Főoldal Életmód Otthon Sencor SES9010CH – kávéfőzés felsőfokon

[TESZT] Sencor SES9010CH – kávéfőzés felsőfokon

Ez a Sencor már nem az a Sencor, amit úgy 3 évvel ezelőtt megszokhattunk. Különösebb probléma akkor sem volt a termékekkel, viszont visszafogottabbak voltak mind minőség, mind pedig tudás terén. Az anti-prémiumjellegről nem is beszélve, ugyanakkor az árazásuk is más kategóriát képviselt. Teszteltük a Sencor SES9010CH teljesen automata espresso- és cappucino kávéfőzőt.

De mit is jelent az, hogy teljesen automata? Nagyjából mindent magában hordoz a kifejezés, amit elvárunk, vagy szeretnénk hallani: a Sencor SES9010CH ugyanis a kávéfőzés kezdeteitől egészen a végkifejletig leveszi vállunkról a terhet. Kávédarálástól a végtermékig, jelen esetben a fogyasztásra kész kávé elkészültéig. S a döbbenet most jön: az egész procedúrához alig kell 1 perc.

Nézzük a folyamatot! Először is szerezzünk be egy kiszerelés jó minőségű szemes, tehát őröletlen kávét. Betöltjük az örlőtartályba, vizet vételezünk a víztartályba, a tejtartályt feltöltjük, majd kiválasztjuk a megfelelő programot, és máris megvagyunk. Nagyjából annyi idő kell(ett) a lefőzéshez A-tól Z-ig, amennyi idő alatt egy átlagos ember elolvassa ezt a cikkelyt.

A Sencor SES9010CH küllemre máris egy felsőbb kategóriába tartozás érzetét kelti: letisztult, lényegre koncentráló formavilág, jól megválasztott tónusok (a teszthez használt modell a fekete-ezüst kombinációt kapta), modern kialakítás minden felületen, remek anyaghasználattal és minőséggel egyetemben.

Kialakítás tekintetében követi a hagyományokat, tehát a klasszikus, állított téglalapalakzatú burkolatot és formát kapjuk, a frontoldalra tervezett krómbevonatú kiömlővel (valamint a tejhab készítéséért felelős melegítőtartállyal), mágneses csatlakozású, szintén ezöstös bevonatú tálcával, valamint szintén ezüst árnyalatú szegélyekkel a felső részen – s persze a hangsúlyos Sencor felirattal. A tejtartály különálló egységként érkezik a Sencor SES9010CH mellé, egy apró gumicsővel csatlakoztathatjuk a kávéfőzőhöz, konkrétan a kiömlőcsap aljzatához. Célszerűen a csomagolás tartalmaz egy tartalék gumicsövet arra az esetre, ha netán megrepedne, vagy pusztán elhasználódna a mindennapi igénybevételnek kitett darab. A tejtartály anyaga egyébként tartós tritánból készült, így a könnyebb behatásoknak is jól ellenáll (például leejtés nem túl magasból).

A Sencor SES9010CH vezérlőpanele kimondottan egyszerű kezelést biztosít a fehasználónak. Üzembehelyezés után (elektromos hálózatra kötés, bekapcsolás) az érintőpanel összes funkciója felvillan, majd állandó jelleggel világít; mindössze akkor van probléma, ha valamelyik hibajelző villan fel (nincs kávé az örlőtartályban, nincs víz a víztartályban, megtelt a kávézacc tartály). Ilyen esetekben orvosljuk a problémát, arra viszont figyeljük, hogy a kávéfőzőt ne kapcsoljuk ki, amíg vissza nem helyezzük a már feltöltött tartályokat, vagy a kiürített zaccos tárolót, ugyanis ellenkező esetben nem érzékeli a rendszer, hogy történt változás.

Első körben tehát a szemeskávét helyezzük a 150 gramm kapacitású örlőtartályba, melynek fedelét óvatosan, enyhe erőkifejtéssel, két oldalról megfogva tudjuk leemelni. Érezhető némi ellenhatás, ez a gumis szigetelésnek köszönhető, mely alapvetően azért lett rendszeresítve, hogy maximálisan megtartsa a kávészemek aromáját. Ez tesztjeink során ténylegesen így történt, több nap elteltével sem vesztett semmit illatából (és ízletességéből) a behelyezett kávészem-adag.

