Főoldal Blog oldal 287

Megnyílt a helyreállított Szabadtéri Erdei Múzeum Szilvásváradon

Megnyílt a helyreállított Szabadtéri Erdei Múzeum Szilvásváradon; a 2017 tavaszán szinte teljesen megsemmisült kiállítóhely keddi megnyitóján Magyarország kincseinek megóvásának, gyarapításának fontosságát hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor elmondta: a megújult kiállítóhely egyedülálló érték. Felidézte, hogy a 2017 tavaszán egy havazás miatt csaknem megsemmisült létesítményt évente mintegy félmillióan keresik fel, míg a Szalajka-völgy 700 ezernél is több turistát vonz.

Az Egererdő Zrt. munkatársainak összefogásával, 6 millió forint saját forrásból az eredeti állapotnak megfelelően helyreállított kiállítóhely jó példája annak, miként lehet megőrizni az előző generációk teljesítményét – tette hozzá a miniszter.

Emlékeztetett: a szabadtéri bemutató olyan, ma már letűnt mesterségekkel ismerteti meg az érdeklődőket, mint a fafeldolgozás, a mész- és szénégetés, a zsindely-, gyanta- és üvegkészítés vagy éppen a hamuzsírfőzés. Az erdőt, a kézművességet, az ipart és az életformát rendhagyó módon, egységében láttatja és teszi erdei iskolaként a gyermekek számára is átélhetővé, kézzel foghatóvá a múzeum – mondta a tárcavezető.

Megjegyezte: az Egererdő Zrt. példaszerű erdőgazdálkodást végez és az elmúlt nyolc évben 1,6 milliárd forintot költött közjóléti kiadásokra: kilátók, túraútvonalak, bemutatóhelyek és erdei vasutak fenntartására, fejlesztésére. Ez összhangban van azokkal a kormányzati célokkal, melyek ösztönzik a hazai erdők bejárhatóvá tételét és olyan beruházások megvalósítását, melyek védett értékeink megóvása mellett a 21. századi turizmus feltételeinek megfelelő élményt nyújtanak.

Jelezte, ez a munka a jövőben is folytatódik: a 650 millió forintból megújult Szilvásváradi Állami Erdei Vasút további korszerűsítés előtt áll, a Mátravasút fejlesztése pedig 637 millió forintból valósul meg. Ezekhez kapcsolódik a szilvásváradi lovasközpont építése, mely több ütemben évek óta tart. Ezekkel együtt a településen és a térségben a turizmus nemcsak újabb és színvonalasabb attrakciókkal gazdagodik, de megélhetést is jelent egyben.

Horváth László, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a nemzeti parkok és az Egererdő Zrt. munkájának is köszönhető, hogy a Mátrában és a Bükkben megduplázódott a látogatók és jelentősen nőtt a vendégéjszakák száma az elmúlt években. Az itt élőknek fontos megélhetési forrás a turizmus, mely fenntartható és fejleszthető – tette hozzá. Jung László, a 72 ezer hektár állami erdőterületen gazdálkodó Egererdő Zrt. vezérigazgatója felidézte: 2017 áprilisában a vizes hó okozott hatalmas károkat az Északi-Középhegység több régiójában, a kései télnek összesen 100 ezer köbméternyi fa esett áldozatul. Az 1974-ben megnyílt Szabadtéri Erdei Múzeum tárgyainak jelentős részét is összetörték a hó terhe alatt derékba tört, illetve gyökerestől kifordult, kilombosodott fák.

A legsúlyosabb sérülések a vashámor kiállítóterében keletkeztek, ahol a teljes fafödém is megsemmisült. A károk felszámolása csaknem 3 hétig tartott, azóta sikerült a tárlat minden elemét helyrehozni, így a gyűjtemény mától újra eredeti állapotában tekinthető meg – közölte.

 

Forrás, fotó: MTI

A világ tizedik legjobb étterme is bemutatkozik a Gourmet fesztiválon

A magyar gasztronómia legjobb éttermei, cukrászdái és pincészetei mellett nemzetközi sztárséfekkel, köztük az osztrák Heinz Reitbauerrel, a világ tizedik legjobb éttermének tulajdonosával is találkozhatnak idén a Gourmet fesztivál látogatói május 17. és 20. között a Millenáris Parkban.

