Főoldal Életmód Wellness, fitness Kipróbáltam a Toman Diet fehérje diétát – 4. rész (harmadik szakasz, eredmények)

Kipróbáltam a Toman Diet fehérje diétát – 4. rész (harmadik szakasz, eredmények)

Különleges cikksorozatot indítottunk a közelmúltban, ugyanis elkezdtem a Toman Diet programot, s folyamatosan számolok be tapasztalataimról. Jöjjön a negyedik rész!

Harmadik szakasz

A legutóbbi konzultáción megszületett a döntés, hogy átléphetek a harmadik szakaszba. Miben is különbözik az előző etapoktól? Ilyenkor már elkezdünk átállni az egészséges vegyes étrendre. Napi négy fehérje helyett már csak kettőt fogyasztunk, és olyan dolgokat is ehetünk megengedett mennyiségben, mint a krumpli, a barna kenyér, a frissen facsart gyümölcslé, a bogyós gyümölcsök vagy épp a vörös húsok (kivéve a sertéshús).

toman-szabina-interju-1Ez így, több hét diéta után nagy öröm, annak ellenére, hogy nem éreztem azt, hogy minden megvonnék magamtól. Amikor az én kis világomban, a saját tempómban elkészítem magamnak az ételeket, kiválasztom, hogy aznap mit fogok enni és becsomagolom, akkor azzal semmi probléma sincsen. Általában a gondok akkor kezdődnek, amikor valahova elmegyek vendégségbe, vagy egy rendezvényre, ahol nagyon nehéz megtalálni azt, amit ehet az ember úgy, hogy ne sértse meg vele a vendéglátóját. Ebben könnyít most nagyot ez a szakasz, hiszen már több dologból válogathatok akkor is, ha házon kívül vagyok.

HIRDETÉS

Eredmények

Azt hiszem, erre kíváncsiak a legtöbben: vajon mennyit fogytam eddig a Toman Diet-el? Az egész programot augusztus közepén kezdtem el, ami azt jelenti, hogy már a 11. hete csinálom. A kezdő súlyom 76,4 kg volt, amit én nagyon soknak találtam, nem éreztem jól magam a bőrömben, egy ruha sem mutatott jól rajtam, így az önbizalmam sem volt épp az egekben. A cél tíz kilogramm leadása volt, amit ez idő alatt túl is teljesítettem, hiszen jelenleg 65,2 kg-ot mutat a mérleg, ami 11 kg fogyást jelent. Tehát: 11 kg fogyás 11 hét alatt (egész jól hangzik így). Ez centiméterben így néz ki: csipőbőség -10 cm, mellbőség -14 cm (!!) és derékbőség -11 cm. Továbbá a combomból -5 cm és a karomból pedig -3 cm jött le.

Ez hatalmas eredmény, ami hűen mutatja, hogy ez a program működik és tényleg meg lehet csinálni. Sokkal jobban érzem magam testileg és lelkileg egyaránt. A tükörbe nézve még szoknom kell, hogy az évek során felgyülemlett kis úszógumi nyom nélkül eltűnt. A méretekkel még bajban vagyok, az egész ruhatáramat le kellett cserélnem, hiszen minden ruhám nagy rám, így legalább nyomós indokom volt arra, hogy vásároljak. A sok pozitív visszajelzés és bók, amit az utóbbi időszakban kaptam, pedig a lelkemnek volt jó, hiszen az egy dolog, hogy én érzem a változást, de ha ezt más is észreveszi, akkor az már jelent valamit.

Mutatok egy előtte-utána fotót, ahol ti is láthatjátok a változást. A bal oldali a diéta első napján készült, a jobb oldali pedig pár nappal ezelőtt:

toman-diet-elotte-utana-1

Ha a cikksorozat többi részére is kíváncsi vagy, akkor itt tudod elolvasni őket:

  1. rész: http://www.napimagazin.hu/kiprobaltam-a-toman-diet-feherje-dietat-1-resz-konzultacio-es-az-elso-het/
  2. rész: http://www.napimagazin.hu/kiprobaltam-a-toman-diet-feherje-dietat-2-resz-masodik-szakasz-sulykontroll/
  3. rész: http://www.napimagazin.hu/kiprobaltam-a-toman-diet-feherje-dietat-3-resz-mindennapok-ujabb-konzultacio/

Többre vagy kíváncsi a Toman Diet-el kapcsolatban? Akkor látogass el ide: http://www.tomandiet.com/

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte
HIRDETÉS
Előző cikkHolnap indul az Aranyélet második évada
Következő cikkDíjat nyert a SodaStream a „Heavy Bubbles” kampánnyal