Főoldal Blog oldal 467

Koncertek 2016-ban: Black Sabbath, Iron Maiden, Cure, Scorpions

Mások mellett a Black Sabbath, az Iron Maiden, a Scorpions, a Cure, Brian May és Kerry Ellis, a Sigur Rós, a Wayne Shorter Quartet, a King’s Singers, a Marina & The Diamonds, a Therapy?, Steven Wilson és az Imagine Dragons is fellép 2016-ban Magyarországon. Az év során két filmzeneszerző-klasszikus, Ennio Morricone és Hans Zimmer maga vezényli műveit szimfonikus zenekar élén a Sportarénában.

koncert-napimagazin

Két év után lép ismét magyar közönség elé január 17-én a 87 éves olasz Ennio Morricone: minden idők egyik legnagyobb hatású filmzeneszerzője 60 év zene című műsorának karmestere lesz a Papp László Budapest Sportarénában.

Három nappal később az Arénában a fiatal korosztály nagy kedvence, az alterrockot játszó amerikai Imagine Dragons lép színpadra, 21-én az A38-on a modern metál északír mestere, a Therapy? ad koncertet, 22-én pedig a szimfonikus metál kiemelkedő előadója, a svéd Therion játszik a Barba Negra Music Clubban. Ugyanott a népszerű amerikai hardcore-punk csapat, az Ignite magyar énekesével, Téglás Zolival dupla koncertet ad (január 28-29). 30-án a Müpában tartják a magyar népzene ünnepét: a fellépők között lesz a Téka, Dresch Mihály, a Fókatelep és a Cimbalomduó is.

Február 11-én a svéd hiphop/szving/dzsessz Movits az A38-on ad koncertet, 13-án a Tüskecsarnokban a francia sanzonénekesnő, Zaz lép fel. Február 17-én a Barba Negrában az ex-Dream Theater-dobos, Mike Portnoy és bandája, a Winery Dogs játszik, szintén aznap az A38-on az amerikai posztrock együttes, a Tortoise lemezbemutató koncertet tart. 20-án az Eagles of Death Metal lép fel az Akvárium klubban, míg 21-én a német power/speed metál óriása, a Primal Fear zúz a Barba Negrában. Rúzsa Magdi 27-én Presser Gábor és Boban Markovic vendégszereplésével nagykoncertet tart a Sportarénában, 29-ére pedig három fontos program is jut: az 50 éves Scorpions, a hard rock német óriása az Arénában, Buika, a latin zene spanyol nagyasszonya a Müpában, a !!!, a kaliforniai dance-punk zenekar pedig az A38-on lép fel.

Március 2-án King Dude amerikai blues-rock énekes az A38-on szerepel, másnap az indie-electro brit Marina & The Diamonds az Akvárium Klubban, 4-én ugyanott Geszti Péter mutatja be GESZTI elnevezésű új projektjét. Március 10-én egy amerikai hardcore csapat, a Sick of It All zenél a Dürer Kertben, 11-én és 12-én pedig Brian May, a Queen együttes egykori gitárosa Kerry Ellis brit énekesnővel a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet közös One Voice című turnéja keretében. Március 20-án lesz Zorán nagykoncertje szintén a BKK-ban: az énekes-gitáros Mindig másképp címmel unplugged műsorral lép fel. 29-én Udo Dirkschneider (U.D.O., Accept) német metál énekes a Barba Negrában, a hónap utolsó napján az amerikai stoner csapat, a Monster Magnet az A38-on lesz.

Április 2-án az amerikai metál csapat, a Prong 30. születésnapját Budapesten, a Dürerben is megünnepli. Tövisházi Ambrus korábbi zenekara, a népszerű Erik Sumo Band jövőre is ad két koncertet (április 7-8-án) az A38-on. Április 9-én az Arénában a 70 éves Bródy János, az Illés és a Fonográf egykori zenésze és szövegírója eleveníti fel még egyszer sikeres szólópályafutását, másnap a finn folkmetál csapat, az Ensiferum a Barba Negrában zenél. 11-én a dzsessz egyik élő legendája, a szaxofonos Wayne Shorter és kvartettje a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Müpában játszik, 19-én szintén a Müpában lép fel a híres brit a cappella együttes, a King’s Singers, 22-én a brit Porcupine Tree-ből ismert multiinstrumentalista Steven Wilson a RAM Colosseumban ad műsort, míg 26-án Lara Fabian belga énekesnő lép az Aréna színpadára.

Május 1-jén a Csík Zenekar nagykoncertet tart a Müpában, 11-én a számos hollywoodi sikerfilm zeneszerzőjeként világhírűvé vált amerikai Hans Zimmer szimfonikus zenekarral és kórussal lép a Sportaréna színpadára, 14-én a svájci trombitavirtuóz, Erik Truffaz és kvartettje az A38-on mutatja be új lemezét. A hard rock királya, a brit Black Sabbath búcsúturnéja június 1-jén az Arénában érinti Magyarországot, és szintén ott lép fel a dark-wave nagy hatású formációja, a Robert Smith által vezetett Cure október 27-én.
A fesztiválszezont június 22-től 25-ig a Fishing On Orfű nyitja: a közönségtől 2010-ben elbúcsúzott Kispál és a Borz „visszatérés-trilógiája” záró epizódjaként ezúttal utolsó tíz évének dalaiból válogat. Június 29. és július 2. között lesz a soproni VOLT Fesztivál, amelyen fellép a 40 éves angol heavy metál legenda, az Iron Maiden és Wiz Khalifa is, 2016-ban július 6-től 10-ig tart a Balaton Sound Zamárdiban (Macklemore & Lewis, Armin van Buuren, Paul van Dyk), július 8. és 17. között lesz a Rockmaraton a dunaújvárosi Szalki-szigeten a Sonata Arcticával és az Epicával. Július 12-től 17-ig tart az EFOTT Velencén, július 13-tól 16-ig a VeszprémFest.

