Az Egyesült Királyság fővárosának központjában található Prudential RideLondon második éve ad otthont Brompton Világbajnokság Döntőjének.
Idén július 30-án, szombaton lesz a nagy megmérettetés – tekintve, hogy ilyen ikonikus színhelyen nyílik majd lehetőség a versenyzésre, kemény küzdelem várható a helyekért, mindössze 575-en kerülhetnek be (titkos) szavazással.
A bromptonosok 8 kört mennek majd a St. James ‘Park körüli pályán, majd elhagyják a Buckingham Palotát és a Mall-t. A leggyorsabb, az éllovas célba érkezésével ér véget hivatalosan a verseny. Szigorúan Lycra-mentes futam lesz, ahol semmiféle sportruházat nem engedélyezett, viszont – a kihíváson túl – a bromptonereknek újabb lehetőségük nyílik arra, hogy megmutassák,milyen is az igazán menő városi stílus.
A Brompton Világbajnokság Döntőjére már most lehet regisztrálni a Prudential RideLondon honlapján, február 12-e péntek délután 5 óráig bezárólag. Előfordulhat, hogy a regisztráció előbb lezárul, abban az esetben, ha a jelentkezők száma eléri az 1500 főt. A nemzeti válogatókon bajnoki címet szerzett női és férfi versenyzőknek – nálunk Németh Ildikónak és Méhes Gyurinak – biztos helye van a legjobbak között.
Miután a nevezés véget ér, a jelentkezőket különböző képességek szerint szelektálják ki a szervezők annak érdekében, hogy a pályán a lehető legmagasabb, mégis biztonságos számú versenyző haladhasson majd.
A bromptonosok testben és lélekben már most könnyedén elkezdhetnek készülni a versenyre, akár napi szinten is tréningezhetnek, hiszen a szuperbringa állandó, hűséges társuk a hétköznapi közlekedésben. Tehát regisztrációra, bringára fel!
Mintegy 4500 éves, fából készült, 18 méter hosszú csónakot találtak cseh régészek Egyiptomban – közölték Mamdúh al-Damatí műemlékekért felelős egyiptomi miniszter és Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter tárgyalásai után hétfőn Kairóban.
„A szakemberek most vizsgálják, elemzik a leletet és megpróbálják megállapítani, kié is lehetett a csónak” – mondta Miroslav Bárta, a prágai Cseh Egyiptológiai Intézet igazgatója a közszolgálati cseh televízió hírcsatornájának (CT24). Bárta szerint a lelet egyedi, és az eddigi vizsgálatok azt mutatják, az egyiptomi fáraók harmadik dinasztiájának korából, vagyis az időszámításunk előtti 27. századból való.
A cseh régészek a csónakot egy, a Dzsószer fáraó piramisának közelében lévő sírban találták. „Ebből arra következtetünk, hogy a csónak a harmadik dinasztia egyik fontos, igen magas rangú személyiségének a tulajdona lehetett. Az adott korban ilyen remek és nagy csónakja csak valóban fontos embereknek lehetett. Valószínűsíthető, hogy az illető tagja volt az uralkodói családnak” – tette hozzá Bárta.
A Dzsószer-piramis a szakkarai nekropolisz legismertebb és egyik leglátványosabb monumentális alkotása, és az eddigi ismeretek szerint Egyiptom első piramisa. A piramis 1979 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.
A nagy valószínűséggel sírrablók által korábban megrongált sírt a csehek még 2009-ben fedezték fel, de feltárása megszakításokkal máig tart. A 4500 éves csónakot tavaly találták meg, és az év végére sikerült teljesen feltárni, illetve beazonosítani. A sír tulajdonosának neve továbbra is ismeretlen.
Lubomír Zaorálek bejelentette, hogy 2019-ben Prágában nagy egyiptológiai kiállítást terveznek. Egyiptom mintegy 100-150 jelentős régészeti leletet, műemléket ígért a kiállításra.
Egy olyan új női futócipővel jelentkezik az adidas, amely a legtöbbel ellentétben nem egy férfi futócipő átalakított változata, hanem egy direkt a nők igényeire szabott darab.
