Főoldal Blog oldal 505

Hippi-bőrbe bújt a főváros!

Budapest népszerű találkozóhelye, a KIOSK a tematikus partik megszállottja, ezúttal a 60-as, 70-es évek ikonikus korszakát idézte fel. A szülinapi mulatság már délután kezdetét vette, ahová több híresség is ellátogatott.

kiosk_tulajdonosa_hlatky_schlichter_hubert

Színes ruhák, virágos fejpántok, kerek napszemüvegek – a KIOSK második szülinapja alkalmából igazi woodstocki helyszínt varázsolt a Március 15. térből, mesés dekorációval és lehengerlő programokkal. A „Hippieness” buliról a hippi kultúra nagy kedvelője, Tóth Gabi sem hiányozhatott.
kiosk_toth_gabi
“Szerencsére nem okozott nagy fejtörést, hogyan készüljek a mai bulira, hiszen legbelül igazi hippinek tartom magam” – kezdte Tóth Gabi. „A politikai vonulattól függetlenül szerintem érdemes lenne visszahozni azt a szellemiséget, amit a hippik képviseltek, hiszen a szabadság, az elfogadás, az önfeledt pillanatok ma is fontosak. Azt vallom, hogy érdemes az élet minden percet kiélvezni, hiszen sosem tudhatjuk, mi történik holnap” – tette hozzá az énekesnő.

Nagy Adri kollégáival vett részt az időutazásban.

kiosk_nagy_adri

“Sajnálom, hogy nem lehettem részese ennek a korszaknak, bár divat terén egyre inkább visszaköszön ez az irányzat. Idén nekem is nagy kedvenceim a magasított derekú farmer shortok, amelyek szintén hajaznak a hippi-divatra. Az időszak hangulatát talán először a fesztiválokon tapasztaltam meg – ha időm engedi, minden évben ellátogatok ezekre a rendezvényekre” – mondta a Jóban Rosszban Betty-jeként is ismert Nagy Adri, aki a sorozat másik két szereplőjével, Kárpáti Rebekával és Adányi Alex-szel érkezett a rendezvényre.

kiosk_hair

A látványos partin a világhírű musical, a Hair egy-egy jelenete is megelevenedett, amelyekben többek között Sári Évi is szerephez jutott. A népszerű nagyvárosi találkozóhely a színes programok után hajnalig tartó bulival ünnepelt, amelyhez olyan sztárok is csatlakoztak, mint a Barátok közt színésznője Nagy Alexandra, Baronits Gábor, Vásáry André, Palmer Izsák a Rising Star felfedezettje, Anh Tuan divattervező, a Konyhafőnök ítésze Vajda Pierre, valamint a műsor egyik versenyzője, Müller Tamás.

„Adj egy ötöst!” kampány: Guiness-rekord és jótékonykodás

A gyermekkori alultápláltság világméretű problémájára hívja fel a figyelmet az Amway egyedülálló kampánya. Az „Adj egy ötöst!” kezdeményezés célja, hogy létfontosságú étrend-kiegészítők biztosításával minél több gyermeknek adjon esélyt az egészséges fejlődésre. A kampány része volt egy különleges rekordkísérlet is: színes kézlenyomatával világszerte bárki csatlakozhatott az alultápláltság elleni küzdelemhez, a vállalat pedig minden egyes nyomat után 1 dollárt fordított a rászorulók támogatására. Az akcióban összesen több mint 260 ezren vettek részt, a kézlenyomatokból pedig egy óriás kollázs készült, ezzel új Guinness-rekord született.

Amway_Guinness_Rekord_2

A táplálkozástudományi kutatás, fejlesztés és innováció terén piacvezető Amway célja, hogy a világ vezető vitamin- és étrend-kiegészítő márkája, a NUTRILITE™ fejlesztőivel együttműködve javítsa az emberek életminőségét. A vállalat tavaly indította útjára a NUTRILITE™ „Adj egy ötöst!” kampányát, amelynek fő célja a NUTRILITE™ Little Bits étrend-kiegészítő biztosítása minél több rászoruló gyermek részére. Az apróságok számára létfontosságú 15 vitamint és ásványi anyagokat tartalmazó, mikrotápanyagok pótlására szolgáló étrend-kiegészítő kiosztása a program indulásakor két országban, civil szervezeteken keresztül vette kezdetét. A program azóta összesen kilenc országban működik nagy sikerrel, és a tervek szerint további országok csatlakoznak majd a kezdeményezéshez.

