Főoldal Blog oldal 189

Újraindulnak a FlixBus járatai

A FlixBus több mint 9 hónap szünet után visszatér a hazai utakra. Június 10-től újraindulnak a nemzetközi menetrend szerinti távolsági buszok. Eleinte a környező fővárosokba, Bécsbe, Zágrábba és Belgrádba lehet majd utazni Magyarországról.

Budapest és Bécs között kezdetben irányonként 4 távolsági busz indul naponta, egyes összeköttetések a Bécsi Repülőteret is érintik. A magyar főváros és Zágráb között péntektől vasárnapig foglalhatók utazások. A Budapest-Belgrád viszonylaton heti négy utazási lehetőségből lehet választani. A FlixBus a járványügyi intézkedések enyhülésével és az utazási igények növekedésével párhuzamosan folyamatosan növeli majd az elérhető úti célok számát, fokozatosan visszaépítve hálózatát.

„A tavalyi tapasztalataink azt mutatják, hogy a korlátozások feloldásával a kereslet hamar nőni kezd. 2020 nyarán a legtöbb, hazánkból korábban elérhető országba újra tudtuk indítani buszainkat. Az emberek élvezni szeretnék az utazás szabadságát, a mi célunk pedig az, hogy ezt ismét mindenki számára elérhetővé tegyük. Bízunk benne, hogy az Európa-szerte folyamatban lévő oltási kampányoknak köszönhetően mostantól megszakítás nélkül dolgozhatunk azon, hogy nemzetközi útvonalainkon ismét a magyarok rendelkezésére álljunk.” – mondta el Szabó Imre, a FlixBus magyarországi üzletfejlesztési és operációs projektvezetője.

Kiterjedt higiéniai intézkedések a biztonságos utazásért

Az elmúlt évhez hasonlóan a FlixBus járatain továbbra is szakértőkkel és a hatóságokkal együttműködésben kialakított higiéniai és biztonsági intézkedések vannak érvényben.

A távolsági buszokat alaposan fertőtlenítik minden utazás után. A fel- és leszállás csak a hátsó ajtón keresztül lehetséges. Az utasok az érintésmentes jegyellenőrzést követően felszálláskor fertőtleníteni tudják kezüket a buszon elhelyezett szer használatával. A szájat és orrot takaró maszk viselése a felszállástól kezdve az utazás teljes időtartamán keresztül egészen a leszállásig kötelező. Erről a FlixBus ügyfelei online jegyvásárláskor, a vásárlás visszaigazolásával együtt kapnak információt. A szabályokat a buszvezetők ismertetik felszálláskor, az előírások a vállalat weboldalán is megtalálhatók.

„Kérjük utasainkat, hogy indulás előtt minden esetben ellenőrizzék az utazás során érintett országok beutazási feltételeit és csak akkor induljanak útnak, ha ezeknek teljes mértékben meg tudnak felelni. A FlixBus utazások rugalmasan módosíthatók az indulást megelőző tizenötödik percig, így aki bármilyen okból nem tud az előre foglalt időpontban indulni, későbbre tolhatja, vagy lemondhatja jegyét.” – tette hozzá Szabó Imre.

Életnagyságú Lamborghini Sián FKP 37 épült LEGO-ból

A LEGO Csoport ma bemutatta autógyűjteményének legújabb, irigylésre méltó darabját, a Lamborghini Sián FKP 37 modell életnagyságú mását, ami több mint 400 000 LEGO® Technic™ elemből épült. Az Automobili Lamborghinivel való együttműködés ismét bizonyítja, hogy a Technic™ elemekből bármit megépíthetsz, amit csak elképzelsz.

A tavaly bemutatott 1:8 méretarányú LEGO® Technic™ Lamborghini Sián FKP 37 után ez az életnagyságú, szemet gyönyörködtető modell még részletesebben eleveníti meg a limitált kiadású olasz sportkocsit. Több mint 154 különböző típusú LEGO elemet használtak, mert szerettek volna biztosra menni, hogy a modell a legapróbb részletekig visszaadja a Lamborghini Sián futurisztikus eleganciáját és összetéveszthetetlen sziluettjét.

