Főoldal Blog oldal 462

Mi okozhat gombócérzést a torokban?

A gombócérzés a torokban a fül-orr-gégészeti rendelésekre érkező betegeknél az egyik leggyakoribb panasz. Globus pharyngeus-nak nevezik, ha valaki fájdalommal nem járó csomót, duzzanatot érez a torkában. Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégészt, foniátert, a Fül-orr-gége Központ orvosát a betegség lehetséges okairól kérdeztük.

Már a diagnózis is gyógyít

A többség már hosszabb ideje küzd a tünetekkel, mire orvoshoz fordul. Sokan azt gondolják, ha nem fáj, a torok nem vörös, egyéb panaszaik sincsenek, akkor a „gombóc” sem valódi. Eközben a kellemetlen érzés megmarad, a mindennapokban is zavaróvá válik. Dr. Holpert Valéria elmondta, hogy az érintettek beszéd közben gyakran köszörülik a torkukat, vagy nehezebben vesznek levegőt, rosszul viselik a zárt ruházatot- igazgatják a nyakkendőt, garbót. Az egyre zavaróbb tünetek miatt érthető, hogy már az is megkönnyebbülést jelent, ha az orvos elmondja, hogy a problémájuk valós és jó eséllyel kezelhető.

Régóta létező betegség

A betegség nem újkeletű, már 2500 éve is ismerték, elsőként Hippokratész írta le. A történelem során több tényező – például pajzsmirigy elváltozás – is felmerült fő kiváltó okként. Egy időben globus hystericus-ként is emlegették, egyértelmű utalásként a menopauzával és pszichogén tényezőkkel való gyakori összefüggésére. A globus pharyngeus (pharynx-garat) elnevezés 1968-ban született meg. A pontos kiváltó okok azonban még ma is ismeretlenek, leggyakrabban reflux betegség, a nyelőcső záróizmának rendellenességei, pszichológiai, vagy pszichiátriai rendellenességek és stressz áll a háttérben.

Globus-pharyngeus

Fotó: healthtap.com

Betegségek a háttérben

A fül-orr-gégészeti vizsgálat során többek között áttekintjük a gége, garat, hangszalagok, mandulák állapotát is – mondja Holpert doktornő. A gombócérzés gyakran valamilyen gyulladásos folyamat szövődményeként jelentkezik: garat-, mandulagyulladás, krónikus arcüreggyulladás, hátsó garatfali csorgás miatt érzékenyebb lehet a garatnyálkahártya. Ha itt nem látható elváltozás, akkor az egyik leggyakoribb kiváltó ok a túlzott gyomorsav termelődés, ami savcsökkentő készítményekkel kezelhető. A nyelőcső motoros rendellenességei is okozhatják a tüneteket, ilyenkor gyakran társul nyelési nehézség is a gombócérzés mellé. A pajzsmirigybetegségek tüneteként is gyakran jelentkezik ilyen panasz, így érdemes ebbe az irányba is vizsgálódni, különösen, ha fáradékonyság, idegesség, hízás vagy fogyás, hajhullás, bőrszárazság is jelentkezik. A helytelen beszédtechnika, feszes nyakizomzat következtében is kialakulhat a globus érzés. A tüneteket azért sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert a nyelési nehézség, gombócérzés daganat jele is lehet.

Stresszkezelés és hangterápia

Az esetek egy részében a kivizsgálás során nem lehet szervi elváltozást kimutatni, ilyenkor pszichológiai tényezők merülnek fel kiváltó okként. Tartós stressz, trauma, családi-, vagy munkahelyi konfliktusok miatti idegesség is okozhat ilyen tünetet. A stresszkezelési technikák elsajátítása, esetleg pszichológus segítsége is megoldást jelenthet ebben a helyzetben. A torok- és a hangszalagok izomzatának megfelelő használata, lazítása beszéd- és hangterápia segítségével megtanulható, így ez is hatékony segítség lehet a gombócérzés elmulasztásához.

 

Forrás: www.fulorrgegekozpont.hu

Sziget 2016: újabb nevekkel bővült a fellépők listája

Úgy tűnik, a Sziget szervezői idén is méltóak szeretnének lenni a tavalyi évadra elnyert „legjobb fellépőket felvonultató európai fesztivál” elismerésre, ugyanis figyelemre méltó merítést dobtak ismét a köztudatba a 2016-os programok közül. A most bejelentett nevek szinte mindegyike friss zenei anyaggal érkezik, jön pár nagy visszatérő, s több fellépőt először most, a Fesztiválköztársaság színpadain hallhatunk/láthatunk élőben.

Elsőként álljon itt a Sziget kívánsággépének 2-dik helyezettje, a tavaly megjelent Drones albummal és egy felfoghatatlanul sokszínű és izgalmas életművel visszatérő Muse. A zenekar zenei hatása és jelentősége megkérdőjelezhetetlen, ha a 21. századi rockzenéről van szó. Több mint 40 díjat nyertek 1994-es megalakulásuk óta. Ma egyértelműen a világ egyik legjelentősebb kortárs rock zenekarának számítanak, stadionokat töltenek meg a turnéikon, minden fesztiválon, ahol fellépnek, főzenekarnak számítanak és ugyan már kétszer is meghódították a Sziget közönségét, most is biztosak lehetünk benne, hogy idén is ők lesznek a Nagyszínpad egyik legnagyobb dobása.

Látványos show-val tér vissza a világ talán leghíresebb, korunk legnépszerűbb elektronikus tánczenéit jegyző DJ-je, David Guetta a Szigetre. Bármelyik kontinensen is jár, rendre több tízezres tömeg előtt lép a keverőpult mögé; a Facebookon közel hatvanmillió rajongója van, videóinak nézőszáma a YouTube-on pedig már meghaladta a Föld lakosságának felét. Legutóbbi nagylemeze, a Listen 2014 novemberében jelent meg, idén pedig ő lesz a foci EB himnuszának szerzője és előadója.

