 2 jegy a European Opera Days keretén belül szervezett operaházi programra, 2 jegy a Csillagóra Gálaestre. A legkülönlegesebb nyeremény egy fő részére szól: egy operaházi munkanap a nyertes által választott területen – a világosító vagy a hangosító mellett, a díszítők között, a Nemzeti Balett vagy az Opera kórusának próbatermében, a festőműteremben, a kottatárban vagy a jelmeztárban. A támogatók licitálható felajánlásai között szerepel többek között egy balthazar méretű Sauska Cuvée bor, és egy 1.500.000 forint értékű gyémánt ékszer a Royal Diamonds Ékszerház jóvoltából, valamint Bartha Katalin festőművész 2.500.000 forint értékű, drágakövekkel díszített festménye.

A Shakespeare Estély, az évad legkiemelkedőbb eseményeként megtartja eredeti küldetését, azaz, hogy az összművészet házában találkozzanak az ország kiválóságai, így február 6-án számos hírességet várnak az Operába a sport és a művészet legkülönfélébb területeiről. Az év eleji döntéssel azonban azoknak a tömegeknek is lehetőséget biztosít az Opera, akik Plácido Domingo első Andrássy úti fellépésének rajongóként szeretnének tanúi lenni, épp ezért szerda délután megnyitják a jegyértékesítést a még megvásárolható helyekre.

Az eseményre extra külsőségekkel várják a széles közönséget, az épületbe vörös szőnyegen léphetnek be a dísznövényekkel ékesített főbejáraton át, a két teraszt pedig fáklyákkal teszik hangsúlyossá. Az előcsarnok dekorációi Shakespeare korát idézik, hatalmas arany kaspókban elhelyezett impozáns dekorációt csodálhatnak meg az estélyre érkezők, a páholysoron pedig korhű ruhába öltözött személyzet segít az eligazodásban. Ugyancsak erre az egy estére, a Shakespeare Estély alkalmára élő zenével készülnek az Opera legelegánsabb, márványkorlátos főlépcsőjén reneszánsz muzsika szórakoztatja a vendégeket.

A színpadi műsorban fellépnek a Magyar Nemzeti Balett művészei, szólistaként Kristina Starostina és Apáti Bence, valamint az Opera vezető szólistái, köztük Gál Erika, Pasztircsák Polina, Rálik Szilvia, Sáfár Orsolya és Szemere Zita, továbbá Palerdi András, Szegedi Csaba, az Opera énekkara, dirigál Halász Péter főzeneigazgató. Plácido Domingo a műsor első részében Verdi-áriákat ad elő, a másodikban pedig a magyar közönségnek „személyes” ajándékot nyújt át, és zarzuelát énekel.

Miután a bontás-építés-bontás mellőzésével a Shakespeare Estély hetében három játéknapot is nyer a közönség, az Opera három népszerű előadással többet játszik: kétszer – szerdán és vasárnap – a Toscát, csütörtökön pedig a Rómeó és Júlia című balettet tűzték műsorra. Vasárnap változatlanul várják a hátrányos helyzetű gyermekeket az Operába, a Jancsi és Juliska című meseoperát ezúttal a színpadon nézhetik meg a kicsinyek.

A hideg miatt betegszünk meg télen?

A kevés napfény, a hideg, a túl rövid nappalok, vagy a mozgáshiányos hónapok miatt leszünk télen gyakran betegek? Esetleg az étkezésünk változik, vagy a higiéniára nem fordítunk kellő figyelmet? Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa segít választ találni a kérdésekre.

Az őszi-téli időszakban előforduló nátha, vagy más néven meghűlés kapcsán könnyen gondolhatunk arra, hogy a gyakori betegség oka – nevéből adódóan – a zord időjárás, a hideg levegő. A Yale University kutatói vizsgálattal is igazolták ezt a felvetést. Egereken végzett kísérletükben megfigyelték, hogy a külső hőmérséklet csökkenésével egyenes arányban romlott az egerek védekező képessége.

A legtöbb náthát embereknél a rhinovírus okozza, a kutatók ezért a kórokozó egy módosított, egerekben is tüneteket előidéző típusával fertőzték meg a kisállatokat. Észrevették, hogy ahogyan csökkent a külső hőmérséklet, a kórokozó úgy fertőzött meg egyre több egeret. Mindez azért történt, mert a légutakban található védekező sejtek működése egyre romlott.

teli-megfazas

Fotó: stellar.ie

Normál testhőmérsékleten ezek a sejtek figyelmeztető jelzéseket küldtek a körülöttük lévő sejteknek, amelyek ennek hatására olyan antivirális fehérjéket állítottak elő, amelyek elpusztították a légutakba került kórokozókat. A hőmérséklet csökkenésével azonban, nagyjából 32 fok körül a sejtek működése jelentősen lecsökkent, kevesebb fehérjét állítottak elő, így a kórokozók elszaporodását nem tudták meggátolni.

