Főoldal Szabadidő Koncertek A The Joy Formidable lesz a Placebo előzenekara

A The Joy Formidable lesz a Placebo előzenekara

2013-ban már a hazai közönségnek is megmutatták magukat a Szigeten, most pedig a Placebo előtt is megnézhetjük fantasztikus előadói képességeiket a BudapestArénában.

The Joy Formidable soha nem félt a kihívásoktól, következetesen járják a saját útjukat. Turnéztak már Sir Paul McCartney-val és a Foo Fighters-szel is, olyan producerekkel készítették albumaikat, mint Alan Moulder (The Killers, Nine Inch Nails, The Smashing Pumpkins), Rich Costey (Muse, Foo Fighters), vagy a Grammy-díjas Andy Wallace.

the-joy-formidableSejtelmes, monumentális, viharos és szenvedélyes alternatív rockot játszanak, zenéjük sodró lendületű gitárfutamok, illetve az érzelmi hatást fokozó, békés-nyugalmas kiállások ellentétén alapul, hazájuk Wales, de már évek óta Londonban élnek.

Első kislemezüket, az A Balloon Called Moaning-ot még önerőből adták ki, és rögtön elismerő kritikákat kaptak érte az NME-től, a Times-tól, a Guardiantől és a Pitchforktól is. 2010-ben szerződtek a Warner fennhatósága alá tartozó Canvasback Records-hoz. 4 albumuk jelent meg eddig, az utolsó idén márciusban Hitch néven került a boltokba.

 

A november 11-i koncertre jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.