A szervezők közleménye idézi Gerendai Károlyt, a Gourmet megálmodóját, aki szerint a fesztivál célja, hogy továbbra is az első számú gasztrorendezvény legyen Magyarországon, ezért a hazai élvonal mellett már a nemzetközi csúcsgasztronómia legjobbjait is igyekszik bemutatni.

A szervezők minden évben megjelölnek két témát, arra kérve a sztárséfeket, hogy a saját ételeik elkészítése mellett ezeket is dolgozzák fel saját értelmezésükben. Az idei rendezvényen a gombóc és a kaviár a két téma, amely mellé ezúttal egy ital, a pezsgő is társul.

A Gourmet fesztiválon a vendégek három nap alatt, anélkül, hogy órákat kellene utazniuk, végigkóstolhatják az ország legjobb éttermeinek kínálatát. Idén is bemutatkoznak a fesztiválon a főváros Michelin-csillagos éttermei, a vidék legjobbjai, és számos olyan étterem is, amely korábban nem vett részt a rendezvényen.

Az idei év nemzetközi „headlinere” Heinz Reitbauer, a bécsi Steirereck tulajdonos-séfje. „A 2 Michelin-csillagos, 19/20 Gault Millau pontos étterem a világ 10. legjobbja, Reitbauert tavaly az évtized séfjének választotta Ausztriában a Gault Millau, jelenleg ő a legjobb osztrák séf” – idézi a közlemény Nemes Richardot, a Gourmet főszervezőjét, aki hozzátette, hogy a varsói gasztroszcéna élvonalába tartozó 4 Bib Gourmand étterem is Budapestre érkezik.

Mint mondta, nem csak a környező országok sztárséfjei látogatnak el Magyarországra, a színpadon is látható lesz és exkluzív vacsorát is ad például Latin-Amerika legjobb női séfje, Kamilla Seidler, aki a Noma társtulajdonosa, Claus Meyer által alapított La Paz-i Gustu étterem executive séfje volt ezidáig, jelenleg pedig egy új étterem nyitásán dolgozik.

Isztambul egyik legjobb étterme, a Neolokal executive séfje, Maksut Askar is Budapestre érkezik. Ő a The Diners Club World’s 50 Best Restaurants tavalyi török felfedezettje, aki éttermével régi alapanyagokat hoz vissza a török gasztroköztudatba és újraértelmezi az anatóliai konyhát. Askar exkluzív vacsorát ad és a színpadon is fellép.
A fesztiválról bővebb információ a www.gourmetfesztival.hu oldalon található meg.

Tokaji Március nagykóstoló Budapesten

Csaknem hatvan tokaj-hegyaljai pincészet több mint 150 bora és mesterkurzusok várják az érdeklődőket a Tokaji Március nagykóstolón szombaton a budapesti Corinthia Hotelben.

Tokaj világszerte a legismertebb magyar borvidéknek számít, melynek neve a 2000-es évekig egyet jelentett az édes borokkal. A hegyaljai borászok azonban bebizonyították, hogy száraz boraik is méltók a fogyasztók figyelmére. A nemzetközi szinten is elismert tokaji aszúk mellett a változatos termőhelyi sajátosságokat hűen visszaadó, elsősorban furmintból és hárslevelűből készült száraz tételek a magyar és a nemzetközi piacon is egyre keresettebbek – közölték az MTI-vel a szervezők.

Mint kiemelték, a Tokaji Március nagykóstolón kiállító pincészetek tételei mind borstílusok, mind szőlőfajták tekintetében széles áttekintést nyújtanak a borvidék kínálatából. Tokajtól Sárospatakig termett, friss és korábbi évjáratokból származó száraz, félédes és késői szüretelésű édes tételek, birtokborok, dűlőszelektált borok, furmint fajtaborok és furmintalapú házasítások mellett a hárslevelű és a sárgamuskotály sem hiányzik majd, de felbukkannak kabarból, kövérszőlőből és zétából készült borok is.