A székesfehérvári FEZEN jövőre augusztus 3. és 6. között lesz, a Sziget augusztus 10-től 17-ig fog tartani, mások mellett fellép a Sigur Rós, a Bring Me The Horizon, a Kodaline, John Newman és Parov Stelar. A B.my.Lake és a Strand fesztivál augusztus 24-től 27-ig fog tartani (mindkettő Zamárdiban), az utóbbin fellép az angol Hurts zenekar is. A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) augusztus 24-től 28-ig fog tartani (Jasmine Thompson, 2 Unlimited, Foreign Beggars).

A magyar dal napja 2016-ben szeptember 11-én vasárnap lesz.

2016-ban több magyar zenekar és előadó ünnepel jubileumot, illetve kerek születésnapot. Hetvenéves lesz Bródy János, 50. születésnapját ünnepli Ganxsta Zolee, jövőre 40 éves a Kormorán, 35 az Európa Kiadó és a KFT, 30 éve alakult az F.O. System, az After Crying, az Exotic és a Tudósok. Negyedszázados lesz 2016-ban az Úzgin Űver, 20 éves az Alma együttes, a Back II Black, a ColorStar és a Hooligans, 15 a Zagar és a Fool Moon.

Forrás: MTI

 

Mit esznek az amerikai elnökök karácsonykor?

A karácsonyi ünnepi asztalra az Egyesült Államokban nincs „általános” fogás, nem úgy például, mint hálaadáskor, amikor szinte minden családnál áfonyás pulykát és sütőtökből készült süteményt fogyasztanak. Az amerikaiak egymástól lesik el a jóféle étkek receptjeit karácsonykor, s ilyenkor szóba kerül az is, mit esznek a hírességek, például a híres politikusok.

usa-washington-karacsony-napimagazin

George Washington (az Egyesült Államok első elnöke) óriási házában a Washington melletti Mount Vernonban annak idején óriási karácsonyi eszem-iszomokat tartottak. Hagymaleves, homár, párolt hering, sült malac, dióval töltött pulyka, retekszósszal megöntözött főtt marhahús, mandulás sült zeller… és még ezek mellett is sok minden került egyszerre (!) az ünnepi asztalra. Ebédre és vacsorára egyaránt.

Franklin Delano Roosevelt elnök 1941-ben már igencsak sovány ünnepi vacsorát költött el, mivel az Egyesült Államok ekkor még alig mászott ki a nagy gazdasági válságból, és dúlt a második világháború is. A Fehér Ház hát igyekezett az ország háborús áldozatvállalását tükrözni a karácsonyi menüvel is; pedig az elnöknek díszvendége is volt, a brit Winston Churchill személyében. Egyszerű levest, vékony szelet pirítós kenyeret, pulykát és szószt, s hozzá köretként zöldbabot szolgáltak fel az illusztris politikusoknak.
Richard Nixonék nem adtak nagy vacsorát, a Fehér Házban csupán a család és néhány barát gyűlt össze, áfonyaszószos pulyka és sütőtök-sütemény várta őket.

Clintonék viszont rengeteg vendéget fogadtak és terülj-terülj asztalkámmal várták a meghívottakat karácsonykor. Pulyka, homár, édes krumpli és krumplipüré, zöldbab, brokkoli, ambrózia és különféle gyümölcsök, valamint speciális arkansasi recept szerint elkészített krumplipuncs várta az ínyenceket.(Tudnivaló, hogy Bill Clinton korábban Arkansas állam kormányzója volt, így onnan megannyi receptet „mentett át” a Fehér Házba.)
George W. Bush és családja az elnöki pihenőhelyen, Camp Davidben szokott karácsonyozni, pulykát, édes krumplit, gyümölcssalátát, sütőtököt, dióspitét szolgáltak fel nekik.

Barack Obama jelenlegi elnök és családja tavaly hawaii steaket, krumplit, zöldbabot és pitét, valamint sajtot fogyasztott. Az idei menüjüket még nem hozták nyilvánosságra.

Forrás: Járai Judit (MTI)

BKK: változások a budapesti tömegközlekedésben 2015. december 28-án és 29-én

2015. december 28-án, hétfőn az első járat indulásától december 29-én, kedden az utolsó járat indulásáig a 61-es villamos rövidítet útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér M és a Szent János Kórház között jár pályajavítás és a támfalon végzett munkák miatt – közölte a BKK.

tomegkozlekedes-bkk-napimagazin

A szerelvények helyett Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér M között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A pótlóbuszokon kerékpár nem szállítható.

