Főoldal Blog oldal 478

FoxPost: add fel, és vedd át a csomagodat gyorsan és egyszerűen!

Idén márciustól folyamatosan egyre több helyen jelentek meg az országban a piros rókafigurával jelzett csomagküldő automaták. A FoxPost rendszere az interneten vásárlók és a biztonságos csomagküldési megoldást igénylő számára nagyszerű lehetőség, hiszen olyan helyeken érhető el, ahova a neten vásárlók is naponta járnak. A plázákban és bevásárlóközpontokban akkor vehetik át a küldeményüket, amikor van rá idejük, szeptembertől pedig a lakossági csomagfeladás is a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb lett. Nem kell mást tenni, mint megkeresni a hozzánk legközelebb eső FoxPost csomagautomatát, a küldemény 1 perc alatt feladható, és országosan akár 1 munkanap alatt a célautomatába ér.

Ahogyan az internetes vásárlás is fejlődik, egyre inkább felhasználóbaráttá válik, úgy lesz a csomagátvétel is egyre egyszerűbb, és egyre jobban kiszolgálja a vásárlói igényeket. Amelyek természetesen szintén nőnek: „Nincs erre sok időm” ,,A csomagot nagyon gyorsan akarom megkapni” „Nem akarok sorban állni” – hiszen a kényelmi szolgáltatásoké a jövő. Ezt ismerte fel a FoxPost is, amikor új szereplőként lépett a magyarországi csomagautomata piacra, egyedülálló és innovatív beltéri megoldásával.

foxpost-lurdy

Plazák, hipermarketek előterében sétálva már egészen biztosan sokan találkoztak a Magyarországon egyedülálló technológiát meghonosító csomagküldő-automatákkal. Az egyszerűen kezelhető, különböző méretű szekrénykékből közvetlenül vehetjük ki a nekünk érkező küldeményt, avagy helyezhetjük be azt, ha mi szeretnénk valakinek csomagot küldeni. Nem kell tehát ezután a postai sorbaállással küzdenie azoknak, akiknek korlátozott az ideje, és a csomagot várók sem kell, hogy feszülten figyeljék, vajon odaér-e addig a küldemény, amíg még otthon tudnak tartózkodni. A beltéri automatáknak köszönhetően azért sem kell aggódni, hogy az időjárás kárt okoz a csomagunkban és teljes diszkréció mellett intézhetjük ügyeinket. Átvenni a csomagot 7 napig lehetséges, ez is egyedülálló a magyarországi csomagautomaták között.

A webáruházas vásárlások mellett egyre nő a lakossági online piacterek, vagyis a magánszemélyek közötti áruforgalom, a kínált termékek és a hirdetések száma egyre növekszik, a Vatera jelenleg közel 2,7 millió regisztrált felhasználót tudhat magáénak. Egyes kategóriákban rendkívül magas tranzakciószám zajlik le egy hét alatt. Legyen szó akár kinőtt gyerekruhákról, amelyek valamelyik aukciós oldalon keresztül találnak új gazdára, az unokáknak szánt szülinapi ajándékról, vagy bármi olyan tárgyról, amelyről azt gondoljuk, hogy szeretnénk valakinek eljuttatni, mostantól a FoxPost automatái kitűnő megoldást biztosítanak mindehhez:  Mostantól garantáltan a legrövidebb idő alatt és a legbiztonságosabb, leggyorsabb módon adhatunk fel csomagot.

foxpost_Auchan-Budaors

Forradalmi újdonság tehát, hogy szeptemberben elindult a magánszemélyek közötti csomagküldési lehetőség, vagyis annak lehetősége, hogy a csomagfeladás egy FoxPost automatából történjen: a csomagot bármilyen otthon fellelhető dobozba, csomagolóanyagba tehetjük, nem szükséges megcímkézni sem,– a monitornál bankkártyával kell kifizetni a küldemény szállítási költségét, majd betesszük egy szekrénybe és a küldemény akár másnap a kiválasztott automatába jut, ahonnan a címzett egy SMS értesítés után kód segítségével kiveheti.

Már ha a csomagunk nem több mint 25 kg és a mérete belefér a fakkba, azaz maximum 62x60x36 cm. Persze, ha valaki internetes áruházakból rendel, akkor is gyakran találkozhat a róka barátságos figurájával, hiszen számos webáruház szállítási opciójából válaszható már a FoxPost. Ilyen például az Extreme Digital, a Petissimo, a 220Volt, a Lifestyleshop. Az elkötelezett  partnerek és vásárlók számának növekedését várják attól az új szolgáltatástól is, amely október 5-től már elindul az első kiemelt webshopoknál. Ez nem más, mint az új, prémium szupergyors kiszállítás, azaz ha egy  adott napon a webshop által meghatározott időpontig a vásárló leadja megrendelését, akkor még aznap át is veheti a küldeményét.