Dr. Kádár János szerint, mivel a külső körülmények adottak, télen a hideg ellen nem sokat tehetünk, a hangsúlyt inkább arra kell fektetni, hogy az immunrendszer működését támogassuk. A főorvos ehhez nagyon fontosnak tartja a rostdús, fehérjében gazdagabb táplálkozást, a bélflóra egészségének megőrzését. „Az egészséges bélflóra az immunrendszer alapja, ezért kerülni kell a felesleges antibiotikum szedését, és ha szükséges probiotikumokkal támogatni a működését. A vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok közül az antioxidánsok, A- és E-vitamin, polivitaminok, szelén, cink ajánlható, de érdemes a természet patikáját is segítségül hívni: a fagyöngy és az Echinacea is hatásos a betegségek elleni védekezésben.”

Télen több időt töltünk zárt térben, ahol a kórokozók is könnyebben terjednek, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni a zsebkendő használat és a rendszeres kézmosás fontosságát. A hideg mellett a túl száraz levegő is irritálja, kiszárítja a légutak nyálkahártyáját, emiatt is könnyebben kaphatunk el fertőzéseket. Ha túl száraz a lakás levegője, akkor érdemes párásító készüléket beszerezni, vagy a szobákban teregetni.

Végezetül pedig ne feledkezzünk meg a jókedvről sem, ami elsőre talán furcsán hangzik, de szintén hatásos fegyverünk lehet a kórokozókkal szemben. Irodalmi adatok is alátámasztják a stressz negatív hatását, de a saját életünkből vett példán keresztül is tapasztaltuk már valószínűleg, hogy a hosszabb ideje tartó magánéleti, vagy munkahelyi stressz időszakában gyakrabban kaptunk el betegségeket. A stressz mellett a kialvatlanság is fokozhatja a betegségekre való hajlamot. A napjainkat ezért próbáljuk meg úgy beosztani, hogy jusson elég idő pihenésre, testi-lelki feltöltődésre!

 

Forrás:

www.immunkozpont.hu

Az év ellenőrét keresi a BKK

A BKK ügyfelei, vagyis az utasok segítségével keresi 2015 legjobb jegyellenőreit. A jelöltekre 2016. január 17-ig lehet szavazni a Budapesti Közlekedési Központ Facebook oldalán.

bkk-jegyellenor-napimagazin

A Budapesti Közlekedési Központ az ügyfelek segítségével keresi 2015 legjobb BKK jegyellenőreit. A hat jelöltről bemutatkozó videó készült, amelyeket január 5-én tesznek közzé a BKK Facebook oldalán, kétóránként kerül fel új film. A jelöltekre 2016. január 17-én, vasárnap 12 óráig lehet szavazni a közlekedésszervező cég közösségi oldalán. Az elismerésben az a jegyellenőr részesül, aki a legtöbb szavazatot kapja az ügyfelektől.

A jelöltek kiválasztása objektív, szakmai szempontok alapján történt. A filmekben szereplő jegyellenőrök 2015-ben végig egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak, de a kiválasztás során a teljesítménymutatókon kívül a BKK figyelembe vette a beérkezett utaspanaszok számát is. A versenyben részt vevő hat ellenőr mind különböző személyiség, egy azonban közös bennük: munkájukat a BKK értékrendje szerint kifogástalanul végzik, amit az ügyfelek eddigi visszajelzései is igazolnak.

Aki szavazni szeretne az a BKK Facebook oldalán az általa támogatott jelölt filmje alatt, a tetszik gombbal megteheti. A szavazásban résztvevők között 25 plüssvillamost és 25 bögrét sorsol ki a BKK.

Túlsúly: tartsuk be az újévi fogadalmakat!