61-es pótlóbusz

A munkák ideje alatt a 61-es pótlóbusz a Széll Kálmán tér felé a Hűvösvölgy–Hűvösvölgyi út–Szilágyi Erzsébet fasor–Széll Kálmán tér–Széll Kálmán tér M útvonalon halad, és az alábbi megállókban áll meg:

  • Hűvösvölgy (felszállóhely): a 956-os autóbusz Máriaremete irányú megállóhelyén;
  • Csibor utca: a 29-es autóbusz megállóhelyén;
  • Nyéki út: a 29-es autóbusz megállóhelyén;
  • Lipótmezei út: a 29-es autóbusz megállóhelyén;
  • Szerb Antal utca: a 29-es autóbusz megállóhelyén;
  • Bölöni György utca: a 29-es autóbusz megállóhelyén;
  • Kelemen László utca: a 956-os autóbusz megállóhelyén;
  • Akadémia: a 129-es autóbusz megállóhelyén;
  • Budagyöngye: a 22-es, a 22A, a 102-es, a 129-es és a 222-es autóbusz megállóhelyén;
  • Nagyajtai utca: a 91-es és a 129-es autóbusz megállóhelyén;
  • Szent János Kórház: a 22-es, a 22A, a 91-es, a 155-ös, a 156-os és a 222-es autóbusz megállóhelyén;
  • Városmajor: az 5-ös, a 22-es, a 22A, a 91-es, a 155-ös, a 156-os és a 222-es autóbusz megállóhelyén;
  • Nyúl utca: az 5-ös, a 91-es, a 155-ös és a 156-os autóbusz megállóhelyén;
  • Széll Kálmán tér M: a végállomási leszállóhelyen.

A munkák ideje alatt a 61-es pótlóbusz Hűvösvölgy felé a Széll Kálmán tér M–Széll Kálmán tér–Margit körút–Széll Kálmán tér–Szilágyi Erzsébet fasor–Hűvösvölgyi út–Hűvösvölgy útvonalon halad, és az alábbi megállókban áll meg:

  • Széll Kálmán tér M: a végállomási leszállóhelyen;
  • Nyúl utca: az 5-ös, a 91-es, a 102-es, a 155-ös és a 156-os autóbusz megállóhelyén;
  • Városmajor: az 5-ös, a 22-es, a 22A, a 91-es, a 102-es, a 155-ös, a 156-os és a 222-es autóbusz megállóhelyén;
  • Szent János Kórház: a 22-es, a 22A, a 91-es, a 102-es és a 222-es autóbusz megállóhelyén;
  • Nagyajtai utca: a 91-es, a 102-es és a 129-es autóbusz megállóhelyén;
  • Budagyöngye: a 22-es, a 22A, a 102-es, a 129-es és a 222-es autóbusz megállóhelyén;
  • Akadémia: a 129-es autóbusz megállóhelyén;
  • Kelemen László utca: a 129-es autóbusz megállóhelyén;
  • Bölöni György utca: a 29-es és 129-es autóbusz megállóhelyén;
  • Szerb Antal utca: a 29-es és 129-es autóbusz megállóhelyén;
  • Lipótmezei út: 29-es autóbusz megállóhelyén;
  • Nyéki út: 29-es autóbusz megállóhelyén;
  • Csibor utca: 29-es autóbusz megállóhelyén;
  • Hűvösvölgy (leszállóhely): a végállomási leszállóhelyen.

Díjszabási tudnivalók

A 61-es villamos pótlása miatti átszállás nem minősül útmegszakításnak. A villamosról a pótlóbuszra vagy pótlóbuszról a villamosra történő átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint egyszeres átszállójegy – használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a nyomdai kivitelű, tömbbe fűzött gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). A mindkét végén számkockával ellátott, egy darabból álló átszállójegyet ilyen esetben nem kell újra kezelni, mivel a másik végén is olyan számkockával rendelkezik, amelyet korábbi átszálláskor már kezeltek, vagy későbbi átszálláskor kezelni fognak.

A mezei tücsök lett a 2016-os év rovara

A mezei tücsök (Gryllus campestris) nyerte meg a Magyar Természettudományi Múzeum blogján kiírt internetes szavazást, amelyen arról dönthettek a voksolók, hogy 2016-ban melyik bogárfaj kapjon kitüntetett figyelmet.

mezei-tucsok-gryllus-campestris-napimagazin

A mezei tücsök a szavazáson a kisasszony szitakötő és a nagy szarvasbogár felett aratott győzelmet.
A mezei tücsök tudományos neve Gryllus campestris Linnaeus, amelyből az ógörög eredetű első tag tücsköt, szöcskét jelent, míg a latin eredetű második szó jelentése síkságon levő. A mezei tücsök magyar neve a tudományos név tükörfordítása – olvasható a Magyar Természettudományi Múzeum MTI-hez eljuttatott közleményében.
A mezei tücsök nagyjából két centiméter hosszú, robusztus termetű rovar, testének nagy része csillogó fekete. Nagy, gömbölyű fején egy pár hosszú, fonalas csáp, egy pár összetett szem és három kis fehér pontszem, valamint rágó szájszerv található.
Két pár szárnya közül az elülső a pergamenszerűen merev fedőszárny, a második torszelvényen az áttetsző hártyás szárnyak vannak, amelyek legyezőszerűen összehajtogatva rejtőznek a fedőszárnyak alatt.
A mezei tücsök nem tud repülni. Rövid, vaskos ugrólábaival nem tud nagyokat szökkenni, legfeljebb apró ugrásokra képes. Elülső végtagjain a lábszár tövén ovális, hártyával borított hasíték figyelhető meg, ez a mezei tücsök hallószerve. Potroha végén egy pár hosszú fartoldalék látható, a nőstényeknél pedig hosszú, vékony és egyenes tojócső nyúlik hátrafelé.
A meleg és napos, nyílt területek lakója, leginkább az alacsony vegetációjú, nyíltabb gyepes élőhelyeket kedveli. Az alföldtől a magashegységekig megtalálható. Számos európai országban megritkult, elsősorban élőhelyeinek eltűnése miatt, valamint az intenzív mezőgazdasági művelés és vegyszerezés következtében. Emiatt több európai állam veszélyeztetett állat- és növényfajait tartalmazó vörös listáján szerepel.
Forrás: MTI

Így éld túl hízás nélkül az ünnepi időszakot!