Kevesen gondolnak arra az egyszerű, és nem elhanyagolható tényre, hogy a FoxPost használatával ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük, hiszen nem kell felesleges energiát pazarolni az esetleges sikertelen kiszállítások miatt, ott vehetjük át a küldeményt, ahol egyébként is gyakran járunk. Kevesebb üzemanyag fogy, de a modern járműflotta és a környezetbarát technológiával, újrahasznosított anyagok felhasználásával kialakított, minimális áramfogyasztású csomagautomaták is hozzájárulnak ahhoz, hogy óvjuk a környezetünket. Az automatáknál egyébként biztonsági okokból csakis bankkártyával lehet fizetni.

A FoxPost hálózata jelenleg országszerte már közel 6 millió ember számára elérhető, a nagyvárosokban és a legforgalmasabb bevásárlóközpontokban, a jövőben pedig a csomagautomaták száma a tervek szerint akár 250 is lehet majd. A következő hónapokban a FoxPost több akciót is tervez, amellyel szeretné ismertebbé tenni a szolgáltatást, és természetesen nem maradnak ki az év végi jótékonysági akciókból sem, a részleteket a honlapjukon és a közösségi médiában teszik majd közzé.

TIPP:

Többre vagy kíváncsi? Akkor látogass el ide: www.foxpost.hu

A „Jó anya gyíkok” élettörténetét tárta fel az eddigi legrészletesebb dinoszauruszkutatás

A nagyméretű kacsacsőrű dinoszauruszcsaládhoz tartozó „Jó anya gyíkok” (Maiasaura peeblesorum) fejlődését, életét és halálát ismerték meg amerikai paleontológusok az eddigi legrészletesebb csontszerkezeti vizsgálatoknak köszönhetően.

Az Oklahoma Állami Egyetem, a Montana Állami Egyetem és az indianai Purdue Egyetem kutatói eredményeiket a Paleobiology című szaklap legutóbbi számában ismertetik.

A Maiasaura peeblesorum dinoszauruszok Montana területén éltek a késő kréta korban. Az őshüllőt két amerikai paleontológus, Jack Horner, a Jurassic Park című film szaktanácsadója és Robert Makela fedezte fel 1979-ben.

dinosaurs_courtesyholly-woodwardA dinoszaurusz neve egy fiókákkal, valamint tojáshéjjal teli fészekre utal, ebből Jack Horner azt a következtetést vonta le, hogy az aprócska dinoszauruszok teljesen védtelenek voltak, így szüleik gondoskodásától függött az életük – olvasható a Science Daily hírportálon.

A későbbi vizsgálatok során igazolást nyert, hogy a „Jó anya gyíkok” társas lények voltak – csordákban éltek, az utódok fészkelő kolóniákban cseperedtek. Ifjú korukban a Maiasaura peeblesorum egyedei két lábon közlekedtek, később, ahogy testtömegük nőtt, négy lábra ereszkedtek. A Maiasaura peeblesorum kifejlett egyedeinek testhossza elérte a 9 métert, súlyuk pedig meghaladta a 2 tonnát.

A mostani vizsgálat keretében 50 különböző korú egyedtől származó sípcsont szerkezetét elemezték. A fosszíliák Montana állam nyugati részén, egyetlen, 2 négyzetkilométeres területű lelőhelyről származnak, ahol az elmúlt 30 évben csontmaradványok ezreit tárták fel.

Mint a kutatásokat irányító Holly Woodward kiemelte, a rég kihalt állatok fejlődésének megismerése szempontjából kulcsfontosságú a csontok szövettani vizsgálata. „Az állatok egész élettörténete feltérképezhető a csont mikroszerkezetéből” – magyarázta.

A vizsgálatok tanúsága szerint a Maiasaura peeblesorum dinoszauruszokat csaknem egész életük folyamán a madarakéhoz hasonlatos gyors csontképződés jellemezte, a csont szerkezete pedig a jelenkori jávorszarvasokéra emlékeztetett.

A csontok nemcsak az állat életét, fejlődését „dokumentálták”, hanem a különböző korú dinoszauruszok halálozási mutatóiról is sokat elárultak. Így kiderült, hogy a dinoszauruszok 3 éves korukra váltak ivaréretté, nyolcévesen testtömegük elérte a 2,3 tonnát. Az élet különösen kemény volt a nagyon fiatal, valamint az idős egyedek számára. Az egyévesnél fiatalabb Maiasaura peeblesorum dinoszauruszok esetében a halálozási ráta megközelítette a 90 százalékot, és 44,4 százalékos volt a 8 éves vagy annál idősebb állatok esetében.

Amennyiben a „Jó anya gyíkok” épségben megélték a második születésnapjukat, hat viszonylag nyugalmas évre számíthattak, amikor az átlagos halálozási mutatók 12,7 százalékot tettek ki.