A nagykóstoló programját a Borkollégium Pop-Up School ingyenes kiselőadásai színesítik, a tokaji különlegességek termében pedig a tokaji borkínálat csúcsát jelentő, 5 és 6 puttonyos tokaji aszúkból 30 különböző tétel, tokaji pezsgők, valamint a Szepsy Pincészet és Demeter Zoltán Pincészetének válogatott borai lesznek kóstolhatók.

A vendégek három mesterkurzusra is befizethetnek. Demeter Zoltán előadása részben a 2016-os évjárat, részben pedig korábbi, kivételes tételek bemutatója, középpontban a borkészítő és a borfogyasztó felelősségének kérdéskörével. Ifjabb Szepsy István kilenc boron keresztül (köztük forgalomban nem kapható tételekkel) ad áttekintést a Szepsy-portfólióról, a Disznókő Szőlőbirtok eddigi 25 évét pedig Mészáros László birtokigazgató foglalja össze, a pincészet legszebb borai közül válogatva.

A rendezvény részletes programja és kiállítói listája a www.tokajimarcius.hu honlapon található meg.

A Harlem Globetrotters nagyszabású show-t kanyarít a Papp László Budapest Sportarénában

 

A Harlem Globetrotters kosárlabdacirkusza 2018-ban izgalmas és érdekes kosárlabda show-val érkezik Magyarországra, folytatja világhírű hagyományát a labdakezelés varázslásával, a kosárlabda játék művészi tökélyre vitelével, és a csak rájuk jellemző családi szórakoztatással, mellyel továbbra is izgalomban tartják rajongóikat, a kisgyerekektől a nagyszülőkig.

Élvezze Globetrotters sztárokat a pályán Magic Pass jeggyel, egy exkluzív játék előtti eseményre! Amint megvásárolta az alapjegyét a show-ra, egy e-mailt fog kapni további információkkal a Magic Pass élményről és arról, hogyan veheti meg ezt a jegyet.

A Magic Pass jeggyel lehetőség nyílik, hogy a család együtt töltsön egy kis időt a játékosokkal a pályán, ahol:

  • kosárra dobálhatnak a Globetrotters sztárokkal,
  • trükköket tanulhatnak a sztároktól,
  • autogramot kérhetnek tőlük és együtt szelfiezhetnek velük.

Ehhez persze mindenkinek meg kell vennie az előadásra szóló alapjegyet és a Magic Pass jegyet is, ez mindenkire vonatkozik: a gyerekekre és a szüleikre/kísérőikre egyaránt.

Puhatalpú/gumitalpú cipőt kötelező viselni a pályán.

Harlem Globetrotters

Az 1926-ban alapított világhírű Harlem Globetrotters egyet jelent a családi szórakoztatással és a fantasztikus kosárlabda mutatványokkal. A Globetrotters már 9 évtizede elkötelezett a rajongói iránt, tagjai között tudhat jószolgálati nagyköveteket is. A csapat bejárta a világot, mindenhol ledöntötte a kulturális és szociális korlátokat, miközben kosárlabda játékukkal rekordokat döntöttek.

A Harlem Globetrotters évente 450 élő show-val lép fel világszerte, és több mint 1,7 millió social media rajongó követi őket a főbb platformokon. A Harlem Globetrotters az amerikai Vöröskereszt hivatalos támogatója.

A következő szezonra a Globetrotters 6 új játékost választott ki, köztük két sztárt is a 2017-es College Slam Dunk Bajnokságból: Rodney Pryor-t (Georgetown University) és A.J. Merriweather-t (East Tennessee State University) hogy csatlakozzanak a csapathoz, valamint a kanadai születésű Naz Mitrou-Long-ot (Iowa State University), aki egyben jószolgálati nagykövetként is szolgál.

Az edző még további 3 nagy nevű sportolóval gazdagította a csapatot: Tim Tebow-al, a többféle sportban is sikeres sztárral, Aaron Judge-al, a New York Yankees újonccal és Gal Gadot színésznővel, aki a 2017-es Wonder Woman című filmben játszotta a főszerepet. A 32 éves színésznőtől sem áll távol ez a sport, hiszen benne volt a középiskolai kosárlabdacsapatban.