Évkezdet a fogyókúrák, a túlsúly leadásának árnyékában, sikertelen fogadalmak, nem működő divatdiéták, hiteltelen csodabogyók. Vajon hogyan vihetjük sikerre elhatározásunkat, hogy ne jussunk a több millió elhízott sorsára? A szakember vajon mit ajánl a hatékony fogyókúrához? Hogyan vészelhetjük át a holtpontokat? Alábbi cikkünk ezekről a kérdésekről és arról a szomorú tényről szól, hogy ma már a túlsúly az ötödik helyen áll a vezető halálokok között világszerte.

tulsuly-napimagazin

Az évkezdet általában a fogadalmakról szól! Egy tavalyi online felmérés szerint az emberek többsége (60%) fogadkozik ilyenkor, közülük pedig minden harmadik egészségesebben szeretne élni (táplálkozás és sport).[1] Tény, hogy a január a fogyókúrák kezdetének az időszaka, és az is tény, hogy a fogadalmakat és a diétákat nem sikerül maradéktalanul betartanunk. Holott a karcsúság nemcsak egy divatos elvárás, de fontos lenne az egészségünk megőrzése szempontjából is.

A világ belehal a hájba! – a kövérség az ötödik haláloki tényező

Az egészségügy a 25-ös BMI (Body Mass Index, Testtömeg Index) feletti értékkel rendelkező embereket tartja túlsúlyosnak. De mi is ez a BMI, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is használ? A BMI = testtömeg osztva a testmagasság méterben kifejezett négyzetével. Például egy 60 kg súlyú és 160 cm magas nő BMI-je 23,43 az alábbi képlet alapján:

BMI = 60 kg / 1,6 m * 1,6m, azaz BMI = 23,43

Túlsúlyos embereknek a 25-30-as BMI-vel rendelkező személyeket nevezik, 30 fölött pedig elhízásról beszélnek. Sajnos a világon az egyik legégetőbb egészségügyi probléma az elhízás: 2014-ban közel 2 milliárd felnőtt ember volt túlsúlyos és további 600 millió ember elhízott. A kövérek aránya az elmúlt húsz évben megduplázódott és az adatok szerint egyre növekszik. A kimutatások szerint évente 2,8 millió ember hal meg a túlsúly okozta szövődmények miatt, ezzel az ötödik haláloki tényezőnek számít a kövérség. Európában a legtöbb túlsúlyos felnőtt Nagy-Britanniában, Luxemburgban, Máltán és Csehországban él, de bizony Magyarország is az élmezőnybe tartozik.[2] Ráadásul, ha a 15-18 éves fiatalokat is belevesszük a vizsgálatba a felnőttek mellé, akkor Európában nálunk él a legtöbb elhízott, 30-as BMI feletti ember.[3]

Három magyarból kettő kövér

Mi, magyarok ezt a toplistás helyezést az életmódunknak „köszönhetően”értük el. A magyarok többsége, mintegy 5 millió felnőtt túlsúlyos vagy elhízott, tavaly előtt a nők 62%-a, illetve a férfiak 67%-a tartozott ezekbe a kategóriákba. Míg 1988-ban például csak a felnőtteknek csak 16%-a volt elhízott, 2014-re már megduplázódott az arányuk – háromból egy felnőtt elhízott és egy pedig túlsúlyos![4] Az elhízás sajnos nemcsak esztétikai probléma, hanem számtalan súlyos betegség előszobája is. A WHO adatai szerint a cukorbetegek 44%-ánál, az ischémiás szívbetegségek 23%-nál, bizonyos rákos megbetegedések 7-41% -nál a túlsúly és az elhízás a felelős! A magas vérnyomás, a kóros koleszterinszint, a cukorbetegség szinte egyértelműen együtt jár a túlsúllyal. A kövérség nyomán kialakuló egészségügyi problémák kezelése éves szinten összesítve 229 milliárd forintba kerülnek az államnak és az egyéneknek Magyarországon. [5]

Fogyi ajánlás az WHO-tól!

De mit tegyen az, aki már kövér, hogyan szabadulhat meg a felesleges kilóktól? A sikeres diéta titka az energiaegyensúly, illetve az energiadeficit megteremtésében rejlik, azaz a napi energiaszükséglethez képest 500-700 kcal-val kell kevesebbet fogyasztani. Érdemes úgy összeállítani az étrendet, hogy minden tápanyagcsoport egyaránt szerepeljen benne, a változatos ételekkel pedig biztosíthatjuk a megfelelő vitamin és ásványianyag-bevitelt is. Ezekkel a változtatásokkal megindulhat az egészséges ütemű fogyás, ami 0.5-1 kilogrammot jelent hetente. A fogyókúrát hatékonyan támogatja a heti 3-4 alkalommal végzett legalább 1 órás mozgás, amelynek során elkezdjük felhasználni a raktározott zsírt. Nem kell megijedni, ez lehet akár egy frissítő séta is, például menjünk gyalog dolgozni, vagy szálljunk le pár megállóval előbb a buszról. Sokat tehetünk a fogyásért már azzal is, a lift helyett minden esetben a lépcsőt választjuk. A WHO szerint érdemes csökkenteni a zsírfogyasztásunkat, mindezek mellett viszont fogyasszunk több zöldséget és gyümölcsöt, teljes értékű gabonákat és hüvelyeseket. Fontos a cukorbevitel jelentős csökkentése is. Ezeket az elveket sokan ismerik, ugyanakkor mégsem sikerült eddig megállítani az elhízás „járványt”.

