Főoldal Blog oldal 504

EFOTT 2015: zenészek Velencei-tavi élményei

A Halott Pénzes srácoknak az iskolakirándulások, az Animal Cannibals tagjainak a fakutyázás, a Wellhello rapperének pedig a féktelen bulik ugranak be a Velencei-tó hallatán. Szinte nincs is olyan ember, aki ne kötődne ezernyi szállal a környékhez; aki mégis élményhiányban szenved, idén július 14-19. között a 40. EFOTT-on pótolhatja lemaradását.

Vízparti ejtőzés, lángos, sör, felejthetetlen koncertek és élmények sokasága: ezzel és számos meglepetéssel várja a látogatókat az idén jubiláló EFOTT. A Velencei-tóhoz visszatérő vándorló fesztivál egészen biztos, hogy 2015-ben is nagyot szól majd, erre pedig a fellépők is teljes gőzzel készülnek, akik számos kellemes emléket őriznek a rendezvény régi-új helyszínéről.

Naná, hogy az egyik idei nagy kedvenc, a Wellhello is színpadra lép az egyetemisták fesztiválján. Természetesen a fehérvári születésű Fluor Tominak van mit mesélnie velencei kalandjairól. A zenekarral idén különösen csókos bulira készülnek.

Efott_Fluorek_szinpadon

„Gyerekkoromban sokat jártunk a tóhoz, majd a haverokkal is ünnepeltünk itt jó néhányszor. Idén óriási bulit tervezünk a zenekarral, a szaxisunk például még több lánnyal csókolózik majd, mint eddig, szóval irány az első sor, csajok!” – buzdít Tomi, aki viszont abban bízik, hogy idén még több virágos fejpántos lánnyal találkozik. Ő ugyanis, értük rajong. „A legutóbbi EFOTT-élményem igencsak keményre sikeredett. Csak annyi van meg, hogy az Animal Cannibals-es fiúkkal kissé féktelenné vált a buli. Mindenesetre nem lennék a sofőrünk helyében, amikor reggel megpróbál összeszedni minket.”

Efott_Animal_Cannibals_szinpadon

„Mindig van mit átbeszélni a fiatalabb generációval, ezért is kellett olyan hosszúra nyújtani azt az ominózus estét. És amire nem emlékszik Tomi, az az esés…” – reflektált Fluor történetére Qka MC, aki RicsiPível együtt idén is házigazdája és fellépője lesz a fesztiválnak. „Az EFOTT-hoz hasonlóan mi is betöltöttük idén a negyvenet. De nem csak ezt az évfordulót ünnepeljük majd: a Takarítónő idén lesz 20 éves, vagyis egyidős az egyetemista közönséggel – na, jó ez öregesen hangzott, pedig mi nem vagyunk azok! – jelentette ki a rapper, aki a mai napig őrzi egy velencei fakutya verseny második helyének kupáját. „Akkor mindent beleadtam, de Fresh Andi megelőzött. Nagyjából borítékolható, hogy idén is benne leszünk minden jó mókában, legyen szó vízisportról vagy katapultálásról.”  

A Halott Pénzes srácok igazi fesztiválarcok, akik egy-egy jó koncertélményért akár hosszú órákat is utaznak. Az egyetemista közönség kifejezetten közel áll a szívükhöz, a tóparthoz kötődő élményeiket pedig idén egy igazán emlékezetes EFOTT koncerttel egészítik majd ki.

efott_Halott_Penz_szinapdon

„Rengeteg gyerekkori élmény, családi és iskolai nyaralások emléke köt a Velencei-tóhoz, amit remélünk idén egy tavalyihoz hasonló fergeteges EFOTT koncerttel gazdagítunk majd. Akkor délután léptünk színpadra, és már a beálláskor több ezer ember jött felénk. Hatalmas volt! Idén igyekszünk még inkább odatenni magunkat, színesítjük a repertoárt és vendégművészek érkezése is várható” – árulta el a Halott Pénz zenekar DJ-jeként is ismert Boros „Venom” Gábor.

Russell Crowe bandavezérként forgatja fel St. John’s utcáit

Májusban újra a titokzatos bűnügyeké a főszerep a Universal Channel műsorán, ugyanis 20-án startol a Doyle és Doyle 3. évada! A rajongók nem mindennapi évadnyitóra számíthatnak, hiszen az első részben rejtélyes bajkeverőként tűnik fel a Gladiátor Oscar-díjas szupersztárja, Russell Crowe. A közös munkáról és a forgatás menetéről a sorozat főszereplője és forgatókönyvírója, Allan Hawco mesélt.