Tervezőink imádják a kihívásokat. Képzelhetik lelkesedésüket, mikor arra kértük őket, hogy ezúttal a megszokottnál kicsit nagyobban gondolkodjanak. Kapva kaptak az alkalmon, hogy ismét együtt dolgozzanak a csehországi Kladno gyárunkban működő modellgyártó műhelyünk designereivel és mérnökeivel. Ők építik ezeket a lenyűgöző életnagyságú modelleket, így tágítva folyamatosan a LEGO Technic-ben rejlő lehetőségek határait. A LEGO rendszerben rejlő kreativitásnak köszönhetően valóban sikerült megfelelnünk a Lamborghini Sián FKP 37 kivételes designjának” – mondta Lena Dixen, a LEGO Csoport termék- és marketingfelelős alelnöke.

Úttörő design

A két vállalat második közös munkáját designerek, mérnökök és technikusok segítették, így jött létre a Lamborghini Sián FKP 37 modell milliméterre pontos mása. Az arányokhoz hűen felépített külső vázat tekervényes hexagonális LEGO Technic elemek borítják, kialakítva a modell energikus küllemét. A design tisztelettel adózik az Automobili Lamborghini tervezési nyelvében szerves szerepet játszó hatszögletű design elemnek, amely az olasz szupersportkocsi ikonikus hexagonális hátsó lámpáit és kipufogóját idézi meg.

A Lamborghini Sián designjának másolata részletekben gazdag. A Sián szó egyébként száguldást, villámot jelent a bolognai dialektusban – a LEGO Csoport elektromérnökei ezért arra törekedtek, hogy a fények és a villámcsapás is visszatükröződjön a modell karosszériáján, ahogy az az igazi autó fényszórójának és hatszögletű hátsó lámpáinak be- és kikapcsolásakor történik. A részletek az autó belsejében is folytatódnak, méghozzá a kockákból megépített Lamborghini emblémával és olasz zászlóval ellátott kormánykeréken, valamint a LEGO elemekből álló műszerfalon és versenyüléseken.

Ez a LEGO Csoport legelső valósághű autómodellje, mely különleges UV festékborítást kapott, ezáltal biztosítva a modell hosszú élettartamát. Az 1:8 méretarányú LEGO Technic modellhez tökéletesen passzoló szín felvitelét az Automobili Lamborghini hivatalos festőműhelyében végezték, amely garantálta a szupersportautókhoz méltó kivitelezést. Az eredmény a 15 tagú csapat 8600 órányi fejlesztésének és fáradságos munkájának gyümölcse: egy hibátlan, az eredetivel könnyen összetéveszthető modell.

Ülj Te is a volán mögé!

A lélegzetelállító 1:8 méretarányú modell bemutatóját követően, szupersportautóhoz méltóan, a valósághű LEGO Technic Lamborghini Sián FKP37 is megkapja a megérdemelt rivaldafényt.

A LEGO Csoport egy igazán egyedi virtuális bemutatóra hívja az érdeklődőket. A teljes LEGO modellt egy virtuális térben is megépítették, ezáltal világszerte lehetőséget adva a sportautó rajongóknak és a LEGO szerelmeseinek arra, hogy – teljes biztonságban – közelebbről is megismerkedhessenek vele.

Az izgalmakkal és érzelmekkel teli élmény egy valóra vált álmot jelenthet az érdeklődők számára, akik betekintést nyerhetnek az 1:8 méretarányú autó kormánykereke mögé, mielőtt „átváltoznak” vele a ma leleplezett életnagyságú LEGO modellé.

Az élmény lehetőséget ad a nézőknek saját tempójukban felfedezni a páratlan design részleteit; ülhetnek a vezetőülésen, és meghallgathatják a modellt megalkotó Automobili Lamborghini és a LEGO Csoport tehetséges designereinek beszámolóját.

Ha szeretnél te is beülni az életnagyságú LEGO Technic Lamborghini Sián FKP 37 vezető ülésébe, valamint még több képért, videóért és részletért látogass el a

TIPP: további információk a https://www.lego.com/themes/technic/lamborghini-sian weboldalon található!

Balatonvilágoson rendezik meg a 10 Nap Strand fesztivált

Balatonvilágoson rendezik meg a 10 Nap Strand fesztivált augusztus 18. és 22., valamint 25. és 29. között – közölték a szervezők az MTI-vel.

