Főoldal Technológia Tech tesztek Acer Liquid Z200 – új vizeken evezve

[TESZT] Acer Liquid Z200 – új vizeken evezve

Tulajdonképp nem az Acer Liquid Z200-ra utal konkrétan a cím, hanem mint tényre, magára: az Acer ugyanis viszonylag újdonsült képviselőnek számít az okostelefon-piacon, legalábbis, ami Magyarországot illeti. Néhány hónappal ezelőtt már bemutatott a gyártó hazai képviselete néhányat az újdonságokból, majd pár hete testközelből is megszemlélhettük a termékeket. Mindezek tekintetében úgy gondoltuk: nem késlekedünk, és máris teszt alá vetettünk egyet a felhozatalból. Ez a modell pedig – ahogyan már többször is utaltunk rá – az Acer Liquid Z200.

acer_liquid_z200_teszt_001

Manapság egyre divatosabb (és persze praktikusabb, környezettudatosabb is) az apró, illetve a telefon méretét hűen követő dobozolás mikéntje. Az Acer is hasonló elvek alapján gondolkozik, ez máris lerí a csomagolásról; egyszerű, ha szemből nézzük, a jobb oldalon felnyíló füllel, a felső „szinten” helyezkedik el maga a készülék, alatta pedig az USB kábel-töltő kombináció. Nyilván a retail csomagolás többet is hordoz, a teszttermék PVT sample volt, de teljes értékű (legalábbis a tesztek alapján nem találtunk hiányosságot).

Az Acer Liquid Z200 kompakt, de nem apró méretekkel bír (126x65x10.3 milliméter), tökéletesen tenyérbe simuló, letisztult formavilággal. Az előlap kialakítása az Android OS-t használó okostelefonokhoz hasonlóan nincs eltúlozva, a műanyag kávába ágyazott kapacitív TFT érintőképernyő teszi ki a mellső felület jelentős részét, felül az elmaradhatatlan Acer logóval, az alsó részen pedig az integrált hármas funkciógombsor-egységgel.
Rendkívül mutatós, vagy ha jobban tetszik: dizájnos mintázattal ellátott hátlapot kapott az Acer Liquid Z200, tetszetőssége mellett praktikus is, ugyanis jelentős mértékben csúszásgátló hatású, így nedves, vagy izzadt tenyérben is viszonylag fixen tartható. A hátlap egyébként egy szimpla pattintással le- illetve visszahelyezhető, nincs szükség egyéb, külső, esetleg a műanyagokat károsító szerszám (csavarhúzó), de még hosszabb köröm használatára sem. Itt találjuk a szintén egyszerűen kivehető és vissza applikálható 3.7 voltos VDC 1300 mAh-s lítium-ion akkumulátort, továbbá felette a dupla SIM- és 1 darab SD kártyafoglalatokkal ellátott területet.
Hátlapi kamerát is hordoz a kialakítás, 2 megapixel felbontással, 1600×1200 képpont maximális képfelbontással. Ezek az értékek megfelelőek egy átlagos okostelefon tudásához, előlapi kamera viszont nincsen, így a Skype- vagy Viber-alapú videokonferenciákat mellőzni kell.

acer_liquid_z200_teszt_007 acer_liquid_z200_teszt_003

Az eszköz jobb oldalán került elhelyezésre a hangerő szabályozója, a ki- és bekapcsolást biztosító gomb, mellé a microUSB v2.0 aljzat is. A szemközti felső gerincen kapott helyet a 3.5 milliméteres kombinált sztereó jack, ide csatlakoztatva használhatunk szóló fejhallgatót, vagy kombinált headsetet is.

Az Acer Liquid Z200 kapacitív multitouch TFT megjelenítője 480×800 képpont (hozzávetőleges 233 ppi pixelérzékenységgel) megjelenítésére képes, 24 bites, 16 millió színárnyalatú, 4 col átmérőjű, tisztán olvasható, kivehető. Magas kontrasztarányának köszönhetően a színek és azok árnyalatai jól elkülöníthetőek, éles képvisszaadás a végredemény, úgy, hogy erőteljes direkt fényben – például tűző napon is – remekül használható az eszköz. Tükröződés szempontjából is jók lettek az eredmények, bár nem árt, ha folyamatosan magunknál hordozunk egy mikroszálas kendőt, és tisztítjuk a kijelzőt, ugyanis az ujjlenyomatok általi szennyeződésre viszonylag hajlamos.
512 megabájt fedélzeti memóriával lett felvértezve az Acer Liquid Z200, ez bőségesen elég néhány közepes teljesítményt igénylő applikáció párhuzamos futtatásához. Ha már alkalmazásokról esett szó, kiemelten fontos szerepe van a háttértár kapacitásának is, e téren az Acer okostelefonja szintén az erős átlagot nyújtja – 4 gigabájt áll a felhasználók rendelkezésére. Ugyanakkor számoljunk azzal a lehetőséggel is, hogy bővíthető a tárhely kapacitása, microSD formátumú memóriakártya alkalmazásával.