Amway_Guinness_Rekord

Az Amway világszerte számos rendezvényén, köztük Magyarországon is gyűjtötte a Guinness-rekordot és életmentő segítséget egyszerre jelentő kézlenyomatokat. Minden egyes színes nyomat után 1 dollárt fordítottak arra, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az alultápláltság globális problémájára. A gyűjtés eredményeként elkészült a világ legnagyobb, kézlenyomatokból álló kollázsa, ami ráirányítja a figyelmet erre a megelőzhető problémára.

Michael Empric, a GUINNESS WORLD RECORDS zsűritagja megerősítette, hogy összesen 260 872 kézlenyomat gyűlt össze a kampány során, amelyből 75 200 felelt meg a GUINNESS WORLD RECORDS szigorú előírásainak, így több mint kétszeresen sikerült megdönteni a korábbi számot (30 006).

Amway_Guinness_Rekord_kollazs

„A NUTRILITE™ „Adj egy ötöst!” kampányon keresztül több mint 260 ezren csatlakoztak a gyermekek alultápláltsága elleni küzdelemhez, ami jól mutatja, mennyit jelent a közösség ereje” – mondta el Jeff Terry, az Amway globális társadalmi felelősségvállalásért felelős vezetője. „Az Amway üzleti vállalkozói, munkavállalói és vásárlói a kézlenyomatok gyűjtésével egy olyan akciót indítottak el, amely több tízezer gyermek, család és közösség életére lesz hatással. És ez még csak a kezdet!”
„Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ilyen kedvező fogadtatásra talált a programunk a világ minden táján” – mondta el Steve Van Andel, az Amway elnöke. „Az alultápláltság megelőzhető, és a kézlenyomatok gyűjtésével sikerült ráirányítanunk a figyelmet erre a fontos kérdésre. Reméljük, még többen csatlakoznak hozzánk, hogy segíteni tudjunk az alultáplált gyermekeken és családjukon. Köszönöm mindenkinek, aki kézlenyomatával hozzájárult ehhez a kezdeményezéshez!”

A lombos fát formázó kollázs a NUTRILITE™ kaliforniai Egészség Központjában kapott helyet. A kollázson szereplő minden egyes kézlenyomat 1-1 dollárt jelképez, a teljes adományból pedig létfontosságú tápanyagokat juttatnak el az alultáplált gyermekeknek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint évente 7 millió 5 évnél fiatalabb gyermek veszíti életét valamilyen megelőzhető ok miatt, és ezeknek a haláleseteknek a 45%-a az alultápláltságra vezethető vissza. A NUTRILITE™ Little Bits étrend-kiegészítőt naponta egyszer kell elkeverni a gyermekek ételében. A termék biztosítja az 5 év alatti, alultáplált gyermekek számára létfontosságú tápanyagokat, így esélyt ad számukra az egészséges fejlődésre. Az étrend-kiegészítőt a WHO mikro tápanyagokra vonatkozó ajánlásai alapján fejlesztették ki a 6 hónapnál idősebb és 5 évnél fiatalabb gyermekek számára.

Bár a világrekord-kísérlet már véget ért, a NUTRILITE™ „Adj egy ötöst!” kampánya folytatódik. A NUTRILITE™ Little Bits étrend-kiegészítő kiosztása jelenleg kilenc országban történik, és ez a szám 2016 végére 15-re fog emelkedni. Az Amway a múlt hónapban indította el az alultápláltság feltérképezését célzó projektjét. A Global Alliance for Improved Nutrition (GAIN) szövetséggel együttműködésben elkészített digitális térkép és országos szintű jelentések egyszerűen hozzáférhető adatokat biztosítanak az alultápláltság helyzetéről az alacsony, közepes és magas jövedelmű országokban, érintve az alultápláltság és a túlsúly/elhízás kettős problémáját.

Az érszűkület a fiatalabb korosztályt is érintheti

Az artériás érbetegségeket – köztük az érszűkületet- sokan az idősek betegségének gondolják, pedig a probléma korai stádiumait egyre gyakrabban diagnosztizálják a fiatalabbaknál is. Jó hír azonban, hogy időben történő életmódváltással, megfelelő kezeléssel sokat lehet tenni az állapot rosszabbodásának elkerülése, illetve a javulás érdekében. Ezekről a lehetőségekről dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa beszélt.

