Főoldal Kultúra Film Warcraft: A kezdetek – minden, amit tudni kell a filmről

Warcraft: A kezdetek – minden, amit tudni kell a filmről

A Blizzard Entertainment világsikerű játéka nyomán készült Warcraft: A kezdetek című filmet Duncan Jones (Hold, Forráskód) rendezte.

warcraft-a-kezdetek-plakat-napimagazin

Azeroth békés birodalma háborúba sodródik, amikor civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: a harcos orkok menekülnek haldokló világukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik az átjáró a két világ között, az egyik seregre a pusztítás vár, a másikra a pusztulás. A szemben álló felek közül két hős összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát.

Így kezdődik a látványos eposz a hatalomról és áldozatról, amelyben a háborúnak sok arca van, és mindenkinek van miért harcolnia.

A történet

Azeroth népének életét a fehér és fekete mágia alakítja. Az emberek birodalmának élén Llane király (Dominic Cooper) és Taria királyné (Ruth Negga) állnak. A jó szándékú uralkodó házaspár Stormwind fenséges városában székel.

Anduin Lothar (Travis Fimmel), a legyőzhetetlen harcos, Azeroth seregeinek ura gyermekkora óta Llane király hűséges fegyvertársa. A békésen fejlődő királyság útját a mágusok tanácsa, a Kirin Tor egyengeti, amely egy messze a felhők felett lebegő erődítményből, Dalaranból ügyel az erők egyensúlyára.

warcraft-a-kezdetek-medivh-napimagazin-012

Medivh (Ben Foster) a leghatalmasabb varázsló, ő Azeroth Őre. A királlyal és Lotharral megesküdtek, hogy mindenáron megvédik a birodalom alattvalóit. Ám egy fiatal mágus, a végső igazságot kereső Khadgar (Ben Schnetzer) fellázad a Kirin Tor ellen. Miközben a birodalom háborúba sodródik, összeütközésbe kerül Lotharral, ami gyökeresen megváltoztatja mindannyiuk sorsát.

A világmindenség másik oldalán, Draenorban él egy különös, büszke és vad nép, az orkok, akiknek lételeme a háború. E két és fél méter magas, agyaras harcosok erős páncélzatukkal és félelmetes acélfegyvereikkel arra születtek, hogy állandóan küzdjenek és túléljenek bármilyen csapást. Az orkok bolygója azonban lassan megsemmisül, ezért a fennmaradás érdekében kénytelenek új otthont keresni. Ha az új világot erőszakkal kell meghódítaniuk, ám legyen.

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-019

Az orkok vezére egy ravasz, zsarnoki varázsló, Gul’dan (Daniel Wu), aki népének megmentője lehet. Veszedelmes fekete mágiát alkalmazva átjárót nyit az új világba. A legádázabb ork hadvezér, Blackhand (Clancy Brown) segítségével egyesíti a kétségbeesett törzseket és inváziós hadsereget hoz létre, amelyet Hordának neveznek. Minden törzsfőnök egyetért abban, hogy támadást kell indítani Azeroth ellen, ám van egy ork, akinek más a véleménye.

Durotan (Toby Kebbell), a Frostwolf klán közkedvelt törzsfőnöke nosztalgiával gondol a Gul’dan előtti egyszerűbb és békésebb időkre. Bár nem bízik a hadvezérben, feleségével, Drakával (Anna Galvin), jobbkezével, Orgrimmel (Rob Kazinsky) és az egész törzzsel készen áll arra, hogy lerohanják Azerothot a Sötét Átjárón keresztül.

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-002

Miután megérkeztek Azerothba, Durotan töprengeni kezd, van-e békésebb útja letelepedésüknek. Ezzel nincs egyedül: mellé áll Garona (Paula Patton), a bájos félig ember, félig ork harcos, aki mindkét világ szülötte, ám nem tartozik egyikhez sem. Kinek az oldalára áll majd? Az orkok soraiban akar harcolni, akik rabszolgává tették, vagy az ellenséget támogatja, akik kiszabadították?