Ne higgyünk a csodában!

Antal Emese dietetikus szerint csodamódszerek nem léteznek, a legdivatosabb fogyókúrás étrendek általában valamelyik tápanyag-csoportot (zsír, szénhidrát, fehérje) próbálják túlzottan preferálni, ebből következően másokat háttérbe szorítani vagy éppen szétválasztják a tápanyagokat. Többnyire egyöntetűen gyors sikert ígérnek anélkül, hogy jelentősen korlátoznák az elfogyasztott ételek mennyiségét. Mindemellett a kiegyensúlyozott táplálkozás fontos, hiszen a szervezetünknek minden tápanyagcsoportra szüksége van! Az egyes tápanyagfajták megvonásával vagy túlfogyasztásával komoly problémák is kialakulhatnak: ha például a zsírt csökkentjük drasztikusan, akkor probléma lehet a zsírban oldódó vitaminok felszívódásában, a szénhidrátcsökkentés szédüléshez, rossz kedélyállapothoz, fejfájáshoz vezethet, a túlzott fehérjebevitel pedig veseproblémákat okozhat.

A karcsúság fejben dől el!

Antal Emese szerint a legtöbb dolog fejben dől el: „Komoly akaraterő és elhatározás kell ahhoz, hogy valaki hosszú távon életmódot váltson. Ne feledjük, hogy a zsírpárnák sem pár hónap alatt jelentek meg, legyünk türelmesek a fogyókúra során is és kérjük dietetikus segítségét.  Ráadásul 36 év felett csökken a szervezet energia-szükséglete, így a korábban jól bevált fogyókúrás étrend mellett is elmaradhat a siker. Ezekben a nehéz pillanatokban segíthet egy-egy jól kiválasztott fogyókúrás készítmény, amely újabb löketet adhat a diétának, azonban a legjobb, ha ezekkel kapcsolatban kikérjük szakember véleményét.” A dietetikus felhívta arra is a figyelmet, hogy több olyan fogyókúrás módszer illetve készítmény van, amely gyors fogyást ígér anélkül, hogy bármilyen életmódbeli változtatást tennénk. Ilyen nem létezik, életmódváltás kell ahhoz, hogy hosszútávon sikeresek legyünk. Válasszunk olyan készítményt, amely megbízható vállalat terméke, amelynek hatékonyságát klinikai vizsgálatokkal bizonyították, amit már számtalan diétázó sikeresen használt.

A NASA és az űrrepülés történetét feldolgozó tárlat érkezik Budapestre

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az űrrepülés történetét feldolgozó hatalmas kiállítás érkezik Brüsszelből Budapestre január közepén – közölték a szervezők az MTI-vel.

nasa-urkutatas-1-napimagazin

A közlemény szerint a világ egyik legnagyobb űrrepüléssel foglalkozó gyűjteményének tartott Gateway to Space elnevezésű tárlat január 15. és március 15. között lesz látható a Millenáris parkban. A több száz tárgyat felvonultató kiállításon lehetőség lesz megismerkedni a NASA által használt szkafanderekkel, rakéták és űrkapszulák élethű másával, valamint a látogatók testközelből szemlélhetnek egy életnagyságú holdjárót is.

Az űrrepülés történetét az első lépésektől napjainkig bemutató kiállítás végigkalauzol az eseménydús 20. századon, kitér a rakétaépítés kezdeteire, a Holdra szállásért zajló űrversenyre és a Naprendszer határainak feltérképezésére is. Az interaktív tárlat emellett betekintést fog nyújtani az űrhajósok mindennapjaiba, az űrhajósképzés gyakorlatába és a Földön kívüli élet kutatásának lehetőségeibe is – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

A 2015-ös esztendő magyar sportsikerei

Nyolc aranyérmet nyertek a magyar sportolók az idén első alkalommal, Bakuban megrendezett Európa Játékokon, a magyar labdarúgó-válogatott pedig kijutott a franciaországi Európa-bajnokságra.

sport-napimagazin

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese a júniusi Eb pótselejtezőjén kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel múlta felül Norvégiát. Sikerével 44 év után szerepelhet ismét kontinensviadalon, míg nagy nemzetközi tornán az 1986-as világbajnokságot követően vesz részt újra.