Évekig fejlesztették a PureBOOST X női futócipőt, amely holnaptól (február 3.) már Magyarországon is kapható. A nőktől nőknek fejlesztett cipő formája karcsú, de a legkülönbözőbb lábtípusokhoz is idomul és küllemében is megfelel a jelenlegi trendeknek. A cipő BOOST™ habkapszulák ezrein fekszik, melyek minden lépésnél energiát biztosítanak a futáshoz. Olyan futó klasszisok fogják idén viselni a cipőt, mint Jessica Ennis-Hill olimpiai és világbajnok futónő, vagy a bahamai sprinter Shaunae Miller.
„A női atlétákkal való közös munkával töltött években a leggyakrabban kapott visszajelzés az volt, hogy egy olyan futócipőre lenne igényük, amelynek energiája lépést tart viselője teljesítményével. A PureBOOST X az innováció és a stílus egy olyan ötvözete, mely megfelel a sokoldalú modern női sportolók igényeinek.” – mondta el az adidas új modelljéről Végső Péter brand marketing manager.
A PureBOOST X egy szembetűnő újítást is tartalmaz: a cipőtalp középen ívesen elválik a cipőtesttől, újszerű élményt biztosítva ezzel viselőjének. Ez az alkalmazkodó, lebegő ív feszességet kölcsönöz a cipőnek és gondoskodik róla, hogy a láb kisebbnek tűnjön, ugyanakkor a futáshoz is támogatást nyújt. Az ív mellett a hálós rendszer tesz róla, hogy a cipő azt az érzetet keltse, mintha a saroktól a lábujjig átölelné a lábat – ugyanakkor ez a rendszer felel a rugalmasságért is, hiszen ennek köszönhetően a cipő idomul viselője eredeti lábformájához.
A cipő nem csak a futók számára lesz alapmodell az idei évben. „A Pureboost X kiemelt figyelmet kap majd Rióban a Nyári Olimpiai Játékokon, ahol a női sportolók legjobbjai ebben lépnek majd fel a pódiumra. Reméljük számos magyar olimpikonnak is megadatik majd ez a lehetőség.” – emelte ki a modell relevanciáját Császári Attila, sport marketing manager.
A PureBOOST X kollekciót két Stella McCartney által tervezett darab teszi teljessé, melyek küllemükben megfelelnek a jelenlegi trendeknek. A világhírű tervezőnő modelljei ötvözik Stella stílusát az adidas innovációival, egy olyan elegyet alkotva így, mely a futásban és a stílusban sem ismer kompromisszumot. Ezekkel kapcsolatban a dizájner elmondta, a női atléták energiáját jelenítik meg, valamint „a termék célja az is, hogy olyan önbizalmat kölcsönözzön, melynek köszönhetően viselője újra és újra képes lehet túlszárnyalni korábbi legjobbját. A PureBOOST X lehetővé teszi a női sportolók számára, hogy szilárd eltökéltséggel teljesítsenek, anélkül, hogy áldoznának a stílus oltárán” – tette hozzá. A PureBOOST X tehát egy a kor igényeinek minden tekintetben megfelelő női futócipő, melynek az egyedi stílus épp úgy erénye, akárcsak a futás kényelmét növelő innovációk.
Pár nappal ezelőtt a Nespresso bemutatta két legújabb limitált szériás kávékülönlegességét a hazai sajtónak. A két új kávé őrlemény Ruanda és Mexikó különleges tájaira kalauzol el mindenkit.
A Nespresso kávészakértői minden évben új Limited Edition őrleményeket alkotnak, örömteli meglepetést szerezve ezzel a világ kávérajongóinak. Két legújabb, különleges Limited Edition kávéjának bemutatásához a Nespresso a ruandai Kivu-tó és a mexikói Chiapas termelőihez látogatott el – két igencsak különböző közösséghez, melyeket mégis egyesít az odaadás és a szakértelem, ahogyan ültetvényeiket gondozzák.
A termőterületek megnevezése mellett mindkét Limited Edition kávé neve magában foglalja az adott közösség nyelvén a ‘szív’ szót, ami tükrözi a közösségek szenvedélyes elkötelezettségét. Az UMUTIMA wa Lake Kivu jelentése magyarul: Kivu-tó szíve , a TANIM de Chiapas pedig a Chiapas szívének megfelelője.