„A Globetrotters mindig is próbált kreatív lenni, amikor az új játékosok kiválasztására került a sor” – nyilatkozta Sweet Lou Dunbar, a Harlem Globetrotters játékosok személyügyi igazgatója és edzője. Hozzátette: “Olyan játékosokkal dolgozni, akik felvillanyozzák a rajongókat a magas repülési képességükkel már önmagában is egy hatalmas dolog, de ezen is túl kell menniük. A Globetrotters tagjainak szupersztároknak kell lenniük és azok is! Játékuk legendás.”

A világméretűvé nőtt Harlem Globetrotters immáron több mint szimpla kosárlabda, egy márkanév, amely 91 év során mindig is egyet jelentett az önfeledt szórakozással. A történelmük során több mint 25 ezer mérkőzést maga mögött tudó csapat pápáktól államfőkig mindenkit elbűvölt 122 országban, 6 kontinensen és idén sem lesz ez másképp.

A show a Danubius Music Produkciós Iroda, ill. az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg. Szórakoztató és kiváló program kicsiknek és nagyoknak egyaránt, kihagyhatatlan CSALÁDI PROGRAM!

Jegyek itt szerezhetők be: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/harlem-globetrotters-budapest-papp-laszlo-sportarena-476375/event.html

Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát

Egy nemzetközi vizsgálat szerint őssejtterápiával javítani lehet szklerózis multiplexben szenvedő betegek állapotát. Az orvosok azonban hangsúlyozták, hogy az eljárás nem alkalmas minden ilyen beteg kezelésére – számolt be róla a BBC News.

Mintegy száz, szklerózis multiplexben szenvedő beteget vontak bele abba a nemzetközi vizsgálatba chicagói, sheffieldi, uppsalai és Sao Paoló-i kórházakból, amelynek során az őssejtterápia hatékonyságát kutatták. A betegek mind a szklerózis multiplex visszaeső típusában szenvedtek, amikor az új tünetek elszigetelt rohamokban jelentkeznek, és azokat javulási időszak követi.

A vizsgálat időközi eredményét a Csont- és Csontvelő-transzplantáció Európai Társaságának éves konferenciáján hozták nyilvánosságra Lisszabonban.
A pácienseket két csoportra osztották: az egyik csoportot őssejtterápiával kezelték, a másikat pedig gyógyszerekkel. Az első csoport immunrendszerét az őssejtbeültetés előtt rákgyógyszerekkel rombolták le. Az őssejtbeültetéshez a páciensek saját véréből és csontvelőjéből vett őssejteket használták. Ezeket nem érintette a szklerózis multiplex, és újjáépítették az immunrendszert.

Egy évvel később az őssejtterápiával kezelt csoportból csupán egy páciens mutatott visszaesést, míg a gyógyszerrel kezelt betegek közül 39 állapota rosszabbodott.
Átlagosan három év után 52 páciens közül három (6 százalék) állapota rosszabbodott, míg a kontrollcsoport 50 betege közül harmincé (60 százalék).

Az őssejttel kezelt betegek fogyatékossága csökkent, míg a gyógyszeres csoport tünetei rosszabbodtak.

A vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy az őssejtbeültetés hatékonyabb az elérhető legjobb gyógyszereknél. „A neurológiai szakemberek szkeptikusan fogadták ezt a kezelést, de ezek az eredmények meg fogják változtatni a véleményüket” – mondta el Richard Burt vezető kutató, a Chicagói Északnyugati Egyetem tudósa.

John Snowden, a sheffieldi Royal Hallamshire Kórház vér- és csontvelő-transzplantációs igazgatója hangsúlyozta, hogy nagyon izgatottak az eredmények miatt, hiszen azt jelzik, hogy ez az eljárás segíthet olyan pácienseken, akik rezisztensek a gyógyszeres kezelésre.
A sheffieldi kórház neurológusa, Basil Sharrack a BBC-nek elmondta: noha ez egy időszaki elemzés, mégis ez a legjobb eredmény, amelyet bármilyen szklerózis multiplexszel kapcsolatos vizsgálatban látott.

A vizsgálatban részt vett egyik női betegnél 2010-ben, 28 éves korában diagnosztizálták a kórt. A betegség miatt előfordult, hogy fel sem tudott kelni és egy időre kerekesszékbe kényszerült. Kognitív gondolkodását is befolyásolta a betegség, úgy érezte, ködbe borult az agya, félreolvasott szavakat és nehezére esett a beszélgetés.