A Karácsony és az ünnepi  időszak egyértelműen nem a fogyókúrázásról szól, így nem árt, ha megpróbálunk kicsit előre tervezni  és odafigyelni az étkezésre, hogy a szervezetünket se terheljük meg annyira.  Ha pedig mégis felszalad pár kiló, akkor igyekezzünk lehetőleg egy- másfél hónap alatt megszabadulni a pluszkilóktól! De mi a helyzet akkor, ha egyáltalán nem szeretnénk tovább hízni az ünnepek alatt? Erre ad szuper tanácsokat, az obezitológus, testsúlygyógyász szakorvos, Dr. Gajdács Ágnes!

karacsonyi-hizas

fotó: watchfit.com

„Nemzetközi kutatások arra utalnak, hogy ha nem adjuk le az ünnepek után egy-másfél  hónapon belül a Karácsonykor felszedett pluszkilókat,  azok tartósan megmaradnak.  Ha minden évben gyarapodunk pár karácsonyi kilóval, ez néhány év alatt akár jelentős súlytöbblethez vezethet!” – hívja fel a figyelmet a problémára az obezitológus szakértő.

Fél kiló „zsír hízáshoz” 4375 többlet kalória bevitele szükséges!

„Ha elkezdünk számolgatni : karácsonyi süteményből egy szelet kb. 500 kalória, egy kis alkohol  akár több száz kalória, sültek, köretek, majonézes saláták….)  nagyon könnyen összejön a 4400 kalória!Nem véletlen, hogy a saját statisztikánk alapján átlagosan 3-5 kg súlyfelesleg jön fel  a Karácsonytól Újévig terjedő periódusban. A karácsonyi hízás elkerülésére a karcsúsító étkezés mellett a mozgás is a segítségünkre lehet: mozogjunk többet a megszokottnál. Ez nem azt jelenti, hogy a legközelebbi edzőteremben kell ünnepelnünk a Karácsonyt. Ha naponta legalább 1 órát mozgunk, az akár 200-500 kalória megtakarítást jelent az energiaegyenlegünkben. Az viszont rossz ötlet, hogy először teleesszük magunkat, mondván, hogy majd lemozogjuk. Előbb mozogjunk, és aztán még mindig gondolkozhatunk azon, hogy tényleg azonnal be akarjuk-e kebelezni néhány felesleges falat formájában 10 másodperc alatt a fél – egy órás mozgással elhasznált kalóriákat.”

Hogyan kerüljük el a túlevést? Mely ételeket javasolja a szakértő?

„A hagyományos karácsonyi ételsor az nem annyira problémás, hogyha azt megfelelő konyhatechnikával készítjük el. A halászlé például egy olyan étel, amely teljesen beleillik a fogyókúrás étrendbe, feltéve persze, hogy a szegedit készítjük el és nem a bajait! A szegedi halászlénél ugyanis a saját anyagával, a halhússal sűrítjük a levest, míg a bajai verzió tésztával készül. Az ünnepi menüben szintén egészséges fogás lehet a roston sült hal, párolt vagy sült zöldséggel és salátával. A klasszikus töltött káposztánál sem mindegy, hogy a hús, vagy a rizses töltelék dominál-e?” – árulta el Dr. Gajdács Ágnes, obezitológus, testsúlygyógyász szakorvos, aki azt is elmondta, hogy a majonézes ételeket szintén érdemes kerülnie annak, aki nem szeretne pluszkilókat felszedni!
„A legnagyobb kihívást azonban egyértelműen a sós vendégváró falatok és persze a sütemények jelentik.  Ezek ugyanis etetik magukat és sajnos az emberek agya úgy működik, hogy az ilyen csipegetett ételeket nem regisztráljuk. Nem véletlen, hogy általában az emberek 25-30%-kal alább becsülik az elfogyasztott ételmennyiséget. Ez éppen ezekből a falatkákból adódik, tehát lehetőség szerint kerüljük ezeket a csábító, vendégváró falatkákat!”

A bejgli is készülhet cukor nélkül, édesítőkkel!
„ Ha bejgliről beszélünk, inkább a töltelék domináljon és ne a tészta vagy a cukor! Fontos a mértékletesség:

  • Mivel az olajos magvaknak (dió, mák) magas a kalóriatartalma, maximum napi egy-két  nagyon vékony szelet beiglit fogyasszunk!
  • A cukrot vagy teljesen hagyjuk ki belőle, vagy helyettesítsük pl. steviával, kevés kókuszvirág cukorral, nyírfacukorral, vagy eritrittel, így megtakaríthatunk néhány kalóriát!
  • Édesítőszerek helyett használhatunk néhány szem datolyát vagy magas kakaótartalmú csokoládét apróra vágva!
  • A klasszikus karácsonyi fűszerek is jó szolgálatot tesznek, pl. a fahéj, vanília, szerecsendió, szegfűszeg, kardamom növelik az  édes íz érzetet, miközben nem tartalmaznak kalóriát.

