Főoldal Autó, motor Autóteszt Opel Ampera – céltudatos jövőkép előremutató innovációval megspékelve

[TESZT] Opel Ampera – céltudatos jövőkép előremutató innovációval megspékelve

Nem lehet kétségünk afelől, hogy nyakunkon a high-tech jövő fuvallata. Mivel jelen cikkünk autós tárgyú, ezért nem bocsátkozunk különféle szélesebb látókörű fejtegetésekbe, hogy mennyire jelentősek az előrelépések a világ iparágazatainak különféle területein, minket jelenleg a témába vágó részletek érdekelnek. S mivel kiemelten fontos témává nőtte ki magát napjainkra a környezettudatosság, a zöld én-tudat, ezért szívügyünknek érezzük minden esetben azt, ha nagyszerű és egyben zseniális megközelítéseket tálalhatunk olvasóinknak.

opel_ampera_001

Nem egy alkalommal írtunk már a hibrid autózás mikéntjéről, a száz százalékosan elektromos járművek vezethetőségéről, azok praktikumáról, előnyeiről és hátrányairól. Újabb szereplője akadt célspecifikus cikkfolyamunknak, egy vérbeli plug-in hibrid, konkrétan az Opel Ampera, mely külső és belső technikájával, megvalósításaival 2011-es megjelenése óta nagy népszerűségnek örvend (legelőször 2009-ben mutatták be az újdonságot a Genfi Autószalonon).

Szoros rokoni szálak fűzik az Opel Ampera-t a szintén GM konszernhez tartozó Chevrolet Volt-hoz, olyannyira, hogy szinte csavarra pontosan megegyezik minden összetevő. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy az Ampera jóval kifinomultabb és egyben futurisztikusabb külsőt és enteriőrt kapott a Volt-hoz képest, leginkább az európai igények és ízlésvilág előtérbe helyezésével.

Minden részletében utalás a jövő irányzataira

Már kívülről szemlélve sem tűnik átlagos megjelenésű autónak az Opel Ampera, ugyanis számos olyan részkialakítási megoldást eszközöltek a tervezőmérnökök, melyek által teljes mértékben titulálható akár formabontónak nyugodt szívvel: a front rész hangsúlyosságát egyértelműen a bumeráng alakzatú lámpatestek jelentik. Ezek kettős egységet alkotnak a ködlámpafészkekkel, itt találhatóak a nappali menetfény LED sorai is, míg a jellegzetes hűtőmaszk az átlagos megszokottnál keskenyebb, viszont a krómberakás elmaradhatatlan. Az alsó légbeömlő fordított trapéz alakzatú, matt műanyag, ide került a rendszámtáblatartó kialakítása is. A gépháztető fedele észrevehetően vastagabb peremet hordoz, a formavilág ezen részletei nem eltúlzottak, mégis rendhagyó benyomást keltenek.

Nem kevésbé, mint az oldalvezetés: a 17-es, speciális abroncsokkal ellátott kerekek egyedi kialakítású tárcsák formájában öltenek testet, s az aerodinamikára fordított figyelem már itt csúcsosodik, ugyanis a felnik szerkezeti kialakítása is a legjobb légellenálláshoz hangoltan kerültek kialakításra. A kocsiszekrény 2 milliméter híján 4 és fél méter hossza máris arra enged következtetni, hogy az Ampera nem szűkölködik a férőhellyel, teljes értékű autó próbál maradni e téren is, viszont mindenképp hátráltató tényező a négyszemélyes (2+2) utaskabin kialakítás. A 2685 milliméteres tengelytáv szintén meggyőző és „hagyományos autós”, csakúgy, mint az 1789 milliméteres szélesség. A magasság az átlagosnál egy hangyányival kevesebb, 1439 milliméter, nem meglepően szintén az optimalizált légellenállásból adódóan. A csillogó műanyaggal és krómcsík díszítéssel bevont övvonal vastagra húzott, ezáltal az oldalablakok aprónak tűnhetnek a külső méretekhez képest, az A oszlop és az első sárvédőelemek közt az vizuális exkluzivitást növelő Ampera felirat helyezkedik el. Az oldalajtók szélesre tárhatók, a felületeken törésvonalak futnak, ezzel szintén segítve az akadálymentes gördülést.