A Muse-t csak egy zenekar tudta megelőzni a Nagyszínpad kívánságlistáján, ez pedig az Arctic Monkeys. Az idei évet azonban Alex Turner Arctic Monkeys-főnök a The Last Shadow Puppets formációnak szenteli, ezért ezzel a bandával teszi tiszteletét a Szigeten. 2007-2008 egyik legnagyobb könnyűzenei szenzációja volt az Alex Turner és Miles Kane cimborája által összehozott szupergroup, a The Last Shadow Puppets. Nyolc év csend után idén januárban a Bad Habits kislemezzel tért vissza a számos brit díjjal kitüntetett zenekar, április elsején pedig végre megjelenik az Everything You’ve Come To Expect címre keresztelt második album. Tavaszi koncertjeik már teltházasak, az új dalokat és fellépéseiket hatalmas várakozás előzi meg, így biztosan kijelenthető, hogy 2016 egyik legfontosabb zenei szereplője érkezik a Szigetre, amiben az Arctic Monkeys rajongók sem fognak csalódni.

2012 óta megállíthatatlanul gyűjti rajongóit az elképesztően fülbemászó Ho Hey című indie-folk sláger, mely az amerikai The Lumineers bemutatkozó albumát platinalemezzé repítette. A folkot, indie-t, country-t stílusosan és nagyon szerethetően ötvöző dalaik fülbemászóak, kedvesek, úgyhogy hatalmas rajongótáboruk nem véletlenül várja ennyire a következő lemezüket. A 11 számos, Cleopatra című új korong április 8-án érkezik, így augusztusig még lesz sok idő megtanulni az új dalokat. A banda a Nagyszínpad késő délutáni sávjában lép majd fel.

A 2015-ös év kétségkívül a Years & Years nevétől volt hangos, hiszen a londoni elektropop trió volt a befutó a BBC Sound of 2015 listáján és nevükhöz köthető a legtöbb eladott bemutatkozó lemez is Angliában. A Years & Years szintipopjában egyaránt keverednek R’n’B-s és house-os elemek, de mindez elképesztően fülbemászó és slágeres hangszerelésben. Nagy-Britannia legújabb kedvencét először a Sziget Fesztiválon, méghozzá a Nagyszínpadon, egy szép napos délután láthatja a magyar közönség.

A kultikus elektro- dance-pop Moloko zenekar énekesnőjeként befutott Róisín Murphy szólóban is sikeres karriert tudhat maga mögött, 2005-ben és 2007-ben megjelent lemezeit mind a közönség, mind a szakma az egekig magasztalta. Az elmúlt években ugyan csak pár kislemezt és vendégszereplést (pl. Crookers, Fatboy Slim) hallhattunk tőle, de szerencsére tavaly májusban megjelent a várva-várt harmadik lemeze is. A Hairless Toys névre keresztelt album karrierjének talán legerősebb darabja, amit az A38 sátrában hallhatunk majd.

Agresszív riffekkel keményre gyúrt, ugyanakkor dallamos, virtuozitásról árulkodó rock szimfóniák és fülbemászó énekdallamok: ezt a receptet követve vált – a Sziget a38 sátrába érkező – a walesi Bullet For My Valentine a kétezres évek egyik leghíresebb rockzenekarává. Több millió lemezt adtak el világszerte, Európán kívül Észak-Amerikában és Japánban is rendkívül népszerűek. Tavaly megjelent, hatalmas sikerű ötödik nagylemezük, a Venom a zenekar legjobb oldalát mutatta meg, egyértelműsítve, hogy a metál és az érzékenység egyaránt a kisujjukban van.

26 éves kora ellenére máris figyelemreméltó karrier áll a szupertehetséges énekes-dalszerző Jess Glynne mögött: 2014 óta szinte minden megmozdulása a brit slágerlisták élén landol. Tavaly megjelent – természetesen listavezető – I Cry When I Laugh című lemezét mind a szakma, mind a közönség rendkívül pozitívan fogadta. A tavalyi év azért is különleges számára, mert Ő lett a második olyan brit énekesnő, akinek öt listavezető kislemez is fűződik a nevéhez. Generációjának egyik legnagyobb tehetségét először a Sziget A38 helyszínén láthatja a magyar közönség.

Kirobbanó formában, sorrendben ötödik stúdióalbumával, a tavaly ősszel megjelent Ire-vel mér elementáris erejű csapást a fesztiválozókra a Szigeten Ausztrália leghangosabb metalcore bandája, a Parkway Drive. Brutális riffekből, daráló dobalapokból, valamint tébolyító vokálokból felépülő zenéjüket a világ minden pontján imádják, beleértve a magyar közönséget is. Lemezeik a metalcore műfaj klasszikusainak számítanak, élő fellépéseik legendásan erősek.

A három nagydumás rapper és egy DJhaverjuk által alapított K.I.Z. már közel tizenöt éve meghatározó szereplője a berlini és a német zenei színtérnek. Legutóbbi munkájuk, a tavalyi Hurra die Welt geht unter Németországban és Svájcban is listavezető lett. Németül beszélők előnyben a szövegeket illetően, de a ritmus és a dallamok feszes húzása mindenkit be tud majd rántani az A38 délutáni koncertjére.

Öt éve indult be és megállíthatatlanul tör előre az amerikai The Neighbourhood karrierje, akik elektronikával, néhol hip-hop és R’n’B elemekkel színesített indierock zenéjükkel turnéznak körbe a világban. A huszonéves srácok eddig két magabiztos nagylemezzel és számos slágerrel a hátuk mögött érkeznek, első alkalommal Magyarországra, pontosabban a Sziget A38 színpadára. Lazák, stílusosak, és remek dalokat tudnak írni, a következő években is sokat fogunk még hallani róluk.