Holly Woodward szerint vizsgálataik modellértékűek, eredményeiket felhasználhatják más dinoszauruszfajok vizsgálatánál. Ami a további terveket illeti, a Maiasaura peeblesorum más csontjait is megvizsgálják, hogy kiderítsék, ugyanolyan gyorsasággal nőttek-e, mint a sípcsontok. Többet szeretnének megtudni arról is, hogy milyen volt az ökorendszer Montana területén 76 millió évvel ezelőtt, és milyen fajokkal éltek társbérletben a „Jó anya gyíkok”.

 

 

Forrás: MTI

 

Újraélesztéses kampány nyert a BetegEdukációs Projektek 2015-ös versenyén

A TEVAgy a Hős! nevű újraélesztés oktatását és megismertetését támogató kampány nyerte meg a 2015-ös BetegEdukációs Projektek versenyét az integrált betegedukációs kampányok közül. A programot a Teva Gyógyszergyár Zrt támogatja és az Arteregó Kommunikációs Ügynökség gondozza. A gyógyszergyárnak immáron 2 éve ez a kiemelt CSR aktivitása, melynek célja, hogy Magyarországon mindenki megtanuljon újraéleszteni. Az első alkalommal meghirdetett BEP pályázatra számtalan remek pályamű érkezett, melyek szakmai és társadalmi jelentőségükben mind kiemelkedőek.

technika

2014 tavaszán indult el a TEVAgy a Hős! program, melynek célja, hogy Magyarországon senki se halljon meg amiatt, hogy vészhelyzetben a helyszínen nincsen olyan ember, aki merne és tudna újraéleszteni! A projekt két vezetőjének, Mészáros Zalán volt mentőtiszt és Klupács Péter mentő-technikus nevéhez fűződik az az 5 lépésből álló technika, melynek birtokában egy olyan gondolkodás nélküli cselekvéssort sajátíthatnak el az emberek, mely vészhelyzet esetén bevethető. A program több szempontból is egyedülálló és kiemelkedő, hiszen azon túl, hogy az országban elsőként áll ki a mellett a tudományosan is bizonyított tény mellett, hogy nem kell szájból szájba lélegeztetni laikusok számára, hiszen a nélkül is sikeres lehet az újraélesztés, az otthongyakorlás lehetőségét is megteremtették az alkotók. Ahhoz ugyanis, hogy elsajátítsuk a megfelelő technikát, nem kell más, mint egy gumilabda, mely bármely háztartásban megtalálható, és egy 100 BPM-es zene, mely pontosan olyan ritmusú, ami az újraélesztéshez szükséges.

„Rengetegen csatlakoztak már a programunkhoz, közel 3 millióra tehető azok száma, akik már elsajátították ezt a technikát. Az utóbbi másfél évben folyamatosan járjuk az országot és kisebb-nagyobb közösségeket oktatunk. Volt már példa több ezer fős fesztivál közönségre és egy óvodai kiscsoportra is, hiszen valljuk, hogy ezt a technikát már 5 éves kortól is el lehet sajátítani. Örömmel tölt el minket, hogy a Teva Gyógyszergyár Zrt. idén is ezt a programot választotta kiemelten támogatott kampányaként és azt hiszem, hogy ez egy igen követendő példa kellene, hogy legyen más cégek számára is, hogy ilyen hiánypótló és hasznos kezdeményezéseket támogassanak a jövőben! Naponta 70 ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, ezt a számot kell nullára redukálnunk. Nem kis feladat, de hisszük, hogy sikerülhet!„– mondta Mészáros Zalán.

tevagy-ahos_dij

A program tovább folytatódik az év hátralévő időszakában is, egyik fő célja, hogy sikeresen lobbizzon azért, hogy bekerülhessenek az iskolákba tornaórák keretei között. „Játékos formában érdemes megismertetnünk a diákokkal az újraélesztés módszerét. A tornaórák alatt adott a labda, már csak egy tanár kell, aki megmutatja, hogyan nyomjunk helyesen. Célunk, hogy minden középiskolás tisztában legyen ezzel az életmentő technikával, hiszen sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség” – mondta Klupács Péter.

 

Részletek: www.tevagyahos.hu

Mr. Proper 3az1-ben: hármas hatás a takarításban

Újabb érdekes termék érkezett a P&G Professionaltől: a Mr. Proper 3az1-ben három termék – fertőtlenítő, általános felülettisztító és ablaktisztító – tulajdonságait ötvözi, így a lehető legjobb megoldást biztosítja a professzionális vendéglátóipari egységek számára.

A Mr. Proper 3az1-ben spray fertőtlenítő összetevőinek köszönhetően elbánik a baktériumok 99,99 százalékával, miközben hatékonyan eltünteti a zsíros foltokat, az üvegfelületeket pedig csíkmentessé varázsolja. Egyúttal gondoskodik arról is, hogy a vendéglátóhelyek üzemeltetői minél gyorsabban tökéletes tisztaságot biztosítsanak, amellyel a vendégek már az első pillanattól elégedettek lehetnek.