A korábbi Strand Fesztivál azután kapott új nevet és helyszínt, hogy Zamárdi önkormányzata úgy döntött, idén egyetlen tömegrendezvénynek sem ad helyszínt – derül ki a közleményből. A korábban a Strand Fesztiválra várt nemzetközi produkciók közül eddig a Lost Frequencies és Alle Farben lép fel biztosan a balatonvilágosi rendezvényen. A hazai fellépők között lesz Ákos, a Halott Pénz, a Tankcsapda, Majka és Curtis, a Punnany Massif és a Bagossy Brothers Company is.

A szervezők szerint a fesztivál idén kisebb lesz és hosszabb. Balatonvilágoson két színpad, tábortűz, kertmozi, előadások, beszélgetések és vízparti játékok, valamint száznál is több zenekar és dj is várni fogja a közönséget.

A fesztivál Tábortűz programját idén is Járai Márk szervezi, a Strand Kertmozi házigazdája Tilla lesz és minden nap fellépnek a Dumaszínház művészei. A tíznapos program része két vasárnap is, amikor kifejezetten családokat vár a fesztivál koncertekkel és kedvezményes belépőkkel – tartalmazza a közlemény. Azok, akik korábban vásároltak jegyet az elmaradt 2020-as Strand Fesztiválra, felhasználhatják a belépőt az idei vagy a 2022-es rendezvényre is. A részletekről a fesztivál internetes oldalán (strandfesztival.com) lehet olvasni.

Egy új gyógyszer hatékony lehet az örökletes mellrák elleni küzdelemben

Az örökletes mellrák ellen tűnik ígéretesnek egy gyógyszer, amelynek tíz évre tervezett tesztelését a hatékonysága beigazolódása miatt két és fél év után leállították.

A BRCA1 és a BRCA2 gének okozta örökletes mellrák elleni gyógyszer, az olaparib a tesztek szerint képes megakadályozni a daganatok ismételt kialakulását. A kutatók tíz évre tervezték a hatóanyag tesztelését, de az olyan eredményesnek bizonyult, hogy két és fél év után befejezték.

A New England Journal of Medicine folyóiratban publikált tanulmány szerint, amit online az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság konferenciáján is bemutattak, a tesztekből kiderült, hogy a gyógyszer több mint 40 százalékkal csökkentette az invazív kiújulás, a második rákos megbetegedés vagy a halálozás relatív kockázatát – ismertette a The Guardian.

Abszolút értékben a kezelés befejezése után egy évvel az olaparib tablettát szedő nők 85,9 százaléka maradt életben, és a rák nem tért vissza három évig, szemben a placebót kapó 77,1 százalékkal. Hasonló volt a különbség az áttételek képződésekor is: 87,5 százalék az olaparibbal kezelt és 80,4 százalék a placebót szedők körében.

A tanulmány szerint 921 olaparibbal kezelt páciens közül 106-nál tért vissza a rák három éven belül, vagy hunyt el a páciens, míg a placebót kapó kontrollcsoportban 915 páciens közül 178 esett vissza vagy hunyt el.

Az eredményt Andrew Tutt professzor, a nemzetközi kutatás vezetője, a londoni Cancer Research (rákkutató központ) tudósa „jelentős eredményként” könyvelte el. Mint magyarázta, száz, kezelésben részesült nő közül a gyógyszernek köszönhetően nyolccal vagy kilenccel több marad életben, a rák kiújulása nélkül.

A kutatás előtt az örökletes mellrákban szenvedő nőkön nem tudtak hatékonyan segíteni. A gyakran fiatal nőkben megjelenő rák sokszor nagyon súlyos formában jelentkezett, és attól is kellett tartani, hogy a kezelések után ismét kiújulhat.

Az olaparib úgy működik, hogy a PARP nevű molekula gátlásával megakadályozza, hogy a rákos sejtek képesek legyenek a DNS-ük javítására, ez a pusztulásukat okozza. Különösen jól működik olyan pácienseknél, akiknek BRCA1 vagy BRCA2 génmutációja van. A vizsgálat során viszonylag ritkán jelentettek jelentős mellékhatásokat.

Valódi kikapcsolódás a tenger érintésével Dalmáciában

Szabad lélegzet, bársonyos bőr és mély lelki nyugalom. Már a filozófus, Platón is tudta: „A tenger minden betegséget elmos.” A Split városában található Hotel Radisson Blu Resort & Spa SPALATO Spa részlegén új erőre kaphat. A friss tengeri levegő és a természet ajándékainak – köztük az értékes kulturális örökségként számontartott dalmát olívaolajnak és az illatos levendulának – az ötvözete bizonyítottan gyógyhatású.

