Főoldal Kultúra Zene Új albummal jelentkezett a Margaret Island

Új albummal jelentkezett a Margaret Island

Április 10-én megjelent az idén tizedik születésnapját ünneplő Margaret Island ötödik stúdióalbuma, a Minden levegővétellel újra megszületünk, melyet április 19-én, telt ház előtt mutatnak be a Magyar Zene Házában. A zenekar azt mondja, ez a pályafutásuk legszemélyesebb lemeze, mellyel egy időben érkezett a meg nem valósított álmok kérdését feszegető Nem megyek én sehova című dalukhoz készült videoklip is.  

A Margaret Island úgy érzi, az album az egyik legérettebb mind közül, és kitárulkozóbb, mint a korábbiak, mégis ez készült el a leggyorsabban. Elvárások nélkül, önfeledten alkották a dalokat, a szövegeket pedig egyes szám első személyben írták, ami még személyesebbé teszi őket. „A zeneírás (és persze a hallgatás is) terápiás jellegű tud lenni, könnyíthet az ember lelkén” – vallja a Margaret Island. A Nem megyek én sehova című dalban például azt a kérdést feszegetik, túl tud-e lépni azon az ember, ha nem úgy teljesülnek a tervei, álmai, ahogyan azt elképzelte. Ehhez klip is készült, ami az új nagylemezzel egy időben debütál: a Horányban forgatott videóban a Margaret Island crewtagjai is feltűnnek, a rendezésért Vadas Géza felelt.  

„Az albumot egyébként Bálint szobájában fejeztük be, kicsit nosztalgikusan, mivel tíz évvel ezelőtt éppen ott kezdődött el minden” – meséli Lábas Viki. A csapat Fonyódon is töltött pár hetet, ami szintén fontos szerepet tölt be a Margaret Island történetében, a balatoni atmoszféra pedig vissza is köszön az új korongról: a Mantra című dalt például a fonyódi teraszon rögzítették, és ha figyelünk, hallhatjuk, hogy a szomszéd kutyájának ugatását is megőrizték benne az album személyes hangvétele miatt. 

„Most is sokat kísérleteztünk, kipróbáltunk új hangzásvilágokat, és az előző lemezekhez képest kicsit jobban visszatértünk az élő hangszerekhez, például a dobokhoz, a pianínóhoz és a zongorához” – emeli ki Füstös Bálint. Ezúttal a testvére is részt vett a felvételeken, a Házadig futnék című számban ő harmonikázik. „Tovább akartuk vinni azt a hangzásvilágot, ami a »Szabadon szép a tánc« nevű turnénkhoz megjelent EP-t jellemzi, ugyanakkor azért az akusztikusabb popvonalat is megtartottuk, emellett belecsempésztünk egy kis rockot is” – teszi hozzá Törőcsik Kristóf, aki jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem alkalmazott zeneszerzés szakirányán tanul, az általa hangszerelt Árva madárban a klasszikus vonósnégyes is megjelenik.  A lemezen egyébként 15 dal szerepel, melyek közül néhányat már jól ismerhet a közönség: ilyen a Szeszélyes, a Félember, a Kés hegyén és a Szombat. „Van, aki szerint az eddigi legszomorúbb szövegeink kerültek fel korongra hol vidám, hol melankolikusabb zenei köntösben” – árulja el Viki. „De vannak az albumon lendületes poprock-felvételek is, és a hagyományokat sem szakítottuk meg, ezért most is készültünk Bródy János-feldolgozással.” A produceri munkát ezúttal is Toldi Miklós jegyzi, aki közel négy éve dolgozik Vikiékkel, a dalszövegeket pedig ismét Szepesi Mátyással írták. A lemez az NKA támogatásával készült.