Ez azért is fontos, mert a szállodákban és éttermekben a vendégek fokozottan odafigyelnek a tisztaságra, és természetesen elvárják, hogy a legapróbb részletek is rendben legyenek. Az első benyomás hosszú időre befolyásolhatja vállalkozásunk hírnevét, amelynek megszerzése éveken át tartó kemény munka eredménye, ezért sem engedhetjük meg, hogy egy apró malőr a tisztasággal, vagy a higiéniával kapcsolatban tönkretegye azt.

Mr_Proper_3in1

Egy brit felmérés szerint a vendéglátóhelyek üzemeltetői havonta átlagosan mintegy 124,45 fontnak megfelelő összeget költenek tisztítószerekre, tehát az erre fordított összeg évente elérheti az 1.500 fontot is. Éppen ezért a professzionális felhasználóknak olyan termékre van szükségük, amelyben megbízhatnak, és amely tökéletes tisztaságot biztosít minden helyzetben. Ha ehhez egy olyan megbízható és elismert márkát választanak, mint a Mr. Proper, akkor biztosak lehetnek abban, hogy tökéletes tisztaságot érnek el minden alkalommal.

„Egyik legfontosabb küldetésünk, hogy segítsük a vendéglátóhelyeket abban, hogy versenyképesek maradjanak a folyamatosan változó piaci környezetben. A Mr. Proper 3az1-ben kiváló minőségű termék, amely egyszerre három funkciót is képes betölteni, így költséghatékony és egyszerű megoldást biztosít a vállalkozások számára” – mondta Stanislav Martisik, a Procter & Gamble Professional Közép-Európáért felelős kereskedelmi vezetője.

Bemutatkoztak a Casio legújabb digitális zongorái: íme, a Celviano Grand Hybrid, GP-500BP és GP-300

A Budapest Music Expo-n mutatkoztak be hivatalosan is a Casio legújabb hangszerei, köztük a digitális zongorák is. Ott voltunk a beharangozón, valamint testközelből megtapasztalhattuk az újdonságok működését.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-003

Minden kétséget kizáróan a figyelem középpontjában a Casio GP-500B, valamint GP-300 modellek álltak. A Casio standján ezek a termékek kapták a fő hangsúlyt, s a bemutatót Király Elvira zongoraművész kitűnő játéka tette még színesebbé.

Idén szeptemberben, Berlinben mutatkozott be a Casio két legújabb digitális zongorája. A GP-500BP és GP-300 modellek egyben a Casio legújabb Celviano sorozatának, a Grand Hybrid bemutatkozását is jelentik. Az új hangszerek ötvözik a digitális és akusztikus zongorák előnyeit és mindeközben egy igazi versenyzongora élményét kínálják – a hangzás, a billentyűk érzete és a játék szempontjából is.

A két új modell a Casio elektronikus hangszer technológiáinak kifejlesztésével töltött 35 évének és megszerzett tudásának csúcsteljesítménye. E hangszerek megalkotásának legfőbb vezérvonala a hangzás, a billentyűk érzetének, illetve egy akusztikus versenyzongora játékélményének pontos, hű visszaadása.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-002

A Casio új fejlesztésű AiR Grand Sound Source technológiája kifejezetten realisztikus és egyben fantasztikus hangokat, valamint gazdag hangzást biztosít – ami egy vérbeli versenyzongora sajátja. Ráadásul három legendás versenyzongora sajátos hangzásvilágát is kínálja: a Berlin Grand, mely elegáns és tiszta megszólalásáról és gazdag hangszíneket biztosító rezonanciájáról ismert; a Hamburg Grand, mely lenyűgöző kifejezőerőt kínál a húrok különleges zengése által; és a Vienna Grand, mely meleg hangokat, méltóságteljes hangzást ad a mélyhangok különleges repertoárja és a lágy dallamokkal megszólaltatható csodás hangszínei által. A Berlin Grand hangzás fejlesztésében a több mint 160 éves C. Bechstein zongorakészítő cég is részt vett. A fejlesztés eredményeként az új zongorák túlléptek a hagyományos digitális zongorák világán és a valóban árnyalt hangzás megalkotása iránti elkötelezettséget mutatják meg.

Acoustic Intelligent Resonator

Az új GP-500BP és GP-300 mindezek mellett a Grand Acoustic System hangrendszerrel is büszkélkedhet, mely a versenyzongora hangképzését idézi meg a felfelé és lefelé irányuló hangforrások     segítségével. A rendszer háromdimenziós hangképet kínál a hangok elnyújtásával, kiterjesztésével, illetve mélységének biztosításával.

A minőséget jellemzi a Natural Grand Hammer Action Keyboard névre keresztelt billentyűzet is. A C. Bechstein versenyzongoráknál is használt lucfenyő és különleges felületképzés mellett egy új, egyedülálló mechanizmust találunk a billentyűket szemlélve, mely különösen fontos a valódi versenyzongora-élmény megidézésében. Segítségével a zongoraművész a legfinomabb árnyalatokat is megjelenítheti, mely a zongora kifejezőerejének egyik legfontosabb alappillére – ráadásul élvezetes játékot és az érintés-billentés különlegességét is magában foglalja.