Az esemény folyamán megismerkedhettünk ezzel a két apró, ám hatalmas tudással bíró és lelkes kávétermelő közösséggel, melyek közül az egyik modern feldolgozási technológiáiról ismert, a másik pedig arról, hogy hagyományos módszereik apáról fiúra szállnak. Ezek a farmerek elkötelezetten törekszenek a lehető legkiválóbb minőségű kávé termelésére; a Nespresso mindezt elmélyült pörkölési és őrlési ismereteivel egészítette ki, s így születtek meg a különleges UMUTIMA wa Lake Kivu és a TANIM de Chiapas kávék.
A ruandai Kivu-tó sűrűn lakott és gondosan művelt partvidékén rengeteg apró, ám magas szinten modernizált kávéültetvény működik. A kávétermelés a reneszánszát éli ezen a vidéken, s az itteni farmerek a legújabb technológiák segítségével dolgozzák fel a termést, amely így a legfinomabb és leggazdagabb aromájú Arabica kávék közé tartozik. A termelők kizárólag az érett kávécseresznyéket szedik le – természetesen kézzel –, s ezt követi a szigorú válogatás, aminek köszönhetően csakis a tökéletes kávészemek maradnak a kínálatban. Manapság úgy tartják, hogy Ruandából származnak Kelet-Afrika legédesebb és legízletesebb kávéi.
A Nespresso kávészakértői a zöld kávészemek osztott pörkölésével gazdagítják tovább ezt a kivételes ízvilágot. A zöldkávé egyik felét enyhén pörkölik, ami kiemeli a gyümölcsös ízjegyeket, a másik felére viszont erősebb pörkölés vár, ami erőteljes ízt és textúrát ad. A Nespresso kávészakértői ezzel a módszerrel biztosítják, hogy e kávé egyedi és komplex jellege tökéletesen érvényesüljön a csészében.
A mexikói Chiapas egészen más világ: itt a kávé magas, vulkanikus hegyoldalakon terem, s az ültetvények közt avokádó- és narancsligetek illatoznak. Chiapas köztudottan a legjobb minőségű mexikói kávék termőhelye, melyeknek egyedi ízvilága a csonthéjas gyümölcsök és a kakaó aromáit idézik.
Az itt élő farmerek hagyományos gazdálkodási módszereket alkalmaznak, s mesterségbeli tudásuk apáról fiúra száll – annál is inkább, mivel földjeik a házuk körül terülnek el, tehát ültetvényük az otthonuk szerves része. Ezek a termelők nemzedékek óta a dús, trópusi esőerdők árnyékában termelik kávéjukat, elnyújtva ezzel az érés folyamatát, amellyel biztosítják a kiváló minőséget és a kifinomult aromákat.
A Nespresso tudása még különlegesebbé varázsolja a Chiapas területéről származó kávészemeket. A szakértők itt is az osztott pörkölési technikát alkalmazzák. A paraméterek azonban eltérőek: a kávé egy részét hosszan, alacsony hőmérsékleten pörkölik, hogy megóvják a mogyorós és pirított gabonás ízjegyeket, míg a másik rész rövidebb, erőteljesebb pörkölése fokozza a kávé intenzitását, és selymesen lágy textúrát ad neki.
„Bár a két régióban eltérő módszerekkel termelik a kávét, a két közösség odaadó munkája és különleges közösségi szelleme végül ugyanarra az eredményre vezet: a legkiválóbb minőségű kávéhoz, aminek értékét világszerte elismerik” – mondta Karsten Ranitzsch a Nespresso kávészakértője.. “Az UMUTIMA wa Lake Kivu és a TANIM de Chiapas egyaránt Pure Origin őrlemények, hiszen a hozzájuk felhasznált kávé 100 százalékban az adott országokból származik – mi pedig osztott pörkölési technikánk segítségével tovább gazdagítottuk belső értékeiket, s így tökéletes kávéélményt alkottunk. Most szeretnénk megosztani ezt az élményt Club-tagjainkkal is, akik örömmel ismerkednek a világ új, izgalmas ízeivel” – tette hozzá.
A kávék ízprofilja
UMUTIMA wa Lake Kivu
A könnyed textúra és a gyümölcsös ízjegyek frissítő elegyét élvezetes utóíz koronázza meg.