Ezeket egy kényeztető, mediterrán oázisban, a strandtól csupán néhány méterre élvezhetjük: 2021. május 1-től új pompában tündököl a SPALATO Spa, amely a bécsi építészeti és belsőépítészeti szakértők, a BWM Architekten csapatának munkáját dicséri. A nyugodt, barna tónusokat aquamarin árnyalatokkal vegyítették, amely már a puszta látványával is nyugtatólag hat a látogatókra. A gondos átalakítás során nagy figyelmet szenteltek arra, hogy a dizájn minden érzékszervet megmozgasson a SPALATO Spa alapértékei mentén: VÍZ – LEVEGŐ – KŐ. A luxus és a mediterrán harmónia találkozik a magánszféra és a pihenés felsőfokával.

Maximális kényelem

Mi minden vár minket a több, mint 2 600 m² belső- és külső területen, ahonnan egyedülálló kilátás nyílik a csillogó Adriára? A vágyott testi és lelki egyensúly: a mozgás szerelmesei a fitnesz részlegen, valamint szakértőink által tartott privát fitnesz foglalkozásokon hódolhatnak szenvedélyüknek. Aki inkább nyugalomra vágyik, a gőzfürdőben vagy a pezsgőfürdőben tett látogatása után a hatalmas pihenőtérben lazíthatunk. Szaunázás után előbb a hideg, majd a meleg merülő medencékben lehet új erőre kapni. A hűsölni vágyó víz imádók a tágas medencékben frissíthetik fel magukat. A sokszínű wellness-kezelések és az egyénre szabott szertartások lehetővé teszik, hogy mindenki a saját bőrén tapasztalja meg Dalmácia legjavát.

SPAtasztikus: mindazok számára, akiknek fontos az exkluzivitás, a Private SPA extra adag luxust kínál. A saját pezsgőfürdő, szauna és pihenőtér mellett a kezelések mindegyike átélhető a Private Spa-ban.

Autentikus és élénkítő

Három olyan SPALATO Signature Treatments kezelést szeretnést ismerhetünk most meg, amelyek tökéletes összhangban állnak Horvátország természeti környezetével:

A tenger ereje: A kezelés egy ún. „aqua-peeling”-gel kezdődik, amely során a tengeri só erejét és az ápoló olajok gyengédségét egyesítjük. Ehhez egy kényeztető teljes testmasszázs és egy ásványi anyagokban gazdag rizscsíra testpakolás társul. Egy élmény, amely ismét összhangba hozza a testet és a lelket.

Drágaköves-szertartás: Ez a Signature-kezelés a Földközi-tenger térségébe repít. A spirulina arckezelést, amely a természetes algák antioxidáns tartalma révén kisimítja és hidratálja a bőrt, egy igazán különleges masszázs követi: a válogatott gyógyító kövek nemcsak az izmokat és a szöveteket lazítják, hanem a szellemet is tartósan vitalizálják.

OXY Spa Facial: Az egyedülálló OXY Spa arckezelés friss oxigénnel árasztja el a bőrt és 63 tengeri tápanyag öregedésgátló komplexével fiatalítja meg. Végül egy teljes testmasszázs gondoskodik a teljes boldogságérzet és a fiatalos kisugárzás eléréséről.

SPAtasztikus: Minden SPALATO Signature Treatments kezelés a természet ősi erejével és értékes, helyi összetevők segítségével tartós és holisztikus hatást gyakorol jó közérzetünkre.

Miért van kiemelt jelentősége a táboroknak idén?

Hamarosan itt a nyár, ami a szülőknek újabb fejtörést okoz, hiszen gondoskodni kell a gyerekek elhelyezéséről. A táborok évtizedek óta megoldást jelentettek, a vírushelyzet azonban sok bizonytalanságot hozott. Nem véletlen, hogy most minden szem a 2021-es nyárra szegeződik.

