Főoldal Szabadidő Koncertek Közeleg a Beach Boys első budapesti fellépésének időpontja

Közeleg a Beach Boys első budapesti fellépésének időpontja

A legendás amerikai banda olyan címekkel és eredményekkel büszkélkedhetnek, mint a rockzene egyik legnagyobb hatású együttese, Amerika legjobb rockzenekara, a legtöbb lemezt eladott amerikai együttes.

beach_boys

De a Beach Boys az egyik legrégebb óta működő amerikai együttes is. Korai dalaikra elsősorban Chuck Berry gitár riffjei és a The Four Freshman vokálharmóniái voltak nagy hatással, azonban dalszerzői és hangszerelői képességeik villámgyorsan fejlődtek, zenéjük hamar innovatívvá vált, és szinte minden utánuk következő zenekarra hatással voltak.

Pályafutásuk során 92 daluk került fel az amerikai slágerlistára, ebből 36 az élmezőnybe, ami több, mint bármely más zenekarnak a világon.

Az igazi slágergyártást 1963-ban kezdték a Surfin’ USA-vel, majd következett a Fun, Fun, Fun és az első nemzetközi listavezető dal, az I Get Around. Majd olyan klasszikussá vált dalokjöttek sorban, mint például a Help Me, Rhonda, a Californian Girls, Barbara Ann, Sloop John B, Good Vibrations, Rock And Roll Music és a legsikeresebb kislemezük, a Kokomo.

The Beach Boys még mindig átlagosan évi 150 koncertet ad, és most végre Budapesten is láthatjuk őket november 26-án a BudapestArénában!

Jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.