Főoldal Életmód Otthon Fontos, hogy milyen alapanyagokból építünk házat

Fontos, hogy milyen alapanyagokból építünk házat

Egy építkezésbe belevágni mindig hatalmas feladat. Rengeteg időt, odafigyelést és pénzt emészt fel. Ritkán költünk annyit, amennyit egy építkezés során, nem csoda, hogy az ijesztőnek tűnő összegek láttán a többség azon kezd gondolkodni, hol lehetne spórolni egy kicsit.

Ez persze érthető, ha az érzelmeinkre hallgatunk, de hiba lenne hagyni, hogy elragadjanak. Ha racionálisan gondolkozunk, az építkezés ugyanis sokkal inkább befektetésnek tekinthető.

hazepites

A felhasznált építőanyagok minősége meghatározza az építmények használhatóságát, tartósságát és esztétikai szintjét is, így megvásárlásuk nagy körültekintést igényel. Nem megfelelő minőségű termék beépítése esetén az esetleg szükséges csere vagy javítás csak különböző mértékű bontással, rombolással végezhető el – és hamarabb is lesz szükség rá, mint ha elsőre körültekintően választottunk volna. A CIB Bank tavalyi reprezentatív kutatása szerint a magyarok vigyáznak az otthonukra. A megkérdezettek mintegy negyede 4-5 évente végez valamilyen felújítást lakásában, azok aránya pedig, akik 1-3 évente, több mint 20 százalék. Ugyanakkor érthető elvárás, hogy ha nem is évszázadokban gondolkodunk, szeretnénk, hogy a jó pár évig, évtizedig ne kelljen foglalkozni azzal, amit egyszer rendbe tettünk.

Az sem mellékes szempont, hogy amikor értékesítésre kerül majd a sor, jó árat kapjunk a házunkért-lakásunkért. Ezért már a tervezésnél, a beépítendő termékek kiválasztásánál és a kivitelezésnél fokozottan figyelni kell a minőségre.

Mit jelent a minőség?

A választás során figyelembe kell venni a termék élettartamát, azt az időt, amíg az rendeltetésszerű alkalmazás mellett használható. Az élettartamot a fizikai kopás – vagyis az, hogy valami a használatban tönkremegy – és a relatív kopás – vagyis avulás – egyaránt befolyásolja. Minőségi termék esetében ez a kettő együtt mozog, vagyis a termék nem megy tönkre azelőtt, mielőtt egyébként is le akarnánk cserélni egy korszerűbbre.

Az sem mindegy, hogy a termék mennyire megbízható, vagyis milyen valószínűséggel tölti be meghatározott ideig és meghatározott feltételek között az előírt feladatát. Ha például egy öngyújtó 100 gyújtásból 90 alkalommal lángot ad, ekkor a megbízhatósága 90%. A tartósság mellett számít a hibamentesség, de a javíthatóság is.

Önérdek és közérdek

Az, hogy milyen minőségű alapanyagot választunk, bizonyos esetekben nem csak a saját belátásunkon múlik. A kormány 2013-ban határozott az épület-energiahatékonysági

Követelmények szigorításáról (amellyel még mindig lemaradásban leszünk például Németországhoz képest).  Az új szabályok 2018-tól hatályosak, többek között a falaknak, nyílászáróknak, födémnek a ma érvényes szabványoknál mintegy 40 százalékkal energiatakarékosabbnak kell lenniük azért, hogy csökkenjen az épületek hatalmas, a környezetet erősen terhelő széndioxid-kibocsátása.

A minőség minden esetben egyértelműen megtérül a felhasználó számára. Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője szerint, egy építkezés során nagy hiba lenne kizárólag a kivitelezés költségeivel számolni, hiszen az évtizedes használatban az üzemeltetés jelentősen nagyobb tétel. Vagyis hiába spórolunk a beszerzéskor pár tízezer forintot, ha utána havonta súlyos ezresekkel dobja meg a költséget, hogy működtessük, rendszeresen javíttassuk, vagy éppen a tervezett idő előtt cseréltessük az adott elemet.”

Hogyan válasszunk?

Mérlegelés során az ár mellett a gazdaságosságot is érdemes szem előtt tartanunk. Amennyiben kedvező ár-érték arányú terméket választunk, az hosszú távon is kifizetődik.

Bár a magyar vásárlók sok esetben nagyon is ár érzékenyek, az ésszerűség szempontjai sokak esetében felülírják az olcsó beszerzésre való törekvést. Egyre többen belátják, jobban megéri jobb minőséget választani, mint esetleg csalódni az olcsóbb, de rossz minőségű termékben. A felmérések szerint a vásárlók jelentős része inkább “biztosra megy”, például ismert márkákat választ. Ez azért is felelős döntés, mert ezek többségükben többéves, évtizedes garanciát is kínálnak a termékeik mellé. Érdemes lehet teszteket, fórumokat is böngészni mielőtt döntést hozunk, de legjobb módszer talán, ha több márkával, típussal is foglalkozó, széleskörű piacismerettel rendelkező szakértő véleményét kérjük ki, aki megspórolja nekünk a próbálkozást.

Előző cikkFelépült a Sziget, indulhat a program!
Következő cikkA The Joy Formidable lesz a Placebo előzenekara