Miután megnyílt a Sötét Átjáró és a két hadsereg farkasszemet néz egymással, nyilvánvaló, hogy az egyik félnek pusztulnia kell. A végleges megsemmisülés árnyékában a két szembenálló hős hős, Lothar és Durotan felteszi a kérdést: vajon tényleg ez a megoldás?

Bemutatkoznak a hősök

Garona

Gul’dan, az ork varázsló rabszolgája, félig ember, félig ork, de nem tartozik egyik fajhoz sem. Sebei hamarabb gyógyulnak, mint bárki másnak, elképzelhetetlen erővel bír. Igazi túlélő. Két világ közt őrlődve azért küzd, hogy elfogadják és tartozhasson valahová. A szenvedésből erőt merítve félelmetes harcos lett belőle. Jól tudja, csak az boldogul, akitől mindenki retteg. Amikor vonzódni kezd Lotharhoz, úgy dönt, az ő oldalára áll.

Anduin Lothar

Halálmegvető bátorsággal harcol királya oldalán, hogy megmentse otthonát és egyetlen fiát a minden képzeletet felülmúló ellenségtől. Bármit hajlandó megtenni azért, hogy megvédje Azerothot, akár személyes kapcsolatai rovására is. Nehezen barátkozik, de kiáll azok mellett, akik hajlandók életüket áldozni királyukért és a birodalomért. Lendülete bámulatos, bár kissé túlteng benne az önbizalom. Ugyanolyan délcegen üli meg a lovat, mint a griffmadarat, és csatában legyőzhetetlen. Semmi kétség, az ő kezében van Azeroth sorsa.

Khadgar

Igazi könyvmoly és alig pelyhedzik még a szakálla, de tudásával pótolja azt, ami a tapasztalatokból hiányzik. Bár a Kirin Tor jelét viseli, amely kötelez, szeretne normális életet élni, mint a hétköznapi emberek. Hiába menekül előre megírt sorsa elől, magába szippantja az Azeroth elleni támadás nagy titka, és megtanulja, hogyan használja rátermett varázslóként a rendelkezésére álló erőt. Kiharcolja magának az őt megillető helyet a hősök csapatában, és megismeri önnön hatalmának titkait – és a sötét erőket, amelyek a mélyben rejtőznek.

Durotan

A Farkas-hegység közkedvelt hadvezérének legfontosabb célja, hogy otthonra találjon, ahol családja nyugodt jövő elé tekinthet. Durotan a törzséért és várandós feleségéért, Drakáért harcol. Tisztában van azzal, hogy törzse túlélése érdekében Drakával együtt az Azeroth elleni invázió élére kell állnia.

Medivh

Azeroth Őrzőinek egyike, olyan mágus, akinek nagy árat kellett fizetnie azért, hogy a misztikus tudás birtokosa lehessen. Minden idők legnagyobb hatalmú varázslójaként arra használja erejét, hogy megvédje a birodalom alattvalóit és fenntartsa az univerzum természetes egyensúlyát. Létezésének egyetlen célja, hogy megvédje Azerothot bárkitől, kerüljön bármibe is.

Lalne Wrynn király

Minden uralkodó megörökli őseitől, miért kell harcolnia – a nemes Llane király Azeroth legnagyobb kihívásával kénytelen szembenézni. Azeroth valamennyi lakóját – törpöket, tündéket és az emberek különféle törzseit – egyesítenie kell, hogy szembeszálljanak az orkok hordájával, amelynek támadása végső pusztulással fenyeget.

Mielőtt a film ötlete megszületett: a világhódító Warcraft

Világszerte több mint 100 millióan merülnek bele nap mint nap a World of Warcraft mitológiájába. A Blizzard Entertainment 1994-ben jelentkezett a Warcraft: Orcs and Humansszel, amely mérföldkőnek bizonyult a real-time stratégiai játékok műfajában. A trilógia következő két darabja, a Warcraft II: Tides of Darkness és a Warcraft III: Reign of Chaos még több rajongót szerzett a kultikus játéknak, csakúgy, mint a hozzá kapcsolódó bestsellerek és a különféle gyűjthető relikviák.

