Főoldal Kultúra Vasárnap címmel abszurd humorú belga előadás érkezik a Trafóba

Vasárnap címmel abszurd humorú belga előadás érkezik a Trafóba

Vasárnap címmel az ökokatasztrófa témáját feldolgozó, abszurd humorú belga előadás látható a Trafóban november 3-án és 4-én.

A Focus és Chaliwaté társulatok közös produkciója színházi portré az anyatermészet fékezhetetlen erejével birkózó emberiségről – olvasható a Trafó – Kortárs Művészetek Háza MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az előadás élénk, költői vizualitással, bábokkal és tárgymanipulációval mesél egy családról, akik valahol a – talán nem is olyan távoli – jövőben egy meghitt hétvégi napot készülnek együtt tölteni, ám hirtelen olyan viharos szél támad, amelybe a falak is beleremegnek, szakadni kezd az eső, és mindez még csak a kezdete a körülöttük kibontakozó égiháborúnak.

credit: Virginie Meigné

A szereplők az éghajlati káosz minden csapása ellenére bizarr makacssággal igyekeznek zavartalanul folytatni meghitt családi összejövetelüket, a közönség pedig ezen az egyszerre szellemes és tragikus abszurdumon át szemlélheti korunk viszonyát a klímakatasztrófával – áll a darab ismertetőjében.

Az előadás a belga Focus és Chaliwaté színtársulatok együttműködésében jött létre. A két alkotócsoport összhangját azonos esztétikai gondolkodásuk és színházi nyelvük, illetve a szokatlan színházi formák iránti elköteleződésük alapozta meg – olvasható a közleményben. Mint kiemelik, az előadás európai turnéján számos díjat elnyert, köztük a Maeterlinck-díjat a legjobb művészi és technikai kivitelezés kategóriákban.

Az álomszerű fikció és a tényszerű valóság határán egyensúlyozó darab az emberi természet leleményességét és makacsságát vizsgálja, az emberiségnek azt a végtelennek tűnő érzelmi és fizikai eszköztárát, amellyel igyekszik megőrizni mindennapi szokásait, háborítatlan közérzetét, hogy akár az ökológiai összeomlás fenyegető veszélye ellenére is fenntarthassa a normalitás érzetét – áll az ismertetőben.

Forrás: MTI