A detektívsorozat harmadik évadában egy agyafúrt bandavezér bőrébe bújik az Oscar és Golden Globe- díjas Russell Crowe. A Nyomorultak és a Gladiátor sztárja mellett vendégszereplőként tűnik fel a Robin Hoodból ismert  Kevin Durand, Scott Grimes, és Alan Doyle is, akik a keményfiúkból összeverődött csapatot alkotják.

doyle_es_doyle_russel_crowe

„Allan dobta be az ötletet: Mit gondolsz, vicces lenne, ha újra összehoznánk a Robin Hood-os srácokat itt Newfoundlandon?” – nyilatkozta Crowe. „Sok időbe és rengeteg szervezésbe került, de itt vagyunk, megcsináltuk és szuper lett a rész!” – folytatta a filmsztár.

A Jake Doyle-t játszó Allan Hawco elismerő szavakkal nyilatkozott az Oscar-díjas színészről: „Russell az első epizódban szerepel. Egy bandatagot játszik, aki rendkívüli módon megnehezíti Jake életét. Russell természetesen fantasztikus volt az epizódban, ő az egyik legjobb színész, akivel valaha volt szerencsém találkozni, és együtt dolgozni.” – mesélte Allan Hawco, aki azt is elárulta, hogy a forgatás előtt Crowe vele együtt készítette a forgatókönyvet.

„Russellnek szenzációs humora van, de nagyon komolyan veszi a munkát. Rengeteget tanultam tőle: mivel a vágói munkálatokban is részt veszek, ezért össze tudtam hasonlítani a játékát a többiekével és a sajátommal is. Kétségtelen, hogy ő a világ egyik legjobb színésze! Amit a forgatáson láthattunk tőle, a színészet magasiskolája volt.” – folytatta Hawco.

TIPP:

Ha kíváncsi vagy, hogyan kavaja fel Russell Crowe St. John’s állóvizét, akkor kapcsolj a Universal Channelre május 20-án!

Doyle és Doyle – Ketten bevetésen 3. évad – május 20-tól hétköznaponként, 19.20-kor a Universal Channel műsorán.

Felejthetetlen élményre vágysz? Próbáld ki az Alpok–Adria kerékpárútat!

Nem mindennapi élményt kínál a 410 kilométer hosszú Alpok–Adria kerékpárút. Mozart városából, Salzburgból indulva és a Hohe Tauern Nemzeti Parkot keresztülszelve egy hét alatt lehet eljutni Karintia napfényes déli vidékeire, majd az osztrák határon át Olaszországba. A Karintiára eső szakasz különösen vonzó, mivel a mallnitzi Tauern-zsiliptől kezdődően zömében lejtőn vezet az út egészen Olaszországig, a tengerig. A változatos képet mutató táj szintén páratlan: hatalmas hegyek váltakoznak napos tóvölgyekkel – és minél messzebb haladunk dél felé, annál szelídebb és kedvesebb a táj, míg végül a Felső-Adriába lógathatjuk a lábunkat. De amíg idáig eljutunk, az útvonal Tarvisióból a sok kerékpáros számára legszebb európai kerékpárútszakaszra – azaz a régi Császári és Királyi Államvasút forgalomból kivont nyomvonalára – vezet. Vissza észak felé kényelmesen, az egész Alpok-Adria kerékpárút mentén elhaladó vonaton utazhatunk, mely naponta kétszer indul Udinéből.

kerekpartura_karintia

Az Alpok-Adria kerékpárút azonban nem csak az EU által támogatott és finanszírozott határokon átnyúló együttműködés szimbóluma. Gyakorlati példaként szolgál arra is, hogy hogyan lehet Karintiából kiindulva három ország kultúráját és gasztronómiáját mindössze néhány nap alatt megismerni. Ma a karintiai Alpok-Adriai konyhát élvezzük Villachban – melyben 2015-ben különösen a halételek kapnak hangsúlyos szerepet –, holnap kipróbáljuk az olasz finomságokat Tarvisio vagy Udine egyik trattoriájában, este pedig már szlovén ínyencségekkel terített asztalnál ülünk Bledben, Kranjska Gorában vagy Nova Goricában. S amit az ajánlat mindig magában foglal: a valódi vendégszeretet és az adott régióra jellemző mentalitás, előnyös tulajdonságok és különlegességek felfedezésének lehetősége.