2015 októberében végeztek rajta őssejtbeültetést és ma már teljesen egészséges. Egy évvel a beültetés után férjhez ment, egy hónapja született meg kislánya.

A transzplantáció költsége, mintegy 30 ezer font (10,6 millió forint), ugyanannyi, mint néhány szklerózis multiplex elleni gyógyszer éves adagja – írta a BBC News.

Az orvosok hangsúlyozták, hogy az őssejtterápia nem alkalmas minden szklerózisos beteg gyógyítására, a kezelés kimerítő lehet, kemoterápiára van szükség, valamint néhány heti elkülönített kórházi tartózkodásra.

A héten is lesznek mínuszok

A következő napokban is többfelé várható havazás, és mínusz 10 fok körüli hideg, a hét második felében viszont napközben 10 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek napsütéssel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Ma több helyen várható kisebb havazás, délkeleten havas eső, néhol ónos eső is kialakulhat. A legkisebb eséllyel északnyugaton valószínű csapadék. Az északkeleti, északi szél megélénkül, ami a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten néhol hordhatja a havat. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 2, a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3 fok között valószínű.

Kedden és szerdán főként délen és keleten várható kisebb havazás, havas eső. Több helyen megerősödhet, szerdán akár viharossá is fokozódhat a szél. Kedden a leghidegebb órákban mínusz 7 és 0, szerdán mínusz 9 és mínusz 1 fok között alakul a hőmérséklet. Kedden napközben mínusz 1 és plusz 5, szerdán plusz 1-6 fok között alakulnak a csúcsértékek.

Csütörtökön változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A minimumhőmérséklet általában mínusz 7 és mínusz 3, a szélvédett, vastag hóval borított, gyengén felhős tájakon mínusz 10 fok körül valószínű. A nappali maximumok plusz 1-6 fok között alakulnak.

Pénteken sok napsütés várható csapadék nélkül. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 8 és mínusz 3, a vastag hóval borított, gyengén felhős tájakon mínusz 10 fok körül valószínű. Napközben plusz 2-8 fokig melegszik a levegő.

Szombaton többnyire gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő várható. A szél megélénkül, néhol megerősödik. A minimumhőmérséklet általában mínusz 6 és mínusz 1 fok között, a szélvédett, vastag hóval borított, gyengén felhős tájakon mínusz 8 fok körül valószínű. A nappali maximumok plusz 4-9 fok között alakulnak.

Vasárnap hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Csapadék nem valószínű, de helyenként megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5 és 0, a legmagasabb hőmérséklet plusz 7-12 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Ava DuVernay szuperhősfilmet rendez

Szuperhősfilmet rendez Ava DuVernay, akinek a napokban debütált Időcsavar című fantáziafilmje az észak-amerikai mozikban – írta meg a BBC News pénteken.

A rendezőnő a DC Comics képregény-kiadónál megjelent Jack Kirby-képregény nyomán készülő, The New Gods című filmet forgatja. DuVernay ezt a Twitterén közzétett Kirby-fotóval erősítette meg.

A The New Gods lehet a második szuperhősfilm, amelyet női rendező jegyez. Korábban Patty Jenkins rendező Wonder Woman című produkciója lett nagy kasszasiker.

Jenkins, aki jelenleg a film folytatásán dolgozik, az Időcsavar londoni premierjéről küldött elismerő szavakat DuVernaynek.
Az 1970-ben indult The New Gods című képregény az ikerbolygók, New Genesis és Apokolips lakói közötti konfliktust ábrázolja. Tavaly DuVernay az Apokolips női harcosát, Big Bardát nevezte kedvenc szuperhősének.

Az Időcsavar című fantáziafilm fő szerepeiben Oprah Winfrey és Reese Witherspoon látható. A produkciót, mely százmillió dollár feletti költségvetésből készült a Disney stúdióban, a magyar mozik április 12-től játsszák.

Ma ónos eső, havazás, hófúvás is várható

A mai napon már nemcsak eső, ónos eső, hanem havazás, hófúvás is várható – figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta szombaton a reggeli óráktól délnyugat felől terjedve jelentős mennyiségű (általában 10-20 milliméter) csapadék várható az országban. A sok eső miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki figyelmeztetést.