Espresso formában elkészítve a legélvezetesebb.
Intenzitás: 6
Tanim de Chiapas
Karakterét selymesen lágy textúrája, pirított gabonás aromája és mogyorós ízjegyei határozzák meg.
Espresso vagy Ristretto formában elkészítve a legélvezetesebb.
Intenzitás: 7
Mind az UMUTIMA wa Lake Kivu, mind pedig a TANIM de Chiapas remekül harmonizál a tejjel, így a Nespresso kávészakértőinek ajánlásával érdemes megkóstolni őket Cappuccino, Latte Macchiato formában, vagy akár egyszerűen egy kevés tejjel.
Vásárlási tipp: A Nespresso UMUTIMA wa Lake Kivu és TANIM de Chiapas kávéi 2016. január 25-től korlátozott ideig vásárolhatók meg világszerte a Nespresso Boutique-okban, s ugyancsak ekkortól rendelhetők meg telefonon a Nespresso Clubon keresztül, illetve online a www.nespresso.com oldalon kapszulánként 140 Ft-os fogyasztói áron.
Bemutatunk pár a kávékkal készült italkülönlegességet, melyeket bátran el lehet otthon is készíteni!
– Hűtse le a poharat a jégkockák segítségével.
– Öntse a shakerbe az 15 ml friss limelevet, a 80 ml ananászlevet és a 20 ml cukorszirupot, majd adjon hozzá 5 közepes méretű korianderlevelet, és rázza jól össze 6-7 jégkockával.
– Töltsön tört jeget egy üvegpohárba, és öntse bele a keveréket.
– Ezután készítsen egy espresso-t (40 ml) azUMUTIMA wa Lake Kivu őrleményből a shakerbe, és jól rázza össze 4 jégkockával.
– Öntse az előkészített ital tetejére, ügyelve a rétegek megtartására.
– Díszítse friss korianderrel.
Margarita kávé
NEHÉZSÉG: Közepes
ELKÉSZÍTÉS:
10 perc
ESZKÖZÖK:
1 Y-pohár
Shaker
Kistányér
HOZZÁVALÓK:
1 TANIM de Chiapas kapszula
20 ml agave szirup
40 ml friss limelé
Törtjég és jégkockák
Díszítéshez limehéj
Só
ELKÉSZÍTÉSI MÓD:
– Keverje össze a lime levét 20 ml agave sziruppal, majd rázza össze egy shakerben 5-6 jégkockával.
– Öntsön sót egy kistányérba. Vizezze be a pohár száját és mártsa bele a sóba, majd adjon hozzá 2 evőkanál tört jeget.
– Öntse az előkészített italt az Y-pohárba.
– Készítsen egy ristretto-t (25 ml) a TANIM de Chiapas kávéőrleményből a shakerbe és rázza jól össze a jéggel.
-Miután a kávé kihűlt, adagolja az előkészített italra, ügyelve a rétegek megtartására.
– Díszítse az italt limehéjjal.
– Készítsen 60 ml tejből tejhabot a Nespresso Aeroccino vagy kávégépének tejhabosító funkciója segítségével, majd keverjen hozzá 10 ml tonkabab szirupot.
– Készítsen egy espresso-t (40 ml) a TANIM de Chiapas őrleményből a Cappuccino csészébe, és óvatosan öntse a tejhabot a kávéra.
Télen is szívesen szerveznél szabadtéri programot, és nem éred be a hólapátolással? Íme, néhány program, amik miatt érdemes előbújni a meleg lakásból.
Rendhagyó farsang egy bivalyrezervátumban (február 8.)
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park rejtett kincsei télen is izgalmas úticélként szolgálnak. Ez pedig hatványozottan igaz február 8-án, amikor igazi karneváli hangulat lesz urrá a nemzeti parkon, egészen pontosan a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumon. A rezervátum különlegessége, hogy nem csak országos, de európai szinten is egyedülálló: a Kárpát-medencében őshonos bivalypopuláció utolsó mentsvára. Így aki különleges körülmények között szeretne farsangolni, az a jelmezkészítésen túl a Kis-Balaton élővilágát bemutató kiállításon és a bivalytörténeti bemutatón is részt vehet, beleshet az állatsimogatóba és túrázhat egyet a kilátóhelyekkel tűzdelt sétautakon.