Az ünnepek közti hétköznapokon adjunk pihenőt az emésztőrendszerünknek, fogyasszunk könnyű zöldségételeket nyers, párolt, grillezett formában, de jöhetnek a levesek, vagy a nem rántással, hanem habarással készülő főzelékek, és a savanyú káposzta, cékla vagy kovászos uborka is.
Ne feledjük, a karácsonyi túlevés akár komoly gyomor-,  epepanaszokhoz,  vagy  egyéb egészségügyi problémákhoz vezethet, ne tegyük kockára az egészségünket feleslegesen.

Mit tehetünk még a karácsonyi jó közérzetért?


Az alvás is fogyaszt

Az ünnepek alatt pihenjük, aludjuk ki magunkat. Felnőtteknek napi 8 óra alvásra van szükségük átlagosan, alvás közben a szervezet nemcsak regenerálódik, de az alvás közben bekövetkező hormonális változások a fogyást is elősegítik.  Az alvás pihentetőbb, ha előtte nem tömjük tele pukkadásig a hasunkat, nem idegesítjük fel magunkat.

Karácsonyi  stresszmentesítés

Az ünnepek alatt lassítsunk, szakadjunk ki a stresszes hétköznapokból. Merüljünk el kicsit magunkban, meditáljunk, lássuk meg a szépet. Olvassunk lélekemelő történeteket, elevenítsük fel a 2015-ös év kellemes családi történéseit.

Szeretet

Töltsük az ünnepeket harmóniában, szeretetben. Örüljünk minden apróságnak, mosolyogjunk, nevessünk sokat, és jókedvünk a többiekre is átragad majd. Öleljük magunkhoz szeretteinket, és élvezzük az ünnep minden pillanatát.

 

A nők elleni erőszak a vásznon innen és túl

Néhány napja ért véget a 16 akciónap elnevezésű nemzetközi kampány, amely zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszakkal szemben. Az elmúlt hetekben számos rendezvény, filmvetítés és kerekasztal beszélgetés hívta fel a figyelmet arra, hogy az erőszakra nincs mentség. Összeállításunkban kiemeltünk azt a három filmes alkotást, amely bevállalta, hogy a családon belüli erőszak sokszor szőnyeg alá söpört témakörét a valósághűen dolgozza fel.

Egy ágyban az ellenséggel

Laura (Julia Roberts) és Martin (Patrick Bergin) története iskolapéldája a családon belüli erőszaknak. A külvilág számára ők testesítijók meg az ideális házaspárt. A gyönyörű háziasszony férje minden kívánságát készségesen teljesíti, aki pedig sikeres, népszerű és még jóképű is. A négy fal között azonban házasságuk olyan rémálom Laura számára, melyből kétségbeesetten keresi a kiutat. Mosolya mögött félelem rejtőzik és annak a vágya, hogy elmeneküljön a pusztító kapcsolatból és „szerető férje” karmaiból.

Egy-agyban-az-ellenseggel

Most már elég!

A Most már elég! című film alaptörténete éppen arra a problémára hívja fel a figyelmet, ami az idei 16 akciónap fő témája volt, vagyis arra, amikor a szökés sem végleges megoldás. Így van ez Slim (Jennifer Lopez) helyzetében is, aki tökéletes boldogságban élt Mitch-csel (Billy Campbell), azonban kislányuk születése után nem sokkal férje egy másik oldalát is meg kellett ismernie. Slim gyermekével együtt menekül a pokollá vált családi fészekből, azonban Mitch kapcsolatainak és vagyonának köszönhetően mindenhol a nyomukra bukkan. Anya és lánya már sehol sincsenek biztonságban, ezért Slim elhatározza, hogy felveszi a harcot egykori szerelmével. (A filmet legközelebb az AXN csatornán láthatjuk december 27-én és 28-án este).

Most-mar-eleg

Enyém vagy!

Az Enyém vagy! egy spanyol alkotás, amely végigköveti a bántalmazás komplett dialektikáját. Teljes valójában mutatja be, hogyan uralkodik el egy kapcsolaton a félelem és a rettegés. Angela és Joaqui története eleinte egy kellemes vasárnap délutáni romantikus vígjátékra hajaz: szerelem első látásra, házasság, gyerek. Azonban a boldog „elsőket” másmilyenek is követik: az első szemrehányás, kiabálás, pofon… Majd a dolgok egyre rosszabbra fordulnak és Angela úgy dönt, hogy benyújtja a válókeresetet. Sajnos azonban a megkönnyebbült fellélegzés még várat magára, ugyanis Joaquin a törvényt semmibe véve zaklatni kezdi a lányt; vissza akarja szerezni.

Solo-mia-enyem-vagy

A 16 akciónapról

A 16 akciónap célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a nők elleni erőszak különböző formáira, a szolidaritás kifejezése az áldozatok iránt, és nyomás gyakorlás a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994 januárjában alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére. Ez a segélyvonal az egyetlen olyan célzott telefonos szolgáltatás e témában, amelyet képzett női önkéntesek működtetnek civil szervezeti keretek között. A NANE a meghallgatásban, az ítéletmentes megértésben, valamint a családon belüli erőszak társadalmi jelenségéről szóló ismeretek terjesztésében tud segíteni.

