Főoldal Kultúra Zene Új videóklippel jelentkezett a Hooligans

Új videóklippel jelentkezett a Hooligans

Leforgatta legújabb videóklipjét az ország egyik legnépszerűbb rockzenekara, a Hooligans. A tavalyi év több szempontból is mérföldkőnek számított a csapat életében, ugyanis nem csupán fennállásuk 25. évfordulóját ünnepelték az esztendő során, de piacra dobták karrierjük legzúzósabb nagylemezét is „Zártosztály” címmel, illetve hosszú idő után tagcsere történt a bandában.

Közel 15 év közös munkát követően ugyanis saját döntéséből távozott a zenekar basszusgitárosa, akivel 2007 óta dolgozott együtt a három alapítótag, Ördög Tibor, azaz Csipa énekes, Tóth Tibi gitáros és Kiss Endi dobos. Az elválás a legnagyobb békében és szeretetben történt, majd rövid keresgélés után a srácok meg is találták az új társukat Romanek Gergelyt. 2022 februárjától élőben is bemutatkozhatott a rajongók előtt a koncerteken.

Most pedig elkészült a banda első olyan videóklipje is, amelyben már az új felállású négyes látható, a kisfilm rendezői feladatait pedig ezúttal is az egyik legkiemelkedőbb hazai klipes szakember, Jimy J. Hollywood látta el. A stílszerűen 2021. április 1-én megjelent „Zártosztály” című album a csapat legnagyobb örömére hatalmas közönségkedvencnek számít, így a „Káosz” már az ötödik megfilmesített felvétel a minden korábbinál keményebb hangzású Hooligans-albumról.