Tipp: érdemes több napot is eltölteni a terségben, hiszen olyan látványosságok várnak minket, mint a földalatti csónakázótaváról és cseppköveiről híres Tapolcai-tavasbarlang.
Kirándulás a felhők között (február-március)
A közhiedelemmel ellentétben a téli túrák nem csupán a profi túrázókat várják: jó felszereléssel és tapasztalt túravezetővel bárki beveheti a havas csúcsokat. Az Alacsony-Tátra legmagasabb pontja a Gyömbér-csúcs (2043 m) a téli időszakban a leggyönyörűbb: a felhők szó szerint az ember szeme előtt úsznak el, miközben a Magas-Tátra óriási hegyei uralják a látómezőt. A természet meghódítása hótalpakkal a legegyszerűbb, hiszen a helyenként akár fél méteres hótakaró könnyen megnehezítheti a haladást. Ez az élmény minden előkészületet megér. Tipp: A vízhatlan bakancs, a réteges túraöltözet és a szikrázó hótól a szemünket védő nap- vagy síszemüveg alapfelszerelés erre a túrára. A Premier Outlet Head és Columbia üzleteiben február 28-ig tart az év eleji árleszállítás, így felvértezhetjük magunkat a megmérettetésre.
Mohácsi busójárás (február 4-9.)
A télbúcsúztató, tavaszköszöntő folklór legnagyobb ünnepe kétség kívül a mohácsi busójárás, ami jóval több egy egyszerű fesztiválnál. A legenda szerint a mohácsi mocsárvilágban bujdosók egy nap megelégelték a török hódítók kegyetlenkedéseit, és az éjszaka leple alatt félelmetes maszkokba bújva meglepték a törököket, akik hanyatt-homlok menekültek. A busók ellensége ma már nem a török, hanem a hideg, a módszer azonban a régi: a tavaszi napfordulót követő első holdtöltekor kezdődik a mulatság, amelyen félelmetes maszkokkal és hangos kereplőkkel űzik el a telet. Népi hagyományaink egyik utolsó darabja a télbúcsúztató busójárás, amit egyszer mindenkinek látnia kell. Tipp: ha nem csak életre szóló emlékekkel, hanem egy különleges szuvenírrel is szeretnénk gazdagodni, ne felejtsünk el szétnézni a mohácsi iparművészek gyönyörű maszkjai között.
Ahogy nyáron is óvnunk kell a hallójáratunk épségét, úgy a tél beköszöntével sincs ez másképp, hiszen a fűtési szezon megkezdésekor a hallójárat vékony laphámja is könnyebben kiszárad, berepedezik, ami a hallójárat gyulladásához vezethet. A létrejövő mikro-repedésekben könnyebben megtapadnak a betegségeket okozó baktériumok, a hallójárat melege pedig kedvező feltételeket teremt ezek elszaporodására. A gyógynövény olajokat tartalmazó fülcseppek rendszeres használatával azonban hosszú távú védelmet nyújthatunk az érzékeny füleknek.
Elérkezett a téli fülfájás szezon, amit a fül-orr-gégészeti várótermekben sorakozó betegek növekvő száma is bizonyít. Nemcsak a nátha és az esetleges középfülgyulladás miatt érkeznek a betegek, hanem a wellnessben való fürdőzést követő hallójáratgyulladással is sokan jelentkeznek – ilyenkor ugyanis könnyebben tapadnak meg baktériumok a mikrorepedésekben. A hideg önmagában ugyan nem okoz megbetegedést, de a fűtéssel előidézett melegben a hallójárat sokkal könnyebben kiszárad és érzékenyebbé válik, ami a fülbetegségek táptalaja lehet. A száraz bőr berepedezik és viszketni kezd, a vakarással, dörzsölgetéssel, illetve a tisztítópálca használatával pedig szennyeződéseket juttathatunk a fülbe. Aggodalomra azonban semmi ok: a hallójárat gyulladását már egy kis odafigyeléssel is megelőzhetjük.