A jégkorong-válogatott áprilisban megnyerte a krakkói divízió I/A-világbajnokságot, így története során másodszor feljutott a világ élvonalába.

A női röplabda-válogatott győzött az Európa Ligában, az Európa-bajnokságon pedig – amelyen 28 év után szerepelt újra – a 12. helyen végzett.

A bakui Európa Játékokat nyolc első, négy második és nyolc harmadik helyezéssel zárta a magyar küldöttség, ezzel 11. lett az éremtáblázaton.

A kazanyi vizes világbajnokságon három arany-, három ezüst és négy bronzérem, az izraeli Netanjában rendezett rövidpályás Európa-bajnokságon pedig 15 érem – ebből 11 arany –  volt a magyar „termés”.

Rendkívül sikeres évet zártak a magyar vitorlázók. Repülőhollandiban a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros pályafutása 11. világbajnoki aranyérmét szerezte Sydneyben – ősszel az Európa-bajnokságot is ez az egység nyerte -, Litkey Farkas és csapata pedig a második Soling vb-címét ünnepelhette az olaszországi Castiglione della Pescaiában.

Januárban Miklós Edit sporttörténelmi tettet végrehajtva a harmadik helyen végzett a női alpesi sízők világkupa-sorozatának St. Moritz-i lesiklóversenyén. A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba váltó a rövidpályás gyorskorcsolyázók hollandiai Európa-bajnokságán és moszkvai világbajnokságán egyaránt ezüstérmet nyert, az orosz fővárosban Liu Shaolin – egyéniben 500 méteren – szintén másodikként zárt.

A súlylökő Márton Anita 19,23 méteres országos csúccsal aranyérmet szerzett a prágai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.

A kardozó Szilágyi Áron az első helyen végzett a montreux-i vívó Európa-bajnokságon, amelynek éremtáblázatán a magyar válogatott az ötödik lett. A moszkvai világbajnokságon a párbajtőröző Imre Géza nyert aranyat, a magyar csapat az éremtáblázat ötödik helyén zárt.

A magyarok két arany- és három bronzéremmel tértek haza a Mariborban rendezett olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságról, a kajak-kenu válogatott pedig három arany-, hat ezüst- és négy bronzéremmel gazdagodott a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A junior lányok között Gálfi Dalma nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot, a US Opent, majd első magyarként a korosztályos világranglista első helyén zárta az évet.
A csapatsportágakban az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában döntőbe került Kölnben, s ott kikapott a Barcelonától. A Szegedi TE férfi tekecsapata szintén második lett a BL-ben.

A jövő évi riói olimpiára nevezhető magyar sportolók létszáma december 28-án 63 fő. Az ötkarikás szinttel rendelkezők száma eltér a kvóták (62) számától, mivel női maratonfutásban Gyurkó Fanni a negyedik szintes, Rióban viszont egy számban egy országból legfeljebb három versenyző indulhat. A Magyar Olimpiai Bizottság 140-150 fős sportolói csapattal számol.

Nézzük egy kicsit részletesebben is:

január 3-7.: Pályafutása 11. világbajnoki aranyérmét szerezte meg a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a Sydneyben rendezett vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon. A kettős a kilenc futamból hetet megnyert, kétszer második lett, így elnyerte az Ezüst sombrero-díjat is, amely a legjobb összteljesítményért járt.

január 21.: Gyarmati Anna bravúros teljesítménnyel bejutott a döntőbe slopestyle-ban, azaz a trükkös akadályversenyben a hódeszkások ausztriai Kreischbergben rendezett világbajnokságán, ám sérülés miatt a fináléban nem tudott rajthoz állni, így hatodik lett.

január 24.: Miklós Edit sporttörténelmi tettet végrehajtva a harmadik helyen végzett a női alpesi sízők világkupa-sorozatának St. Moritz-i lesiklóversenyén.

január 24-25.: A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba magyar férfi váltó ezüst-, míg a Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összeállítású női staféta bronzérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók hollandiai Európa-bajnokságán, Dordrechtben.