Tökélyre csiszolt és kifinomult hangzás és rezonancia, mely egy versenyzongora megszólalását idézi meg

Új fejlesztésű AiR Grand Sound Source

A Multi-dimensional Morphing technológia finoman átalakítja a hanghullámokat – az érzékelt megszólalási idő és a intenzitás függvényében megváltoztatja a hangszínt. Akár fokozatos crescendo esetén, pianissimo-tól fortissimo-ig, a technológia természetes hangzás alkalmazásával, folyamatosan és megfelelő hatással módosítja a hangokat.

Mindemellett a versenyzongora sajátos és erőteljes húrrezonanciáját megidéző, különleges String Resonance System vezérli a játékstílushoz leginkább megfelelő rezonancia mennyiségét és milyenségét. A külön-külön mind a 88 billentyűhöz rendelkezésre álló rezonancia-skála lenyűgözően természetes megszólalást és gondtalan játékélményt garantál.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-013

A két technológia kombinációja háromféle versenyzongora sajátos hangzásvilágát kínálja. A Berlin Grand elegáns és tiszta megszólalásáról és gazdag hangszíneket biztosító rezonanciájáról ismert, míg a Hamburg Grand lenyűgöző kifejezőerőt kínál a húrok különleges zengése által. A Vienna Grand meleg hangokat, méltóságteljes hangzást ad a mélyhangok különleges repertoárja és a lágy dallamokkal megszólaltatható csodás hangszínei által.

Natural Grand Hammer Action Keyboard a még különlegesebb élményért (GP-500BP és GP-300)

A GP-500BP és GP-300 billentyűi ugyanabból a kiváló minőségű lucfenyőből készülnek, mint amit a versenyzongorák billentyűzetének készítéséhez is használnak. Felületkezelésük ugyancsak megegyezik.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-001

Mivel maga az érintés teljesen „ismerős” lehet a zongoraművész számára, ujjai kisebb eséllyel csúsznak meg – illetve fáradnak el – játék közben. Az új modellek mindemellett speciális mechanizmust rejtenek, mely a kalapácsmechanika működésének érzetével kiemelkedően fontosak az akusztikus megfelelőjével szinte összetéveszthetően azonos játékélmény biztosításában. A mechanika pontosan közvetíti a legfinomabb ujjmozgást, ugyanakkor lehetővé teszi a dinamikus játékot is – maximális kifejezőerővel.

Grand Acoustic System: háromdimenziós hangképzés (GP-500BP és GP-300)

A Casio által fejlesztett Grand Acoustic System valósághűen idézi meg egy versenyzongora hangképét – mely a hangszerből felfelé és lefelé is árasztja a hangokat. A hat hangszóró gondosan tervezett elhelyezése és a hang megfelelő terjedését segítő kialakítás által a rendszer háromdimenziós hangképet kínál – a hangok elnyújtásával, kiterjesztésével, illetve mélységének biztosításával.

Téma funkció a zenedarabok optimális hangzásának beállításához (GP-500BP)

A téma funkció 15 zeneszerző (például Chopin, vagy Liszt Ferenc) nevével fémjelzett, illetve különféle (például jazz, vagy könnyűzene) zenei stílusokhoz megfelelő komplex hangzásbeállítást kínál. A beállítások a zenedarabhoz leginkább megfelelő hangszíneket, rezonanciát, illetve hatásokat tartalmazzák. Sőt, létrehozhatók saját, felhasználói beállítás- egységek is.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-004

  • Concert Play funkció a zenekari kíséret élményéhez
  • Egy élő zenekar fantasztikus megszólalása, csúcsminőségű digitális formátumban mentve. A zenekarral együtt játszva egy valódi koncert hangulatát érezhetjük. E funkció remekül alkalmazható gyakorláshoz – a tempó lassítható és olyan lehetőségek állnak rendelkezésünkre, mint például a gyors előre-vissza „tekerés”, vagy egy kijelölt szakasz ismételt lejátszása.
  • A Hall Simulator funkció egy különleges helyszínen, illetve koncertteremben történő előadás sajátos hangzását kínálja
  • A Hall Simulator a zongoraművész számára a különféle különleges helyszínek magával ragadó hangzását hozza el – például az amszterdami új-templom, vagy a berlini koncertterem hangulatát. Ugyanakkor a GP-500BP és GP-300 lehetővé teszi a váltást a zongorajáték előadójának pozíciója, valamint három különböző hallgató pozíciója között. Ezzel az előadás különféle élményét is megtapasztalhatjuk.