Súlyos szövődményekkel járhat

Az érszűkület esetén leggyakrabban az alsó végtagok szöveteit tápanyaggal és oxigénnel ellátó ereinek fokozatos beszűkülése majd elzáródása alakul ki. A hosszútávon kezeletlen érszűkület nem csupán lábfájdalomhoz, a járás, a mozgás és az életminőség romlásához, hanem később fekélyek kialakulásához és akár a végtag elvesztéséhez is vezethet. Sokszor a betegek már előrehaladott stádiumban keresik fel a szakorvosokat, amikor járástávolságuk már nagymértékben lecsökkent, vagy amikor nyugalmi helyzetben lévő fájdalom, illetve fekély is kialakult. Ezért fontos a betegség mihamarabbi felismerése és megfelelő kezelése, illetve fontos felhívni a figyelmet a korai szűrés jelentőségére!

labfajdalom

Fiatalabb korban is elkezdődhet

A 40-50 éves korúak esetében gyakran mozgásszervi, izom-ízületi panaszokat sejtenek a lábfájdalom hátterében, pedig erős dohányzás, cukorbetegség, hipertónia vagy a magas vérzsír szintje megléte esetén – különösen, ha ezek közül egyszerre több kockázati tényező is jelen van-, az érbetegség már ebben a korcsoportban is kialakulhat. Fontos, hogy az érrendszer egyik területén felismert szűkület idején gyakran az érrendszer egy másik részén is már jelen lehet a probléma, vagyis alsóvégtagi érszűkületben gyakran fordul elő például szívkoszorúér vagy az agyi érbetegség együtt (és fordítva). Az egyes területek szűkületének összefüggése az ismert kockázati tényezője viszonylag hasonló, az azonban tény, hogy az alsóvégtagi érszűkület egyik legfontosabb rizikófaktora a dohányzás- mondja dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa.

Érszűkület a lábfájdalom hátterében

Ritkán előfordul, hogy az érszűkület nem okoz különösebb tüneteket, de típusos formában, lábfájdalomként jelentkezik, ami kezdetben terhelésre lép fel, és nyugalomban megszűnik (súlyos állapotban azonban állandósulhat). Emiatt az érszűkületet „kirakatnéző-betegségnek” is szokták nevezni. Ekkor járáskor, rövidebb táv megtételét követően a lábikra begörcsöl, az illető megáll, majd a panasz rövid időn belül a fájdalom megszűnik. Újrainduláskor a tünetek azonban ismétlődnek. Érszűkület esetén azonban a járás erőltetetése nagyon fontos feladat, mert a napi szinten végzett rendszeres séta javítja a tüneteket. Viszont, amikor a fájdalom már nyugalomban is fennáll, a végtagok elkékültek, hideggé váltak vagy fekélyek is megjelentek, akkor ez súlyos állapotra utal- ilyenkor érműtétre, az oxigén-ellátottság javítására van szükség – mondja dr. Kósa Éva.

Az érszűkület kezelésének az elsődleges célja a beteg tüneteinek javítása. Ehhez és a rosszabbodás elkerüléséhez elengedhetetlen a megfelelő életmód, a dohányzás nagyfokú csökkentése, a rendszeres testmozgás, a koleszterin- és a vércukorszint beállítása, valamint gyógyszeres kezelésként az értágító és a véralvadásgátló tabletták rendszeres szedése.
Forrás: Trombózisközpont

Útvesztőbe keveredett Puskás Peti

Útvesztőbe került Puskás Peti – az énekes kipróbálta a Telenor Átlátszó Labirintusát, amelyből csak úgy lehet kijutni, ha az ember jó és etikus döntéseket hoz. Peti végül kitalált az útvesztőből, de elárulta, fiatalabb korában előfordult, hogy ő is letért a helyes útról.

puskas_peti_utveszto

A DUE Sajtófesztiválon újra felállította a Telenor az Átlátszó Labirintust, egy játékos, interaktív installációt, amelyben az útelágazásoknál kvíz-kérdésekre válaszolva lehet továbbhaladni. Csak az találhatott ki az útvesztőből, aki tisztességes, aki nem, az eltévedt – épp úgy, mint a való életben. Puskás Peti is ellátogatott az eseményre: a Biebers frontembere természetesen kijutott a labirintusból.

puskas_peti_utveszto_1

„Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalok tudják, értsék, ők fogják majd megváltoztatni és jobbá tenni Magyarországot. A Labirintusban egyszerű példákon keresztül hívják fel a figyelmet arra, hogy mi a helyes és mi nem, olyan hétköznapi helyzetekkel, amelyek bárkivel megtörténhetnek. Különösen lényeges, hogy a fiatal újságírók tisztában legyenek az etikus újságírás alapjaival, hiszen övék a jövő” – magyarázta Puskás Peti, aki azt is hozzátette, fiatalabb korában előfordult, hogy ő is rossz döntést hozott.