A járványhelyzet a szülőket, a gyerekeket és a táborszervezőket egyaránt nehéz feladat elé állította. Tavaly nyáron egyértelművé vált, hogy csak azok a táborok tudtak talpon maradni, akik gyorsan alkalmazkodnak az állandóan változó körülményekhez. Ennek köszönhetően például megjelentek az online táborok, valamint a szigorú higiéniai és biztonsági előírások betartásának érdekében sok helyszín át is alakult.  Az előrejelzések szerint a talpon maradt táborszervezők a korlátozások feloldásával rohamra számíthatnak. De mit jelent ez gyakorlati szinten?

Fotó: Logiscool

Első a biztonság

Tavaly a szülők jobban kivártak, az idei év azonban meglepő fordulatot hozott: sokan már áprilisban elkezdték lefoglalni a helyeket gyermekeik számára. Ez a pozitív hozzáállás a táborok engedélyezésével a következő hetekben valószínűleg tovább fog nőni. Az idei nyár egyik nagy kihívása pedig az lesz, hogy a gyerekek ismét biztonságban érezhessék magukat a táborozáskor. „Mint ahogy tavaly, úgy idén is maximálisan betartjuk a járványügyi intézkedéseket. Most a biztonság az első, és ebben minden szervezőnek nagyon tudatosnak kell lennie” – mondja Breuer Anita, a Logiscool egyik alapítója. – „Csak a szülők által egészségesnek igazolt gyermekeket fogadunk, akik testhő mérés és kézfertőtlenítés után léphetnek be a tábor területére. Ugyanígy, csak egészséges, érvényes egészségügyi könyvvel rendelkező munkatárs vehet részt a táborszervezésben és arra törekszünk, hogy minden munkatársunk be legyen oltva. A napközis mellett tartunk online táborokat is, hogy az érdeklődők maguk választhassanak. Szeretnénk, hogy egy biztonságos, élményekkel és új tudással teli táborozással töltött nyara lehessen a gyerekeknek az elmúlt hónapok megpróbáltatásai után.”

Miért van kiemelt jelentősége a táboroknak 2021-ben?

A család és az iskola mellett a gyerekek szocializációjának fontos helyszíne a tábor. A családban a gyereket kevésbé érik új impulzusok, az iskolai élet pedig az utóbbi idő online oktatásával szinte a nullára redukálódott. Csökkentek a társas interakciók, amik a gyerekek fejlődése szempontjából különösen nagy jelentőséggel bírnak. Ugyanakkor az elszigeteltségnek köszönhetően el is szoktak a személyes emberi kapcsolatoktól, így érdemes időt és teret adnunk a gyerekeknek a visszarendeződésre. Rövidebb ideig tartó közösségi impulzusok, például a táborok erre jó lehetőséget adnak. Minden táborozó más-más hasznos leckét „visz haza” arról, hogy ki ő, hogyan viszonyul másokhoz, és hogyan érdemes viselkedni egy közösségben. A gyerekek többsége a bezártság után felszabadultan, lelkesen megy táborba, ahol könnyen találhat új barátokat és új hobbikat.

Ahány ország, annyi szokás

A magyar intézkedésekhez hasonlóan egyre több országban engedélyezik a nyári táborozást, de a táborok jelentősége nagyban eltér. Az európai gyerekek közül a legrövidebb nyara többek között a német, angol és francia gyerekeknek van, alig valamivel több, mint hat hét. Ezért a korlátozások feloldása ezekben az országokban nem tesz annyit a latba. Bulgáriában azonban 14-15 hétig tart a szünidő, és a hazai 11 héttel is az élmezőnyben vagyunk.

Magyarországon a szülőknek majdnem 3 hónapig meg kell oldaniuk a gyerekek felügyeletét, és ebben a táborok kiemelten fontos szerepet kaphatnak. Tudatos szülőként érdemes olyan táboroztatót választani, aki a pozitív közösségi élményekre, értelmes szabadidős tevékenységre, játékos tanulásra egyaránt odafigyel. Így az elmúlt időszak nehézségei után gyermekünk ismét feltöltődhet, az élmény és a táborban megszerzett tudás pedig kitarthat a nyáron túl is.  

Egy ősi kutyafajta genetikai térképe segítheti a kutyák evolúciójának jobb megértését

Egy ausztrál szakemberek vezette kutatócsoport feltérképezte egy ősi kutyafajta, az Afrikából származó basenji teljes genomját, amely segítheti a kutyák evolúciójának, háziasításának és a fajtákra jellemző betegségeknek a jobb megértését.