Hollandia legújabb és talán legizgalmasabb női előadója Kovacs, akinek hihetetlenül erőteljes, karakteres és lélekbe markoló énekhangját sokan Amy Winehouse-éhoz hasonlítják. Első nagylemeze tavaly jelent meg Shades of Black címmel. Az European Border Breakers Award 2016-os holland nyertese, aki nagy sikerrel mutatkozott be a Eurosonic Fesztiválon is. Érdemes rá odafigyelni, a 25 éves énekesnő karrierje most fog csak igazán beindulni. Őt az A38 délutáni sávjában kell majd keresni.

Elvetemült, rafinált és merész anyagairól hírhedt kanadai elektronikus zenész, DJ-producer. A brutális erejű dalairól és mixeiről ismert dubstep-zseni Datsik már karrierjének legelején Beatport első helyezett kislemezeivel és újszerű hangzásával vált híressé. Remix listáján olyan nagy nevek szerepelnek, mint a Linkin Park, az MGMT, a Crystal Method vagy Lil Wayne, a legnagyobb sztárokkal közös dalait és fellépéseit felsorolni is nehéz lenne, legutóbbi nagy dobása a Snoop Doggal közös Smoke Bomb. Datsik szintén az A38 nagysátorban lép fel majd, éjjel.

A legendás holland Opgezwolle hip-hop kollektíva a kétezres évek elején vált egyre népszerűbbé hazájában, itt volt nagydumás MC a két jó barát, Rico és Sticks is. A két főhős hosszú kihagyás után tavaly januárban állt először színpadra közösen, ez az egyszeri alkalom nőtte ki magát és hozta meg egy turné ötletét. Rico & Stick mostani, #OpgezwolleTotNu elnevezésű koncertkörútján a legnagyobb slágereket gyűjtötték össze a különböző múltbeli zenei közreműködéseikből, úgyhogy Hollandia legjobb hip-hop bulija érkezik az A38 délutáni sávjába.

 

Jövő tavasszal nyitja meg kapuit a soroksári IKEA áruház

Az IKEA jelenlegi legnagyobb projektje egyértelműen a harmadik magyarországi áruházuk építése lesz, melynek átadása 2017 tavaszára várható. A soroksári IKEA áruház vezetőjévé Szabó Ágnest nevezte ki a vállalat, aki már évek óta vezeti a budapesti áruházat. A soroksári IKEA megnyitásával több mint 200 új munkahelyet teremt a vállalat Magyarországon. Az áruház alapterülete mintegy 34 000 m2 lesz, és közel 1200 parkoló tartozik majd hozzá.

ikea-latvanyterv-1

Ilyen lesz a soroksári IKEA áruház

Környezettudatosan

„Az új épület tervezésekor olyan megoldásokat választottunk, amelyek révén a lehető legkisebb negatív hatást gyakorolja a környezetre a soroksári IKEA áruház. Az áruház fűtéséről és hűtéséről geotermikus rendszer gondoskodik majd, az áramot a tetőre helyezett napelemek fogják szolgáltatni. A WC-k öblítéséhez esővizet fogunk használni. Mindennek köszönhetően a harmadik magyarországi áruház fenntarthatósági szempontból a régió zászlóshajójának számít majd” – emelte ki Nicole Erdmann, az IKEA Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős ingatlanfejlesztési vezetője.

ikea-latvanyterv-2 ikea-latvanyterv-3

Látványtervek a soroksári IKEA áruházról

A környezetkímélő energiaforrások használata egyébként sem idegen az IKEA-tól, 2020-ra világszerte megtalálható áruházainak teljes energiaszükségletét megújuló energiával szeretnék fedezni, hozzájárulva ezzel a vállalat ökológiai lábnyomának minimalizálásához. Ennek érdekében 2009. óta 1,5 millió eurót költött a vállalat különböző fejlesztésekre, IKEA Foundation nevű alapítványa pedig csak tavaly 400 millió euróval támogatta a klímaváltozás által leginkább sújtott területeket. 2015 augusztusa óta világítási termékeik teljes választéka LED-izzókkal készül, a termékekhez használt pamut 100 százaléka és a felhasznált faanyag fele pedig fenntartható forrásból származik.

Tavalyi eredmények

Az előző üzleti évhez képest 2015-ben közel 15%-kal, mintegy 47 milliárd forintra növelte értékesítési árbevételét az IKEA Magyarországon. A svéd kereskedelmi lánc hazai áruházaiban tavaly közel 5 millióan megfordultak. A dinamikus növekedésnek köszönhetően az IKEA megkezdhette harmadik magyarországi áruházának építését, amit fenntarthatósági szempontból a régió éllovasának szánnak.

ikea-sajto-2

Álmunk, hogy szebb hétköznapokat teremtsünk az emberek többsége számára. Örülünk neki, hogy évről-évre egyre többen látogatnak el hozzánk, és döntenek úgy, hogy az IKEA termékeivel rendezik be otthonukat. Ennek köszönhetően újabb és újabb lépéseket tehetünk a fenntartható működés irányába, és jobb ajánlatokkal szolgálhatunk vásárolóinknak” – mondta Marek Feltl, az IKEA Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős vezetője.

Megvannak a 2016-os Kids Choice Awards jelöltjei

2016-ban is minden a gyerekek körül forog majd a színpadon március 12-én a Kids Choice Awards-on, ahol kiderül, kikért rajonganak legjobban a kicsik. Vajon Adele, Selena Gomez, Jennifer Lawrence, Taylor Swift vagy Chris Pratt a legnépszerűbb? A Nickelodeon nemzetközi díjkiosztóján 22 kategóriában dönthetnek a jelöltek sorsáról: szavazni a világ minden tájáról lehet, így a hazai gyerekek is voksolhatnak a kedvenceikre.

