Főoldal A világ Belföld Vadmentő Állomást épít Budapesten a REX Alapítvány

Vadmentő Állomást épít Budapesten a REX Alapítvány

Vadmentő Állomás épül Budapesten, ahol olyan sebesült nagyvadakat is be tudnak fogadni, mint az őz, a szarvas vagy a vaddisznó. Az állomás az újpesti Farkaserdő mellett, a REX Állatszigeten kap helyet, és egy része nyitott lesz a látogatók számára is.

rex-vadmento-allomas-kisroka-2

A Vadmentő Állomás felépítésére azért van szükség, mert a vadon élő állatok élőhelye egyre inkább beszűkül, beszorítva őket ezzel a városok peremkerületeibe. Így ezek az állatok kénytelenek, és valamennyire meg is tanulnak alkalmazkodni az emberi jelenléthez, urbanizálódnak. Az „együttélés” azonban eleve kudarcra van ítélve és nem ritkán az állatok sérülésével vagy elhullásával végződik, miközben az embert is veszélybe sodorja.

A REX Alapítvány 24 éves története során ismert szaktekintéllyé vált a sebesült és magára hagyott háziállatok mentésében; így a lakosság sokszor akkor is hozzájuk fordul segítségért, ha hasonló helyzetben lévő vadállatot talál. Az Állatszigeten ezért az elmúlt években gyakran látott vendég volt a vörös róka, a nyest, az őz, a védett énekes- és ragadozó madarak. A szervezet munkatársai – állatorvosok és gondozók – csak az elmúlt hónapokban 50 vadon élő állatot mentettek meg.

A megfelelő infrastruktúra viszont eddig hiányzott a teljes körű vadmentéshez. A bajba jutott állatok ugyanis nem engedhetők vissza azonnal az erdőbe, sőt az is előfordul, hogy a trauma után soha nem tudnak visszailleszkedni természetes környezetükbe. A Vadmentő Állomáson a vadak átmeneti, szükség esetén örökös elhelyezésére is lesz lehetőség, egy kisebb vadudvar kialakításával.

rex-vadmento-allomas-ozike

A mentőállomás egy része a látogatók számára is nyitott lesz, így az Állatsziget vendégei nem csak a háziállatokkal illetve az örökbe fogadható társállatokkal ismerkedhetnek meg, hanem hazánk vadállományával is. A Vadmentő Állomás a REX Alapítvány nagy múltú gyermek- és felnőttoktatási programjába is beépül. Az alapítvány minden támogatásnak örül a mentőállomás felszereléséhez, adó 1% felajánláshoz a következő címen találnak információt a segíteni vágyók: www.rex.hu