2015-ben az Alpok-Adria kerékpárutat Interreg-Projekt Ciclovia Alpe Adria Radweg néven az év kerékpárútvonalává választották. A kerékpárutakat neves holland kerékpáros újságírókból és kerékpáros útikalauzok kiadóiból álló zsűri értékelte. A díjat január 31-én, a „Fiets en Wandelbeurs“ elnevezésű túrázás és kerékpározás kiállításon adták át Amszterdamban.

genussradeln_kaernten_kerekpartura
TIPP:

Az Alpok-Adria kerékpárútról jó térképek állnak rendelkezésre, további információkat valamint ajánlatcsomagokat pedig a www.alpe-adria-radweg.com oldalon találhatunk, csakúgy, mint a saját Alpok-Adria kerékpárút alkalmazásban.

Különleges perui kávékalandra invitál mindenkit a Nespresso

A tegnapi napon egyedi módon mutatkozott be a sajtó számára a Nespresso legújabb kávékülönlegessége, a Limited Edition Perú Secreto őrlemény.

nespresso_peru_2

A Perú Secreto, ez az egyedi Limited Edition Pure Origin Grand Cru a távoli Peru eldugott farmjairól származik, amelyek szívósan kapaszkodnak meg az Andok hegység meredek hegyoldalain.

nespresso_peru_9

“Jól tudjuk, hogy Clubtagjaink örömmel fedezik fel a Limited Edition Grand Cru őrleményeink által kínált új ízeket és aromákat,” nyilatkozta Karsten Ranitzsch, a Nestlé Nespresso S.A. kávé üzletágának vezetője. “Kávészakértőink most is örömmel kalauzolják el vásárlóinkat egy új, érzéki utazásra, hogy feltárják számukra a kávé világának rejtett titkát: a Peruban termelt különleges minőségű kávét.”

nespresso_peru_8

A Perú Secreto korlátozott időre jelenik meg a Grand Cru kávék Pure Origin termékcsaládjában az Indriya from India, a Rosabaya de Colombia, a Dulsão do Brasil és a Bukeela ka Ethiopia őrlemények mellett. A Pure Origin Grand Cru keverékek megalkotásához a Nespresso kávészakértői felkeresik a világ kultikus kávétermelő országait, s e termékekhez kizárólag az adott országban termő kávékat használják fel – méghozzá azokat a fajtákat, amelyek karakteresen adják vissza az egyes régiók utánozhatatlan ízprofilját. E kávészakértők különleges ismeretekkel és szakértelemmel rendelkeznek a világ legkiválóbb kávéinak felkutatásához; így jutottak el az Andok hegység mélyén megbúvó völgyekbe, ahonnan a távoli vidék legkiválóbb termésével tértek vissza.

nespresso_peru_6

E régiót – és persze az itt termő kávét – számos tényező formálja egyedivé. Ezek egyike a szubtrópusi klíma, ami az esős és a száraz évszakok egyenletes váltakozásával remek termelési feltételeket biztosít. Egy másik fontos tényező a mintegy 1500 méteres tengerszint fölötti magasság, ahol pontosan annyi napfény éri a cserjéket, amennyire a minőségi kávénak szüksége van. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a helyi farmerek szenvedélyesen szeretik földjüket, s igyekeznek a lehető legjobb eredményt kihozni területük adottságaiból. Ez az utánozhatatlan alkímia a Perú Secreto titka.

A Perú Secreto intenzív, édeskés és kerek ízvilágú espresso, amit pörkölt és kakaós jegyek varázsolnak egyedivé. Az összetett, mégis kiegyensúlyozott, 8-as intenzitású Pure Origin espressohoz remekül illik a tej, lekerekített ízekkel és krémes textúrával egészítve ki a kávé karakterét, a flambírozott banán jellegével fűszerezve meg aromáit. A távoli Andokba tett röpke utazást selymes textúra és élvezetes, hosszan lecsengő ízhatás zárja le.