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-003

A sorozat negyedik része bizonyult az igazi nagy durranásnak.

A Blizzard 2004-ben a World of Warcrafttal jelentkezett: a korlátlan számú résztvevőt foglalkoztató online szerepjáték (MMORPG) lehetővé tette, hogy a világ minden részéről játékosok milliói szálljanak harcba ugyanabban az univerzumban. A WoW, amelyben a szereplők a Szövetség vagy a Horda valamelyik tagjának bőrébe bújva küzdhetnek céljaikért, és összefoghatnak a többi játékossal a elképesztően részletgazdagon kidolgozott tájakon, a videójátékok történetének egyik legnépszerűbb darabja lett.

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-017

Ma a World of Warcraft több mint 100 millió regisztrált játékossal büszkélkedhet, és az MMORPG-ok élmezőnyébe tartozik.

Az első megjelenés óta a WoW-nak öt bővítménye jelent meg, legutóbb a World of Warcraft: Warlords of Draenor. A játékosok több ezer küldetésben vehetnek részt és számtalan veszélyes kalandban lehet részünk a mágikus és misztikus világban.

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-004

Amikor felmerült, hogy a Warcraftból film készül, a játék fejlesztői és a filmesek összeültek, hogy kidolgozzák, miként lehet kielégíteni a számtalan rajongói igényeit, miközben a mozi azok számára is élvezetes, akik nem ismerik a fantasztikus világot és azt benépesítő lényeket.

Végül az a döntés született, hogy visszatérnek a Warcraft saga legelejére, azokba az időkbe, amikor a felek először kerülnek szembe egymással. Az egyik oldalon a gyönyörű és békés Azeroth népe áll, a másikon pedig a haldokló Draenor bolygó kihalásra ítélt lakói. A történet középpontjába két hős került, akiket egymás ellenségeivé tesz a sors.

 Monitorról a gyöngyvászonra: a Warcraft elindul

 A Legendary Pictures 2006-ban bejelentette, hogy megvette a Warcraft filmjogait és a játék fejlesztőjével, a Blizzard Entertainmenttel dolgozik a moziváltozaton.

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-005

A munka során kikristályosodott, hogy a történetet a Szövetség szemszögéből, új főszereplők beiktatásával mesélik el. 2013-ban eldőlt, hogy Duncan Jones lesz a rendező, aki BAFTA-t nyert Hold (Moon) című remekművével, a Forráskóddal (Source Code) pedig bebizonyította, mennyire ért az izgalmak fokozásához. Fontos szempont volt az is, hogy Jones a Warcraft nagy rajongója, tökéletesen érzi és érti a játék minden momentumát.

„A Blizzard alaposan kidolgozta a történetet” – magyarázza Thomas Tull producer. – „Ők végezték el a munka nagy részét, nagyszerű mesét alkotva arról a világról, amelyet ők találtak ki.”

„Filmünk nagyon sok elemből tevődik össze” – veszi át a szót Alex Gartner producer. – „Élőszínészes mozi digitális trükkökkel, hatalmas díszletekkel és pompás jelmezekkel. Olyan örök témákkal dolgozunk, mint a túlélés, a szerelem és a szeretet, a család védelme és az ismeretlentől való félelem. A fantasy kitűnően alkalmas arra, hogy egzakt módon foglalkozzunk a legfontosabb dolgokkal, és így talán sikerül is mélyebbre ásnunk, mintha szemből futnánk neki ezeknek a kérdéseknek.”

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-006

Duncan Jones rendező évek óta a Warcraft elszánt rajongója. „Aki játékos, az jól tudja, az a Warcraft egyik fő vonzereje, hogy hős lehetsz attól függetlenül, melyik oldalt választod. Úgy közelítettem a filmhez, hogy ezt a tényezőt kell kiemelnünk: háborús filmet készítünk, ahol egyforma tisztelettel mutatjuk be a szembenálló hősöket.”