március 4-7.: Tobai-Sike Renáta az olimpia műsorán is szereplő légpisztolyos számban harmadik lett, míg a nem ötkarikás szakág, a futócél képviselői közül Boros László második helyen végzett a 40 vegyes számban, Tasi Tamással és Sike Józseffel közösen pedig a harmadikon a 30+30-as szám csapatversenyében az arnhemi 10 méteres – korábbi nevén légfegyveres – Európa-bajnokságon.

március 5-7.: A súlylökő Márton Anita 19,23 méteres országos csúccsal aranyérmet szerzett a prágai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.

március 13-15.: A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba összeállítású férfi váltó, valamint egyéniben 500 méteren Liu Shaolin ezüstérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók Moszkvában rendezett világbajnokságán.

március 29.: Ezüstérmet nyert a Szegedi TE férfi csapata a tekézők Bajnokok Ligájában.

április 19-25.: A magyar jégkorong-válogatott megnyerte a krakkói divízió I/A-világbajnokságot, így története során másodszor – 2008 után ismét – feljutott a világ élvonalába.

május 1-3.: A magyar kajak-kenu válogatott két ezüstérmet szerzett a csehországi Racicében rendezett Európa-bajnokságon. A kenus Lakatos Zsanett 200 méter egyesben és Takács Kincsővel 500 méter párosban lett második.

május 18.: Kotsis Edina bronzérmet nyert a tekvondó-világbajnokság 57 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi Cseljabinszkban. Sikere sporttörténelmi, mert ő az első magyar nő, aki ebben a sportágban dobogóra állhatott vb-n.

május 23.: Bronzérmes lett a Kakuk Levente, Zapletán Zsombor, Kiss Tamás, Nemes Attila, Kiss Norbert, Karsai László, Rudolf Balázs és Boanta Claudiu összeállítású magyar férfi tekeválogatott a németországi Speichersdorfban rendezett világbajnokságon.

május 28.: Második világbajnoki címét szerezte Litkey Farkas és csapata a vitorlázó Soling-vb-n. A Litkey Farkas, Vezér Károly, Weinhardt Csaba összeállítású együttes 14 ország 45 egysége közül bizonyult a legjobbnak az olaszországi Castiglione della Pescaiában.

május 30-31.: Az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában döntőbe került Kölnben, s ott kikapott a Barcelonától. Magyar csapat előzőleg egyszer jutott el a fináléig, de az még a Final Four-rendszer bevezetése előtt történt.

június 5-11.: A magyar válogatott az ötödik helyen végzett a montreux-i vívó Európa-bajnokság éremtáblázatán. Győzött a kardozó Szilágyi Áron, harmadik lett a párbajtőröző Szász Emese és Boczkó Gábor, a tőröző Mohamed Aida, valamint a Szilágyi, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat.

június 11.: Harmadikként végzett a Kormos Villő, Reisinger Zsófia kettős szinkrontoronyugrásban a rostocki műugró Európa-bajnokságon.

június 12-28.: Karakas Hedvig (57 kg) ezüst-, Csernoviczki Éva (48 kg) pedig bronzérmet nyert a bakui Európa Játékok keretében rendezett cselgáncs Európa-bajnokságon. A játékokat nyolc első, négy második és nyolc harmadik helyezéssel zárta a magyar csapat, ezzel 11. lett az éremtáblázaton.

Aranyat nyert a Szabó Gabriella, Vad Ninetta, Kozák Danuta, Kárász Anna kajaknégyes 500 méteren, a Kammerer Zoltán, Szalai Tamás kajakkettes 1000 méteren, a kajakos Kozák Danuta 500 méteren, a szintén kajakos Dudás Miklós 200 méteren, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel kajaknégyes 1000 méteren, a Szöllősi Panna, Lendvay Dóra, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Bali Dániel összeállítású aerobikcsapat, továbbá a birkózó Sastin Marianna (60 kg) és Barka Emese (58). Ezüsttel tért haza Karakas mellett Korpási Bálint kötöttfogású birkózó (71 kg), Bognár Richárd sportlövő (dupla trap), Juhász Janka úszó (1500 m gyors), míg bronzzal Csernoviczki mellett Vajda Attila kenus (1000 m), Kozák Danuta és Csay Renáta kajakos (200 m, 5000 m), Bonecz Boglárka úszó (200 m pillangó), Harcsa Zoltán ökölvívó (75 kg), valamint a Kárász Anna, Vad Ninetta és a Tótka Sándor, Molnár Péter kajakkettes (500 és 200 m).