A Segélyvonal bántalmazott nőknek és gyerekeknek ingyenes segélyvonal telefonszáma +36-80-505-101, és hétfő, kedd, csütörtök, péntek napokon 18 és 22 óra között hívható.

Idén is a gyerekeké volt egy napra az Országház

Idén is a gyerekek vették át egy napra az Országház irányítását, így szombaton egész nap a játéké, a kakaóé és a vidámságé ott a főszerep.

orszaghaz-gyereknap-mti-mohai-balazs-napimagazin

 

Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hagyományos országházi gyermekkarácsonyán idén is több mint nyolcszáz magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű általános iskolás gyermek vehetett részt.

Kövér László házelnök a gyerekeknek azt mondta: „Ez nemcsak az ország, hanem az egész nemzet háza, így mindazoké, akiknek déd-, ük- és szépszülei hozzájárultak, hogy ez az épület létrejöjjön és fennmaradjon mindenki gyönyörűségére”. Ezután arra biztatta a gyerekeket, hogy vegyék birtokba a házat, érezzék jól magukat, az itt kapott élményeket pedig vigyék haza magukkal, és osszák meg szeretteikkel is.

Kövér László ezután átadta az Országház kulcsait a gyerek házelnöknek, aki elsőként azt adta utasításba, hogy „legyen mulatság, szórakozás, kaja pia, és kezdődjék a tánc”.

Ezek után a gyerekek a parlament főlépcsőjén hol ülve, hol felugrálva nézték végig az Operettszínház két művésze, Peller Károly és Kékkovács Mara gyerekdalokból és ismert mesék dallamaiból összeállított műsorát, Malek Andrea karácsonyi dalait, a Fölszállott a páva szereplőinek tánc és ének bemutatóját, de rendezvény meghívottai láthatták először Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező Hoppi mesék című új filmjének első kockáit is.

Az óvodás korú gyerekeknek szóló történetek középpontjában a hoppik állnak, akik arról gondoskodnak, hogy a hétköznapok mellett ünnepek is legyenek a földön. Kalandjaikon keresztül a világ különböző népeit és szokásaikat ismerhetik meg a gyerekek.

A műsor után a diákok megismerkedhettek az Országház nevezetességeivel, játszhattak a Csodák Palotája helyszínre kitelepült játékaival, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, de neves sportolókkal, művészekkel és zenészekkel is találkozhattak.

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs (MTI)

 

Még tovább drágulhat a cukor 2016-ban

Több mint 18 százalékkal drágult a cukor (kristálycukor) kilója június óta, és a világpiaci tendenciák alapján további áremelkedésre lehet számítani – mondta Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

kristalycukor-napimagazin

Közölte: míg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint egy kiló kristálycukorért júniusban még 184 forintot kellett fizetni, addig novemberben már 218 forintot. A hazai cukorárak emelkedése alapvetően annak tudható be, hogy Magyarország édesítő-fogyasztása az alacsony hazai termelés miatt erősen importfüggő. Márpedig az idén megfordult a cukor világpiacát 2009 óta jellemző túlkínálat, a kereslet a mostani, 2016. szeptember 30-ig tartó szezonban várhatóan  2,6 millió tonnával meghaladja a 170-180 millió tonnára tehető éves globális cukortermelést – mutatott rá a Conclude vezérigazgatója.

Kifejtette: az áremelkedést tompította, hogy a kereskedők a 2009-től felhalmozódott 25 millió tonnás többlet készletükből elégítették ki az igényeket. Idén augusztus közepe óta még így is több mint 20 százalékkal mentek feljebb a londoni tőzsdén a fehér cukor jegyzései, míg az amerikai nyerscukor-árak még ennél is jobban, mintegy 40 százalékkal emelkedtek.

A drágulás Juhász Gergely szerint 2016-ban tovább folytatódhat, annak mértéke elérheti a 10 százalékot. A világ legnagyobb cukortermelő országában, Indiában az idén kisebb lett a termés az előző évihez képest, miután a kevésbé csapadékos monszun szezon miatt kevesebb cukornád termett. Még nagyobb, 3,4 millió tonnát elérő visszaesésre lehet számítani az Európai Unióban, aminek következtében a cukortermelés 46 éve nem látott alacsony szintű, 14,5 millió tonna lehet – magyarázta a Conclude vezérigazgatója.

Elmondta: ezek figyelembevételével a Nemzetközi Cukor Szövetség a 2016-2017-es termelési szezonra már 6 millió tonnára teszi azt a mennyiséget, amennyivel az édesítő kínálata elmaradhat a keresletétől.

Juhász Gergely kiemelte: a cukor árának esetleges további emelkedése azért érintheti Magyarországot, mert az évi 375-400 ezer tonnára tehető belföldi cukorfogyasztásból csak 125 ezret fedez a hazai termelés, a többit importból kell biztosítani.

A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője, a Conclude elemzői, szakemberei több évtizedes árupiaci kereskedői, szakértői múlttal rendelkeznek. A cég által elindított, naponta megjelenő Conclude Daily Gold című ingyenes online hírszolgáltatás elsősorban a nemesfémpiacokra és árupiacokra fókuszál.