„Ahogy nyáron fokozottan odafigyelünk a fülek védelmére, úgy télen sem szabad megfeledkezni erről. Ha a dehidratáció ellen vizet iszunk, a bőrre pedig testápoló krémet kenünk, hogy megakadályozzuk a kiszáradását, miért ne gondoskodnánk ugyanúgy a füleinkről is? A paraffinos és gyógynövény – például olíva, teafa, kamilla, eukaliptusz, citrom és levendula – alapú olajok rendszeres használatával védőréteget képezhetünk a hallójáratban, megakadályozva annak kiszáradását és a baktériumok megtapadását” – hangsúlyozta Dr. Garay Zsolt fül-orr-gégész szakorvos.
A szakember rámutatott: az olajos ápolás nemcsak a kórokozók ellen hatékony, hanem a fülek tisztántartásához is hozzájárul. „A zsír oldószere az olaj, ami diszpergálja, azaz pontszerű részekre bontja a zsírcseppeket, ami füldugulás esetén hatékony segítséget jelenthet. Évszaktól függetlenül, hetente kétszer, esténként 4-5 csepp olajat juttatva mindkét fülbe hosszútávon megelőzhető a hallójárat eltömeszelődése, gyulladása. Az olajozás által létrehozott védőréteg segítségével a fölös fülzsír és szennyeződések maguktól távoznak, kiperegnek a fülből” – magyarázta Dr. Garay Zsolt, aki azt tanácsolta: ha az olajos cseppentés után 15 perccel is dugultnak érezzük a fület, zuhanyozzuk ki langyos vízzel a felesleges mennyiséget.
A téli fülfájás megelőzésének hatékony módja, ha ebben az időszakban is odafigyelünk fülünk egészségére: a rendszeres gyógynövényolajos ápolás a szakorvos szerint szinte száz százalékos hallójárat védelmet eredményez.
Még nagyon távolinak tűnik a bikiniszezon, de a Miss Balaton szépségverseny győztesei azt tanácsolják, hogy már most kezdjük el a felkészülést, hogy nyárra bomba formában mutathassuk meg magunkat a strandon. Király Lili és Viczián Csilla egy-két jól bevált praktikát is megosztott, amelyek akár az idei versenyre készülőknek is segítség lehet.
Télen kicsit korlátozottabbak a sportolási lehetőségek, vagyis jobban beszorulunk a termekbe vagy az otthonunkba. Viczián Csilla a 2015-ös verseny győztese így figyel alakjára.
„Ilyenkor a szabadban futást hiányolom a legjobban, mivel ilyen időben sajnos nagyon könnyen megfázom. A futópadot kicsit unalmasnak tartom, ezért otthon is elvégezhető kardio gyakorlatokat szoktam végezni. Az étrendemet tekintve leginkább a mennyiségre kell figyelnem, a szénhidrátot igyekszem csökkenteni. Bevallom, karácsonykor azért velem is elszaladt a ló, úgyhogy most főleg a plusz kilók ledobására koncentrálok” – kezdte Csilla, aki azt tanácsolja a lányoknak, hogy kezdjék el időben a felkészülést a versenyre, és akkor nem kell olyan rohamtempóban edzeni, mint ahogy tavaly ő tette.
„Tavaly ilyenkor még nem készültem a versenyre, csak a gondolattal játszottam el, hogy mi lenne, ha én is tennék nyáron egy próbát. Márciusban ismét felerősödtek bennem ezek a gondolatok, majd áprilisban elhatároztam, hogy indulok és akkor kezdtem bele a diétába és az edzésekbe. Nem kíméltem magam! Heti 6×30-45 percet futottam, utána még 45 percet tornáztam. Persze, aki már most tudja, hogy jelentkezni szeretne a Miss Balaton címért, annak nem árt, ha már most megkezdi a felkészülést.” – tanácsolja a Miss Balaton by Cosmopolitan 2015 győztese.
Király Lili a méregtelenítésre koncentrál, azt vallja, hogy az egészséges táplálkozás és a rendszeres sport mellett érdemes néhány praktikát bevetni, hogy elérjük a célunkat.