Hamarosan mindent elborít a zöld lötty, március 12-én újra megrendezik a fiatal korosztály leginkább várt díjkiosztóját. A rajongók világszerte 180 országban követhetik majd a Kids Choice Awards eseményeit, ahol kiderül, kik kapnak idén az esemény védjegyének számító zöld trutyit a nyakukba. Vannak, akik több díjat is hazavihetnek, Taylor Swift, Justin Bieber és Selena Gomez ugyanis 3-3 jelölést is kapott, így akár tarolhatnak is a gálán, de Adele is bezöldülhet, aki a Kedvenc énekesnő kategóriában versenyzik a kicsik elismeréséért. A hosszabb szünet után nemrég visszatért énekesnő Justin Bierbernek és Ed Sheeran-nek is feladja a leckét, hiszen a Kedvenc dal kategóriában a Hello című világslágerrel könnyen leverheti őket.

nickelodeon_kca_2016_logo

A Kedvenc televíziós műsorok között rengeteg a szuperhős, a kategória esélyesei között szerepelnek a Nickelodeon hazai rajongóinak kedvencei, Veszélyes Henry és a különleges erővel rendelkező Thunderman család is, de tarolhat  a gálán emellett a Nicky, Ricky, Dicky & Dawn című sorozat is. A Kedvenc animáció kategóriában több világhírű rajzfilmkarakter csap össze, a világ leghíresebb szivacsa, SpongyaBob mérkőzik meg többek között Alvinnal a mókussal, akinek vadonatúj kalandjai hamarosan láthatóak lesznek a hazai Nickeodeonon is Alviiin!!! és a mókusok címmel.

spongyabob

A gyerekek Kedvenc TV-s gyerekműsorainak férfi és női színész jelöltjei között olyan nevek szerepelnek, mint a Nicky, Ricky, Dicky & Dawn-ból ismert Aidan Gallagher, Casey Simpson és Lizzy Greene, Jace Norman a Veszélyes Henry-ből és Jack Griffo valamint Kira Kosarin, A Thunderman család sztárjai. Új kategóriával is bővül idén a Kids Choice Awards mezőnye, a gyerekek 2016-ban először, a Kedvenc főzőműsorukat is kiválaszthatják.

A legnagyobb hollywoodi sztárokat felvonultató, népszerű és látványos gála házigazdája a country szupersztár Blake Shelton lesz, aki a Legjobb férfi énekes kategória egyik esélyese, és aki a nagyon várja már a díjkiosztót. „A jelöltek már nyilvánosak, alig várom, hogy kiderüljön kik fognak nyerni. Mindenki számára vannak kategóriák – TV műsor, film, videojáték, színészek, énekesek -, amit csak el tudsz képzelni’’ – fogalmazott a sztár, akinek már nem kell sokat várnia, hiszen hamarosan minden kiderül!

A magyar rajongók itt szavazhatnak a jelöltekre: www.kca.nick.tv

A Nickelodeon Kids’ Choice Awards 2016-os jelöltjei:

 

Kedvenc TV-műsor

Austin & Ally

Girl Meets World

Veszélyes Henry

Jessie

Lab Rats

A Thunderman család

 

Kedvenc családi TV-műsor

A S.H.I.E.L.D. ügynökei

Modern család

Egyszer volt, hol nem volt

Agymenők

The Flash

The Muppets

 

Kedvenc férfi TV-sztár – Gyerekműsor

Aidan Gallagher – Nicky Harper, Nicky, Ricky, Dicky & Dawn

Casey Simpson – Ricky Harper, Nicky, Ricky, Dicky & Dawn

Jace Norman – Henry Hart, Henry Danger

Jack Griffo – Max Thunderman, A Thunderman család

Ross Lynch – Austin Moon, Austin & Ally

Tyrel Jackson Williams – Leo Dooley, Lab Rats

 

Kedvenc férfi TV-sztár – Családi műsor

Anthony Anderson – Andre ‘Dre’ Johnson, Black-ish

Ben McKenzie – James Gordon, Gotham

Grant Gustin – Barry Allen, The Flash

Jim Parsons – Sheldon Cooper, Agymenők

Johnny Galecki – Leonard Hofstadter, Agymenők

Rico Rodriguez – Manny Delgado, Modern család

 

Kedvenc női TV-sztár – Gyerekműsor

Debby Ryan – Jessie Prescott, Jessie

Dove Cameron – Liv Rooney, Liv and Maddie

Kira Kosarin – Phoebe Thunderman, A Thunderman család

Laura Marano – Ally Dawson, Austin & Ally

Lizzy Greene – Dawn Harper, Nicky, Ricky, Dicky & Dawn

Zendaya – K.C. Cooper, K.C. Undercover

 

Kedvenc női TV-sztár – Családi műsor

Chloe Bennet – Daisy “Skye” Johnson, A S.H.I.E.L.D. ügynökei

Jennifer Morrison – Emma Swan, Egyszer volt, hol nem volt

Kaley Cuoco – Penny Hofstadter, Agymenők

Ming-Na Wen – Melinda May, A S.H.I.E.L.D. ügynökei

Sarah Hyland – Haley Dunphy, Modern család

Sofia Vergara – Gloria Delgado-Pritchett, Modern család

 

Kedvenc tehetségkutató műsor

America’s Got Talent

American Idol

Dance Moms

Dancing with the Stars

The Voice

 

Kedvenc főzőműsor

Cake Boss

Cake Wars

Chopped Junior

Diners, Drive-Ins and Dives

Junior

 

Kedvenc animáció

Alviiin!!! és a mókusok

Gravity Falls

Ninjago

Phineas & Ferb

SpongyaBob Kockanadrág

Steven Universe

Teen Titans Go!