Forrás: MTI

 

[KRITIKA] Star Wars: Az ébredő Erő – a legenda ismét ereje teljében

J.J. Abrams-nak egyszerre volt minden idők egyik legirigyeltebb, ugyanakkor rendezői pályafutásának talán legnehezebb feladata is. Miközben a Star Wars a világ egyik legnagyobb franchise-a, ugyanakkor elképesztően sok buktató, és csapdalehetőség rejlett abban, hogy ennyi év után ne csak egyszerűen elkerülje ezeket, hanem tényleg megfeleljen a Star Wars modern kihívásainak.

star-wars-az-ebredo-ero-kritika-napimagazin

Az ébredő Erőnek épp annyira kellett megfelelnie a sorozat epizódjaként, mint amennyire modern sci-fi meseként is helyt kellett állnia. Vajon J.J. Abrams állta-e a próbát az új trilógia első epizódjában?

ps4pro-star-wars-episode-7-the-force-awakens-5

Mindenkinek megvan a maga saját élménye a George Lucas által kreált univerzummal. Talán ez is az egyik oka, amiért beleszerettünk a Star Wars világba és mind a mai napig kötődünk hozzá: a gyermek- és fiatalkorunk részévé vált. Hogy George Lucas-t igazán géniusznak tekinthetjük-e, vagy csak szerencséje volt, ahogy a mesehősökről szóló diplomája alapján írt forgatókönyve, illetve a belőle készült filmek ekkora sikert arattak, már nem számít, a lényeg, hogy a Star Wars legenda már őt is túlszárnyalta, igazi entitássá vált – most már tőle függetlenül.

It had to be as much a classic Star Wars episode, as a modern sci-fi tale. Was Abrams up the to the enormous challenge and pressure from the fans?

Star Wars: mit tesz le az asztalra 2015-ben?

A film készítői számára az igazi kihívás nem csak az volt tehát, hogy modern technológiát vonultasson fel, hanem úgyszintén újszerű, a kor igényeinek megfelelő történetet kellett kiagyalniuk, hiteles, érdekes jellemekkel – utóbbi pedig nem csak az újabb szereplőkre vonatkozik, hanem a régiekre is.

Nos, a jó hír az, hogy ez sikerült is. J.J. Abrams ugyan ismert az időnként kissé… „bátor” választásairól a történet és a rendezés tekintetében is, amely helyenként giccses, vagy bárgyú történeti megoldásokhoz is vezethet (köhöm… az első Star Trek filmje…) de ezúttal tényleg sikerült olyan egyedi, új figurákat a filmjébe varázsolnia, akiknek sorsa tényleg érdekelt, tényleg izgultam értük a drámai események közben.It had to be as much a classic Star Wars episode, as a modern sci-fi tale. Was Abrams up the to the enormous challenge and pressure from the fans?

Ilyen például Finn (John Boyega), a munkája során elkövetett mészárlásoktól megundorodott, dezertőr birodalmi gárdista, Rey (Daisy Ridley), aki szó szerint éhbérért gyűjt roncsokat, az ellenállók vagány pilótája, Poe (Oscar Isaac) és az új főgonosz Sith lovag, Kylo Ren (Adam Driver) is. Annak ellenére, hogy nemcsak gyermekkoromban, hanem mind a mai napig szeretem a Star Wars világ klasszikus jó és rossz figuráit, szükség volt itt ezekre a sokkal jobban kidolgozott, árnyaltabb jellemekre. J.J. Abrams és a A film készítőit dícséri, hogy a változást egyébként nagyon finoman szőtték bele a történetbe: az összetettebb, érdekesebb karakterek egyáltalán nem jelentik azt, hogy ne lenne egy ízig-vérig Star Wars mozival dolgunk.

It had to be as much a classic Star Wars episode, as a modern sci-fi tale. Was Abrams up the to the enormous challenge and pressure from the fans?

Persze az új fiúk és lányokon kívül nem hiányozhatnak a palettáról a „nagy öregek” sem.  Han Solo laza és vagány karaktere még mindig ugyanannyira lázba hozza a nézőket, mint 38 évvel ezelőtt, és a Chewbaccával való évődései mulatságosabbak, mint valaha.

Talán az egyetlen szerepelő, aki tényleg kilógott a sorból, az a drog és alkoholelvonókúráktól nagyon megfáradt és megöregedett Carrie Fisher, aki tényleg csak „részt vett” a forgatáson, de túl sokat már nem tudott hozzáadni Leia hercegnő szerepéhez. Hogy a kor nem volt túl kegyes hozzá, érthető és elfogadható, de Fisher valahogy azt is elfelejtette, mitől volt Leia hercegnő magával ragadó: nem csak a vonzó külsejétől, hanem a belőle áradó energiától, dinamizmustól, helyenként fanyar humorától is – ezek most mind hiányoznak belőle.

Itt most már a filmvásznon tényleg csak Carrie Fishert láttam, akit megkértek, hogy annyi év után ismét játssza el a régi szerepét. Hogy ennek mennyire semmi köze a korhoz, azt Harrison Ford játékán figyelhetjük meg, aki viszont tényleg visszavedlett a vagány Han Solóvá – méghozzá teljesen hitelesen. Kár, hogy ugyanezt Carrie Fisherről nem tudtam elmondani.