július 4.: A harmadik helyen végzett a Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara összeállítású csapat a hagyományos versenyben a berlini öttusa-világbajnokságon.

július 5.: A címvédő magyar női válogatott megnyerte a spanyolországi Lloret de Marban rendezett strandkézilabda Európa-bajnokságot.

július 13-19.: A magyarok egy arannyal és egy bronzzal az ötödik helyen végeztek a moszkvai vívó-világbajnokság éremtábláján: győzött a párbajtőröző Imre Géza, és harmadik helyen végzett a kardozó Márton Anna.

július 22-31.: A magyar csapat két arany- és három bronzéremmel zárta a Mariborban rendezett olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságot, amelyen a sportpisztolyban győztes Csonka Zsófia és a férfi kisöbű szabadpuskások fekvő számában negyedik Szabián Norbert olimpiai kvótát szerzett.

Sidi Péter megnyerte a nagyöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett versenyét, majd harmadikként zárt a standard puska 300 méteres számban. A Sike József, Tasi Tamás, Boros László összeállítású futócéllövő csapat előbb a 40 vegyes versenyben, majd a 30+30 lövéses számban is harmadik volt.

július 24-augusztus 9.: A magyar sportolók három arany-, három ezüst és négy bronzérmet nyertek a kazanyi vizes világbajnokságon. Hosszú Katinka 200 és 400 méter vegyesen megvédte címét, előbbiben új világcsúccsal diadalmaskodott, ezen kívül 200 méter háton bronzérmes lett. Cseh László 200 méter pillangón nem talált legyőzőre, így tíz év elteltével nyert újra világbajnoki aranyérmet, ráadásul az egyetemes úszósport történetében ő az első, aki hét különböző vb-ről éremmel térhetett haza. Cseh emellett 100 méter pillangón ezüst-, 50 méteren pedig bronzérmet nyert. Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen második lett, míg a nyíltvízi úszók között Olasz Anna 25 kilométeren szerzett ezüstöt. Gyurta Dánielnek megszakadt 200 méter mellen a 2009 óta tartó veretlenségi sorozata, ezúttal harmadikként végzett, míg Kapás Boglárka 1500 méter gyorson állhatott fel a dobogó alsó fokára.

augusztus 14.: Csóka Nándor bronzérmet nyert a bulgáriai Szamokovban rendezett ökölvívó Európa-bajnokságon az 52 kilogrammos kategóriában.

augusztus 18-24.: Egy éremmel zárták a magyarok a bath-i olimpiai kvalifikációs öttusa Európa-bajnokságot. A dobogóra – második helyezettként – a Harangozó Bence, Málits István páros állhatott fel a férfiak váltó versenye után. Egyéniben Kasza Róbert az ötödik, Kovács Sarolta pedig a hatodik helyével ötkarikás kvótát szerzett.

augusztus 19-22.: Bronzérmet nyert a Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összetételű magyar csapat az aacheni négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.

augusztus 20-23.: A magyar versenyzők három arany-, hat ezüst- és négy bronzérmet szereztek a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Győzött a kajakos Medveczky Erika 1000 méteren, a Tótka Sándor, Molnár Péter kajakpáros 200 méteren, valamint a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó 500 méteren. Másodikként zárt Kárász Anna K-1 500 méteren, a Szabó, Kozák, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász összeállítású kajaknégyes ugyancsak 500 méteren, Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel kajakos kvartettje 1000 méteren, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros ugyancsak egy kilométeren, továbbá a kenus Takács Kincső és a Homonnai Luca, Douchev-Janics Natasa kajak kettes 200 méteren.

Az 1000 méteres férfi kenunégyes – Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál és Varga Dávid -, a Hérics Dávid, Somorácz Tamás 500 méteres kajakos duó, a Takács, Lakatos Zsanett 500 méteres kenu páros, valamint a Sarudi Alíz, Bodonyi Dóra 1000 méteres kajakpáros a harmadik helyen végzett.

szeptember 2.: Sárkány Vivien bronzérmet nyert a szumó-világbajnokságon, Oszakában.

szeptember 10-13.: Lázár Vilmos, továbbá a Lázár Zoltánnal és ifj. Dobrovitz Józseffel kiegészült magyar csapat is megvédte címét a Fábiánsebestyénben rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.

