Főoldal Bulvár Itthon Lola a spanyol tengerparton élvezi a nyarat

Lola a spanyol tengerparton élvezi a nyarat

Lola – aki idén ünnepli zenei pályafutásának 10. évfordulóját – barátnőjével együtt töltöttek el 10 napot Spanyolországban. A nyaralás akár egy film forgatókönyve is lehetne, hiszen volt minden, amit egy kalandos történet megkívánhat: kocsijukat elvonatták, szállásukat el kellett hagyni, ráadásul egyszer még a parton is kellett aludniuk.

lola_nyaralas_2

Lola azonban nem egy kétségbeeső típus, inkább sodródott az árral, sőt úgy gondolta belefér, hogy félmeztelenül napozzon, amit ráadásul közösségi portálján is megosztott. Az elmúlt fél évben rengeteg tennivalója volt, szinte naponta láthattuk a médiában, ráadásul heteken belül megjelenik új dala és klipje Élethang címmel, illetve gőzerővel készül az őszi Jubileumi nagykoncertjére.

lola_nyaralas_1

Lolára nyáron is rengeteg fellépés vár. Lola 10 év után ott hagyta eddigi kiadóját és tavaly óta együtt dolgozik újra első menedzserével, aki a legfőbb bizalmasa is egyben és a jelek szerint remekül megy a közös munka. Lola 2015-ben igazi dögös díva lett, népszerűsége pedig a rajongók örömére újra a sok évvel ezelőtti fényében pompázik.