A teljes Casio paletta is felvonult a Budapest Music Expo-n

Aki kilátogatott az idei, 2015-ös Budapest Music Expo-ra, a Casio teljes elektronikus hangszerkínálatával is találkozhatott.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-015

Mivel a portfólió igen nagy, ennek köszönhetően nemtől és kortól függetlenül megtalálhatta bárki számításait. Úgy, hogy akár egy-egy rögtönzött etűdöt is el lehetett klimpírozni, a lehetőségek tulajdonképp határtalanok voltak.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-009

Természetesen a klasszikus értelemben vett zongorák mellett a kompakt vonal résztvevői is felsorakoztak, azonban legalább ugyanakkora volt az érdeklődés a fejlett, akár stúdió munkaállomásként is remekül helyt álló szintetizátorok kapcsán. Itt rögtön ki is emelnénk a 76 zongorabillentyűs csúcsmodellt, a Casio WK-7600-at, mely kedvező ár-érték arányával egészen biztos, hogy idén is sok vásárlót vonz majd be az év végig.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-008

Az erőteljes és masszív sztenderd kategóriából nekünk személy szerint a Casio WK-240 a favorit, hanzás minősége és jó programozhatósága-testreszabhatósága miatt.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-014

Gyerekek és fiatalok kedvence egyaránt az LK széria, melynek lényege, hogy a klaviatúra LED alapú világítani képes billentyűket tartalmaz. Mindez túl azon, hogy látványos, de nagyban elősegíti a zongorázással még csak ismerkedő delikvensek tanulását, de hétköznapi gyakorláshoz, tudáskiegészítéshez is kitűnő. Itt az LK-280 a preferált, igaz, ez a csúcsmodell, és ez is a legdrágább, de mindenképp megéri a befektetést.

casio-celviano-grand-hybrid-gp-500-bp-gp-300-napimagazin-010

S hogy az apró gyerkőcök se maradjanak billentyűs hangszer nélkül, nézzük az SA mini keyboard sorozatot. Itt is viszonylag széles a paletta, s ami fontos: a kezelhetőség, strapabíró kivitelezés, és a garantált jó kedv a gyerekszobában.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS-1D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: ASUSAcer, Gigabyte

Utazókat segítő applikációval jelentkezett a Budapest Airport

Az Apple App Store és a Google Play áruházból is egyaránt ingyenesen letölthető a Budapest Airport új mobil alkalmazása, ami hasznos és praktikus információkat nyújt az utasok számára. A BUD Airport nevű applikációval még kényelmesebbé és hasznosabbá tehető a repülőtéren eltöltött idő, akár indul vagy érkezik a felhasználó.

Mind iOS-re, mind pedig Androidra is elkészült a Budapest Airport repülőtéri alkalmazása, a felhasználóknak a „BUD Airport” kifejezésre kell rákeresniük az App Store-ban vagy a Google Play-ben. Az applikációt letöltő utasok hozzájuthatnak a járatokkal kapcsolatos legfrissebb információkhoz, tájékozódhatnak a parkolási lehetőségekről, vásárlási és egyéb reptéri szolgáltatásokról; valamint termináltérkép és folyamatosan frissített hírek állnak a rendelkezésükre. Az applikációban minden elérhető menüpont a Budapest Airport utasainak preferenciáit tükrözi.

budapest_airport_ihohu„2014-ben állítottuk fel a Digitális Szolgáltatások csapatunkat. Büszkék vagyunk arra, hogy piacra vihettük ezt a mobil alkalmazást, amely a legfrissebb és legfontosabb információkat szolgáltatja az utasok számára.” – nyilatkozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „Fontosnak tartjuk az utasok igényét a valós idejű információkra, éppen ezért nagyon bízunk benne, hogy egyre több elégedett felhasználója lesz az alkalmazásnak.”

A Budapest Airport folytatja a digitális szolgáltatásainak fejlesztését, hiszen a Facebook oldalának like-száma az utasszám arányában a legmagasabb az európai repülőterek között. A repülőtér számos más digitális felületen is megtalálható, mint például a Twitter, az Instagram és a Linkedin, hogy a lehető legjobban kiszolgálja közösségi média felhasználóinak igényeit.

Kam Jandu hozzátette: „Akár járatinformációt, parkolási ajánlatokat, vagy különböző akciós ajánlatokat keresünk, az applikáció mindenre választ ad. Így az utas kezében szinte végtelen információmennyiség áll rendelkezésre a repülőtéren egy okostelefon segítségével. A Budapest Airport termináljain elérhető ingyenes WiFi szolgáltatással az ingyenes mobil alkalmazással még szorosabbra fűztük a digitális kapcsolatot az utasainkkal.”

Tíz dolog, amit eddig nem tudtál SpongyaBobról

Milliók rajonganak érte világszerte – SpongyaBob Kockanadrág az animációs univerzum egyik legismertebb és legszerethetőbb figurája. A kedves szivacs minden korosztály kedvence, de vannak dolgok, amelyeket csak kevesen hallhattak Bikinifenék kedves hőséről. Íme 10 dolog, amit nem tudhattál a Nickelodeon egyik legnépszerűbb alakjáról és barátairól.