„Kamasz koromban vigyáztam egy gyerekre és elvittem egy helyre, ahol különböző videojátékokat lehetett kipróbálni. A srácok dobálták be a százasokat, én pedig igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy az ő pénzünkön én is a lehető legtöbbet játszhassam. Utána borzasztóan éreztem magam, hogy átejtettem a kicsiket. Most már természetesen nem tennék ilyet, de fiatal korban könnyen megbotlik az ember. Ezért is tartom jónak a Telenor és a Transparency International Magyarország kezdeményezését” – árulta el a zenész.

Hungaroring: biztonságban a versenyzők

A Hungaroring Sport Zrt. stratégiai megállapodást kötött a 67. születésnapját ünneplõ Országos Mentőszolgálattal – az együttműködés célja a mogyoródi Formula–1-es pályán megrendezett versenyek magas színvonalú, és a nemzetközi elõírásoknak is megfelelõ egészségügyi biztosítása.

hungaroring_omsz_strategiai_partner

A szerzõdést a Hungaroring részérõl Gazsi Júlia vezérigazgató-helyettes, az OMSZ részéről dr. Burány Béla fõigazgató írta alá péntek délben.

„Egy Hungaroring-szintű versenypálya esetében az elsõdleges szempont a biztonság, ugyanakkor tudjuk, az autó- és motorsport az elmúlt évek nagyon komoly, biztonságot irányzó törekvései ellenére is rejt veszélyeket. Így azután fel kell készülnünk arra az esetre is, ha esetleg megtörténik a baj, s ebben kiváló partner a Mentőszolgálat. Az OMSZ orvosainál és ápolóinál jó és szakértõ kezekben voltak, vannak és lesznek a versenyzőink” – nyilatkozta Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Opel Családi Nap a Hungaroringen

Május 16-án, szombaton ismét Opel Családi Nap lesz a Hungaroringen.

opel_csaladi_nap_2013_003

A Családi Napnak most is, mint eddig, mindig van valami aktualitása: négy éve az első ilyen rendezvényen az Opel Magyarország a huszadik születésnapját ünnepelte, 2012-ben az Ampera mutatkozott be, azután a motorsporté volt a főszerep, tavaly pedig az Opel lélegzetelállító tanulmányautóját, a Monzát hozta el a cég Magyarországra. Az idei évben az a központi téma, ami az Opelt igazán magyar márkává teszi, az tehát, hogy ma már az Opel minden modelljébe bekerülnek a legújabb fejlesztésű és magyarországi gyártású szentgotthárdi motorok. Az Opel Magyarország több olyan újdonságot is bemutat a Családi Napon, amelyben „Magyar Szív” dobog, köztük az új Corsa OPC modellt és az ADAM Rocks szériaváltozatát.

Szentgotthárdon, az Opel legkorszerűbb motorgyárában, az 1.6-os benzines és dízel turbó motorok mellett a múlt év közepe óta folyik a kisméretű benzinmotor-család sorozatgyártása is.  Ennek első tagja az egyliteres háromhengeres benzines turbó ott van az új Corsában és az ADAM Rocks-ban, a legújabb négyhengeres 1.4-es benzines turbó pedig a próbagyártásnál tart – ez a motor az ősszel érkező új Opel Astrában mutatkozik majd be.

Az idén az új magyar motoros Corsa OPC lesz az igazi újdonság a Formula-1-es pályán, de régi ismerősként ott lesznek az Astra OPC modellek is, amelyek a maguk 280 lóerejével igazi utcai versenyautók. A célegyenesben az Opel Magyarország és a legnagyobb magyar Opel klub, a MOTE szervezésében gyorsulási verseny lesz. A pályaprogramok közül várhatóan a legnépszerűbb az idén is a „taxizás” lesz, amikor a szerencsés látogatók profi vezetők mellett élvezhetik majd az OPC Astrák teljesítményét a Hungaroringen.

Az Opel Családi Napnak most is fontos szereplője lesz a biztonság, amelyre az Opel valamennyi modelljének fejlesztésekor kiemelt figyelmet fordít. A mostani Családi Napon a rendezvény vendégei között lesznek honvédségi egységek, rendőrök, tűzoltók, mentősök – így kicsik és nagyok megismerkedhetnek többek között az Opel Astra rendőrautóval és megnézhetik milyen egy tűzoltó autó vagy egy mentő belülről.