A kis termetű basenji, amelynek egyik sajátossága, hogy nem tud ugatni, ma is együtt él és vadászik néhány afrikai törzs tagjaival – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A BMC Genomics című folyóiratban publikált tanulmány szerint a kutyafajták családfájának törzsénél elhelyezkedő basenji genomja torzítatlan referenciaként fog szolgálni a különböző fajták jövőbeli összehasonlításakor.

A tanulmányt vezető Richard Edwards, az ausztrál Új-dél-walesi Egyetem munkatársa szerint a basenji genetikai térképe segíthet meghatározni a háziasítást és a későbbi tenyésztést kísérő genetikai változások idejét és irányát. Kylie Cairns, az egyetem munkatársa szerint eredményeik segíthetik a kutyafajták kialakulásának, a háziasítás folyamatának és a betegségeknek a jobb megértését. A basenji genomja továbbá kulcsfontosságú viszonyítása alap lesz egyebek között a farkasok és dingók esetében.

„Nagyon sok ember nincs tisztában azzal, hogy a legtöbb kutyafajta az elmúlt 200-300 évben jelent meg” – mondta a szakember.

Egy olyan ősi fajta, mint a basenji genomja bepillantást enged a korai tenyésztési folyamat fejlődésébe és abba, hogy az ember miként formálta a háziasított kutyákat az elmúlt néhány ezer évben.

Forrás: MTI

A Philips Fidelio L3 maga a tökéletesség kategóriájában

Viszionylag szűk szegmens a fejhallgatók területe, de ha még tovább szeretnénk sarkítani a felhozatalt, akkor érdemes a professzionális termékterületen böngésznünk. A Philips Fidelio L3 ügyesen lavírozik a professzionális és a casual termékportfólió határán.

Casual alatt itt a hétköznapi, elérhető jellegű felhasználást érdemes érteni. Tehát olyan közelségbe kerül a mainstream terén egy eszköz, amely bekategorizálását már-már elfelejti, és bőven hajlamos túlmutatni határain. Igaz, ennek meg is kérik az árát, de relatíve hosszútávra fektetünk be a megvásárlásával.

No meg persze azt sem érdemes elfelejteni, hogy a fejhallgatók nem esnek át olyan gyakorisággal forradalmi újításokon, mint például egy laptop, vagy akár egy okostelefon. Így ténylegesen borítékolható, hogy masszívabban használható, akár több éven keresztül.

Persze fontos a tartóssághoz maga a tartós kialakítás is. A Philips Fidelio L3 e téren sem vall szégyent, ugyanis a robosztus, fémelemelet tartalmazó kialakítás, a minőségi prémium anyaghasználat mind amellett szól, hogy aktív igénybevétel mellett is hozza az elvárásokat.

A Philips Fidelio X3-hoz hasonlóan az L3-nak is van egy sokat bizonyított elődje a Fidelio L2 személyében, amelynek formavilágát az L3 lazán követi, miközben sikeresen transzplantálták az X3-nál először látott új Fidelio dizájnvilágot.

Bár a formaiság hasonlónak tűnik, az ANC és a vezeték nélküli csatlakoztathatóság hozzáadása az L3-hoz az L2-hez képest teljes körű változtatásokat tett szükségessé a termék specifikációjában. Az új modell általános formatervezési részleteinek javítására és a felhasznált anyagok minőségének növelésére is lehetőség nyílt – ezt hűen tükrözi a Philips Fidelio L3.

Tehát a Fidelio L3 a prémium kategóriás over-ear fejhallgatók igen versenyképes piacán van jelen, és véleményünk szerint optimális státuszt tölt be.

A termék a Fidelio jellegzetes és egyben elvárt hangminőségét hozza – azonos hangteljesítménnyel függetlenül attól, hogy az ANC aktiválva van-e vagy sem. Mindezek mellé kellemesen hat az érzékekre a termékdizájn, a komfort, és maga a kivitelezés.

A Fidelio termékek akusztikai tervezése optimalizált hanggörbe szerint történik – ez kissé eltérő attól függően, hogy a termék nyitott hátlapú, zárt vagy fülbe helyezhető eszközről van szó. A Philips Fidelio lineup minden darabja esetében megmad az egyedi hangzás.