Stuart Fenegan producer maga is a Warcraft játékosa a kezdetek óta, Jonesszal pedig régi barátságot ápol még azokból az időkből, amikor reklámfilmeket készítettek együtt. „A Warcraft egyik nagy csodája, hogy nem lineáris játék, ahol le kell ragadnod egyetlen karakternél – mondja. – Egy közösség tagja vagy, és szerintem emiatt lett olyan iszonyatosan népszerű az egész világon. Megalkotod a saját karakteredet, belépsz ebbe a világba, de nem számítógép generálta szereplőkkel találkozol, hanem más emberekkel, akik a világ különféle zugaiból származnak, mégis összetartoztok.”

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-016

Chris Metzen, a Blizzard alelnöke egyből tudta, hogy megvan az ő embere, amikor találkozott Jonesszal. „Órákig mesélte, milyen élményeket szerzett a játékban, s ebből azonnal éreztem, hogy rokonlelkek vagyunk, és jó kezekben van a projekt.”

Orkok és azerothiak: a szereplőválogatás

„A Warcraft sztorija eleve olyan, mintha film lenne” – magyarázza Charles Roven producer. – „Csodás fantáziavilágba kalauzol, amilyenről mindig is álmodtunk. Mégsem szabad megfeledkeznünk arról, hogy kaland meg mágia ide vagy oda, elsősorban a karakterekhez tudunk kötődni, és minden nagy filmet leginkább a szereplői miatt szeretünk.”

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-007

Anduin Lothar, az emberek hadvezérének szerepét az ausztrál Travis Fimmelre bízták, akit a közönség leginkább a Vikingek (Vikings) című sikersorozatból ismer.

„Travisnek már pusztán a jelenléte lenyűgöző” – mondja Tull producer. – „Belép a szobába, egy szót sem szól, de azonnal tudja mindenki, hogy ő itt a főnök. Van benne valami őserő, amitől neked is kedved támad csatabárdot ragadni, hogy harcba szállj az oldalán.”

Fimmel számára roppant fontos volt az a tény, hogy Lothar távolról sem makulátlan hős. „Áthatja a kötelességérzet és mindenáron jó katona akar lenni, de emiatt elhanyagolja a családját, és állandó önvád mardossa, amiért nincs jóban a fiával.”

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-015

Dominic Cooper és Ruth Negga brit színészek alakítják a királyi párt, Llane-t és Tariát. Llane derék uralkodó, aki gyermekkori barátaira támaszkodva igazgatja birodalmát. Az orkok ádáz támadása azonban nehéz próbatétel elé állítja mind a barátságot, mind az uralkodói erényeket illetően.

„Tetszett, hogy a történet nem is olyan egyszerű: nem pusztán arról van szó, hogy a jó harcol a rossz ellen” – mondja Cooper. – „A konfliktus abból fakad, hogy egy hazátlan nép új otthont keres magának. Az a kérdés, hogy kinek van joga ehhez a földhöz. Kidolgozható-e békés megoldás mindkét fél számára? Ez sajátos sakkjátszma, amelyben Llane-nak az a feladata, az övéit a lehető legjobb pozícióba manőverezze.”

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-008

„Első látásra történetünkben hagyományos, patriarchiális társadalommal van dolgunk, de ha közelebbről is megnézzük, kiderül, hogy a partneri viszony nagy szerepet kap” – veszi át a szót Negga. – „A királyi pár tagjai egyenrangú felek. A titulus talán ezt nem fejezi ki, de a gyakorlatban így van. A király mindig hallgat a feleségére. Úgy érzem, Taria egy anti-Lady Macbeth.”

Azeroth hatalmi hierarchiájában fontos szerep jut Medivhnek, a titokzatos varázslónak, akit Ben Foster alakít. Az Őrzők legendás nemzetségének utolsó nagy mágusát egykor fennen ünnepelte Azeroth népe, Medivh azonban ma már inkább a magányt keresi, és ritkán hagyja el otthonát, Karazhan tornyát. Szinte senki nem tudja, de a varázsló olyan titkot hordoz, amely mindnyájuk végzetét jelentheti.