A www.nespresso.com/peru-secreto/recipes honlapon hamarosan több recept is megjelenik, amelyek segítenek e Limited Edition kávé ínyenc elkészítésében.

nespresso_peru_10

A Perú Secreto csomagolásának alaptémája a “kő”, vagyis az az anyag, ami mindenütt megtalálható ott, ahol e kávé terem: a fenséges Andok hegységben. A dobozt némi absztrakt “inka-stílusú” mintázat is díszíti, felidézve az ország ősi civilizációit és az inka kultúra máig élő emlékeit. A kapszula ragyogó, sötétkék színe a kiváló minőségű kávé termőterületének gazdag mikroklímájára és egyedi környezetére utal.

nespresso_peru_7

Az eseményen bemutatkoztak az Elysian tervezője, Bódis Boglárka,- aki a Glamour Magazin által évente megrendezett Women of the Year Gálán 2015-ben elnyerte az Év divattervezője díjat,- a Perú Secreto motívumainak ihletésére készített kendői és díszzsebkendői, valamint egy mesebeli ruhája. A Nespresso és az Elysian együttműködésének ez már második eleme, ugyanis 2013-ban az egzotikus és sokszínű India, és a Nespresso Indriya kávéja inspirálták az Elysian új kollekciójának egy darabját.

Luxurye bio-csokis rozskorpaszelet: finom és egészséges bűnözés

Végre egy olyan édesség, ami után nem kell lelkiismeret-furdalást érezned! A Luxurye bio- csokis rozskorpaszelet megalkotásánál a fő szempont az  volt, hogy olyan finomság jöjjön létre, ami támogatja szervezeted egészséges működését és nem utolsó sorban még finom is. Végre nem kell többé lemondanod az édességről, sőt még az elhízástól sem kell tartanod.

luxurye_bio

Magas élelmirost-tartalmának köszönhetően nem hasonlít semmilyen más édességhez, és különlegessége, hogy kókuszcukorral van ízesítve, glikémiás indexe (vércukoremelő képessége) alacsony, így a csokoládét cukorbetegek is fogyaszthatják.

Ráadásul semmilyen mesterséges színezékanyagot, hozzáadott ízfokozót nem tartalmaz.
Háromféle ízben kóstolhatod meg – natúr, fahéjas, narancsos – így biztos megtalálod közte a kedvencedet!

Többre vagy kíváncsi? Akkor látogass el az alábbi honlapra:

http://www.luxurye.hu/

 

Dukai Regina igazi anyatípus

Dukai Regina barátnőjével és annak kislányával a Fővárosi Állat- és Növénykertben járt, ahol tündéri makikat simogattak. Regina nagyon szoros kapcsolatot ápol a kis Natasával, akivel rendszeresen szerveznek különféle programokat. Most mindkettőjük kedvenceit, a Madagaszkár Pingvinjeiből ismert gyűrűsfarkú makikat látogatták meg.

dukairegi_nasi_madagaszkarhaz

Bár az állatkertben pillanatok alatt számtalan cukisággal találkozhat a látogató, Regiék most célirányosan a majomsimogató felé igyekeztek, hogy megetethessék és megsimogathassák a kis szőrmókokat. A vidám programra a csajokat Natasa kedvenc plüssállatkája, a Madagaszkár pingvinjeiből ismert Morris is elkísérte. Az ötéves kislány büszkén mutogatta élethű kabaláját az állatkert hóbortos lakóinak.
„Natasa, vagy ahogy mi becézzük Nasi jól ismeri a budapesti állatkert lakóit, hiszen sűrűn járunk ide. A gyűrűsfarkú makikért különösen odavan, ha lehetőségünk van rá, mindig meg is etetjük őket banánnal vagy szőlővel. Nagyon szeretem az állatkerteket, a budapesti pedig különösen szép. Minden alkalommal igazi feltöltődés számomra ez a program” – mesélte a szőke modell. „Jó időben gyakran töltjük az időt a szabadban, ha hidegebb van, otthon játszunk vagy a TV előtt kuckózunk be. Mindketten rajongunk a Nickelodeon Madagaszkár Pingvinjeiért, nagyokat nevetünk a vicces totyogók és Julien király, a gyűrűsfarkú maki kalandjain” – tette hozzá Regi, aki azt is elárulta, hogy legközelebbi barátai őt is Makinak becézik.