The Amazing World of Gumball

 

Kedvenc film

Hangyaember

Bosszúállók: Ultron kora

Hamupipőke

Daddy’s Home

Jurassic World

Pitch Perfect 2

Star Wars: Az ébredő erő

Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. rész

 

Kedvenc színész

Chris Evans – Steve Rogers/ America kapitány, Bosszúállók: Ultron kora

Chris Hemsworth – Thor, Bosszúállók: Ultron kora

Chris Pratt – Owen, Jurassic World

John Boyega – Finn, Star Wars: Az ébredő erő

Robert Downey Jr. – Tony Stark/Vasember, Star Wars: Az ébredő erő

Will Ferrell – Brad Whitaker, Daddy’s Home

 

Kedvenc színésznő

Anna Kendrick – Beca, Pitch Perfect 2

Daisy Ridley – Rey, Star Wars: Az ébredő erő

Jennifer Lawrence – Katniss Everdeen, Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. rész

Lily James – Hamupipőke, Hamupipőke

Rebel Wilson – Fat Amy, Pitch Perfect 2

Scarlett Johansson – Natasha Romanoff/Black Widow, Bosszúállók: Ultron kora

 

Kedvenc animációs film

Alvin és a mókusok – A mókás menet

Home

Hotel Transylvania 2

Inside Out

Minyonok

The Peanuts Movie

 

Kedvenc animációs film – hang

Amy Poehler – Joy, Inside Out

Jennifer Lopez – Lucy, Home

Jim Parsons – Oh, Home

Justin Long – Alvin, Alvin és a mókusok – A mókás menet

Sandra Bullock – Scarlet Overkill, Minyonok

Selena Gomez- Mavis, Hotel Transylvania 2

 

Kedvenc együttes

Fall Out Boy

Fifth Harmony

Imagine Dragons

Maroon 5

One Direction

Pentatonix

 

Kedvenc énekes

Blake Shelton

Drake

Ed Sheeran

Justin Bieber

Nick Jonas

The Weeknd

 

Kedvenc énekesnő

Adele

Ariana Grande

Meghan Trainor

Nicki Minaj

Selena Gomez

Taylor Swift

 

Az év kedvenc dala

Bad Blood (feat. Kendrick Lamar) – Taylor Swift

Can’t Feel My Face – The Weeknd

Hello – Adele

Hotline Bling – Drake

Thinking Out Loud – Ed Sheeran

What Do You Mean? – Justin Bieber

 

Kedvenc új előadó

Alessia Cara

DNCE

OMI

Shawn Mendes

Silento

WALK THE MOON

 

Kedvenc együttműködés

Bad Blood – Taylor Swift feat. Kendrick Lamar

Downtown – Macklemore & Ryan Lewis feat. Eric Nally, Melle Mel, Kool Moe Dee and Grandmaster Caz

Good For You – Selena Gomez feat. A$AP Rocky

Like I’m Gonna Lose You – Meghan Trainor feat. John Legend

See You Again – Wiz Khalifa feat. Charlie Puth

Where Are Ü Now – Skrillex, Justin Bieber & Diplo

 

Kedvenc könyv

Diary of a Minecraft Zombie

Diary of a Wimpy Kid sorozat

Harry Potter sorozat

Star Wars: Absolutely Everything You Need To Know

The Hunger Games sorozat

The Maze Runner sorozat

 

Kedvenc videojáték

Disney Infinity 3.0

Just Dance 2016

Minecraft: Story Mode

Skylander SuperChargers

SpongeBob HeroPants

Super Mario Maker

Két új Ibis Styles szálloda nyitja meg kapuit Budapesten

Egy évvel azután, hogy az AccorHotels valamennyi márkájának üzemeltetését átvette Közép- és Kelet-Európában és ezzel a legnagyobb szállodavállalattá vált a régióban több mint 100 szállodával, melyből 17 Magyarországon található Sofitel, MGallery, Novotel, Mercure és ibis márkanevek alatt, az Orbis Hotel Group új szállodamárkát vezet be a magyar piacon két új ibis Styles szálloda megnyitásával Budapesten.

„Rendkívül ígéretesnek látjuk a nagy lehetőségekkel kecsegtető magyar piacot, mely az egyik legfontosabb piac a régióban és egy fontos eleme a fejlesztési stratégiánknak. Az ibis Styles megérkezésével egy dinamikus és jól ismert nemzetközi márkát vezetünk be Magyarországra és ezzel az innovációval új szállodaélményt nyújtunk a vendégeinknek, teljesen egyedi designt és légkört, kikapcsolódást és barátságos kiszolgálást, ahol a vendégeink felszabadultan élvezhetik a város helyi sajátosságait” – nyilatkozta Gilles Clavie, az Orbis Hotel Group Elnök-vezérigazgatója.

ibis-styles-budapest-2

Az ibis Styles márkát két meglévő szálloda teljeskörű felújításával és átalakításával vezetik be Budapesten. 2016 áprilisától a teljes átalakítást követően a Mercure Budapest Metropol (130 szoba) immáron ibis Styles Budapest Center, míg a Mercure Budapest Duna (130 szoba) ibis Styles Budapest City néven üzemel és fogadja vendégeit.

