Főoldal A világ Külföld Aktuális helyzetjelentés New York-ból – 2022 márciusa

Aktuális helyzetjelentés New York-ból – 2022 márciusa

Két hete arról tudósítottam a NapiMagazin olvasóit, hogy New Yorkban színházban voltam. A Covid járvány idején, azt gondoltam, hogy ez egy olyan jó hír, melyet érdemes megosztani az olvasókkal. Az elmúlt két hétben a helyzet tovább javult.

Helyzetjelentés New Yorkból 2022 március közepén

Nagyjából két esztendeje tart és határozza meg a Covid-19 járvány mindennapi életünket. A legfrissebb jelentések alapján bizakodhatunk, mivel a helyzet reményteljesen javul.

Erre a legjellemzőbb, hogy a jelentések szerint hosszú idő óta először a legalacsonyabb az úgynevezett figyelmeztetési szint

Eric Adams, New York polgármestere ma, 2022 március 14-én a következő nyilatkozatot tette közzé a New York-i első megerősített COVID-19 haláleset második évfordulóján: „Ma azt a közel 40 000 New York-it gyászoljuk, akik életét vesztették a COVID-19 miatt. Ez a járvány felbecsülhetetlen szenvedést és fájdalmat okozott családunknak, barátainknak és szomszédainknak. Miközben New York városának helyreállításán és újjáépítésén dolgozunk, emlékeznünk kell azokra, akiket elvesztettünk, és folytatnunk kell a történeteiket. Soha nem felejtjük el a nevüket, az arcukat vagy azt, ahogyan ezt a nagyszerű várost formálták, és emlékeikben újra elkötelezzük magunkat, hogy városunkat igazságosabbá, igazságosabbá és ellenállóbbá alakítjuk át.”

A helyzet javulását jól mutatja az ábra, amely New York város honlapján jelent meg.

Az ábrán látható, hogy míg az év első napjaiban a New York városában tapasztalt esetszám meghaladta az ötvenezer főt, addigra március első napjaira az új megbetegedések száma jelentősen lecsökkent. Március 13-án kiadott és a mai napon frissített jelentés szerint az utóbbi hétben összesen 504 esetet regisztráltak. Ennyi volt ugyanis az igazolt, pozitív molekuláris teszttel rendelkező emberek száma. Ha ehhez az adathoz hozzáadjuk a 87 pozitív antigénteszttel rendelkező személyt, valamint a diagnózistól számított 14 napon belül kórházba kerültek számát, 10 főt, s ami a legfontosabb adat, hogy összesen négy halálesetet regisztráltak, akkor ezekből az adatokból világosan látható, hogy a New York-iak miért lélegeztek fel, s könnyebbültek meg. Az adatok forrása: https://www1.nyc.gov/site/doh/covid/covid-19-data.page#sum

Természetesen, ahogyan a világban mindenütt, így New Yorkban is az egyik legfontosabb kérdés manapság az oltás kérdése. Itt is folynak a viták az oltás ellenzők és az oltás pártiak között. A New York-i polgármesteri hivatal legfontosabb üzenete változatlanul, hogy a COVID-19 vakcina minden 5 éves vagy annál idősebb New York-i lakos számára elérhető. S mint tudósító teszem hozzá: ingyenesen.

Ami az ingyenességet illeti, ez igaz nemcsak az amerikai állampolgárok részére, de az úgynevezett “illegálisok” részére is. Azt nem tudni, hiszen pontos statisztikai szám nem közismert, hogy hány illegális bevándorló él New York városában, azt azonban igen, ha egy ilyen illegális bevándorló oltásra jelentkezik, ugyanolyan ellátásban részesül, mint bármely amerikai állampolgár. 

A statisztikai adatok szerint New York városában 3,1 millió a honosított amerikai állampolgár, de 560 000 főre becsülik az okmányokkal nem rendelkező lakosságot, akik a világ számos pontjáról érkeztek, leginkább Latin-Amerikából, a Karib-térségből, Ázsiából, és Kelet-Európából.

Az ingyenes oltáson kívül mindenkit – kevés kivételtől eltekintve – ingyenesen tesztelnek is. A kivételek a sűrgősségi esetekre vonatkoznak. Például, amikor valaki utazni (repülni) kíván, s azonnali tesztre van szüksége a repüléshez. Ilyenkor például a repülőtéren is elkészíthetik a tesztet, ezért azonban fizetni kell.

A tudósító a businessinsider.com oldaláról értesült arról, hogy Januárban az amerikai kormány megvásárolt 1 milliárd Covid-19 tesztkészletet, hogy azt ingyen tudja biztosítani az amerikaiak számára. A posta pedig felkészült arra, hogy az amerikaiak megrendelhessék és számukra kiszállítsa a teszteket. 

A Fehér Ház tájékoztatása szerint egy-egy háztartás ingyenesen négy tesztkészletet kaphatott a magas kockázatú és az Omicron-változat által leginkább sújtott közösségekben. Több államban – köztük Massachusetts, New Jersey, New Hampshire, Washington, Iowa, Ohio, Maryland és Colorado – az ingyenes COVID-19 tesztkészleteket már többségében ki is szállították azóta.

Mint tudósításom elején már említettem a Covid-19 riasztási szint alacsony, azonban ennek ellenére New York városa továbbra is fenntartja ajánlását a maszk viselésére vonatkozóan. Javasolják mindenkinek, hogy fontolja meg az arcmaszk viselését nyilvános beltéri környezetben. Azt is tanácsolják, hogy a jobb minőségű  maszkokat használják. (Így javasolt a KN95, KF94, N95 maszk, vagy a sebészeti maszk tetején lévő textilmaszk használata.) Ez különösen ajánlott a súlyos betegségek kockázatának kitett, 65 év feletti, vagy be nem oltott emberek számára. Ugyancsak ajánlják a gyakori kézmosást továbbra is. 

Két hete azzal zártam a tudósításomat New York-ból, hogy Kívánom: éljünk egy normális világban!

Ma sem tudok mást mondani. Csak annyit tennék hozzá, hogy olybá tűnik, hogy a meghozott intézkedéseknek van, lesz eredménye. Az élet, ha lassan is, de talán visszatér a normális kerékvágásba. Kívánom, hogy így legyen.