A kis Nasi és Regina nemcsak az állatkertbe járnak együtt, ha tehetik, számtalan csajos programot szerveznek. Regi és a kislány anyukája közeli barátnők, akik mindig számíthatnak a másikra. „Akik ismernek, tudják, hogy nincs óriási baráti köröm, inkább kevés, de igazán közeli barátom van, akikkel viszont évek óta tűzön-vízen kitartunk egymás mellett” – magyarázta a modell-műsorvezető, aki barátnője mellett napi szinten belelát az anyaszerep örömeibe és nehézségeibe is.

dukairegi_nasi_makival

„Szinte a pótanyukája vagyok Nasinak, nincs olyan hét, hogy ne találkoznánk, már többször aludt is nálam. Mellette tanulom előre a gyereknevelés fortélyait: néhány hetes kora óta tudok róla mindent, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem ezen a téren, úgy gondolom, sokat segít majd, ha egyszer saját gyermekem születik” – mondta Regi, aki annak ellenére, hogy remek közte és a kis Nasi között az összhang, inkább fiús anyukaként képzeli el magát a jövőben. Az már azonban most is nyilvánvaló, hogy akár fia vagy lánya születik majd a bájos sztárnak, remekül helyt áll majd édesanyaként.

TIPP: Még több küldetés, még több kaland és még több móka – Madagaszkár Pingvinjei maraton május 9-én, szombaton 12.00-től csak a Nickelodeonon!

Ezért veszélyes a terhesség alatti vérszegénység

A vashiányos vérszegénység gyakori probléma a nők körében, mely sokszor a várandósság során alakul ki. Az állapot azonban akár veszélyes is lehet a magzatra nézve, így fontos a folyamatos monitorozás és kezelés. Hogy pontosan milyen problémákat okozhat a vashiányos vérszegénység, és hogy miként lehet kezelni, arról dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa beszélt.

terhesseg

Vörösvérsejtek feladata

A vöröscsontvelőben képződő vörösvérsejtek legfontosabb feladata az oxigén szállítása, melyet a vastartalmú hemoglobinhoz kötve szállítanak a sejtekbe, szövetekbe. Vashiányos vérszegénység esetén az oxigén szükségletet, a vér a vörösvérsejtjeinkben lévő oxigént szállító molekulák mennyiségi, vagy minőségi eltérései miatt nem tudja kielégíteni.

Vérszegénységet eredményezhet:

•    vitamin – és ásványi anyaghiány (vas, folsav, B12), felszívódási zavar (bélrendszer betegsége miatt)
•    vérvesztés (baleset, erős menstruáció, szülés, műtét, bélrendszerben történő vérzés)
•    fokozott szükséglet (terhesség, növekedés, versenysport, gyakori véradás)

Bármi is legyen a probléma kiváltó oka, a kezeletlen vérszegénység kellemetlen és súlyos gondokat eredményezhet, ugyanis fejfájással, szédüléssel, hajhullással, fáradékonysággal is járhat, de akár szívpanaszokat is okozhat, és terhességben a baba fejlődését is lelassíthatja.

Ezért baj, ha az anya vashiányos vérszegénységgel küzd
Vashiányos vérszegénység az élet bármely szakaszában kialakulhat, várandósságtól függetlenül is. Így tehát gyakran fennáll terhesség előtt is, de kialakulhat az elején is (hányinger miatt az étkezés nem megfelelő), ám leggyakrabban a terhesség végére lép fel, hiszen a fejlődő magzat az anyuka tartalékait használja fel. Továbbá a szoptatás alatt is több vasra van szüksége az anyának- mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Bármi is legyen a vashiány hátterében, kezelése kiemelt jelentőséggel bír nem csak a kismama egészsége, de a magzat fejlődése szempontjából is, hiszen a hiány esetén megnő a koraszülés, a fejlődési rendellenességek és az idegrendszeri károsodások esélye.

Kutatások szerint a méhlepény és a magzat alacsony oxigénellátottsága mellett vashiányos vérszegénység esetén ugyanis megnő az oxidatív stressz, amit az antioxidánsok nem képesek megfelelően közömbösíteni. Emellett az állapot csökkent immunfunkciót, gyakoribbak a fertőzések is, a húgyúti szövődmények és a terhességi hányás esélye is megnő azoknál a vérszegény kismamáknál, akik nem részesülnek vaspótlásban.
Kezeltesse vérszegénységét babája és saját maga egészsége érdekében

