Már csak ezen héten lehet olcsóbban Sziget jegyet kapni, július utolsó napjával lezárul az elővételes időszak. Érdemes sietni a jegyvásárlással, mert a tavalyihoz hasonló tempóban fogynak a jegyek – mondják a szervezők. Mint ismeretes, tavaly a bérletek a Sziget előtt egy héttel elfogytak.
Idén is a tavalyihoz hasonló rekord látogatószámot várnak a Sziget szervezői, legalábbis ezt ígérik az elővételes jegyeladási mutatók.
“Úgy készülünk, hogy ismét meghaladja a heti látogatószám a 400 ezret” – mondja Gerendai Károly. “Úgy alakítottuk idén azonban az infrastruktúrát, hogy akár a tavalyinál is többen szórakozhatnak kényelmesen a fesztiválon” – tette hozzá a főszervező.
A szervezők nem csak a szolgáltatásokat bővítették, de a programkínálat is színesedik, új programhelyszínek jelennek meg, régiek cserélnek helyet és az elmúlt években folyamatosan fejlődő látványvilág minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik.
„Jól mutatja a Sziget programkínálatának változatosságát, hogy 47 országból érkeznek fellépők idén a fesztiválra, az érdeklődés pedig igen nagy, hisz eddig 89 országból váltottak jegyet a Szabadság Szigetére és a hazai kereslet is bővül” – mondta Gerendai.








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)


![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)








![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)












