Főoldal Kultúra Film Áprilisban ismét Lengyel Filmtavasz

Áprilisban ismét Lengyel Filmtavasz

A kortárs lengyel film az európai filmművészet egyik legérdekesebb jelensége. Az utóbbi évek kínálata és a számos fesztiváldíj – köztük az Ida Oscar-díja – igazolják a lengyel filmek erős pozícióját. És hogy milyen volt a 2015-ös év? Izgalmas, műfajilag sokszínű, és többnyire nők uralták. A lengyel Sasok (Orły) filmdíjakat is többségében női alkotók vitték el. A 22. Lengyel Filmtavasz során az elmúlt év gazdag filmes kínálatból mutatnak be néhány kivételes alkotást, melyekre mindenképp érdemes legalább egy estét szánni a moziban.

lengyel-filmtavasz-plakat

A tavalyi évben (a magyar mozikban is vetített Szavak nélkül elsöprő sikere után) több figyelemreméltó film témája is a betegség, illetve a betegséggel való küzdelem volt, melyekben azonban ezúttal a keserédes hangvétel dominált. Az Ezek az én lányaim (Moje córki krowy) című filmben szereplő nővéreknek szüleik betegségével kell megbirkózniuk, de a drámai téma bemutatásához Kinga Dębska rendezőnőnek sikerült egy olyan groteszk kifejezésmódot találni, ami egészen sajátos jelleget kölcsönöz a történetnek. Maciej Midas Egyszer élünk! (Żyć nie umierać) című filmje az élet utolsó hónapjairól mesél – egy ismert színész életének leltára, jelentős magyar mellékszállal. Mindkét alkotás megtörtént eseményeket dolgoz fel, és rendkívül személyes hangvételű.

A Body/Test (Ciało/Body) című film a Berlini Fesztivál Ezüst medve díjas rendezőnője, Małgorzata Szumowska formailag letisztult, minimalista alkotása. Néhány kritikus a filmet „különösen nyers fekete komédiának” nevezte. Jerzy Łukaszewicz Karbala című filmje már egy teljesen más világba repít bennünket. Lengyel alkotók először dolgozták fel az iraki háborúban szolgálatot teljesítő lengyel stabilizációs misszió témáját. A Karbala nemcsak tisztelgés a lengyel katonák előtt, de egyben egy remek háborús film is, mely könnyedén felveheti a versenyt a világ hasonló műfajú produkcióival.

A Démon (Demon), avagy lakodalmi horror a nemrég elhunyt Marcin Wrona filmje a dibbukról. A film a mai lengyel vidéki élet kulisszái közt tér vissza a lengyel-zsidó kapcsolatok tematikájára.

A migráns sorsnak, mint az életkörülmények gyors megváltozásából és a kultúrák különbözőségeiből fakadó próbatételeknek az ábrázolása, több filmnek is témája volt. Többek között Dariusz Gajewski Idegen égbolt című művének is, amely egy Svédországban élő lengyel család harcát ábrázolja a gyermekvédelmi hivatal rideg törvényeivel, a kislányuk visszaszerzése érdekében.

Kínálatunkban egy ifjúsági film is szerepel. Tomasz Szafrański A kalandorok társasága (Klub włóczykijów) megfilmesítésével egy nagyon izgalmas alkotást hozott létre, amelyben a hősök komikus helyzetek és váratlan események sorával találják szemben magukat.

Az idei Lengyel Filmtavasz vendégei az Ezek az én lányaim című film rendezőnője, Kinga Dębska és a film producere, Zbigniew Domagalski lesznek  (április 16-án a film bemutatóját követően). Ebben a számos díjat elnyert filmben minden a helyén van: az átgondolt és intelligens forgatókönyvtől kezdve a precíz rendezésen, látványon keresztül a zenéig. Leginkább azonban mégis a színészi játékot kell kiemeljük. Az Ezek az én lányaim a Becéző szavak, vagy az Utódok lengyel kiadásban, amely egy egészen új minőséget hozott a lengyel filmbe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tény, hogy a filmet mindössze két hónap leforgása alatt 700 ezren nézték meg a mozikban. A The Village Voice” nevű befolyásos portál elkészítette 2015 mozifilmes sikereinek listáját, amelyek között ott szerepel az Ezek az én lányaim is.

A Filmtavasz vendége lesz továbbá Krzysztof Zanussi filmrendező, aki megnyitja egykori barátja és pályatársa, a XX. századi európai filmtörténet egyik legkiemelkedőbb alkotója, Krzysztof Kieślowski képeiből készült fotókiállítást (a Kieślowski Év keretében), valamint részt vesz Pörös Géza róla szóló, Krzysztof Zanussi világa című könyvének bemutatóján is.