Mindkét ibis Styles szálloda saját személyiséggel és designnal rendelkezik, vadonatúj lifestyle-innovációkkal. Az ibis Styles Budapest Centerben a vendégek felfedezhetik a játékok történelmét, a korai számítógépes játékok varázsát és hangulatát street art és kortárs művészeti installációk környezetében. Az ibis Styles Budapest City városi kerékpár körutakat ajánl új, kényelmes közösségi terekkel és stílusos kerékpár-témájú szobákkal.

ibis-styles-budapest-1

Az ibis Styles egy több-stílusú economy márka azok számára, akik a legjobbat keresik a legjobbakból is, all-inclusive ajánlataiban a szobaár tartalmazza a reggelit és az internet hozzáférést egyaránt. Az ibis Styles az Orbis Csoport stratégiai partnerének, az AccorHotels-nek a márkája, melyet Közép- és Kelet-Európában az Orbis Csoport üzemeltet. A nem standardizált ibis Styles lifestyle-szállodák rendszerint a városok szívében vagy más kiemelt központokban találhatók. Minden szálloda egyedi személyiséggel rendelkezik, tükrözve a márkára jellemző színes, világos és energikus szellemiséget egy kis humorral ötvözve. Kényelem, egyedi design és all-inclusive – ezek a márka alapvető értékei. A márkának 283 szállodája van 25 országban.

Öt fontos tudnivaló a pajzsmirigy alulműködésről

A pajzsmirigy a nyak alsó részén elhelyezkedő, pillangó alakú szerv. Hormonjai számos alapvető életfunkcióhoz nélkülözhetetlenek, az agy, a test, az izmok és egyéb szervek normál működéséhez is szükségesek. Alulműködés esetén a pajzsmirigy nem termel elegendő hormont ahhoz, hogy a feladatát megfelelően el tudja látni, ezért megjelennek a hiányállapot tünetei.

Bármilyen életkorban jelentkezhet

A pajzsmirigy alulműködés nők körében gyakrabban fordul elő, mint férfiaknál, ám életkor tekintetében nincs különbség: nemcsak felnőttkorban, hanem kisgyermekeknél és serdülőknél is megjelenhet.

pajzsmirigy

Nem jó jel, ha folyton fázik

Az alulműködés miatt az egész szervezet működése – a keringés és az anyagcsere – is lelassul, a betegség legjellegzetesebb tünetei is emiatt jelentkeznek: hízás, fáradtság, hajhullás, zsibbadtság, bizsergés érzés a kezekben és hideg végtagok. A felsorolt tünetek hosszabb időn át, nem ritkán évek alatt alakulnak ki, a panaszok pedig olyan szerteágazóak, ami tovább nehezíti a diagnózist és a mielőbbi kezelést – magyarázza Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. Ha az említett tüneteket tapasztaljuk, vagy a családban előfordult már pajzsmirigybetegség, de meddőség és ismételt vetélések esetén is fontos a pajzsmirigy állapotát ellenőrizni!

Autoimmun betegség

A pajzsmirigy alulműködésnek több kiváltó oka lehet: a túl kevés jódfogyasztás, sugárkezelés, vagy a pajzsmirigy részleges, vagy teljes eltávolítása. A leggyakrabban azonban autoimmun folyamat figyelhető meg a háttérben, melynek során az immunrendszer nem csak a kórokozókat, hanem az egészséges sejteket – ez esetben a pajzsmirigy sejtjeit – is elpusztítja. Ennek jól ismert formája a Hashimoto betegség is. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a túl kevés jód mellett, gyakran épp a betegség megelőzése céljából adagolt, túl sok szervetlen jód bevitele felelős a pajzsmirigy gyulladásos megbetegedésiért – figyelmeztet Balázs professzor. „A betegségre genetikailag fogékonyak számára a jód mind gyulladást, csökkent és túlműködést is kiválthat. A pajzsmirigy göbös megbetegedéseiben -akiknek túlműködő göbük van- súlyos túlműködés alakulhat ki.

Mielőtt el kezdenék szedni, ezért feltétlen célszerű konzultálni endokrinológussal, nehogy gyulladás, esetleg túlműködés alakuljon ki.”

Gyógyszerrel kezelhető

A pajzsmirigy alulműködés nem gyógyítható, de gyógyszerrel kezelhető. Jól beállított kezeléssel a beteg életminősége nagy mértékben javulni fog, és a hiányzó hormon pótlásával a kellemetlen tünetek is megszűnnek. Prof. Balázs Csaba elmondta, hogy a személyre szabott dózis beállítása hosszabb időt igénybe vehet. „Nincs olyan általánosan javasolható dózis, ami mindenkinek beválik. A készítmény adagolása mindig egyéni, a beteg tüneteinek és vizsgálati eredményeinek függvényében történik. A gyógyszerek helyes adagolására ügyelni kell, mert a túl kevés hormonpótlás nem szünteti meg az alulműködés tüneteit, a túladagolással pedig az alulműködés könnyen túlműködésbe fordulhat.”

Ez történhet, ha nem kezelteti az alulműködést

A pajzsmirigy alulműködést nem csak azért érdemes mielőbb kivizsgáltatni és kezelni, mert a tünetek jelentősen rontják az életminőséget. A csökkent hormonműködés egy másik szövődménye, hogy megnöveli a szívbetegségek kockázatát. A betegeknél ugyanis megemelkedik az LDL koleszterin mértéke, ez pedig károsítja az artériák egészségét, ezáltal növeli a szívbetegségek kialakulásának veszélyét.

 

Forrás: www.endokrinkozpont.hu

LEGO NEXO KNIGHTS: 360 fokos játékélmény

A virtuális és a fizikai játéktér összekötésével új, 360 fokos játékuniverzumba hív idén a világ legnagyobb játékgyártója. Íme, a LEGO NEXO KNIGHTS hármasa.

lego-nexo-knights-figurak-napimagazin

A LEGO NEXO KINGHTS három alappillérre – a klasszikus LEGO építőkészletekre, futurisztikus lovagtörténeti sorozatra és ingyenes mobilapplikációra – épülő világában összekapcsolódik a digitális és fizikai játékélmény. 6 éves kor felett bátran lehet kalandozni ebben az új valóságban, ahol a háromdimenziós teret, a tévéképernyőt és az okoseszközöket szkennelhető pajzsok és gyermeki fantázia kötik össze, ezzel teljesen új szintre emelve a klasszikus építőjátékokat. A gyerekek az erők használatával segíthetnek az öt bátor és fiatal harcosnak megvédeni királyságukat a gonosz Jestro és a lávaszörnyek ellen.