szeptember 11-13.: A magyar válogatott a korosztályos futamokat is beleszámolva összesen 12 első, tíz második és öt harmadik hellyel zárta a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságot. A felnőtteknél öt arany és három ezüst volt a mérleg. Győzött a kenus Lakatos Zsanett és Kövér Márton egyesben, valamint a Csay Renáta, Bara Alexandra és a Boros Adrián, Solti László kajakos, illetve a Kövér, Dóczé Ádám kenus duó párosban. Csay és Boros, valamint a kenus Takács Kincső egyesben második lett.

szeptember 13.: A magyar női röplabda-válogatott győzött az Európa Ligában. Jan de Brandt együttese a fináléban a törökök elleni párosmérkőzés első felvonását 3-0-ra nyerte Érden, majd a visszavágón 3-1-re kikapott, így a szabályok értelmében aranyszettre került sor, amelyben 15-13-ra diadalmaskodott Izmirben.

szeptember 13.: A junior lányok között Gálfi Dalma nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot, a US Opent.

szeptember 14-18.: A Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős győzött az umagi vitorlázó Repülőhollandi Európa-bajnokságon.

szeptember 15-19.: Második helyen végzett a világbajnok Litkey Farkas és Vezér Károllyal, valamint Oroszlán Gáborral kiegészülő csapata a berlini vitorlázó Soling Európa-bajnokságon.

szeptember 20.: A Fucsovics Márton, Nagy Péter, Gödry Levente, Borsos Gábor összeállítású magyar válogatott 3-2-re nyert a bolgárok ellen a tenisz Davis Kupában az euro-afrikai zóna II-es csoportjának szófiai döntőjében, ezzel 16 év után feljutott az euro-afrikai zóna I-es csoportjába.

szeptember 25-október 4.: Póta Gerorgina a román Elizabeta Samara oldalán ezüstérmes lett női párosban a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokságon.

szeptember 25-29.: a magyar női röplabda-válogatott a 12. helyen végzett a holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokságon. Jan De Brandt együttese – amely 28 év után szerepelt újra kontinensviadalon – a csoportból az azeriek legyőzésével jutott tovább, majd a negyeddöntőbe kerülésért rendezett összecsapáson a németektől elszenvedett vereséggel búcsúzott.

október 3.: Címét megvédve Kiss Norbert megnyerte a kamion Európa-bajnokság 2015-ös idényét, miután a sorozat spanyolországi állomásán rajt-cél győzelmet aratott a szombati első versenyen, ezzel hét futammal a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert a pontversenyben.

október 25-30.: Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal részt vett a női teniszezők szingapúri WTA-világbajnokságának páros versenyében. A magyar-francia duó egy győzelemmel és két vereséggel zárta a csoportkört, és nem jutott elődöntőbe.

október 31.: Ezüstérmes lett Görbics Gábor a belgrádi kick-box-világbajnokságon az úgynevezett low-kick szabályrendszer 67 kilogrammos súlycsoportjában.

november 1.: Szepesi Csenge aranyérmet nyert Tokióban a súlycsoport nélküli shinkyokushin karate-világbajnokságon.

november 15.: A magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra, miután pótselejtezőn kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel felülmúlta a norvég csapatot. Sikerével a magyar együttes 44 év után szerepelhet kontinensviadalon, míg nagy nemzetközi tornán az 1986-as világbajnokságot követően vehet részt újra.

november 22.: Az Almási Zoltán, Balogh Csaba, Berkes Ferenc, Lékó Péter, Rapport Richárd összetételű magyar férfi válogatott bronzérmet nyert a reykjavíki sakk csapat Európa-bajnokságon.

november 22.: Babos Tímea két szettben legyőzte az első helyen kiemelt japán Doj Miszakit a 125 ezer dollár összdíjazású, tajvani keménypályás női tenisztorna döntőjében, ezzel pályafutása második WTA-trófeáját szerezte meg.

december 2-6.: Az izraeli Netanjában rendezett rövidpályás úszó Európa-bajnokságon 15 érmet szereztek a magyarok – 11 arany, három ezüst, egy bronz megoszlásban -, ezzel az éremtáblázat élén végeztek. Hosszú Katinka – mint az Eb legeredményesebbje – hat aranyat és egy ezüstöt nyert, Cseh László tiszteletére háromszor játszották el a magyar himnuszt. Egy-egy Európa-bajnoki címet szerzett Bernek Péter és Verrasztó Dávid. Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás londoni  olimpiai bajnoka a 25 méteres medencében második lett fő távján, Kapás Boglárka pedig egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagította a magyar csapat éremgyűjteményét.

december 13.: Gálfi Dalma első magyarként elsőként zárta az évet a junior teniszezők világranglistáján.