„Szerintem az egyik legfontosabb és egyben nélkülözhetetlen kellék a víz. Ügyelek arra, hogy minimum 3 litert megigyak egy nap, már reggel egy pohár vízzel indítom a napomat. Ez beindítja az anyagcserét és segít gyorsabban kiválasztani az éjszaka során felgyülemlett salakanyagokat. Emellett főként hidegben gyakran fogyasztok a zsírégetést is segítő gyógyteákat, ilyen például a zöld tea, maté levél, csalántea, mezei zsurló, gyömbér, fahéj, petrezselyem. Télen egy kis szaunázással is segítem a szervezetemet a méregtelenítésben” – osztotta meg tippjeit a verseny 2014-es nyertese, Király Lili.
Tavaly októberben került világszerte a mozikba Ridley Scott sci-fije, amely óriási kaszasikert hozott. A Mentőexpedíció, azóta az AFI Awards és a Golden Globe díjait is begyűjtötte, most pedig hét jelölést kapott az Oscarra, az alábbi kategóriákban:
Legjobb film
Legjobb férfi főszereplő – Matt Damon
Legjobb adaptált forgatókönyv – Drew Goddard
Legjobb látványtervezés/díszlet
Legjobb hangtervezés
Legjobb hangkeverés
Legjobb vizuális effektusok
Scott 2014 végén és 2015 elején, Budapesten és az etyeki Korda Stúdióban forgatta szuperprodukcióját. A Kordában, a közel 50 napos forgatáson 300-400 fős filmstáb dolgozott.
A Stúdió összes műtermében forgattak, a 6-os műteremben pedig – amely Európa legnagyobb műterme „Superstage” – hozták létre a Marst. 4000 tonna vörös homokkal volt feltöltve a műterem, ahol óriás szélgépekkel rendszeresen homokvihart szimuláltak. A Superstage 6000 m2 alapterületű és az építhető belmagassága több, mint 20 méter. Ez nagyobb, mint a londoni híres Pinewood stúdió beltere, ahol egyébként a Star Wars utolsó részét, az Ébredő erőt forgatták. A Korda Stúdió műhelyeiben épült továbbá a híres Mars Rover jármű is.
https://www.youtube.com/watch?v=h6t7KWyCssQ
A Kordában dolgozott a teljes legénység is, a főszereplők: Jessica Chastain, Matt Damon, Michael Pena, és Kate Mara. Matt Damon itt dugdosta magyar földbe a krumplit. A Korda Stúdió bejárati kapuja szerepet kapott a filmben is, mint a NASA bejárata.
A film rendezője a legendás Ridley Scott volt, ( Fejvadász, Alien ) aki már előtte többszöris forgatott Magyarországon, mint producer – The Company, Pillars of the Earth, World Without End.
A film Budapesten a Bálnában, a Műpában és a Hungexpo területén is forgatott helyszínen. A Bálna a NASA központ belsejét helyettesítette a filmben, a MŰPA a kínai űrközpontként szerepelt, míg az eredetileg a kaliforniai Pasadenában található Sugárhajtási Laboratórium, ( Jet Propulsion Laboratory ) a Hungexpo épületében rendezkedett be.
A Mentőexpedíció-t szinte teljes egészében hazánkban forgatták, egyedül a marsi külső jelenetek egy részét vették fel a jordániai Wadi Rumban. Az új-zélandi forgatást is fontolgatta a produkció, de végül is a 6-os műterem méretei miatt döntöttek Magyarország mellett. Talán a hazai kedvező feltételek is szerepet játszottak abban, hogy a filmet 108 millió USD költségvetéssel valósították meg, amely kevesebb volt a tervezettnél.
Ha nem szeretnénk feszengeni a próbafülkében, miközben a tavaszi szetteket próbálgatjuk, ideje most elkezdeni az edzést! Erre a legjobb hely Budapest legújabb edzőterme, az Arena Plaza mozi szintjén található Peak Gym. A február 1-jén nyíló prémiumkategóriás teremben a legjobb gépek és profi szakemberek állnak majd rendelkezésünkre, akik speciális étrenddel, Peak táplálék-kiegészítőkkel és edzéstervvel is segítenek a bomba forma elérésében.