Kétség nem fér hozzá, hogy az Opel Ampera leginkább egyedinek definiálható része a far, vékonyra húzott helyzetjelzőivel, melyek a döntött szögű csomagtérfedél legfelső részén helyezkednek el, közrefogva a jelenlegi Opel paletta már-már hagyományosnak mondható díszcsíkját, középen a Blitz emblémával, alatta pedig az elmaradhatatlan Ampera felirattal. Légbeömlőből itt sincs hiány, az alsó szoknyák két oldalára süllyesztett rések remekül segítik elő a levegő helyes áramlását, s mindezek mellett még esztétikus összképet is nyújtanak.

Szokni kell, jó értelemben véve: szinte minden eltér a hétköznapitól az utaskabinban

Erőteljesen domborító beltér fogadja a sofőrt és utasait, az egész elegy leginkább a korai science fiction filmek utópiáira hajaz némi túlzással (ott leginkább szimpla vagy dupla botkormánnyal lehetett manőverezni a járműveket, itt azért még nem tartunk). A kormánykerék viszont nem tér el jelentősen a többi párhuzamosan futó modellben alkalmazottakétól, jó fogás, minőségi anyagkidolgozás jellemzi, a keresztküllőkre applikált szokásos funkciógombokkal. A középkonzol viszont űrhajósba hajló jelleggel bír, hiszen az L alakban elhajló kardánalagút töréspontjában található az automataváltó karja, süllyesztve, P állásban szinte egybeolvad az infotainment alatti felülettel. Az információs kijelző megfelelően nagy, az autót érintő szinte összes funkció és opció innen érhető el és kezelhető, ráadásként egy hasonló méretekkel operáló LCD jelenti a központi műszeregységet is a kormány mögötti hagyományos helyen. Az elrendezés kellemes, elsőre talán bonyolultnak tűnhet, de némi idő elteltével tökéletesen elsajátítható a gyakorlati felhasználás.

Mindenről tájékozódhatunk egy időben (pillanatnyi sebesség, akkumulátor töltöttsége, üzemanyagtank állapota, övek, útviszonyok, pillanatnyi sebességfokozat, olajnyomás és hőmérséklet, és a többi), néha már-már kissé eltúlzottnak is tűnhet az infóhalmaz. Az indítás természetesen kulcs nélkül történik, a sebességváltókar melletti cockpit-kitüremkedésen található, bal oldalon, mellette az elektronikusan működtethető kézifék gombja lelhető fel. A középső, fő infotainment kijelzőn különféle grafikus ábrák segítségével tájékozódhatunk arról, hogy a pillanatnyi üzemanyag felhasználást a benzinmotor vagy a villanymotor hajtja-e végre, itt máris láthatjuk az arányokat, a fékerőből nyert energiavisszatáplálást, illetve a hátralévő akkumulátor töltöttséget.

Az anyaghasználat néhol erős közepesnek mondható, ugyanis sok a kopogós műanyag felület, ez elsősorban a belső burkolatok kisebb és nagyobb részleteire jellemző. Az első ülések komfortosak hosszabb távon is, az ülőlapok némileg ugyan lehetnének talán hosszabbak, de a szélesség megfelelő; a háttámlák jól tartanak, a felületek pedig nem hajlamosak az indokolatlan csúszkálásra menet közben. A hátsó traktus mindössze két személyre lett tervezve, ebből adódóan nincsenek túl nagy kompromisszumok, vállszélesség és fejtér tekintetében is kiválóak a tapasztalatok – mindössze az a plusz egy fő hiányozhat. Persze ésszerűen végiggondolva egész biztos, hogy így, jelen felosztásban érhető el az a kényelmi szint, ami a tényleges pozitívumát adja a hátul történő utazásnak, annak kivitelezésének.

Majdnem teljes értékű férőhely a szállítandó holmijainknak

310 literes csomagtérrel rendelkezik alaphangon az Ampera, ez jó érték, ha figyelembe vesszük a hibrid hajtást, egész pontosan az akkumulátorok jelenlétét.

A csomagtér nem kapott külön kalaptartót, így némi hiányérzet léphet fel, viszont az itteni tér- és mélységérzet növekszik ezáltal. Így hát az is látható, hogy a kirándulásokhoz, utazásokhoz nélkülözhetetlen csomagegyüttes is – korlátozottan ugyan – de bevethető gyakorlati jelleggel.