Foster számos okból mondott igent a szerepre, de az elsődleges szempont az volt, hogy Jonesszal dolgozhat, akinek Hold című filmjét nagyra becsüli. „Nagyon tetszett, hogy Duncan megközelítésében mindkét oldallal szimpatizálni lehet. Az orkok nem emberi teremtmények, Duncan azonban humanizálta őket, ami eredeti ötlet.”

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-009

A történet másik fontos varázslója Khadgar, az ifjú mágus, aki nem fogadja el azt a sorsot, amit a Kirin Tor jövendölése szán neki: a saját útját járja, és belekeveredik az orkokkal kitört konfliktusba. „Rengeteget tanul nagyon rövid idő alatt” – mondja a karaktert alakító Ben Schnetzer. – „Izgalmas volt eljátszani ezt a gyors fejlődési folyamatot, amely a varázslói készségek terén is megfigyelhető.”

Az egyik, fizikailag is legizgalmasabb színészi feladatot Garona szerepe jelentette. A félig ember, félig ork hősnőt Paula Patton játssza. „Ez a karakter világít rá leginkább arra, hogy nem minden ork rossz és nem minden ember jó” – magyarázza a színésznő. – „Garona ékes példája annak, hogy létezhet átmenet, és ettől olyan érdekes ez a szerep. Garona félelmetes harcos, ami még izgalmasabbá teszi a feladatot egy nő számára. Ugyanakkor sebezhető és nőies is, és rengeteg új dolgot tapasztal, ami miatt sokat változik a történet során.”

Mivel viszonylag nehéz két és fél méteres színészeket szerződtetni, az orkokat számítógépes trükkök segítségével növesztették óriássá. Toby Kebbell (Durotan) számára ez nem volt újdonság, mert A majmok bolygója: Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes) egyik főszereplőjeként már megismerkedett a digitális eljárás megkívánta módszerekkel. A többi orkot játszó színésznek azonban még szoknia kellett a helyzetet. Bőrre simuló szürke szkafandert viseltek, amelyen szenzorok voltak, arcukra vonalakat húztak a digitális maszk későbbi elkészítése érdekében, és meg kellett tanulniuk, hogyan mozognak ezek a masszív és erős lények.

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-010

Terry Notary koreográfus feladata volt, hogy betanítsa a színészeknek az orkok és más lények viselkedését. Az egykori tornász, aki a Cirque du Soleil artistája is volt, gondosan megtervezte a különféle kreatúrák mozgását, gesztusait és egyéni stílusát, aztán megtanította a színészeknek, hogy a testbeszéd révén miként építsék fel a karakterüket.

Durotan jobbkezét, Orgrimet Rob Kazinsky alakítja, és az a megtiszteltetés jutott neki, hogy a játék legismertebb fegyverét, a Doomhammer nevű harci kalapácsot forgathatja. Kazinsky maga is elszánt rajongó, a forgatás kezdetekor már összesen 463 napot töltött a Warcraft virtuális világában.

„Már a forgatókönyvön is jól látszott, hogy sikerült eltalálni az egyensúlyt: a rajongók meg a laikusok is meg fogják találni, amit szeretni tudnak ebben a filmben” – magyarázza a színész. – „Nem okozott gondot számomra, hogy Orgrim bőrébe bújjak, hiszen a a játékban is szerepet játszom. Olyan érzés volt, mintha hazaértem volna.”

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-011

A kínai szupersztárt, Daniel Wut a felesége beszélte rá, hogy menjen el a film szereplőválogatására, ugyanis nagy Warcraft-rajongó. Bár Wu számos hongkongi akciófilmben szerepelt és jobbára kaszkadőr nélkül dolgozik, Gul’dan szerepe az eddigi legnagyobb fizikai kihívást jelentette számára. „A forgatókönyvből az derült ki, hogy Gul’dan a legöregebb ork, én meg viszonylag fiatal vagyok – meséli a színész. – Mondtam Duncannek, hogy talán jobb lenne idősebb színészt választani, mire ő: ez fizikailag nagyon megterhelő szerep, egy idősebb színész valószínűleg nem bírná a strapát.”