A programok összeállításánál az egyik legfontosabb szempont az, hogy igazi családi szórakozást kínáljon az Opel, olyan fesztivál jellegű élményt, amit minden korosztály tud élvezni. A korábbi évek gyakorlatától eltérően az idén nem lesz késő esti Tankcsapda koncert, hanem a paddock területén lévő színpadon adják majd egymásnak a stafétabotot a jobbnál jobb zenei produkciók este nyolcig. Alma együttes, Animal Cannibals, Hősök, Irigy Hónaljmirigy, Balkan Fanatik, Kállay Saunders András és a zárókoncert, az Irie Maffia fellépése olyan „menüsor”, amit népszerű nyári fesztiválok is örömmel felvállalnának.  A részletes – nemcsak zenei – program megtalálható a https://www.legendak.com/ weboldalon. Ugyanitt lehet – illetve szükséges – regisztrálni az Opel Családi Napra. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: „Az immár hagyományos Családi Nap nekünk, szervezőknek mindig egyfajta ünnep és látva az Opel folytatódó hazai sikereit, az idén is jó okunk van az ünneplésre. Tavaly Magyarországon az Opel immár a negyedik egymást követő évben a legsikeresebb személyautó márka volt, ötven százalékkal növelve eladásait több, mint tízezer autó értékesített.  Az Opel az idén is arra készül, hogy megőrizze vezető szerepét a magyar személyautó piacon. Ebben a sikerben elsődleges szerepe van az Opel megújult modellkínálatának, amely – mint egy nagy szabadtéri autószalonon – most is ki lesz állítva a Családi Napon.”

Ötödszörre is Margó Irodalmi Fesztivál lesz Budapesten

Június 3-7 között ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Margó Irodalmi Fesztivált, csupa rendhagyó, izgalmas eseménnyel: felolvasó és szerzői estek, koncertek, könyvbemutatók, slam poetry, igazmondó show és Irodalom éjszakája – több tucatnyi program és akció, öt napon át.

A Margó Irodalmi Fesztiválon tavaly több mint ötezer látogató vett részt: huszonöt program, hetven fellépő, a kortárs magyar irodalom nagyjai és fiatal írónemzedék tehetségei, a honi zenei élet színe-javával. A 2011-ben indult rendezvény a Bookline főtámogatásával mostanra bebizonyította, hogy a mai magyar irodalom vonzó és szórakoztató, az szerző érdekes, az olvasás pedig menő.

margo_fesztival

„A Petőfi Irodalmi Múzeum lesz a központja az ötnapos kultúrfiesztának, ahol idén nagyon sok fiatal és elismert költő és író vesz részt a különböző eseményeken” – vezet be a részletekbe Kulcsár Andrea, a Margó szervezője. “Új műfajok és alkotók, műhelyek és formációk kerülnek a figyelem középpontjába, slammerek és költők közreműködésével újragondoljuk a hagyományt, foglalkozunk az ifjúsági irodalommal, zenészek és írók együttműködéséből egyedi esteket valósítunk meg, jelen lesznek a “tényirodalom”, azaz a szépirodalmat és a nonfictiont ötvöző irodalmi műfaj nemzetközileg elismert lengyel képviselői, és vadonat új produkciókat állítunk színpadra” – teszi hozzá a szervező.

A Dumaszínház új műsora, A sántakutya, a 10 éves Aegon-díj nyerteseit látja vendégül, hogy sztorizzanak saját életükről, alkotásról, válságról és sikerről, fordulópontokról, döntésekről és választásokról – őszintén.

A hagyományok szerint a Margón kap teret az előző év Aegon-díjasának önálló estje: Péterfy Gergely A kitömött barbár című művéért nyerte el az év könyve díjat.

Új felállásban lép fel, az annak idején a Margón indult és ma már super grouppá nőtt Rájátszás, benne Áfra János, Fehér Renátó, Kemény Zsófi, illetve Szabó Benedek, Korbucz Sonya és Nagy István.

Különlegesnek ígérkezik Harcsa Veronika koncertje is, aki József Attila, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Weöres Sándor és Nemes Nagy Ágnes költeményeit énekli, közreműködik az esten Térey János író, költő is.

A rendkívül változatos programfolyamban Petri Györgyre is emlékeznek: slammerek és költők lépnek párbeszédbe az életmű kiemelt verseivel.