Újraértelmezett plug-in hybrid hajtáslánc

Az Opel Ampera plug-in hybrid rendszerű hajtást kapott. Ez azt jelenti, hogy az E-REV technikára épülő hajtásláncba integrált belsőégésű benzinmotor táplálja folyamatosan a maximálisan 150 lóerőt leadni képes elektromos hajtóművet, így a teljes kombinált hatótáv több, mint 500 kiométer is lehet. Az Ampera kerekeit tehát minden esetben az elektromos motor hajtja, az áramellátást egy generátor biztosítja, melyhez a benzinmotor működése biztosítja az energia utánpótlást (amennyiben az akkumulátor lemerült). Az energia tárolásáról egy 16 kWh-s T alakú, több, mint 200 cellás lítium-ion akkumulátor gondoskodik, szemben a jelenlegi hibridautók többségénél alkalmazott nikkel-fémhidrid akkumulátorokkal. Választhatjuk a pusztán elektromos hajtást is, így forgalmi- és környezeti viszonyoktól függően akár 80 kilométert is megtehetünk egyetlen töltéssel. Viszont azt figyelembe kell vennünk, hogy eltérően a tradicionális hibrid technológiáktól, az Ampera esetében nem tölti a benzinmotor az akkumulátort például üresjáratokban, kizárólag a fékerővisszatáplálásból születhet újjá energia.

Sportautós viselkedés, több száz Newtonméter, radikálisan visszafogott fogyasztás

Kiváló menettulajdonságok jellemzik az Opel Ampera-t: mivel gyorsítások esetén aktív jelenlétet élvez az elektromos hajtás, így a nyomatékvesztés mimimális, közel 400 Newtonméter (!) is lehet. Nem meglepő tehát a gyári 9 másodperces gyorsulás (saját mérésünk 8.3 másodperc volt) 0-ról 100 kilométer/órára, annak ellenére, hogy a száraz súly eléggé vaskos, 1657 kilogramm. A gázreakciók minden esetben késés nélküliek, a manőverezhetőség ennek, illetve a közepesen keményre hangolt futóműnek köszönhetően remekbeszabottak, a kanyarvételezések viszonylag stabilan kivitelezhetőek, oldaldőlés minimális a kategóriához mérten. Ahogyan a hibrid hajtással felvértezett autók esetében megszokott, leginkább városi közlekedés során brillíroznak az üzemanyagfelhasználás tekintetében – ez az Ampera-ra is igaz: mindössze 0.7 liter üzemanyagot fogyasztott az autó átlagolva 100 kilométerre, igaz, az akkumulátor töltöttsége maximumon volt, így szinte a megtett 47 kilométert tisztán elektromos üzemben futottuk meg. Országúton némileg növekedett az érték, itt ismét teljesen feltöltött akkumulátorral közlekedtünk, ennek ellenére a fokozottabb teljesítmény igénye miatt a benzinmotor aktívabban dolgozott – 2.6 liter/100 kilométert mértünk. Autópályán a mért érték közel 1 literrel növekedett (2.5 liter/100 kilométer), ami – mondanunk sem kell – még így is lenyűgöző, nem igaz?

Az árazás már annyira nem lenyűgöző, viszont komplex a helyzet jelen esetben. Ugyanis el kell döntenünk, mennyire vagyunk környezettudatosak, mennyire számít a költséghatékonyság, illetve mennyire szeretnénk egy olyan előremutató projekt részesei lenni, amely úttörő technológiának számít jelenleg, s történelmi pillanatok részesei is lehetünk egyben. Sportos, ám mégis elegáns megjelenése egyöntetűen kirívóvá teszi, elismerő pillantásokat zsebelhetünk be az utca emberétől, egyszóval: garantált a pozitív fellépés és megítélés használatából adódóan. 11 990 000 forintos alapártól indul tehát az Ampera árazása, a tesztelt modell számos extra opcióval és plusz felszereltséggel közel 15 millió forintba kerül.

2013 Opel Ampera specifikációk

Motor

Motortípus: villanymotor, hatótávnövelő 1.4 literes benzinmotorral kiegészítve

Lökettérfogat: – cm³

Maximális teljesítmény: 150 LE @ 4800 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 370 Nm @ 4250 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, fokozatmentes automata váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4498 mm

Szélesség: 1798 mm

Magasság: 1439 mm

Tengelytáv: 2685 mm

Első gumik mérete: 215/55 R17

Hátsó gumik mérete: 215/55 R17

Tömeg, üresen: 1635 kg

Megengedett össztömeg: 2000 kg

Csomagtartó mérete: 310 liter

Üzemanyagtartály mérete: 35 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 161 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.0 s (gyári), 8.3 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 0.7 l/100 km

Országúti: 2.6 l/100 km

Vegyes: 4.2 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 0.9 l/100km

Országúti: 1.3 l/100km

Vegyes: 1.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 27 g/km

Bővebb információ a Volvo hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston Technology, EpsonLivekodok.com, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, MSI