Miután beöntöttük a kávészemeket, beállíthatjuk a tartály jobb oldalán lévő örlésfinomság-állítóval a darálás minőségét, 5 fokozatban. Tapasztalataink szerint egy-egy átlagos kévé klézítéséhez a legjobb, ha középállásba helyezzük, így garantáltan olyan kávét kapunk, amilyet szeretnénk. Nyilván ahány ház, annyi szokás, no meg kávéfajták közt is akad számos különbség.

Le is zárhatjuk a kávéörlőtartály fedelét, ellenőrizzük, van-e elég víz és tej a tartályokban. A Sencor SES9010CH mindig egyetlen adagot főz le, tehát egy csészényi kapacitással kell számolnunk.

Cappucino, espresso, latte al macchiato készíthető a Sencor SES9010CH kávéfőzővel. Ezek mindegyike más- és más kiszerelés, miután elkészül, így arra kell mindössze figyelnünk, hogy elegendő alapanyaggal legyen feltöltve a kávégép a zavartalan elkészítés végett.

A Sencor SES9010CH 19 bar nyomást produkál annak érdekében, hogy kitűnő kávl készülhessen végeredményként, valamint speciális, szabadalmaztatott forrázóegységgel rendelkezik a tökéletes, intenzív aroma visszaadása érdekében. Külön pluszpont, hogy a forrázóegység külön, kosogatógépben is elmosható, így a folyamatos tisztántartás is könnyedén megoldható.

Miután kiválasztotuk a megfelelő programot, a rendszer azonnal elkezd dolgozni: a darálás másodpercek alatt lezajlik, majd máris hozzáadásra kerül a víz az egyébként 1.1 liter kapacitással rendelkező víztartályból. Hihetetlen gyors forralás következik a Thermoblock fűtőrendszernek köszönhetően, majd máris arra eszmélünk, hogy az első cseppek megjelennek a kiömlőn, és érkezik is a kellemes illatú kávé a beépített LED-del kitűnően megvilágított csészénkbe.

Természetesen állítható a kávéadagoló magassága is, mindig ahhoz alkalmazva, hogy épp mekkora méretű csészét, poharat használunk. Értelemszerűen espresso kávéhoz a legalsó állás optimális, viszont latte al macchiato-hoz a legmagasab pozíciót érdemes választani – ha netán akkora lenne a pohár vagy bögre, hogy nem férne be a csap alá, a mágneses tálcát kivehetjük, így máris növekszik a rendelkezésre álló hely.

Amennyiben szükségessé válik a Sencor SES9010CH vízkő-eltávolítása, a rendszer ezt jelzi nekünk, és egyszerű lépésekben (külön programmal) elvégezhetjük a procedúrát. Mindehhez automatikus öntisztítás-funkció is társul, ami szintén kimondottan hasznos a napi karbantartások során.

A Sencor SES9010CH átlagos teljesítményfelvétele méréseink és a gyártó által közölt adatok szerint is 1470 Wh, de az energiafelvétel csökkenthető különböző funkciók kikapcsolásával (például a LED világítás szüneteltetése).

Összeségében remek darab a Sencor SES9010CH, kedvező ár-érték aránnyal, könnyed használhatósággal. Nagyon nincs is kivetnivaló, maximum a tejtartály elhelyezését meg lehetett volna oldani divatosabb módon is, például integrálni a kávéfőzőbe. Így a kellemeseb, még modernebb látvány mellett helytakarékosabb is lehetne a termék.

Ami pedig külön említésre méltó, az a felhasználóbarátabb, optimumra hangolt kezelés és működés. A korábbi Sencor termékekre alapvetően a magasabb zajszint volt jellemző működés közben, a Sencor SES9010CH viszont meglepően halk, visszafogott e téren is, még ha a kávé lefőzése és kiadagolása közben kilencvenes évekbeli technoütemekre emlékeztető effekteket hallat, szintén kulturált megközelítésben.

Sencor SES9010CH specifikációk

Nyomás: 19 bar

Eszpresszó típus: automatikus

Kijelző: érintőpanel

Forró víz funkció: van

Auto-cappuccino: vab

Víztartály űrtartalma: 1.1 liter

Kávédaráló: beépített, 180 gramm kapacitás

Automatikus ölbítés: van, több funkció

Automata vízkőmentesítés: van

Teljesítményfelvétel: 1 470 Wh (mért is)

Magasság: 31.5 cm, szélesség: 41 cm, mélység: 18 cm

Tömeg: 8.5 kg

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Panasonic technikával lészítettük.

Együttműködő partnereink: AcerASUSPanasonicCamera Kft.

Utómunka hardver: ASUS,Acer