Főoldal A világ Belföld A Costes lett az év étterme 2016-ban

A Costes lett az év étterme 2016-ban

A Palágyi Eszter séf által vezetett Costes kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat 2016-os teljesítménye alapján a hétfő este rendezett díjátadó gálán Budapesten.

A fővárosi étterem harmadik alkalommal érdemelte ki az elismerést.A legígéretesebb étteremnek járó díjat a Babel Budapest kapta. Az Év Szakácsteljesítménye Díjat a Bocuse d’Or 2017-es magyar csapata – Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán, Szabó Kevin és Vomberg Frigyes – vehette át.

Az év étterme díj idei nyertese, a Palágyi Eszter vezette Michelin-csillagos Costes az értékelések során 93 pontot kapott. A zsűri értékelése szerint ez Magyarország egyik legstabilabb konyhája, amely kívül, sőt felette állt a 2016-os évben a Michelin-csillagos magyar éttermekben történt „mozgolódásoknak”. Magyarország első Michelin-csillagos éttermében Palágyi Eszter vezeti a konyhát, a korábban executive chefként közreműködő Miguel Vieira már nem szól bele az étterem működésébe, a magyar séf így nagyobb hangsúlyt tud fektetni a hazai sajátosságokra.

Az ország tíz legjobb étterme közé a Costes után sorrendben a Babel Budapest, az Onyx, a Borkonyha, a Costes Downtown, az Olimpia, a Salon, a St. Andrea Borbár, az Arany Kaviár és a MÁK került.

A Dining Guide Év Étterme Díj 13. alkalommal talált gazdára. A szakmai zsűri egész évben látogatta és pontozta az éttermeket: az értékelés az étterem hangulatától az alapanyagok minőségén és az ételek elkészítésén át a kiszolgálásig mindenre kiterjedt. Az így kialakult pontszámok átlagából született meg a végső sorrend.

A zsűri elnöke, az összesen három Michelin-csillagos séf, Giancarlo Perbellini társaival titokban tesztelte a számukra előválogatott húsz éttermet, ezután döntötték el a legjobb 10 étterem sorrendjét. Segítségére volt a tavalyi zsűri elnöke, Nicola Portinari, a két Michelin-csillagos La Peca étterem tulajdonosa, valamint Fausto Arrighi, a Michelin korábbi igazgatója.

Az Év Szakácsteljesítménye Díjat ezúttal nem egy séf, hanem egy egész csapat érdemelte ki. A Bocuse d’Or magyar csapata, Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán, Szabó Kevin és Vomberg Frigyes a zsűri szerint értéket teremtett a magyar gasztronómiában, tudásuknak a nagyközönséggel való megismertetése és megosztása miatt jár nekik az elismerés.

A fine dining éttermek mellett street food kategóriában is nyerteseket avattak. Az Év Street Food Díját a Kemencés Pizzéria érdemelte ki. A Év Ifjú Séftehetsége Díjat Garai Ádám, az Olimpia séfje vette át. Az Év Innovatív Konyhája Díj birtokosa 2017-ben a Mizsei János séf által vezetett MÁK étterem konyhája. Az Év Séfje Díj Sárközi Ákosnak, a Borkonyha séfjének járt. Az Év Legígéretesebb Konyhája Díjat a Babel Budapest kapta, mely éttermet két séf, Langer Gábor és Veres István közösen vezetnek.

A gálával egy időben jelent meg az idei Volkswagen-Dining Guide Top 100 Étteremkalauz is. A kiadvány a TOP 100-as rangsor mellett több mint 200 további étteremről és street food helyről szolgál információval.

A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban. 2005-ben a Fausto’s, 2006-ban a Lou Lou étterem nyerte a fődíjat, majd 2007-ben ismét a Fausto’s étterem kapta az elismerést. 2008-ban a Bock Bisztró, 2010-ben a Chateau Visz, 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben az Onyx, 2014-ben pedig a ZONA nyerte el az Év Étterme címet. A Costes korábban kétszer, 2009-ben és 2012-ben.