A Fidelio hangzása természetes, meggyőző és kompromisszumok nélküli. A basszusok erőteljesek, feszesek és részletgazdago maradnak a használat során. A középtartomány pontos, jó elkülönítéssel, de kissé lágy is – a természetesebb, élvezetesebb hangvisszaadás-élmény érdekében különböző méréseket eszközöltek a tervezők, hanem természetes emberi hallás alapján hangolták a beállításokat. A magas hangzás – ahogy megszokhattuk – a természetes részletességre és felbontásra összpontosít, úgy, hogy ne legyen túlvezérelt torzítás lejátszáskor. Nem túlzás, ha kijeletjük: a jelenlegi konkurensekkel összehasonlítva az L3 modelleket kiváló ANC-teljesítménnyel, részletgadagabb basszus-lemodellezéssel, globálisan többet nyújtó részletességgel tervezték.

Míg az ANC teljesítmény különösen kifinomult, a termék általános teljesítményének kulcsa a kiváló passzív kialakítás, amely jobb zajcsökkentést biztosít a középfrekvencia-tartományok esetében, miközben optimális akusztikai modellezést kínál a pontosabb basszusteljesítmény érdekében.

Minél pontosabb a basszusleképzés, annál pontosabb lesz a zajszűrés is a spektrum alsó értéktartományától (100 Hz és az alatti frekvenciák), ami a középtartománybeli teljesítményben is kimagasló értéket képes nyújtani gyakorlati keretek közt.

A jó passzív zajszűrés azért fontos, mert az ANC DSP csak a 2 kHz-ig terjedő hangtartományra vonatkozik, így a közép- és felső tartományt jobban befolyásolja a fizikailag elszigetelt zaj és a jobb minőségű alkatrészek teljesítménye.

Az L3 merev burkolatú, merevítőstruktúrával ellátott, alapvetően a rezgések minimalizálása érdekében. A tervezők sok munkaórát töltöttek a fülkagylók formájának, ergonómiájának és anyagának gyakorlati megvalósításával, különböző memóriahabokat tesztelve – mind a kényelem, mind az izoláció szempontjából.

Eredetileg úgy tervezték, hogy Muirhead bőrrel borítják a fülpárnákat, de ezt a fejlesztés során proteinbőrre cserélték, az alapanyag jobb hangteljesítménye miatt.

Az egyik legfőbb irányvonal, amelyben az L3 különbözik az L2-től, az, hogy az ANC technológia jelenléte megköveteli, hogy az L3 teljes mértékben zárt kialakítású legyen a háttérzajok csökkentése érdekében – mind a pontosabb zajszűrés, mind a pontosabb mélyebb basszus révén.

Az L3 esetében a központi kérdés tervezésénél az volt, hogy egy zárt termékben próbálja meg a Philips újra megvalósítani egy nyitott, apróbb fejhallgató méretarányait és helyigényét – különösen a mély hangszínek teljesítménye érdekében.

Végül a tervezőasztalon az a döntés született, hogy az L3 burkolata egy nagyon kicsi, a zsanér mögé rejtett szellőzőnyílást kapjon. A szellőzőnyílás lehetővé teszi a hangszóró mögötti akusztikai terhelés csökkentését (lásd hangfalak). E megoldás azt is lehetővé teszi, hogy ezt az akusztikai terhelést a hangolásra és a teljesítmény fokozására forgassa vissza a rendszer. Viszont a feladat magja az volt, hogyan lehet a szellőzőnyílást úgy hozzáadni az eszközhöz, hogy a külső zajok ne juthassanak be a házba.

A hangszóró mögötti nyílást gondosan úgy alakították ki, hogy optimalizálhassák a légáramlást az alacsony frekvenciákon. Ezenkívül egy szintetikus membrán került a cső belsejébe, amely gátként hat a kívülről bejutó magas frekvenciák ellen.

Az L3 membránjai esetében egy új, háromrétegű Layer Motion Control (LMC) elnevezésű konstrukciót alkalmaznak, amely PEEK/PU/PEEK rétegekből álló, úgynevezett szendvicsstruktúra. A PEEK (poliéter-éter-keton) egy nagyon robusztus, merev, félkristályos termoplasztikus anyag, amely rendkívüli mechanikai ellenállásáról híres, míg a PU (poliuretán) egy nagy rugalmasságú polimer. Az L3 hangszórónál tehát a PU-t gélként használják – a két PEEK réteg közé szorítva – csillapító tulajdonságai miatt.

Az LMC membrán fő előnye, hogy lehetővé teszi az alsó hangtartomány és a közép- és felső hangtartomány szétválasztását. A kettő réteg PEEK nagy merevséget és rendkívül könnyű súlyt biztosít, mindkettő ideális a mély, gyors basszus leképzéséhez, annak megjelenítéséhez. A magasabb hangtartományok a PU vastagságának változtatásával érhetők el az optimális csillapítás érdekében.

A Budapest Art Orchestra közreműködésével született meg a legújabb Moby lemez

Reprise címmel új stúdiólemezt készített Moby. Az elektronikus zenei színtér amerikai csillaga legismertebb rave himnuszait nagyzenekarra és akusztikus hangszerekre átírva gondolta újra a Budapest Art Orchestra közreműködésével.

Az anyag a neves német klasszikus zenei kiadó, a Deutsche Grammophon kiadásában pénteken jelent meg. Ezzel párhuzamosan Moby Doc címmel egy új dokumentumfilm is debütált: a szürreális életrajzi alkotás narrátora maga Moby – szerepel a kiadó által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

A Magyarországon a kilencvenes évektől számos alkalommal sikerrel koncertezett, idén 56 éves Moby (Richard Melville Hall) három évtizede tartó pályafutása alatt több mint húszmillió albumot adott el világszerte (1999-es lemezéből, a Playből egyedül 12 millió fogyott), nyolc dala szerepelt az amerikai Billboard Top 10-es dance club listáján. Legnagyobb A Reprise-re felkerült például a Natural Blues, a Go, a Porcelain, a Why Does My Heart Feel So Bad, a We Are All Made of Stars vagy a Lift Me Up is.

A felvételeken a Budapest Art Orchestra mellett számos énekes működött közre, mások mellett Aliy Skye, Amythyst Kiah, Apollo Jane, Gregory Porter, Jim James, Kris Kristofferson, Mark Lanegan, Mindy Jones, Skylar Grey és Víkingur Ólafsson. Moby három évvel ezelőtt vett részt először klasszikus zenei érintettségű produkcióban, akkor a Walt Disney Concert Hallban barátjával, Gustavo Dudamellel és a Los Angeles-i Filharmonikusokkal játszottak a dalai közül néhányat.

A Reprise-zel egy időben debütáló dokumentumfilmben, a Moby Doc-ban a zenész személyes életéről és zenei karrierjéről egyaránt beszél, érinti korai underground punk korszakát, függőségét és vegán aktivista tevékenységét egyaránt. A Moby Doc-ban koncertfelvételek, archív anyagok, interjúk is vannak, például David Lynch filmrendezővel (Twin Peaks) és David Bowie néhai popikonnal.

Tapsi Hapsi és barátai visszatérnek a képernyőre

A június 7-én érkező Tapsi Hapsi és barátai az a sorozat, amelyet az eredeti Bolondos dallamokon felnőtt nemzedékek és a mai gyerekek egyaránt örömmel fognak nézni. Az eredeti címén Looney Tunes Cartoons tökéletesen vegyíti a régi idők legendás karaktereit, kifinomult rajzstílusát és felejthetetlen poénjait a modern animációkészítés adta lehetőségekkel és új gegekkel.

A Boomerangon látható rajzfilmsorozatot a Warner Bros. Animation készíti Sam Register (Tini titánok, harcra fel!) és Peter Browngardt (Nagyfater Bátyó) produceri közreműködésével. A készítés során az animátorok szabad kezet kaptak. Az eredmény magáért beszél: a jól bejáratott helyszínek és szereplők eredeti formájukban, mégis gyönyörű színpompával jelennek meg, ahogy a mozdulatok kifinomultsága is az eredeti rajzfilmet idézik.

Tapsi Hapsi és barátai évadonként 1000, részenként 1-6 percnyi klasszikus hangulatú rajzfilmet ígér Tapsi Hapsival, Dodó kacsával, Cucu malaccal, Rissz-Rossz Sammel, Elmer Fudd-dal, Csőrikével, Szilveszterrel, a Prérifarkassal, a Kengyelfutó Gyalogkakukkal és a többi kultikus szereplővel.

TIPP: Tapsi Hapsi és barátai az egész családot várják a képernyő elé, június 7-étől mindennap 13:00-kor és 20:00-kor a Boomerangon!