6-12 éves gyermekek elvárásait és vágyait feltérképező kutatás előzte meg a futurisztikus, digitális kalandokra épülő játék kifejlesztését a LEGO Csoportnál. „A LEGO NEXO KNIGHTS a már ismert és szeretett, sikerélményekben gazdag építési élményt nyújtja a gyermekek számára, miközben újszerű digitális fejlesztéseket is tartalmaz, így ötvöz mindent, amit a mai gyerekek szeretnek: önkifejezést, erős karaktereket, komoly tartalom által vezérelt történeti szálat és digitális játékokat.” – mondta Casper Thingholm, a LEGO Csoport Globális Marketing Igazgatója, az új termékszéria társfejlesztője, aki hozzátette: „Az új termékeket tesztelő gyermekektől kapott pozitív visszajelzések, ötletek újra és újra megerősítést adtak a munkánk során.

A LEGO NEXO KINGHTS játékkoncepciója lehetőséget kínál arra, hogy a gyerekek összekapcsolják a digitális és fizikai játékaikat, így teljesen új játékélménnyel gazdagodhatnak, függetlenül attól, hogy a játékok felépítésénél vagy az applikáció letöltésénél lépnek be az új univerzumba. Ebben az új és izgalmas játéktérben a gyermekek – épp úgy, ahogy a kockák építésénél is – maguk alakíthatnak mindent.

 Az ingyenesen letölthető LEGO NEXO KNIGHTS: MERLOK 2.0 applikáció a játékkoncepció szerves része: arra bátorítja a gyerkőcöket, hogy megkeressék a több mint 170 pajzsot, digitálisan (például a LEGO.hu-n található videókban vagy a TV sorozatban), nyomtatott felületeken (magazinokban, könyvekben vagy a boltokban), illetve a készletekben található elemeken. A pajzsok beszkennelésével tudják aktiválni a digitális játék NEXO erőit. Az applikációban található erők segítenek a NEXO királyság védelmezésében. Az alkalmazás már letölthető az App Store-ból, a Google Play-ből, a Samsung App Store-ból és az Amazon App Store-ból is.

 2016 januárjától a hat évesnél idősebb gyermekeknek lehetősége nyílik az öt futurisztikus hős kalandjainak átélésére a tizenöt LEGO NEXO KNIGHTS készlet segítségével. Sokféle részlet és átalakítási funkció biztosítja a klasszikus LEGO játékélményt, a figyelmes építőmesterek pedig megtalálhatják a készletekben elrejtett erőket, amelyeket szkennelés után aktiválhatnak az applikációban.

További izgalmas ötletek találhatóak a www.LEGO.com/NEXOKNIGHTS oldalon.

David Bowie emlékkoncert az A38 Hajón

Február 24-én több mint két tucat jól ismert hazai zenész játssza a január elején elhunyt legendás popsztár dalait az A38 Hajón.

david-bowie-1k

David Bowie január 10-i halála az egész világot, a teljes kortárs kultúrát megrázta. Magyar zenészek úgy döntöttek, hogy Bowie-számokkal, egy a Bowie-életmű részleteit felmutató koncerttel emlékeznek a teljes popkultúrát definiáló művészre. A koncert címe: Where Are We Now? Koncert David Bowie emlékére

 

A Márton András (KFT) kezdeményezésére megvalósuló eseményen a fellépő művészek jótékony célra ajánlják fel a honoráriumukat, az A38 térítésmentesen biztosítja a helyszínt. Az előadók névsora az esemény honlapján folyamatosan frissül.

A fellépők jelenlegi névsora:
II. Lengyelfi Miklós, Márton András (KFT)
Balla Máté, Vitáris Iván (Ivan & The Parazol)
Deák Endre, Kocsis Tamás, László Viktor, Vangel Tibor (Sexepil)
Kirschner Péter, Menyhárt Jenő (Európa Kiadó)
Mike Zwecker (Chinese Rolex, The Whu)
Németh Róbert (ex-HS7, Pegazusok Nem Léteznek)
Papp Szabolcs (Supernem)
Poniklo Imre (Amber Smith)
Pribojszki Mátyás, Szász Ferenc (Pribojszki Mátyás Band)
Szekeres András (Junkies)
Szepesi Mátyás (Konyha)
Fehér Zoltán
Frenk
Jónás Vera
Kézdy Luca
Mike Kentish
Sárközy Fanni
Szalai Anesz

 

A program részletei:

Where Are We Now? Koncert David Bowie emlékére
A38 hajó, 2016.02.24.
http://www.a38.hu/hu/program/where-are-we-now-koncert-david-bowie-emlekere
https://www.facebook.com/events/1718775161688724/
Jegyár: 1500 forint.

Horkolás miatt is kialakulhat hörghurut?

Krónikus bronchitisz esetén érdemes alvásvizsgálatot végeztetni –erre hívják fel a figyelmet dél-koreai kutatók. Vizsgálatuk szerint ugyanis a rendszeres horkolás és a tartós hörghurut gyakran együtt jelentkezik, és kialakulhat alvás közbeni légzéskimaradás is.