„Aztán a kiképzőtáborban világos lett, mire célzott” – nevet Wu. – „A karakterem gyakorlatilag minden jelenetében az ellenséget gyepálja, úgyhogy a kiképzés első két hete elég fájdalmas volt. Az összes nadrágomat kinőttem, olyan izmos lett a combom meg a fenekem.”

Elképzelni az elképzelhetetlent: a film trükkjei

A Warcraft: Kezdetek szintet lép a filmes trükkök terén: a lehető legmodernebb digitális technológiát alkalmazza a fantázia szülte világ életre keltése érdekében. A trükkökért a kétszeres Oscar®-díjas Bill Westenhofer volt felelős (Az arany iránytű, Pi élete).

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-013

Westenhofer szintén nagy Warcraft-rajongó, ezért különösen szórakoztató volt számára első beszélgetése a rendezővel és Fenegan producerrel. „Az volt az első kérdésük, hogy mennyire ismerem a Warcraft világát” – meséli a szakember. – „Erre elkezdtem röhögni, mert akkor jöttem rá, hogy életemben először hasznot fog hajtani a videójáték-függőségem!”

Westenhofer rádásul elit szintre jutott a játékban, tehát nem csupán strükkspecialistaként, hanem szakmai tanácsadóként is részt vehetett a film elkészítésében.

A film szereplői

TRAVIS FIMMEL (Anduin Lothar) jelenleg Ragnart alakítja a History Channel Vikingek című sorozatában.

Fontosabb filmjei: Maggie’s Plan, Számkivetettek (The Baytown Outlaws), Angyalok ajándéka (Pure Country 2: The Gift), Hullámok ördöge (Surfer, Dude).

PAULA PATTON (Garona) nagy áttörését Tony Scott filmje, a Déjá vu jelentette. További két nagy sikerű filmje az Oscar®-díjas Precious – A boldogság ára és a Mission: Impossible – Fantom protokoll.

BEN FOSTER (Medivh) hatalmas sikert aratott A túlélő (Lone Survivor) egyik főszereplőjeként.

Fontosabb filmjei: A harcmező hírnökei (The Messengers), Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma), Csempészek (Contraband), Mestergyilkos (The Mechanic), Pandorum, Alpha Dog.

DOMINIC COOPER (Llane Wrynn) Nagy-Britanniából érkezett Hollywoodba, és az egyik legizgalmasabb fiatal színészegyéniségnek tartják. Hatalmas sikert aratott Lee Tamahori filmjében, Az ördög dublőrében (The Devil’s Double), amelyben Szaddám Huszein szadista gyilkos fiát, Udájt és annak dublőrét alakította.

Fontosabb filmjei: Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold), Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger), Abraham Lincoln, a vámpírvadász (Abraham Lincoln: Vampire Hunter), Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn), Tamara Drewe, Egy lányról (An Education), Mamma Mia!.

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-014

A film alkotói

DUNCAN JONES (rendező / forgatókönyvíró) első nagyjátékfilmes rendezésével (Hold /Moon/) számos egyéb rangos elismerés mellett elnyerte a brit filmakadémia díját (BAFTA).

Másik filmsikere a Forráskód (Source Code), amely a kritikusok örében is nagy tetszést aratott.

CHARLES ROVEN (producer) Oscar®-jelölt (Amerikai botrány /American Hustle/) filmes szakember. Legutóbbi munkái a Suicide Squad – Az öngyilkos osztag, a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (Batman vs. Superman: Dawn of Justice) és Christopher Nolan Batman-trilógiája.

warcraft-a-kezdetek-napimagazin-021

Még több fotó: Napimagazin.hu Facebook