Jó hír azonban, hogy a vashiányos vérszegénységet könnyen lehet kezelni. Enyhébb esetben meglehet, hogy elegendő a vasban gazdag táplálkozás, kellő mennyiségű húsfogyasztás és C- vitamin bevitele. Várandósság során- különösen a terhesség utolsó 7-9. hónapjában a vas- készítmény adására gyakrabban van szükség. A vaspótlás tabletták formájában történik, ám extrém fokú vashiány esetén intravénásan kell pótolni. (Érdemes tudni továbbá, hogy az alapbetegség diagnosztizálása, ami a vashiányos vérszegénységet kiváltotta és annak kezelése rendkívül fontos!).
Forrás: Trombózisközpont

Júniusban jön a Vaják-sorozat ötödik kötete

Bejelentették Az utolsó kívánság, A végzet kardja, a Tündevér és A megvetési ideje után, a sorban immár az ötödik Vaják könyv 2015. június 10-i hazai megjelenését. A Tűzkeresztség című kötet folytatja Geralt és Ciri kalandos történetét, természetesen a Sapkowskitól megszokott lebilincselő stílusban.

vajak_tuzkeresztseg

A vaják-saga következő kötete A megvetés idejének közvetlen folytatása. A lengyel szerző ismét elröpíti az olvasót a szláv mítoszok és a valóság ihlette fantáziavilágába, ahol a tét nem csupán egy szörnyvadász vagy egy kislány élete, de az Északi Királyságok sorsa is.

Ríviai Geralt a thaneddi puccs után Brokilonban lábadozik. Egy világ választja el Ciritől, a Meglepetés Gyermektől, akit pedig állítólag neki rendelt a sors – a lányt ugyanis Nilfgaardban látták utoljára. A vaják tehát hosszú és veszélyes útra indul a driádok földjéről a háború sújtotta vidéken keresztül, de nem marad sokáig egyedül: ahogy közeledik úticéljához, egyre többen csatlakoznak hozzá… E furcsa kompánia végül egy olyan konfliktusba csöppen, melyet csak véres küzdelmek árán élhetnek túl.

„Keresztül kell jutnod a tűzön, amely megperzsel ugyan, de meg is tisztít.” (Ríviai Geralt)

A Sapkowski által teremtett világ sok szempontból „közép-kelet-európai”. Jó értelemben. Közelebb áll a magyar gondolkodáshoz, mint sok epikus fantasy mű, amelyet mostanában olvashattunk. A hősök megsebződnek, véreznek, nem csodálat, hanem gyűlölet, de legjobb esetben is irigység veszi körül őket. A falubeliek nem barokkos körmondatokban beszélnek. A könyvben megjelenő misztikus lények a szláv meséken és mitológián alapulnak, ezért a hangulatuk más, mint az angolszász könyvekben megszokott. Ugyanakkor viszont van egy etikai és morális kódex, amelyhez Sapkowski világának pozitív szereplői tartják magukat. Ezért együttérzünk velük, bele tudjuk képzelni magunkat a helyzetükbe.

Az 1948-as születésű Andrzej Sapkowski Lengyelország legjobb könyveladást produkáló öt kortárs szerzőjének egyike. Minden új könyve egyedül hazájában több mint 100.000 példányban került értékesítésre.

Idén is megrendezésre kerül a Miss Balaton szépségverseny

Idén augusztusban ismét megválasztják a magyar tenger legszebb hölgyét, ugyanis újra várja csinos jelentkezőit a Miss Balaton szépségverseny. Az eltökélt szépségek a szakmai zsűrinek bizonyíthatják rátermettségüket, miközben olyan nevektől tanulhatnak, mint Iszak Eszter, Epres Panni és Horváth Éva. Az álomnyeremények mellett egy életre szóló élmény és a divatvilág berkei várják a hölgyeket.

miss_balaton_indul_a_verseny

Ismét elindult a magyar tenger legrangosabb szépségversenye, a Miss Balaton by Cosmopolitan. A verseny weboldalán június 6-ig jelentkezhetnek a 18 és 28 év közötti lányok, hogy megmutassák, a megnyerő báj mellett a kifinomult kommunikáció is fontos. Természetesen a csinos versenyzők most sem lesznek magukra utalva, a VIVA műsorvezetője, Iszak Eszti, Epres Panni és a Miss Balaton versenykoordinátora, Horváth Éva is segít a felkészülésben.