Kíméletlen, kritikus, meghökkentő, elborzasztó, találékony, humoros – ezek a jelzők jellemzik a Lengyelországban manapság oly népszerű „tényirodalmat”:  A Margó vendége a tényirodalom két fiatal képviselője, a Gazeta Wyborcza újságíró-riporterei, Katarzyna Brejwo, Grzegorz Szymanik és Lidia Ostałowska, az Akvarellek címmel most megjelenő riportkötet szerzője. A lengyel tényirodalom képviselői kiváló irodalmi érzékkel és dramaturgi vénával rendelkező tollforgatók, akik darabokra szedik a valóságot, hogy aztán szétszórják, majd furcsa és meghökkentő módon illesszék össze a valóság-cserepeket. Ezek az olykor horrorisztikus, olykor rendkívül szórakoztató kollázsok pedig új összefüggéseket, eddig rejtett jelenségeket tárnak fel az olvasóik előtt – derül ez majd ki az idei Margón is.

És természetesen idén is – mint mindig – a Margó Fesztivál fő programjának az Irodalom Éjszakája ígérkezik: 20 író – egy este – Budapest belvárosában.

További infó: Facebook.com/margofeszt

Hogyan győzhető le a tavaszi fáradtság?

Kis kóválygás, fejfájás, alvászavarok, ingerlékenység. Tavaszi fáradtság, vágjuk rá olyan gyakran, és nem is gondolunk bele, hogy egészen egyszerű probléma is állhat a dolog mögött. Az emberi szervezet tulajdonképpen nagyon becsületesen jelez mindig, de kérdés, észrevesszük-e, észre akarjuk-e venni a jelzéseket, hogy valamire érdemes jobban odafigyelni. Persze sok egyéb más is okozhatja ezeket a kellemetlen tüneteket, de legtöbbször a fáradékonyság, csökkent koncentrálóképesség, izomgörcsök hátterében egészen egyszerűen a magnézium hiánya áll. Amelyet egyébként könnyebben pótolhatunk, mint gondolnánk, például magnéziummal dúsított, tisztított víz formájában is.

bwt_kancso_3

Ez az ásványi anyag egyszerűen nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára, hiszen több mint 300 enzim működéséhez szükséges, mely többek között a sejtek energiatermelő folyamataihoz is elengedhetetlen. A magnézium idegrendszerünk támogatása mellett jótékony hatással bír a csontjainkra, biztosítja a fogak keménységét, erősíti a szív-és érrendszerünket. Aki gyakran ébred úgy, hogy begörcsölt a lábikrája egy ártatlan nyújtózkodás közben, az is joggal gyanakodhat magnéziumhiányra, hiszen izomgörcsöt is okozhat ez az állapot.

No de mitől állhat elő a szervezetben magnéziumhiány?

Természetesen oka lehet a nem megfelelő táplálkozás, de egy-egy betegség, fertőzés után is legyengülhet a szervezetünk, ezáltal csökken a felszívódás képessége. Hasmenés, vagy vízhajtó tabletták szedése esetén a kiürülés szinte egyértelmű, ilyenkor is pótlásra van szükség, de egyéb gyógyszerek, pl. vérnyomáscsökkentők használata esetén is fennállhat a magnéziumvesztés. Az alkoholfogyasztás szintén csökkenti a magnéziumszintet, fokozott fizikai igénybevétel esetén pedig egyszerűen csak megnő a szervezet magnéziumigénye, ahogyan várandósság és szoptatás idején is.

bwt_kancso_2

Mielőtt rohannánk kapszulákat vásárolni, azért vegyük végig a lehetőségeket. Természetes úton is pótolhatjuk a magnéziumot, hiszen az olajos magvak, dió, mogyoró, mandula is gazdag ebben az ásványi anyagban, sőt még a kakaó is. A zöld színű növények, mint a spenót, brokkoli, kelkáposzta is tartalmazzák az idegrendszerünk támogatóját. A változatos táplálkozás nyilván segít, de nagyon nagy mennyiséget kell elfogyasztani ezekből az élelmiszerekből, hogy a napi szükséges mennyiséghez hozzájussunk. 300 mg magnézium bevitele ajánlott ugyanis ahhoz, hogy mentális frissességünket és fizikai erőnlétünket megőrizzük.