Az Archives of Internal Medicine folyóirat korábbi számában megjelent kutatásban közel 5 ezer, 40 és 69 év közötti koreai férfi és nő egészségi állapotát dokumentálták, négy éven keresztül. A vizsgálat kezdetén egyik résztvevőnél sem jelentkeztek a krónikus bronchitisz tünetei. A négy éven át tartó vizsgálatban a betegség kialakulását 314 betegnél igazolták, majd azt is elemezték, hogy ez milyen életmódbeli, vagy egyéb tényezőkkel hozható összefüggésbe. Ezek alapján úgy találták, hogy a kort, dohányzást, egyéb demográfiai és rizikófaktorokat is figyelembe véve egyértelműen a horkolás az a tényező, ami a betegség kialakulásával összefüggésbe hozható, sőt a kockázat a horkolás súlyosságával, gyakoriságával egyenes arányban nőtt.

horkolas-1

A krónikus bronchitisz kialakulásának veszélye 25 százalékkal volt magasabb azok között a résztvevők között, akik 5 alkalommal, vagy kevesebbszer horkoltak hetente, mint a nem horkolók körében. A hetente 6, vagy 7 alkalommal horkolóknál e kockázat is lényegesen megnőtt, esetükben már 68 százalékra emelkedett a krónikus bronchitisz kialakulásának veszélye. A horkolás jelenléte a nemdohányzók körében 39 százalékra, dohányosoknál viszont már 86 százalékra emelte a betegség rizikóját.

A bronchitisznek két típusa létezik: akut, vagy krónikus. Az akut hörghurut általában légúti fertőzések kapcsán jelentkezik, viszonylag rövid időn belül magától is, vagy kezeléssel gyógyul. A krónikus bronchitisz ezzel szemben tartós panaszokat okoz, a tünetek legalább 2 éven át, 3 hónapig fennállnak és évről-évre kiújulnak. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, hogy a betegséget a légutakban, vagy a hörgőkben kialakult gyulladás okozza, melyet a különböző vegyi anyagok, levegőben található szennyeződések tartós belélegzése – például dohányfüst, vagy munkahelyi ártalom idéz elő. Emiatt a légutakban fokozott váladékképződés jön létre, ami a beteget gyakori köhögésre ingerli.

Az összefüggéssel kapcsolatban Potecz főorvosnő megjegyezte, hogy a krónikus bronchitisz, a horkolás és az alvási apnoe valóban gyakran társul, de ez a kapcsolat jóval komplexebb, minthogy mindent a horkolásra vezessünk vissza. „Valószínűbb, hogy inkább a krónikus bronchitis és annak gyulladásos és megváltozott légúti áramlási körülményei, a kísérő elhízás, felsőlégúti izomtónus csökkenés és még számos egyéb tényező – például reflux, krónikus nátha – vesznek részt a horkolás és alvási apnoe kialakulásában.”

A krónikus bronchitiszes, horkoló betegeknél tehát ajánlatos alvásvizsgálatot végezni, mert esetükben magas az alvás közbeni légzéskimaradás kockázata: nagy valószínűséggel apnoéjuk is van, vagy lesz. „Mindez azért nagyon fontos, mert a horkolásról tudjuk, hogy számos betegség kialakulásának rizikóját megemeli, és jelentősen növeli a közúti balesetek okozásának kockázatát.
Aki horkol, vagy alvás közbeni légzéskimaradással küzd, az nappal is kimerültebb, rosszabbul teljesít, emellett esetében megnő a szív-és érrendszeri betegségek, magasvérnyomás, cukorbetegség kockázata is. Korábbi kutatások azt is kimutatták, hogy az alvási apnoe elhanyagolása az egyéb, krónikus betegségeket is súlyosbíthatja. Megfigyelték, hogy a légzéskimaradások kezelésével az asztmás betegek panaszai is javultak, az asztmás rohamok száma jelentősen csökkent.”

Dr. Potecz Györgyi elmondta, hogy akár horkolás, akár krónikus hörghurut a panasz, mindenképp javasolt orvoshoz fordulni, hogy a komolyabb szövődményeket megelőzzük. A krónikus bronchitisz gyanúját veti fel az intenzív, elhúzódó, hurutos köhögés mellett elsősorban terhelésre jelentkező nehézlégzés. A tünetek évente ismétlődnek, legalább 3 hónapon át, de sokszor folyamatosan fennállnak, több alkalommal is fellángolhatnak, jellemzően a téli időszakban rosszabbodnak.

 

 

Forrás:  www.tudokozpont.hu

Miraculous-Katicabogár és Fekete Macska kalandjai: új sorozat a Disney Csatornán

Február 15-én érkezik a Disney Csatorna legújabb, japán-francia-koreai koprodukcióban készült sorozata, a Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai.

Az animációs sorozat főszereplője Marinette, a párizsi iskolás lány, akinek van egy titkos alteregója – nem is akármilyen! Kis házi kedvence, egy kwami segítségével Katicabogárrá változik, hogy megmentse Párizst az akumáktól, az ördögien rossz lényektől, akik a város lakóit egy szuper gonosz hadsereggé változtatják. Segítője is akad Fekete Macska személyében, ám fogalma sincs róla, hogy a maszk alatt az iskolai szerelme, Adrien rejtőzik.

Ladybug_Marinette_CN_Adrien_Paris

A karizmatikus lány tehát átváltozva nem más, mint egy női szuperhős, akrobatikus képességekkel – sőt repülni és falra mászni is tud, mint egy igazi katicabogár! Ám más szempontból is érdekes, ugyanis a sorozatban az akció és a romantika mellett nagy hangsúlyt kap a divat is. Marinette egy rendkívül kreatív lány, aki odavan a divatért. Mivel Párizsban él, így természetesen a híres divattervezők is nagy hatással vannak rá – ám nem csupán követi a divatot, hanem a saját tervei alapján alkot is, így teremtve meg egyedi, jellegzetes stílusát. Optimista, energikus, igazságos és kreatív személyiségének köszönhetően ideális példakép a fiatal lányok számára.

A sorozat premierje 2016. február 15-én 16:30-kor lesz a Disney Csatornán.

 

TIPP: Exkluzív lehetőségként egy teljes Miraculous epizód megtekinthető a csatorna weboldalán, illetve Youtube csatornáján február 1-től két héten keresztül!