„Nagyon jó élmények kötnek a tavalyi versenyhez, a lányokkal azóta is gyakran találkozunk egy vacsorára vagy kávéra, és a mai napig emlegetik, hogy a kemény munka mellett milyen jól érezték magukat” – kezdte Horváth Éva.  „Az előző évben nem tudtam minden ötletemet megvalósítani, így most külön öröm, hogy a kedvenc témáimban is fejleszthetem a versenyzőket, mint a protokoll és azok az alapismeretek, amelyek egy szerződéskötés során fontosak. Mindenekelőtt arra biztatom a jelentkezőket, hogy ügyeljenek a beküldött a fotóikra, hiszen ez alapján juthatnak tovább a személyes castingokra, és az első benyomás nagyon fontos”– tette hozzá a verseny koordinátora.

A legrátermettebb hölgy a királynői cím és fődíj elnyerésén túl a divatszakmában is megmutathatja magát. Király Lili, a tavalyi év győztese Miamiban és Mexikóban is képviselte Magyarországot, és a legnagyobb márkák arcaként láthattuk viszont nívós magazinok oldalain.  „Nagyon boldog vagyok, hogy elindultam a versenyen. Jó érzés, hogy a szakmában is ismernek már és rengeteg lehetőséget kapok. Az új versenyzőknek azt tanácsolom, hogy mosolyogjanak és higgyenek magukban. Először én is kevesebb önbizalommal érkeztem, de ahogy haladtam előre a megmérettetéseken, hétről hétre éreztem, hogy egyre magabiztosabb vagyok. A Miss Balaton tökéletes lehetőség a személyiségfejlesztésre is” – üzente a 2014-es győztes.

miss_balaton_parragh_blanka_bikini_show

A jelentkezés lezárása után több fordulós casting során választják ki azt a 16 lányt, akik egy felkészítő táborban tanulják meg a Seres Attila által megálmodott koreográfiát, és megismerik a modellszakma fortélyait. A nagyszabású balatonfüredi döntőre augusztus 15-én kerül sor, ahol a Miss Balaton by Cosmopolitan királynője egy tűzpiros Toyota Aygóval, az udvarhölgyek pedig értékes utazásokkal lesznek gazdagabbak.

Bővebb információ és jelentkezés: www.missbalaton.hu

Elkezdődött a Roxette 30 éves jubileumi turnéjának európai szakasza

Vasárnap kezdetét vette Milánóban a Roxette 30 éves jubileumi turnéjának európai szakasza, és pár nap múlva már Budapesten is köszönhetjük a 80-90-es évek egyik legnagyobb sztárbandáját.

Roxette_30th
A csapat román fellépésük után érkezik Budapestre, ahol a tervek szerint 2 napot töltenek majd el. Ezidő alatt nagyrészt pihenni fognak, nem vesznek részt hivatalos eseményen és nem kértek semmilyen külön szolgáltatást vagy kíséretet sem. A városon belül nem luxusautók szállítják őket, 6 kisbuszt kértek összesen, nem csupán a stáb és a zenészek részére, de Marie és Per is ezekkel fog közlekedni Budapesten.

Maga az utazó turné stáb csupán 16 főből áll, emellett a színpadon 5 zenész kíséri a világhírű duót élőben.

A felszerelést 5 kamion és 2 busz szállítja, a 240 négyzetméteres színpad mellett 5 óriási, önállóan is mozgatható videófal tartozik az alapfelszereléshez. A koncert alatt nem használnak pirotechnikai elemeket, de füst- és ködgépet igen.
A zenekar kérésére az öltözőket picit otthonosabbá próbálja varázsolni a stáb, de ehhez is csupán foteleket, dohányzóasztalt, szőnyeget, álló- és asztali lámpákat igényeltek valamint szobahőmérsékletű ásványvizet, teát, kávét, gyümölcsöket és friss gyömbért  szeretnének némi magyar vörösborral kiegészítve.

Május 19-én a tervezett kapunyitás 19 órakor lesz, este 8-kor az Eskobar kezdi a közönség bemelegítését, a Roxette 21 óra magasságában lép majd színpadra 2 órás programjával.  A koncertre nem lehet bevinni semmilyen videó- vagy hangrögzítő eszközt, profi fényképezőgépet, valamint az üvegeket és palackokat is a kapukon kívül kell hagyni.

Már csak 13 napot kell várni, hogy felcsendüljenek a Sleeping In My Car, How Do You Do!, It Must Have Been Love, Fading Like A Flower, Dressed For Success, Dangerous, Joyride, vagy a The Look dallamai.

Jegyek korlátozott számban még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.