bwt_kancso_1

Aki idegenkedik a táplálékkiegészítők tartós szedésétől, annak remek megoldást nyújthat a tisztított víz fogyasztása. Vízre ugyanis kétségkívül szüksége van a szervezetünknek, sőt törekednünk is kell arra, hogy nap, mint nap elfogyasszunk legalább 2,5 liter tiszta vizet. A csapvíz azonban sajnos nem mindenhol alkalmas fogyasztásra, az ásványvíz vásárlása pedig sokak számára nem elérhető, és örökös cipekedéssel is jár. Tökéletes megoldás a magnézium pótlására a BWT vízszűrő kancsók használata: a szabadalmaztatott technológiával megszűrt, és magnéziummal dúsított víz napi adagja annyit tartalmaz ebből a nélkülözhetetlen ásványi anyagból, mintha elfogyasztanánk 7 db almát. Amit lehet, hogy egy idő után megunnánk rágcsálni és ropogtatni, a vízre viszont egész nap szüksége van a szervezetünknek. A hozzáadott magnéziumtól a víz lágy és selymes ízű lesz, PH értéke csaknem semleges, így magas minőségű ásványi anyagokkal dúsított vizet kortyolgathatunk akár magában, akár teának, kávénak, limonádénak elkészítve. Így, gyakorlatilag minimális odafigyeléssel pótolhatjuk naponta a magnéziumot a szervezetünkben, persze emellett élvezzük a tavasz zöldség- és gyümölcskínálatát is, és ügyeljünk a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozásra is!

A színes, vidám szűrőkancsókkal pedig öröm lesz elkészíteni egész nyáron a kedvenc limonádénkat is, például az alábbi recept szerint.

Hozzávalók (egy 2 literes kancsóhoz)
•    2 citrom
•    1 lime
•    friss mentalevelek
•    2-3 cm friss gyömbér
•    2 evőkanál bodzaszörp
•    2 l magnéziummal dúsított víz

A citromot és a lime-ot alaposan megmossuk, a felét kicsavarjuk, a másik felét felkockázzuk. Friss mentaleveleket tépünk, a gyömbérből pedig tisztítás után egy 2 cm-es darabot lereszelünk. Egy kancsóba tesszük a citrom és a lime levét, a kockákat, a reszelt gyömbért, a mentaleveleket, és felöntjük a BWT szűrőkancsóban megtisztított, magnéziummal dúsított vízzel. Ízlés szerint kevés bodzaszörppel édesítjük. És már kész is a magnéziumpótló, immunerősítő, élénkítő italunk! Egészségünkre!

Többre vagy kíváncsi? Akkor látogass el ide:
https://www.facebook.com/inspiraloviz

Az ételek íze után a mosdók és az éttermi rész tisztasága a legfontosabb az étteremlátogatóknak

Több mint 3000 éttermi vendég bevonásával a Tork megbízásából készített felmérés azt mutatta, hogy 10-ből 9 válaszadó szerint fontos, hogy a vendéglátó egységek mosdói legalább olyan színvonalat képviseljenek, mint az étkezési terület. A válaszadók 61%-a pedig nagyra értékeli, ha láthatja, hogyan készítik elő az ételt a nyitott konyhában, továbbá a vendégek 67 százalékának az is kiemelten fontos, hogy módja legyen megítélni az éttermi konyha tisztaságát és higiéniáját. Annak vizsgálatához, hogy az éttermi élmények hogyan jelennek meg a vendégek szemén keresztül, a Tork modern szemkövető technológia felhasználásával vizuális „hőtérképet” is készített a vendégek élményeiről olyan szemüvegek alkalmazásával, amelyek rögzítik a vendégek szemének minden mozdulatát és tekintetük irányát.

table heatmap

A modern szemkövető technológia új lehetőségeket kínál az olyan elvont dolgok tanulmányozására is, mint az élmények. Az egymással összekapcsolt szemüvegek belső keretére mikrokamerákat helyeznek el, így a szem minden egyes mozdulata mérhetővé válik. A teljeskörű éttermi élmény feltérképezése érdekében a Tork 10 vendéget kért meg arra, hogy végezzenek el három feladatot, miközben a szemkövető szemüveget viselik:

1.    Igyanak egy italt a bárban egy nyitott konyha előtt
2.    Mossák meg a kezüket vacsora előtt
3.    Vacsorázzanak meg egy éttermi asztalnál

Minden pillantást nyers adatokká alakítottak át, melyeket kielemeztek, és amelyekből három vizuális hőtérképet hoztak létre. A hőtérképek a vendégek figyelmének irányát mutatják az étterem különböző részein (konyha, mosdó és az étkezés területe).

