Főoldal Bulvár Itthon Világsztárok és élsportolók látogattak a múlt héten a Kiosk Budapest étterembe

Világsztárok és élsportolók látogattak a múlt héten a Kiosk Budapest étterembe

Ismét világsztárok látogattak múlt héten a KIOSK Budapest étterembe, ahol igazi Forma-1 lázban telt a hétvége. Lewis Hamilton már csütörtökön tiszteletét tette egy jótékonysági esemény keretein belül. A hétvége folyamán pedig élőben követhették figyelemmel az érdeklődők a futamokat, valamint Nico Rosberg autóversenyzővel és ismert hazai élsportolókkal is találkozhattak a helyszínen.

kiosk_nico_roseberg_es_a_sportolok

A hétvégi rendezvényen a vendégek óriáskivetítőn követhették az eseményeket, és élsportolókkal együtt szurkolhattak kedvenceiknek. Szombat délután a Mercedes-Benz Világszínvonal Magyarországról elnevezésű program keretein belül olyan támogatott sportszövetségek sportolói is feltűntek a népszerű budapesti találkozóhelyen, mint Kárász Anna, Imre Géza és Lékai Máté.

A női kajak-kenu válogatott csinos szőkesége elmondása szerint imád enni, persze kerüli a könnyen felszívódó szénhidrátokat, a cukrot, a fehérkenyeret. Kárász Anna nem él szigorú diétán, és figyel arra, hogy ne vonjon meg magától mindent.

Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozóról kiderült, nagyon szereti a hasát, és felkészülési időszakban sem kell nagy önmegtartóztatást gyakorolnia.

kiosk_kammerer_zoltan_es_hlatky_schlichter_hubert_tulajdonos

„Imádok és tudok is enni, és szerencsére nincs gondom a kalóriák ledolgozásával. Rajongok a házias kosztért, egy töltött paprika, vagy egy grízgaluska leves – ahogy a nagymamám készíti – mindig le tud venni a lábamról, de egészségesebb ételeket is szívesen fogyasztok. A legjobban viszont az édességeket szeretem, a tiramisut és a mákos gubát, de egy jó steaknek sem tudok soha ellenállni” – vallotta be Kammerer, aki jelenleg a hatodik olimpiájára készül.

„Októberben kezdődnek a vízi edzések, így a szeptember még a pihenésé lesz. Ilyenkor a legnagyobb öröm, hogy otthon aludhatok a saját ágyamban. Teljesen hétköznapi dolgokat csinálok, például reggel felkelek, a gyereket iskolába, majd fociedzésre viszem. A pálya mellett ülök 3 és fél órát, este pedig hazamegyünk” – árulta el a kajakozó.

Szezon előtti pihenését tölti Nagy László kézilabdázó is, aki élőben már többször is láthatta a Forma-1 nagyágyúit, többek között Spanyolországban is. A gasztronómiai élvezetek tőle sem állnak távol: rajong az indiai konyháért, de egy-egy klasszikus magyar fogással is le lehet venni a lábáról.

kiosk_hamilton_es_hubert

A Forma-1 hétvégét megelőzően Lewis Hamilton látogatott az étterembe: a világhírű autóversenyző a Mercedes jótékonysági licitjén még saját bőrdzsekijét is licitre bocsátotta, ráadásul nem először járt a KIOSK-ban, hiszen már tavaly is vendégül látta Hlatky-Schlichter Hubert, a KIOSK, a Babel és a Terasz éttermek tulajdonosa. A szombati sztárdömpinget Nico Rosberg zárta, de a sportolók mellett a holland sztár dj, Fedde Le Grand is belekóstolt a KIOSK gulyásába, a Heineken kampányának jóvoltából.