Kiemelték továbbá, hogy északkelet felől egyre nagyobb területen havazásba, az Alföldön ónos esőbe, fagyott esőbe válthat a csapadék halmazállapota. Az ónos eső veszélye miatt Baranya, Békés, Csongrád és Tolna megyére elsőfokú, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére másodfokú figyelmeztetést is kiadták. Mint kifejtették: szombaton a késő délutáni, esti óráktól általában az ország délkeleti harmadában ezen belül kiemelten az Alföldön, annak is főként egy délnyugati-északkeleti tengelyében az eső, illetve időszakos havazás mellett jelentős mennyiségű ónos eső vagy – bizonytalan módon – fagyott eső hullhat az éjféli órákig.

Kiemelték továbbá, hogy szombaton a délutáni óráktól északkelet, illetve északnyugat felől egyre nagyobb területen havazásba vált a csapadék. Az ország északkeleti harmadában és az Alpokalján 5-10 centiméter körüli hó hullhat. A havazás miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki figyelmeztetést.

Emellett az ország nagy részén hófúvásra is figyelmeztetnek. Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyére a másodfokú figyelmeztetést is kiadták. Budapestre, és Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyére ugyancsak a hófúvás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Mint kifejtették: erős hófúvásra az Északi-középhegységben, annak előterében, kiemelten a Bodrogközben lehet számítani. Ezeken a részeken viharos széllökések is valószínűek – tették hozzá.

Az előrejelzés szerint szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 6, a legmagasabb hőmérséklet plusz 1 és 8 Celsius-fok között várható.

VOLT Fesztivál 2018: 125 magyar fellépő

A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És ez még nem minden: további 8 helyszín programja hamarosan érkezik.

A VOLT évek óta az a fesztivál, ahol a legtöbb magyar fellépővel találkozhat a közönség, s a jelenleg legsikeresebb hazai sztárok kivétel nélkül fellépnek a VOLTon. Itt lesz például – többek között – a Brains, a Punnany Mssif, a Wellhello, a Kiscsillag, a Road és a Quimby.
A VOLTon ünnepli 50. születésnapját Ákos és a Tankcsapda frontembere, Lukács Laci is. A Tankcsapda az Iron Maiden előtt és a Skillet után lép a Telekom Nagyszínpadra.

A Depeche Mode előzenekaraként a Belga kapot meghívást a VOLTra, utánuk a Vad Fruttik következik.

A soproni borászokat és boraikat bemutató Poncichter Bornegyedben igazán színes kínálat várja a VOLT vendégeit. Itt lesz a Budapest Bar, Bérczesi Robi, Járai Márk, az Európa Kiadó, a Pál utcai fiúk, a Blahalouisiana, a Honeybeast, de a TNT is.
A Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny idei nyolc résztvevője most is vendég a VOLTon, a győztes a Telekom Nagyszínpadon lép fel.
A legnépszerűbb hazai bulik közül a NECC Party idén az OTP Bank-Petőfi Rádió Nagyszínpadon várja rajongóit, de a legtöbben talán most is a VOLT rezidensét, DJ Jokót várják, aki rekorderként öt estén át zenél a Sopron Színpadon.

Költözik a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showja: két év VOLT után idén a STRAND Fesztiválon adják át a rangos díjakat, augusztus végén.

A VOLT részletes programja mától a www.volt.hu oldalon olvasható. Kedvezményes jegyelővétel: április 13-ig!

Magyar fellépők a 2018-as Telekom VOLT Fesztiválon:

30y, Akkezdetphiai, Ákos 50!, Anna & the Barbies, Audioshake, Aurevoir, AWS, AŽUR, Bagossy Brothers Company, Barabás Lőrinc Quartet, Bëlga, Bérczesi Róbert, Blahalouisiana, Brains, Budapest Bar, Caramel, Cimbaliband, Cloud 9+, Csaknekedkislány, DeepGlaze, Deniz, DJ Jokó, Dj Radnai, Dope Calypso, Elefánt, Esti Kornél, Európa Kiadó, Fish!, Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartell, Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus, Gustave Tiger, Hahó Együttes, Hangácsi Márton, HayDmStree, Hiperkarma, Honeybeast, Hősök, IAN Autorun, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Ivan & the Parazol, Járai Márk, Jónás Vera Experiment, Junkies, Kéknyúl, Kelemen Kabátban, Kiscsillag, Koalabell, Konyha, Kowalsky meg a Vega, Leander Kills, Lóci Játszik, Lord, Magashegyi Underground, Majka & Curtis live, ManGoRise, Margaret Island, Mary Popkids, Metzker Viki, Midlife Crisis, Mistery Gang, Moby Dick, Mörk, Müller Péter Sziámi AndFriends, NECC Party, New Level Empire, Ocho Macho, Paddy & the Rats, Pál Utcai Fiúk, Pair O‘ Dice, Parno Graszt, Péterfy Bori & Love Band, Punnany Massif, Quimby, Random Trip, Road, Romugro Gipsy Band, Run Over Dogs, Sativus, Szalonna és Bandája, Sopron zenél, Soul Club Budapest, Supernem, Szabó Balázs Bandája, Szabó Benedek és a Galaxisok, Szeder, Takáts Tamás Blues Band, Tankcsapda – Lukács 50!, Tátrai Tibor és a Jazztelen, Tesco Disco, The Biebers, The Bluebay Foxes, The Palace, The Picard, The Qualitons, TNT, Too Late, Useme, Vad Fruttik, Wellhello, Zanzaj

Világsztárok a Telekom VOLT Fesztiválon:

Depeche Mode (UK), Iron Maiden (UK), Avenged Sevenfold (USA), Hollywood Undead (USA), Limp Bizkit (USA), Hurts (UK), Steve Aoki (USA), Skillet (USA), Clean Bandit (UK), The Kills (UK-USA), Alan Walker (NO), Redfoo (USA), X-Ambassadors (USA), Rudimental DJs (UK), The Raven Age (UK)

Májusban érkezik az amerikai mozikba Wim Wenders Ferenc pápáról forgatott dokumentumfilmje

Május 18-án érkezik az észak-amerikai és a nagy-britanniai mozikba, egy hónappal később pedig a németországi filmszínházakba Wim Wenders Ferenc pápáról forgatott dokumentumfilmje, amelynek előzetesét kedden tette közzé a Vatikáni Televízió.

A maga nemében páratlan dokumentumfilmet „történelmi nem fikciós filmként” határozta meg korábban a Vatikán, amely közreműködött a produkció létrehozásában. Ez volt a második alkalom, hogy az egyházi állam külső filmesekkel működött együtt, és először fordult elő, hogy közvetlen hozzáférést engedtek a pápához.

Wenders két éven át, számos hosszúra nyúlt audiencia során tehetett fel kérdéseket a katolikus egyházfőnek és a Vatikáni Televízió archívumában lévő exkluzív felvételekhez is hozzáférést kapott – írta a Variety.com filmes portál.

A Pope Francis – A Man of His Word című dokumentumfilmben Ferenc pápa először beszél közvetlenül a közönségnek az életéről. Emellett olyan számára fontos témákról ejt szót, mint az ökológiai felelősség, a menekültkérdés, a fogyasztói társadalom, a társadalmi igazságosság, az egyenlőtlenség és a család szerepe.

Wenders honlapja szerint a produkció „nem egy Ferenc pápáról szóló film, hanem sokkal inkább egy filmes projekt a pápa közreműködésével”.

A dokumentumfilm nemzetközi forgalmazója, a Focus Features bejelentése szerint a film május 18-án debütál az észak-amerikai mozikban, kezdetben nagyjából száz filmszínházban. A produkció nagy-britanniai premierje ugyanezen a napon lesz, míg a németországi mozikba egy hónappal később kezdik vetíteni.

Egy, a produkcióhoz közel álló forrás szerint a filmmel az idei cannes-i filmfesztiválra (május 8.-19.) is jelentkeztek, de még várnak a válaszra.

A többszörös Oscar-jelölt Wenders korábban olyan dokumentumfilmeket készített, mint a Buena Vista Social Club, a Pina Bausch és A Föld sója, Arany Pálma-díjat kapott a Párizs, Texas című játékfilmjéért Cannes-ban, A dolgok állása című munkájával pedig elnyerte az Arany Oroszlán-díjat Velencében.