Átnevezték

SpongyaBob eredeti neve SpongyaBoy volt, a sorozat címe pedig SpongyaBoy Ahoy!. Ez azonban nem maradhatott, mert egy felmosófejgyártó korábban levédette a nevet. A sorozat készítője, az egykori tengerbiológus Stephen Hillenburg azonban megtartotta a Spongya előtagot, mivel attól tartott, a gyerekek így nem kedvelnék a karaktert.

spongyabob_2

Nagykorú

SpongyaBob rendszerint gyermeki ártatlansággal csodálkozik rá víz alatti élete minden apró mozzanatára, pedig már egy jó ideje nagykorú. A személyi igazolványa szerint 1986. július 14-én született, ami azt jelenti, hogy idén 29 éves.

Belterjes család

Karen, Plankton komputerizált feleségének eredeti szinkronhangja Jill Talley, aki a hétköznapokban SpongyaBob megformálójának, Tom Kennynek a felesége.

Főbűnök?

Ez ugyan csak feltételezés, de jobban belegondolva, lehet benne igazság. A fő karaktereket az elképzelés szerint a hét főbűn „inspirálta”: Rák úr a kapzsiság, Plankton az irigység, Patrik a restség, Szandi a gőg, Tunyacsáp a harag, Csigusz a falánkság is lehetne.

Pharrell Williams is vele szülinapozott

A világsztár Pharrell Williams a 41. születésnapját ünnepelte a bájos szivaccsal, a csillogó partin ugyanis SpongyaBob és Csillag Patrik is feltűnt – no meg persze sok más hollywoodi híresség.

pharrell_spongyabob_1

A valóság ihlette

A Rozsdás Rákolló étterem kinézetét egy igazi rákcsapdáról mintázták, Bikinifenék víz alatti városa pedig egy valóságban is létező sziget, Bikini Atoll alatt helyezkedik el.

Sztárhangok

Hillenburg ellenezte, hogy hírességek kölcsönözzék a hangjuk a karaktereinek, mert félt a Simpsonékkal való összehasonlítástól. Az első három évadban mindössze két kivételt tett, később viszont enyhült ez a tiltás, és olyan sztárok adták hangjukat a műsornak, mint Will Ferell, Johnny Depp vagy Victoria Beckham.

Stephen_Hillenburg_by_Carlos_Cazurro

Cameok

A SpongyaBob sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy több egész estés film is készült Bikinifenék lakóiról, ezekben pedig olyan világsztárok vállaltak élő szerepet, mint Robbie Williams, Pink, David Hasselhoff vagy Antonio Banderas.

Gomba lett Spongyából

Egy 2011-ben felfedezett gombafajtát SpongyaBob után neveztek el Spongiforma Squarepantsii-nek.

Palvin Barbi is SpongyaBobbal alszik

SpongyaBob legnagyobb rajongói között olyan neveket találunk, mint Barack Obama, Liam Gallagher, Britney Spears és Justin Timberlake de a gyönyörű magyar modell, Palvin Barbara is vele tölti az éjszakákat. A fiatal szépség annyira rajong a tengeri szivacsért, hogy őt mintázó pizsamában alszik, és ha teheti, szinte minden nap SpongyaBobot néz.

palvinbarbi_spongyabob

 

TIPP: SpongyaBob Kockanadrág új részekkel október 5-től minden hétköznap 17:35-kor csak a Nickelodeonon!

Előkerült Tom Hanks rajongói levele

Tom Hanks tökéletes. Steven Spielberg új filmje, a Kémek hídja (Bridge of Spies, hazai bemutató: november 26.) segít ezt bizonyítani. Lélegzetelállító hitelességgel alakítja az átlagembert, aki véletlenül Kelet és Nyugat nagyhatalmi játékai közé szorul. A hatvanas évek elején kémügybe keveredik: neki kell védenie egy elfogott orosz ügynököt, és ő indul a fallal és szögesdróttal körülzárt Kelet-Berlinbe, hogy letárgyalja egy elfogott amerikai pilóta kiadását. Hanks nagy színész. De nem volt mindig az.

KemekHidja-werkA Filmakadémia könyvtárában a múlt héten kiállították egy levelét, amit 18 éves korában küldött George Roy Hill Oscar-díjas rendezőnek, melyben a mester új filmjét A nagy balhé-t és főszereplőit, Paul Newman-t és Robert Redford-ot dicséri, majd így folytatja: „azt hiszem, önnek fel kellene fedeznie engem. Nem vagyok jóképű, nem olyan a testem, mint egy görög istené, a bajszom sem hajlandó nőni, de szerintem, bizonyos filmekben az emberek mégis fizetnének, hogy lássanak engem.”

Hogy a levél összefügg-e azzal, hogy Tom Hanks azóta két Oscar-díjat kapott, nem tudni. De az biztos, hogy azóta Ron Howard, Robert Zemeckis és Paul Greengrass mellett Steven Spielberg-nek is az egyik kedvenc színésze lett.