Klasszikus gyökerek, modern megvalósítás

A forgatókönyv, (amelyet Abrams, Michael Anrdt és az eredeti trilógia írója, Lawrence Kasdan írt) egyszerre íródott modern felfogásban, ugyanakkor az eredeti trilógiából is felsorakoztat ötleteket. Annak ellenére, hogy páran a magyar mainstream sajtóban „leremake-ezték” a filmet, ez egyáltalán nem igaz, viszont az tény, hogy bizonyos fordulatok erősen emlékeztetnek az eredeti trilógiára.

A sztoriírók legnagyobb eredménye, hogy mindegyik karaktert tényleges személyiséggel és komplex motivációkkal ruházták fel, ami azért ritka az ilyen filmeknél. Ez még Han Solóra is igaz, aki ezúttal sokkal több a laza, vagány űrcsempésznél, aki gyorsabban lő, mint Gredoo (de igen, ő lőtt először!) és mindig, mindenhonnan kidumálja magát.

Az egyik legérdekesebb figura ebből a szempontból Kylo Ren (Adam Driver), aki a Star Wars filmek egyik legkomplexebb gonosz figurája – maszkkal a fején, vagy anélkül. Kylo Ren a Darth Vader-féle, gépiesen lélegző gyilkológép, vagy Darth Maul akrobatikus, hallgatag fénykard zsonglőrje után egy időnként kételyeivel küzdő, sőt, meghasonlott, sérülékeny, emberi figurát mutat be Sith lovagként. Már csak miatta is érdemes lenne megnézni Az ébredő Erőt.

It had to be as much a classic Star Wars episode, as a modern sci-fi tale. Was Abrams up the to the enormous challenge and pressure from the fans?

Az is kifejezetett tetszett a filmben, hogy képes volt arra, hogy fanyalgás nélkül megnevettetessen, ami az 1-2-3 részre egyáltalán nem volt jellemző. Hála istennek, itt nincsenek Ewok macikák, Jar-Jar Binek és hasonló blődségek, viszont a teljesen gömbölyű BB-8-as droid (amely egyébként Lucas eredeti design ötlete volt az AR2D2-esre) tényleg aranyos és vicces is. A korábbi részekre a kissé egyszerű humor mindig is jellemző volt, és Az ébredő Erő nagy erénye, hogy anélkül kacagtató, hogy gagyi lenne.

A leglényegesebb talán mégis az, hogy a sztori tényleg igazán egyben van, méghozzá úgy, hogy nem hagyatkozik túlságosan a nosztalgikus, fan service elemekre, hanem ezek inkább csak úgy itatják át a filmet, ahogy az Erő a Star Wars univerzumát. Igazán magával ragadó, lelkesítő élmény visszatérni abba a messzi-messzi galaxisba, amelyet oly régóta keresünk.

Közreműködő forrás: PS4Pro.eu

Elkészült az Intim Torna Illegál és Felcser Máté közös klipje

Pazar helyszínen, továbbgondolásra érdemes videoklip készült az Intim Torna Illegál és a Punnany Massif egyik alapítója, Felcser Máté közös dalából. A “Nem szalad el” című újdonságot alig egy hónap alatt, klip nélkül is több mint százezren tekintették meg a YouTube-on, átütő sikert aratva. A mindkét előadóra jellemző, közérthetően fajsúlyos mondanivaló és a kollaborációból született, gyorsan felszívódó zene a Dachstein gleccseren és környékén forgatott képekkel komoly hatást gyakorol a nézőre.

intim-torna-illegal-punnany-klip

A kezdetben párhuzamosnak tűnő történetben hétköznapi helyzetekbe kerülnek a szereplők, akiknek sorsa döntéseik függvényében alakul. Aki elmulasztja a segítségnyújtást az egyik pillanatban, a másikban kárt szenved, majd legközelebb megakadályoz egy balesetet, ami után visszakapja ellopott értékeit. Az események láncolatában emlékképek bevillanásának segítségével áll össze a mondanivaló: Amit és ahogy ma teszel, az alapozza meg jövőd, ezért érdemes odafigyelni az életed eseméyeire, és ennek tükrében értékelni azokat. Bár ezek mindenki számára ismerős gondolatok, mégis gyakran nem vesszük észre, hogy miért történnek meg velünk bizonyos dolgok, vagy épp miért nem. A klipben nincsenek pozitív és negatív hősök, hiszen mindannyian hozunk nap mint nap jó és rossz döntéseket. A lényeg, hogy tudatában legyünk a következményeknek, és lehetőséget adjunk magunknak a helyes irányban haladásra. Mert a befektetett energia mindig megtérül.

intim-torna-illegal-punnany-klip-2

A zenekar tagjai alakítják az egyes karaktereket,  Peti és Máté története a vezérfonal, Sanyi, Janó és Ádám több mellékszerepben is látható. A stáb 3 napot töltött Ramsauban, az osztrák kisfaluban, hogy igazi téli hangulatot idézzenek a képek a közelgő ünnepekre. 3000 méter magasan a Dachstein gleccser  friss hóval és szikrázó napsütéssel ajándékozta meg a csapatot, így lehetőség adódótt egy rövidebb hótalpas túrára  is. Hagyományos téli sportok mellett  kihagyhatatlan volt egy séta a függőhídon, vagy a gleccser alatt kiépített Eispalast hatalmas jégszobrainak megtekintése.