acer_liquid_z200_teszt_004

MediaTek MT6572M lapkakészlet, mellé Cortex A7 quadcore processzor felel a számításos folyamatok korrekt lebonyolításáért, a központi egység órajele kereken 1 GHz. A videók, képek, játékok grafikájának megjelenítését Mali-400 kódjelú GPU felügyeli, mely bőségesen elegendő a manapság fellelhető legtöbb grafikus támogatást igénylő alkalmazás és játék futtatásához.

Tesztjeink során számos, viszonylag magas erőforrást igénylő mobilalkalmazást telepítettünk a szóban forgó Acer Liquid Z200 készülékre, és futtattuk azokat kevesebb, több ideig – egybehangzóan állíthatjuk, hogy normál FPS rátával, akadásmentesen zajlott megjelenítés az Asphalt, Plants vs. Zombies 2 játékok esetében – pedig mint tudjuk, mindkét cím enyhén szólva gépigényes.

acer_liquid_z200_teszt_009 acer_liquid_z200_teszt_008 acer_liquid_z200_teszt_006

4.4-es KitKat Google Android operációs rendszerrel lett felvértezve az Acer Liquid Z200, ennek megfelelően számos funkciót, appot kapunk alapból a telefon mellé előtelepítve. Természetesen a Google PlayStore-ból számos érdekességet érhetünk el, a feltétel mindössze – mint az Androidos eszközök esetében mindig – egy Google alapú account megléte, például egy gmail-es email cím.

Vessünk egy pillantást az Acer Liquid Z200 további felszereltségére! Nyilvánvalóan a Wi-Fi és Bluetooth kapcsolódási lehetőségek egyértelműek mára egy szegmensen belüli okostelefonnál, viszont a GPS nem – jelen esetben viszont ilyen kiegészítővel is rendelkezik a termék. Konkrétan A-GPS szabvánnyal, mellyel gyors, pontos helymeghatározás valósítható meg a gyakorlatban, bármely ingyenes, vagy fizetős, akár offline navigációs alkalmazás remekbeszabottan használható a telefonnal. Jól társítható funkció a Geo-tagging, mellyel a kívánt, felismert helyszínek felcímkézhetők, de van mosolyfelismerő rendszer és előre kialakított képkészítési profilok is (Panorama funkció többek közt). Az AcerCloud szolgáltatással pedig kibővíthetjük tárhelyünket, a virtuális felhőbe számos, a telefonon már nem elférő, vagy kevésbé fontos adatunkat tölthetjük fel.

acer_liquid_z200_teszt_005

Legismertebb formátumú médiafájljainkat gond nélkül kezeli és lejátssza az Acer Liquid Z200, az audiovizuális megjelenítés nagyon jó minőségű, főként, ha hozzávesszük az emulált DTS hangzást is.
Végül pedig vizsgálódjunk az akkumulátor üzemideje, kapacitása terén. A feljebb már emlegetett 1300 mAh-s lítium-ion egység hosszú távú készenlétet biztosít – a sample tesztkészülék esetében is teljes töltéssel 6-7 napot állapított meg a összegzés. Folyamatos használat esetén értelemszerűen rövidül az intervallum, bár itt is igaz, hogy az alkalmazások akár párhuzamos futtatása nagyjából 2.5-3 óra alatt le is meríti az akkut; telefonbeszélgetésekkel viszont 5-6 óra egész biztosan garantált. Lehet, több is, ezt gyakorlatban nem vizsgáltuk ennyire kiterjesztetten.

Acer Liquid Z200 specifikációk

2G hálózat: GSM 850/900/1800/1900

3G hálózat: HSDPA 900/2100

Megjelenítő: 4 col kapacitív LED TFT LCD multitouch érintőpanel

Maximális felbontás: 400×800 képpont

Chipset: Mediatek MT6572M

CPU: Cortex A7 dualcore @ 1 GHz

GPU: Mali-400

Fedélzeti memória: 512 MB

Háttértár: 4 GB

Hálózat: 802.11 b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.0 A2DP, GPS

Aljzatok: micro USB – 32 GB-ig bővíthető, 3.5 mm audio

Adatátvitel: GPRS, EDGE, HSDPA, HSUPA

Kamera felbontása: 2 MP, 1600×1200 képpont (hátlapi)

Operációs rendszer: Google Android KitKat 4.4.2

Akkumulátor: lítium-ion akkumulátor, 1300 mAh

Méretek: 126 mm x 65 mm x 10.3 mm

Súly: 130 gramm

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI