Valentin-nap alkalmából csütörtöktől vasárnapig páros kedvezménnyel látogathatják a szerelmesek, vagy párban érkezők a Fővárosi Állat- és Növénykertet.
Akik belépéskor megölelik egymást, ketten egy jeggyel léphetnek be az Állatkertbe. A páros kedvezmény nemcsak szerelmespárokra, hanem testvérekre, rokonokra, barátokra és barátnőkre is vonatkozik – olvasható az intézmény közleményében.
A kedvezmények mellett a nemrég megnyílt Cápasuliban négyféle cápával, rájákkal és sok más tengeri állattal ismerkedhetnek a látogatók, a Bennett-kenguruknál megfigyelhetők az erszényükből kikukucskáló kölykök, de a kert botanikus látványosságaival is várja a látogatókat.
Harminc új név dúsítja az idei Sziget fellépőinek változatos listáját, köztük ott van Post Malone, a Franz Ferdinand, Tove Lo, James Blake vagy a Years&Years is. Aki még szeretne olcsóbban jegyeket venni, március 7-ig megteheti. Nézzük a részleteket!
Először érkezik Magyarországra az amerika rapper, a multi-platinalemezes Post Malone, aki a minap, a Grammy átadón a Red Hot Chili Peppers-szel kollaborálva lépett színpadra. Szintén a Szigetre tart a Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinándról elnevezett skót rockbanda, a Franz Ferdinand és a legújabb lemezével idén januárban előrukkoló James Blake is.
A legfrissebb listán szerepel a koncertjein gyakorta cicit villantó Tove Lo, az R’n’B, house, electropop elemekből táplálkozó Years&Years, a francia énekes-dalszerző, Jain, az ausztrál énekes-szerző multi instrumentalista Xavier Rudd, az angol indie rock formáció, az Razorlight vagy a Ryan Lott “zeneszerzőzseni” és társai által alkotott zenekar, a Son Lux. CLOSE című live show-jával érkezik Richie Hawtin, továbbá a most bejelentett nevek közt szerepel az amerikai pszichedelikus/experimental banda, a Yeasayer, az osztrák Wanda zenei társulat, a tavalyi koncertjét pótló Yellow Days, a svéd énekes-dalszerző, Tove Styrke, a “zsigeri tehetségű” előadóművész és szerző, Masego, trappes alapot, soulos énekkel vegyítő manchesteri IAMDDB, napjaink egyik legnagyobb jamaikai sztárjának projektje a Protoje &The Indiggnation, a clevelandi blues-rock banda, a Welshly Arms, a brit zenész/dalszerző/producer Elderbrook, a szintipop/indie rock előadó, Roosevelt, a Holland DJ páros, a W&W, az izraeli psytrance DJ-duó, a Vini Vici, Diamanté Anthony Blackmon, azaz DJ Carnage, az angol DJ, Sigala, a trap fenoménként elhíresült Hucci, a norvég énekesnő, Anna of The North, a francia zenész-dalszerző, Fakear valamint a Valeras nevű rock formáció.
Számos név már korábban napvilágra került, köztük Ed Sheeran, a Foo Fighters, a Florence + The Machine vagy a Twenty One Pilots
Március 7-én tehát jegyárforduló lesz, bővebb információ a jegyekről itt: www.sziget.hu
Ez a Sencor már nem az a Sencor, amit úgy 3 évvel ezelőtt megszokhattunk. Különösebb probléma akkor sem volt a termékekkel, viszont visszafogottabbak voltak mind minőség, mind pedig tudás terén. Az anti-prémiumjellegről nem is beszélve, ugyanakkor az árazásuk is más kategóriát képviselt. Teszteltük a Sencor SES9010CH teljesen automata espresso- és cappucino kávéfőzőt.
De mit is jelent az, hogy teljesen automata? Nagyjából mindent magában hordoz a kifejezés, amit elvárunk, vagy szeretnénk hallani: a Sencor SES9010CH ugyanis a kávéfőzés kezdeteitől egészen a végkifejletig leveszi vállunkról a terhet. Kávédarálástól a végtermékig, jelen esetben a fogyasztásra kész kávé elkészültéig. S a döbbenet most jön: az egész procedúrához alig kell 1 perc.
Nézzük a folyamatot! Először is szerezzünk be egy kiszerelés jó minőségű szemes, tehát őröletlen kávét. Betöltjük az örlőtartályba, vizet vételezünk a víztartályba, a tejtartályt feltöltjük, majd kiválasztjuk a megfelelő programot, és máris megvagyunk. Nagyjából annyi idő kell(ett) a lefőzéshez A-tól Z-ig, amennyi idő alatt egy átlagos ember elolvassa ezt a cikkelyt.
A Sencor SES9010CH küllemre máris egy felsőbb kategóriába tartozás érzetét kelti: letisztult, lényegre koncentráló formavilág, jól megválasztott tónusok (a teszthez használt modell a fekete-ezüst kombinációt kapta), modern kialakítás minden felületen, remek anyaghasználattal és minőséggel egyetemben.
Kialakítás tekintetében követi a hagyományokat, tehát a klasszikus, állított téglalapalakzatú burkolatot és formát kapjuk, a frontoldalra tervezett krómbevonatú kiömlővel (valamint a tejhab készítéséért felelős melegítőtartállyal), mágneses csatlakozású, szintén ezöstös bevonatú tálcával, valamint szintén ezüst árnyalatú szegélyekkel a felső részen – s persze a hangsúlyos Sencor felirattal. A tejtartály különálló egységként érkezik a Sencor SES9010CH mellé, egy apró gumicsővel csatlakoztathatjuk a kávéfőzőhöz, konkrétan a kiömlőcsap aljzatához. Célszerűen a csomagolás tartalmaz egy tartalék gumicsövet arra az esetre, ha netán megrepedne, vagy pusztán elhasználódna a mindennapi igénybevételnek kitett darab. A tejtartály anyaga egyébként tartós tritánból készült, így a könnyebb behatásoknak is jól ellenáll (például leejtés nem túl magasból).
A Sencor SES9010CH vezérlőpanele kimondottan egyszerű kezelést biztosít a fehasználónak. Üzembehelyezés után (elektromos hálózatra kötés, bekapcsolás) az érintőpanel összes funkciója felvillan, majd állandó jelleggel világít; mindössze akkor van probléma, ha valamelyik hibajelző villan fel (nincs kávé az örlőtartályban, nincs víz a víztartályban, megtelt a kávézacc tartály). Ilyen esetekben orvosljuk a problémát, arra viszont figyeljük, hogy a kávéfőzőt ne kapcsoljuk ki, amíg vissza nem helyezzük a már feltöltött tartályokat, vagy a kiürített zaccos tárolót, ugyanis ellenkező esetben nem érzékeli a rendszer, hogy történt változás.
Első körben tehát a szemeskávét helyezzük a 150 gramm kapacitású örlőtartályba, melynek fedelét óvatosan, enyhe erőkifejtéssel, két oldalról megfogva tudjuk leemelni. Érezhető némi ellenhatás, ez a gumis szigetelésnek köszönhető, mely alapvetően azért lett rendszeresítve, hogy maximálisan megtartsa a kávészemek aromáját. Ez tesztjeink során ténylegesen így történt, több nap elteltével sem vesztett semmit illatából (és ízletességéből) a behelyezett kávészem-adag.
Miután beöntöttük a kávészemeket, beállíthatjuk a tartály jobb oldalán lévő örlésfinomság-állítóval a darálás minőségét, 5 fokozatban. Tapasztalataink szerint egy-egy átlagos kévé klézítéséhez a legjobb, ha középállásba helyezzük, így garantáltan olyan kávét kapunk, amilyet szeretnénk. Nyilván ahány ház, annyi szokás, no meg kávéfajták közt is akad számos különbség.
Le is zárhatjuk a kávéörlőtartály fedelét, ellenőrizzük, van-e elég víz és tej a tartályokban. A Sencor SES9010CH mindig egyetlen adagot főz le, tehát egy csészényi kapacitással kell számolnunk.
Cappucino, espresso, latte al macchiato készíthető a Sencor SES9010CH kávéfőzővel. Ezek mindegyike más- és más kiszerelés, miután elkészül, így arra kell mindössze figyelnünk, hogy elegendő alapanyaggal legyen feltöltve a kávégép a zavartalan elkészítés végett.
A Sencor SES9010CH 19 bar nyomást produkál annak érdekében, hogy kitűnő kávl készülhessen végeredményként, valamint speciális, szabadalmaztatott forrázóegységgel rendelkezik a tökéletes, intenzív aroma visszaadása érdekében. Külön pluszpont, hogy a forrázóegység külön, kosogatógépben is elmosható, így a folyamatos tisztántartás is könnyedén megoldható.
Miután kiválasztotuk a megfelelő programot, a rendszer azonnal elkezd dolgozni: a darálás másodpercek alatt lezajlik, majd máris hozzáadásra kerül a víz az egyébként 1.1 liter kapacitással rendelkező víztartályból. Hihetetlen gyors forralás következik a Thermoblock fűtőrendszernek köszönhetően, majd máris arra eszmélünk, hogy az első cseppek megjelennek a kiömlőn, és érkezik is a kellemes illatú kávé a beépített LED-del kitűnően megvilágított csészénkbe.
Természetesen állítható a kávéadagoló magassága is, mindig ahhoz alkalmazva, hogy épp mekkora méretű csészét, poharat használunk. Értelemszerűen espresso kávéhoz a legalsó állás optimális, viszont latte al macchiato-hoz a legmagasab pozíciót érdemes választani – ha netán akkora lenne a pohár vagy bögre, hogy nem férne be a csap alá, a mágneses tálcát kivehetjük, így máris növekszik a rendelkezésre álló hely.
Amennyiben szükségessé válik a Sencor SES9010CH vízkő-eltávolítása, a rendszer ezt jelzi nekünk, és egyszerű lépésekben (külön programmal) elvégezhetjük a procedúrát. Mindehhez automatikus öntisztítás-funkció is társul, ami szintén kimondottan hasznos a napi karbantartások során.
A Sencor SES9010CH átlagos teljesítményfelvétele méréseink és a gyártó által közölt adatok szerint is 1470 Wh, de az energiafelvétel csökkenthető különböző funkciók kikapcsolásával (például a LED világítás szüneteltetése).
Összeségében remek darab a Sencor SES9010CH, kedvező ár-érték aránnyal, könnyed használhatósággal. Nagyon nincs is kivetnivaló, maximum a tejtartály elhelyezését meg lehetett volna oldani divatosabb módon is, például integrálni a kávéfőzőbe. Így a kellemeseb, még modernebb látvány mellett helytakarékosabb is lehetne a termék.
Ami pedig külön említésre méltó, az a felhasználóbarátabb, optimumra hangolt kezelés és működés. A korábbi Sencor termékekre alapvetően a magasabb zajszint volt jellemző működés közben, a Sencor SES9010CH viszont meglepően halk, visszafogott e téren is, még ha a kávé lefőzése és kiadagolása közben kilencvenes évekbeli technoütemekre emlékeztető effekteket hallat, szintén kulturált megközelítésben.
Sencor SES9010CH specifikációk
Nyomás: 19 bar
Eszpresszó típus: automatikus
Kijelző: érintőpanel
Forró víz funkció: van
Auto-cappuccino: vab
Víztartály űrtartalma: 1.1 liter
Kávédaráló: beépített, 180 gramm kapacitás
Automatikus ölbítés: van, több funkció
Automata vízkőmentesítés: van
Teljesítményfelvétel: 1 470 Wh (mért is)
Magasság: 31.5 cm, szélesség: 41 cm, mélység: 18 cm
Mások mellett Javier Bardem és Samuel L. Jackson is díjat ad át az idei, 91. Oscar-díjátadó gálán.
Az ünnepség résztvevőinek múlt heti listáját hétfőn egészítették ki a szervezők.
A díjátadók között lesz Angela Bassett, Chadwick Boseman, Emilia Clarke, Laura Dern, Stephan James, Keegan-Michael Key, KiKi Layne, James McAvoy, Melissa McCarthy, Jason Momoa és Sarah Paulson is – közölte a szervezők képviseletében Donna Gigliotti producer és Glenn Weiss társproducer, rendező.
A már korábban bejelentett díjátadók Awkwafina, Daniel Craig, Chris Evans, Tina Fey, Allison Janney, Brie Larson, Jennifer Lopez, Frances McDormand, Gary Oldman, Amy Poehler, Sam Rockwell, Maya Rudolph, Amandla Stenberg, Charlize Theron, Tessa Thompson és Constance Wu.
A 91. Oscar-díjátadót február 24-én rendezik a hollywoodi Dolby Színházban. Az ABC televízió több mint 225 országban és régióban fogja sugározni világszerte.
A szervezők többek között elmondták: idén mindenkinek csupán 90 másodperce lesz a neve elhangzásától kezdve arra, hogy átvegye és megköszönje az elismerést, így a tervek szerint csak 3 órás lesz a műsor. Idén abban is változik a díjátadó, hogy bizonyos díjakat reklámszünetben adnak át, valamint abban is, hogy harminc év után először nem lesz műsorvezetője az eseménynek.
A gének befolyásolhatják a házasság minőségét egy új amerikai kutatás szerint.
Azt vizsgálták, vajon az oxitocin hormont szabályozó gén (OXTR) eltérő genetikai kombinációi hogy befolyásolják a partnerek egymást támogató magatartását, ami a házasság minőségének egyik kulcsa – írta a ScienceDaily.com.
A Journal of Family Psychology című szaklap aktuális számában ismertetett kutatás vezetője, Richard Mattson és kutatócsoportja azért választotta az OXTR-t, mert ez a gén szabályozza az oxitocin, a szeretet és a kötődés érzésében alapvető szerepet játszó hormon kibocsátását. Az oxitocin fontos a társas kapcsolatok kialakításában és egy sor más társas viselkedésben.
A New York-i Binghamton Egyetem kutatói 79 párt kértek fel a vizsgálatra. A partnereket külön-külön arra kérték, beszéljenek életük egy problémájáról, ami nem párjukkal vagy annak családjával kapcsolatos, hanem például a munkájukkal.
Tíz percen át tárgyalták a témát, a kutatók értékelték a hangfelvételt abból a szempontból, hogy ki mennyi támogatást adott a párjának és fogadott el tőle. Kérdőíven kellett a partnereknek külön-külön válaszolnia arra, hogyan értékeli a párjától kapott támogatást.
Ezután nyálmintát vettek, hogy a genotípust elemezzék.
„Azt találtuk, hogy az OXTR gén két speciális helyén lévő változatok hatással voltak a párok viselkedésére. Az egyes párokon belül a magatartási különbségnek kicsi, de az évek alatt egyre halmozódó hatása volt arra, hogy milyennek tartják a támogatás és általában a házasságuk minőségét” – mondta Mattson.
„A házasság minősége szempontjából a legfontosabbnak az OXTR egy adott helyének variánsai bizonyultak a férjnél. Ha ő ezt a variánst hordozta, melyet korábbi kutatások a társas viselkedés hiányaival kapcsoltak össze, akkor kevésbé volt elégedett a támogatással, ezen keresztül a házassága minőségével is” – magyarázta.
A kutatók azt remélik, eredményeiket mások megerősítik és tovább kutatják az OTRX-et, mint a házasság működését tartósan meghatározó tényezőt.
„A gének számítanak a házasság minőségében, mivel fontos meghatározói a tulajdonságainknak. Eredményeink először először írtak le egy genetikai és magatartási mechanizmust, amelyen át a gének befolyásolhatják a házasságot” – tette hozzá Mattson.
Az idén 2-3 hétre, autóval, belföldre és hotelben megszállva tervezi az utazását a magyarok többsége, a tendencia nem változott, tavaly is az ilyen utazások voltak a legnépszerűbbek – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital év eleji kutatásából.
Az MTI-nek küldött felmérés szerint a megkérdezettek 65 százaléka többször is szeretne az idén útra kelni. A többség (66 százalék) olyan helyre akar menni, ahol még nem járt, de régóta a listáján van a hely. A többiek olyan helyre mennének, ahol már jártak, de visszavágynak. A 30-39 évesek még nagyobb arányban (62 százalék) mennének oda, ahol már jártak, a 18-29 éves fiatalok pedig inkább új helyre látogatnának (76 százalék).
A Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából az is kiderült, hogy a tervek szerint a válaszadók 81 százaléka belföldön fog pihenni 2019-ben, de ezzel párhuzamosan 58 százalék európai, nem szomszédos országba is tervez utazást. A válaszadók fele szomszédos országban pihenne.
A városlátogatás, a wellness és a vízparti nyaralás továbbra is a három legnépszerűbb program, mindháromra 60 százalék körüli arányban voksoltak a válaszadók. A kutatásban részt vevők 14 százalékának mindegy az úti cél, csak pihenjen.
A közlemény szerint a válaszadók kétharmada hotelben tervez megszállni, 56 százalékuk apartmanban, minden ötödik válaszadó pedig magánházba készül. Ha tehetné, minden harmadik ember több mint 3 hetet töltene távol az otthonától, de erre reális esélyt csak minden ötödik válaszadó lát. Három emberből kettő a párjával fog utazni, sőt ha nyernének egy utazást, akkor is csak az emberek harmada vinné a szűk családját, legtöbben még egy nyereményutazásra is kizárólag a párjukkal mennének. A nyereményút célpontja a legtöbbek számára maradna Európán belül (28 százalék), de közel ugyanennyien választanának egy ingyenes amerikai utazást is.
A kutatás kitért arra is, hogy a legtöbben (73 százalék) autóval terveznek utazni, míg repülős útra kevesebben, csak 64 százalékuk vállalkozna. Az utazási irodák által teljes egészében megszervezett utak nem népszerűek a felmérés szerint: a válaszadók 68 százaléka maga szervez mindent, önállóan keresgél programok és információk után, csupán minden negyedik ember bízza magát utazási irodára.
Több száz újabb gént hoztak összefüggésbe a kutatók a depresszióval – derült ki a Nature Neuroscience című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely azokra a személyiségtípusokra is rávilágít, akik fogékonyabbak lehetnek a betegségre.
Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei által vezetett kutatócsoport három nagy adatbázis információit felhasználva elemezte több mint kétmillió ember egészségügyi adatait és DNS-ét, aminek eredményeként 269 olyan gént azonosítottak, amely összefüggésben áll a depresszióval – írja a medicalxpress.com.
A kutatók egy újfajta statisztikai módszert alkalmazva azonosították a DNS azon részeit, amelyek megegyeztek a depressziós és például a dohányzó embereknél. Az eredmények azt sugallják, hogy a depresszió kiváltó tényezője lehet a dohányzásnak néhány embernél, ám további vizsgálatokra van szükség az összefüggés megértéshez.
A témában született eddigi legnagyobb tanulmány szerint továbbá a szorongással és érzelmi bizonytalansággal járó neuroticizmus depressziót okozhat. Ez az összefüggés segíthet a kutatóknak rávilágítani az olyan személyiségjegyekre, amelyek növelhetik a betegség jelentkezésének kockázatát.
„Ezek az eredmények újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a depresszióért részben a génjeink a felelősek” – mondta a kutatást vezető Andrew McIntosh, az egyetem professzora.
Hozzátette: „reméljük, hogy az eredményeink segítenek megérteni, hogy bizonyos emberek miért hajlamosabbak jobban a depresszióra, mint mások, és, hogy miként tudnánk a jövőben hatékonyabban segíteni a depresszióval és szorongással küzdőkön”.
Ma kezdődik a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale). A tíznapos seregszemlén 14 szekcióban 400 alkotást fognak bemutatni, köztük két magyar rövidfilmet, valamint a klasszikusok közül vetítik Mészáros Márta Örökbefogadás és Tarr Béla Sátántangó című filmjét is.
A cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb A-kategóriás filmfesztiválok sorába tartozó Berlinale középpontjában idén a hatalommal való visszaélés, az állami elnyomás és az ezekkel szembenállók harca áll.
A nemzetközi zsűri elnöke Juliette Binoche francia színésznő, tagjai Sebastián Lelio chilei rendező, Sandra Hüller német színésznő, Justin Chang amerikai filmkritikus, Rajendra Roy amerikai filmkurátor és Trudie Styler brit színész. A versenyprogramból a zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat.
A fesztivál nyitófilmje Lone Scherfig (Egy lányról, 2009) dán rendező alkotása, a The Kindness of Strangers. A film főszereplői mindannyian nagy traumákat éltek át, útjaik egy New York-i orosz étteremben keresztezik egymást.
Az idei Berlinaléra két magyar alkotás, Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című filmje kapott meghívást a rövidfilmes programba.
Az Entropia három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A 19 perces Lidérc úrban egy fiatal férfi mellkasröntgenén egy aprócska személy sziluettje rajzolódik ki, fejének búbja tumorként türemkedik ki az ifjú oldalából.
A fesztivál felújított klasszikusokat felvonultató válogatásában Mészáros Márta világhírű filmjét, az Örökbefogadást tűzik műsorra február 12-én. A filmért Mészáros Márta 1975-ben – első női rendezőként és első magyar résztvevőként – vehette át a Berlinale fődíját, az Arany Medvét.
A finoman árnyalt női portréban Berek Katalin magányos gyári munkásnőt alakít, aki hiába szeretne nős szerelmétől gyereket. Az Örökbefogadás teljes körű, 4K felbontású restaurálása a Filmalap tízéves digitális filmrestaurálási programjának keretében készült a Magyar Filmlaborban.
A Collegium Hungaricum Berlin február 13-án Mészáros Márta tiszteletére levetíti a Cannes-ban díjazott Napló gyermekeimnek és az Ők ketten című filmeket is. A vetítések után beszélgetés lesz a rendezőnővel, amelyen Hanna Schygulla színésznő is részt vesz.
Tarr Béla 1994-ben készült világhírű alkotása, a Sátántangó felújított változatát a közönség a Berlinale Fórum programjában láthatja először, ahol 25 évvel ezelőtt elsöprő sikert aratott. A Krasznahorkai László regénye alapján készült 450 perces, fekete-fehér alkotást világszerte a legfontosabb filmek között tartják számon. A Sátántangó digitális felújítását 4K felbontásban a Los Angeles-i Arbelos filmforgalmazó és -restauráló cég, valamint a Magyar Filmlabor végezte el.
A legifjabb filmesek számára rendezett Berlinale Talents programban idén Tasnádi Zsófia látványtervező vesz részt Magyarországról.
A velencei polgármesteri hivatal még tanulmányozza a belépési díj bevezetésének módozatait, de a tervek szerint az önkormányzati testület májusra megszavazza az intézkedést, amelytől kisebb tömeget és nagyobb bevételt vár az olasz város.
A tervek szerint májustól vezetik be a fejenkénti 3 eurós belépési díjat, a napidíj 2020. január elsejétől a tervek szerint tovább emelkedik, 2022-től pedig az előzetes belépési foglalás is kötelező lesz az olasz és a külföldi látogatók számára.
A farsangra érkező jelmezeseknek még nem kell belépődíjat fizetnie.
A város honlapján (live.comune.venezia.it) feltüntetett információk szerint a Velencébe érkező olasz és külföldi turisták által vásárolt belépő – 24 óránál hosszabb tartózkodás esetén is – a látogatás végéig érvényes. A tervek szerint a díj beszedése az idegenforgalmi szolgáltatók feladata lesz, az utazási irodáké és szállodáké, de az sem kizárt, hogy a velencei közlekedési eszközök, például a vasúti vagy a vaporetto-vizibuszok jegyárában számolják majd fel.
Mentesülnek a napidíj alól többek között a Velencében és Veneto tartományban élők, a hat évnél kisebb gyerekek, a fogyatékkal élők és kísérőik, a hatósági személyek, a velencei CityPass turistakártya birtokosai. A szállást is foglaló látogatók szintén kedvezményben részesülnek.
Jövő január elsejétől a 3 eurós belépődíj csak a forgalommentes napokon lesz érvényes, amikor alig van turista Velencében. Az idegenforgalom növekedésével a napidíj 6 euróra emelkedik, a még több turistát vonzó napokon 8 euróra, csúcsidényben pedig 10 euróra. A tervek szerint január elsejétől a napidíj érvényessége is rövidül: a váltást követő éjfélig tart csak.
2022-től a napidíjon túl kötelező lesz az internetes foglalás is: a Velencébe érkezőknek előre le kell foglalni a belépést, mintha egy múzeumi online jegyet vásárolnának.
„Senkitől sem akarjuk megtagadni, hogy Velencébe látogasson, de meg akarjuk nehezíteni, hogy turisták tömegei foglalás nélkül érkezzenek” – nyilatkozta a napidíj ötletgazdájának számító Luigi Brugnaro polgármester. Hangsúlyozta: a várost megszálló tömegturizmus miatt szükség van a Velencét felkereső évi több mint 20 millió látogató szabályozására az érkezések számának előreláthatóságával.
Számítások szerint a világörökség részét képző Velence a napidíj bevételéből évi 30 millió eurót akar fordítani történelmi kincseinek fenntartására, az összeg másik részét a turisták utáni hulladékelszállításra szánja.
A napidíj a Velencébe látogató úgynevezett egynapos turistákat sújtja, akik reggel érkeznek, este távoznak és alig fogyasztanak: ők a látogatók 70 százalékát adják, akik az idegenforgalmi bevételhez csak 30 százalékban járulnak hozzá.
A velencei szállodások szövetsége üdvözölte a napidíj bevezetését.
A napidíjat megkerülő vagy rosszul befizető turistákat bírságolják, amelynek összege a 30 százalékos többletdíjtól egészen 450 eurós szankcióig terjedhet.
Dobozok mindenütt, elkeveredett holmik, káosz… Aki költözött már valaha, az tudja, hogy ez az amúgy is jelentős esemény teljesen felforgatja az ember életét s legtöbbször valami félresiklik.
Ha szeretnénk megkímélni az idegeinket és a pénztárcánkat, akkor érdemes pár egyszerű, de hatékony tippet megfogadni, hogy minden sokkal zökkenőmentesebben történjen és kiélvezhessük a változást.
Készíts tervet, teendő listát!
Amint
megvan a költözés várható időpontja és az új lakcímünket is tudjuk, érdemes a
tervezést megkezdeni. A közismert mondás – minél előbb, annál jobb – most is
érvényes, de számoljunk azzal, hogy 6 hét legalább kell, ha stresszmentesen,
kapkodás nélkül szeretnénk levezényelni a költözést. Érdemes egy füzetet a
költözés megtervezésének szentelni, melyben nem csak a fontos adatokat,
telefonszámokat és tennivalókat rendszerezzük, de pár fontos kérdésre is
választ kell találnunk. Először is gondoljuk végig, hogy milyen anyagi keret
áll rendelkezésünkre. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy segítséget kell-e
fogadnunk vagy a barátok, családtagok tudnak-e segédkezni a csomagolásban,
pakolásban, szállításban, illetve például a költözés idején vállalja-e valaki a
gyerekek, háziállatok felügyeletét. A következő tisztázandó kérdés az, hogy
megközelítőleg mennyi holmink van. Vannak-e nehezen szállítható tárgyaink,
illetve rendelkezésünkre áll szállítójármű? Mibe és hogyan fogunk csomagolni?
Milyen rendszert követünk a csomagolás során? Kötünk-e biztosítást? Kell-e
takarítókat fogadnunk a ki- és beköltözéshez?
Találd meg a megfelelő szakembert!
Ha
a családtagok és barátok nem tudnak segíteni vagy nem áll rendelkezésre kellően
nagy autó, akkor bizony fuvarost kell keresnünk. A nagy, költöztetéssel és
szállítással foglalkozó cégeknél már nem biztos, hogy lesznek számunkra
megfelelő szabad időpontok, illetve árban is húzósabb ez a megoldás. A
megbízhatóság, ár és időpont kérdésével nem kell sokat foglalkoznunk, ha
például a fuvar.hu
oldalán keresünk valakit, aki segít a pakolásban, szállításban. Ezen az oldalon
a licitálási rendszernek hála sokkal kedvezőbb ajánlatokat kaphatunk, sőt a
fuvarosok profilján található értékelés még a döntésben is segítségünkre lehet.
Költséghatékony, egyszerű, emberi és megbízható megoldás. Egy nagyobb rakterű járművel
pedig akár egy fordulóban is letudhatjuk a költözést, így megszabadulhatunk a
kisautóval történő oda-vissza rohangálás okozta stressztől.
Doboz, bőrönd, zsák…
Ha
a költözés szót halljuk, akkor valószínűleg egyből a kartondobozok jutnak
eszünkbe. A nagyobb lakberendezési áruházakban beszerezhetjük ezeket a
rendkívül praktikus kellékeket, ám hulladékudvarokban, illetve szupermarketekben,
boltokban is érdeklődhetünk az ingyen elvihető dobozok végett. Érdemes arra
ügyelnünk, hogy lehetőleg egy méretűek legyenek ezek a tárolók, hisz így
rakodáskor sokkal jobban ki tudjuk használni a rendelkezésünkre álló helyet. A
szennyestartók, bőröndök, kosarak, sporttáskák is jó szolgálatot tehetnek, de
pár sittes- vagy szemeteszsák a ruhák, ágyneműk, játékok szállításánál is jól
jöhet. Érdemes emellett pár guriga ragasztószalagot, címkéket is bekészíteni a dobozolás,
zsákolás folyamatához.
Színkódok, címkék, sorszámok
Ha
a beköltözés utáni ,,dobozkáoszt” el szeretnénk kerülni, akkor már a költözés
egyik első lépésekor, a pakolásnál gondolkodjunk előre és könnyítsük meg
magunk, illetve a költöztetők dolgát egy átlátható rendszer kialakításával. Az
egyes helyiségeket, kategóriákat különböző színekkel, kódokkal, feliratokkal
jelölhetjük, így már a kipakoláskor is a helyére kerülhetnek a dolgok, de a későbbi
rendszerezésnél is jól jöhet, ha ránézésre tudjuk, hogy mi melyik dobozban
lapul. A profibbak akár számozást is bevezethetnek, s a számokat a költözős
füzetbe felírva rögzíthetik, hogy melyik doboz pontosan mit is rejt.
Legyen buli a költözés!
Érdemes
pár egyéb praktikus tippet is megfogadni a logisztikai tanácsokon túl. A konyha
és kamra kiürítésekor például a maradékok, megkezdett csomagok felhasználásával
vacsorát, snackpartit rendezhetünk barátaink, rokonaink számára, akik a
dobozolásban, szelektálásban is segítségünkre lehetnek. Biztosan előkerül pár
érdekes holmi és a jó sztorik sem maradnak el! A pakoláskor kezünkbe kerülő már
szükségtelen, megunt, kinőtt dolgainkat egy garázsvásáron adhatjuk tovább, de
jótékonysági célokra is felajánlhatjuk a már nem használt holmikat. A költözés
időpontjának közeledtével készítsünk elő egy túlélőcsomagot a család minden
tagjának, melyben egy váltásnyi tiszta ruha, tisztálkodó szerek, gyógyszerek és
egyéb mindennap használt, fontos tárgyak találhatóak, így ezeket nem kell
keresgélni a káosz közepette. A szomszédok segítségét is kérhetjük, hogy a
pakolás idején vigyázzanak a kicsikre, háziállatainkra, sőt érdemes az új
címünket is meghagyni náluk.
A
fenti tippek megfogadásával tehát a költözés költségein is spórolhatunk,
illetve az idegeskedéstől, kapkodástól is megkímélhetjük magunkat, így a
költözés nem rémálom, hanem kaland lesz.