„Egy éttermi látogatás persze elsősorban az evésről és az ivásról szól, de emellett érint minden egyéb tényezőt is; a konyha látványát, a többiekkel való érintkezést, a terítéket, és a fogások között a mosdóban szerzett benyomásokat. A tanulmány megmutatta, hogy mindössze egy óra leforgása alatt egy vendég az étterem területén összesen 7000 helyre néz. Ez azt jelenti, hogy a kiemelkedő élmény megteremtésének sok szempontja van”- mondja Győrfi Emőke a Tork termékmenedzsere .

toilet heatmap

A kiemelkedő éttermi élmény összetevőiről a Tork egy európai felmérést is végzett az éttermi vendégek közreműködésével. A két tanulmány összesített eredményei azt mutatják, hogy az éttermi élmény legfontosabb eleme az étel íze, amelyet az étkezés területének valamint a mosdóknak a tisztasága és rendezettsége követ.

De egyéb szempontok is vannak, amelyeket az éttermeknek figyelembe kell venniük:

•    A belsőépítészeti kialakítás és a teríték fontos szerepet játszik. 10 válaszadóból 6-nak nagy, illetve nagyon nagy elvárásai voltak a belsőépítészeti kialakítás és a teríték tekintetében, és 10-ből 8-an úgy vélik, az éttermeknek jobban oda kellene figyelniük a teríték minőségére. A vendégek alaposan megnézik az étterem belső kialakítását – sok szempontot figyelnek meg, beleértve a mennyezet részleteit, a bútorok designját és a virágokat.

•    Az ételek és italok előkészítésének részletei is nagyon érdekli a vendégeket. 10 válaszadóból 6 (61%) nagyra értékeli, ha láthatja, hogyan készítik elő az ételt a nyitott konyhában, és még több vendég (67%) számára fontos, hogy módja legyen megítélni a konyha tisztaságát és higiéniáját.

•    A mosdó színvonala. 10-ből 9 válaszadó szerint fontos, hogy a mosdók legalább olyan színvonalat képviseljenek, mint az étkezési terület. A lassú kiszolgálás után a mosdók tisztasága egyben a második leggyakoribb szempont, amellyel a vendégek általában elégedetlenek éttermi látogatásaik során. Itt a részletek is igen fontossá válnak. Például ha a vécépapír, papírtörülköző és szappan csúcsminőségű, akkor ez a válaszadók 30 %-ának az élményét javítja, és 10-ből 6-an mindenképpen elvárják, hogy a mosdóban csúcsminőségű termékek legyenek.

•    Figyelmes, szakértő és vidám személyzet. Amint egy pincér elhalad az asztal mellett, a vendégek legtöbbször azonnal ránéznek. A legfontosabb elvárás, hogy a pincér legyen figyelmes (73%). Ellenkező esetben, ha a személyzet udvariatlan vagy goromba, akkor 67% lebeszéli ismerőseit az étteremről. Ezenkívül 10 válaszadóból 4 úgy találja, hogy az éttermi személyzet általában stresszesnek tűnik, és 45% több borravalót adna, ha azt látná, hogy a személyzet jókedvű.

 „A vendégek komfortérzete nagyban függ a személyzet komfortérzetétől. Ugyanis ha a személyzet jól érzi magát a munkahelyén, akkor a vendégek is jól fogják érezni magukat. Ha az üzlet lényeges szempontjai – például a készletfeltöltés vagy a teríték – rendben van, akkor a dolgozóknak több idejük és energiájuk marad más dolgokra, így például a vendégekkel való érintkezésre,” mondja Győrfi Emőke.

Nézettségi rekordot döntött az Argo 2

Árpa Attila kultfilmjének folytatása, az Argo 2 minden hazai várakozást felülmúlóan nyitott a mozikban. Az április 30-án bemutatott akció-vígjátékot az első hétvégéjén 40.287 néző látta, ami új rekordot jelent a magyar filmgyártásban: a Filmalap fennállása óta egy magyar film sem kezdte ennyire jó nézettséggel a mozis pályáját, így Balogi Tibi suttyó bandája olyan sikerfilmeket előzött meg, mint a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Coming Out, a Fehér Isten, a Swing vagy Liza, a rókatündér.

Argo2_Nyitohetvege

A szakértők szerint ennek a filmnek sikerülhet az, ami mostanában egy magyar filmnek sem: a végső nézőszám elérheti a 150 ezres álomhatárt!

„A nézőszám nyilván egy nagyon fontos dolog, de még ennél is többet jelent számomra az, hogy a közönség eddigi visszajelzése kiemelkedően pozitív! Sőt akadnak olyanok, akik már most többször látták a filmet. Alig várom a vidéki közönségtalálkozókat” – nyilatkozta Árpa Attila rendező.