Non-stop lendületben
A Peak Gym Arena a nap 24 órájában várja a vendégeket, így akár az üzletek zárása után, a shoppingtúra levezetéseként is beugorhatunk egy kicsit kardiózni vagy erősíteni, mindezt a legmodernebb felszerelésekkel. A teremben közel 140 gép és 650 szabadsúly közül választhatjuk ki az edzettségi szintünknek leginkább megfelelőt, sőt, a legújabb cross fit gépeket egyedül itt próbálhatjuk ki. Ha csak egy kis feltöltődésre vágyunk, vagy lazítanánk egyet, számos jógafajta közül választhatunk, kérhetünk masszázst, vagy akár szaunázhatunk is. Ha edzés közben is szükségünk van motivációra, olyan csoportos órák közül válogathatunk, mint a TRX, a Cross, a Kangoo, a Hot Iron vagy akár a Rúdtánc.
Egészség a kezdetektől: fitnesz gyermekeknek is
A sportolást nem lehet elég korán kezdeni, ezért gyermek fitneszórák is színesítik a Peak Gym órarendjét. Így a szülőkkel együtt a kicsik is sportolhatnak, vagy amíg anya bevásárol, addig az apróságok is jól érezhetik magukat, ráadásul hasznosan tölthetik az időt, engedve a család felnőtt tagjait nyugodtan vásárolni.
Minden egy helyen az Arenában
A Peak Gym megnyitásával még tovább bővül az Arena Plaza sokoldalú szolgáltatásainak köre. Az ország legnagyobb mozikomplexumával, számos étteremmel, a legszélesebb nemzetközi divatkínálattal, ráadásul ingyenes parkolással várja a divatrajongókat! Bevásárlás, szórakozás, kulináris kalandok és edzés, mostantól mindez egy fedél alatt!
TIPP: a Peak Gym újdonságairól, akcióiról további információ itt érhető el.
Edita Gruberová, a világ legismertebb koloratúrszopránja január 31-én első alkalommal ad ízelítőt dalokból a budapesti Operában. Színpadi partnere Peter Valentovic, az európai koncertszínpadok elismert és keresett karmestere, aki ezúttal zongorakísérőként lép fel a mára ikonként emlegetett énekesnő mellett.
A pozsonyi születésű Edita Gruberová különösen stabil és egészen fiatalon lefektetett technikai alapokra építette pályáját, amelyet mindvégig a tudatosság jellemzett. Mindez világkarriert és egyedülállóan hosszú távú énekesi kiteljesedést eredményezett. Gruberová bejárta a leghíresebb nemzetközi színpadokat – először mint az Éj királynője, később pedig mint a bel canto műfaj koronázatlan királynője.
A kontinenseket átívelő, folyamatos vendégszereplések egyik állomásaként legutóbb 2014-ben, a Fricsay100 Minifesztivál vendégeként érkezett Magyarországra. A művész ekkor egyetlen alkalommal, a Lammermoori Lucia címszerepében lépett színpadra az Erkel Színházban. A kritikák egyöntetű elismeréssel szóltak egy olyan énekesről, aki korát meghazudtoló hangi csodaként vonul be az operatörténetbe. Grube¬rová ezen az estén, a különös nehézségű nagyjelenetben megismételhetetlen pillanatokat teremtett.
Január 31-én ismét merészségéről tesz tanúbizonyságot: a legintimebb jelenlétet igénylő dalest műfaját viszi operaszínpadra, hovatovább több mint ezer fős közönség elé. Gruberová a Magyar Állami Operaházban – bár koncertet már adott – először ad dalestet, melynek első felében szláv dalok – közte Dvořák Cigánydalainak teljes sorozata – hangzanak el olyan csodás szerzemények mellett, mint Csajkovszkij Bölcsődala, míg a második részben Richard Strauss és Gustav Mahler négy-négy alkotása csendül fel. Edita Gruberová zongorista partnere az ugyancsak szlovák születésű fiatal karmester, Peter Valentovic lesz. Tanulmá¬nyai egy részét Párizsban, az Eötvös Péter asszisztenseként is dolgozó Nagy Zsoltnál végezte. Gruberovával 2013-ban már dolgozott együtt, ami¬kor a Theater an der Wienben az éne¬kesnő gálaestjét vezényelte. Karrierjét koncertzongoristaként kezdte, ami garancia arra, hogy zongorakísérőként a legmagasabb szakmai minőséget hozza a világhírű szoprán mellett. A különleges kulturális események közé sorolható budapesti koncertjük 31-én 19.30-kor kezdődik.