 

Forrás: IC Press

Díjkiosztókkal és kiállításokkal ünneplik az építészet világnapját Budapesten

Több építészeti díj átadásával, kiállításmegnyitókkal és koncertekkel ünneplik az építészet világnapját hétfőn Budapesten.

A Nemzetközi Építész Szövetség (UIA) 1998-as határozata értelmében minden év októberének első hétfőjén tartják az építészet világnapját. A nap kiemelt eseménye lesz a 2015-ös Év háza pályázat eredményhirdetése, amelyet a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában tartanak hétfőn délelőtt.

Idén nyolcadik alkalommal írta ki a pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ). Ugyanezen a napon adják át a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építészek Szövetsége által meghirdetett Diplomadíj pályázat legjobbjainak elismeréseit, valamint az Év Építészeti Fotója kitüntetést is. A Magyar Építőművészek Szövetségének székházában a világnapon nyílik meg a 2014. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé anyagát bemutató Building című kiállítás is.

budapest

A Budapesti Építész Kamara idei Építészeti Nívódíjának átadóját a FUGA Budapesti Építészeti Központban tartják, az estet Bálint Imre Ybl-díjas építész, a kamara elnöke nyitja meg. A szervezet által alapított nívódíj célja, hogy a kiváló építészeti alkotások és innovatív gondolatok megkapják a megérdemelt figyelmet, nyilvánosságot, valamint hogy elősegítse az építészeti kultúra fejlődését és az építtetők-építészek közötti sikeres együttműködést. Az estet az Oláh Dezső Trió koncertje zárja.

Az Ybl Egyesület szervezésében megvalósuló programokon az építészet mellett a zene október elsejei világnapjáról is megemlékeznek. A Zeneakadémián Lakatos Gergely, az akadémia főmérnöke Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zeneoktatás megújuló központja Budapesten címmel tart előadást, majd a rekonstrukciót tervező építőművészek, Magyari Éva, Pazár Béla és Potzner Ferenc bemutatják a Zeneakadémia épületét. Az előadásokat koncertek követik, amelyeken közreműködik a Nemzeti Filharmonikusok Kamaraegyüttese, a Momento kórus és az építészekből álló YBL 5ÖS is.

 

Forrás: MTI

Fotó: delina.hu

 

Harmadjára is elindult Az Év Irodája verseny

Az iroda.hu csoport immár hatodik alkalommal hirdeti meg Az Év Irodája versenyt, amely az egyik legrangosabb megmérettetés a hazai ingatlanpiacon. A nevezési időszak szeptember 21-én indult el, hét kategóriában lehet jelentkezni november 30-ig. Az eredményhirdetésre a szokásoknak megfelelően 2016 február elején a nagyszabású Díjátadó Gálán kerül sor. A győzteseket a közönségszavazatokat figyelembe véve rangos szakmai zsűri választja ki.

Az iroda.hu csoport idén már hatodik alkalommal szervezi meg Az Év Irodája versenyt és a Díjátadó Gálát, amely a hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb megmérettetése és rendezvénye. Az évek során egyre nagyobb népszerűségnek örvendő verseny győztesei és helyezettjei referenciaként tekintenek díjaikra, a nagy számú és igényes pályázat jelzi, hogy a hazai munkakultúra és irodapiac nagykorúvá vált, hazánkban is világszínvonalú értékek születnek, amelyeket mindannyiunknak meg kell ismerni.

Az_ev_irodaja

Igazi presztízzsé vált indulni a pályázaton, amely maga a trend, a igazodási pont a szakma számára, és amely összeköti Magyarországot a nagyvilággal. Az Év Irodája nem csak a jelen és a jövő ingatlanpiacát mutatja meg, hanem a szakma történetének fontos részévé is vált, hiszen a résztvevőkön keresztül látható: hogyan fejlődik a hazai ingatlanszektor, az irodapiac, az irodatervezés és fit-out – utóbbiak együttesen már professzionális iparággá nőtték ki magukat.

Idén hét kategóriában indulhatnak a versenyzők, amelyből háromban már lakóprojektet is lehet nevezni (Az Év Új Ingatlanfejlesztése, Az Év Tervezett Projektje, Az Év Legzöldebb Projektje).

Köszönhetően a pozitív ingatlanpiaci hangulatnak új kategóriának az idén Az Év Tervezett Projektje lépett be, előrevetítve és támogatva az új fejlesztések megindulását.

 

A hét meghirdetett kategória a következő:

Az Év Irodája

Az Év Irodaháza Bérlői Díj

Az Év Új Ingatlanfejlesztése

Az Év Tervezett Projektje

Az Év Legzöldebb Projektje

Az Év Üzemeltető Cége

Az Év Ingatlanpiaci Személyisége

 

A verseny a gyakorlatban megvalósuló irodákat, irodaházakat, a zöld projekteket és ingatlanterveket, valamint a nyugati munkakultúrák hazai elterjedését egyaránt bemutatja. Egyre több egészséges, ergonomikus, kényelmes és környezettudatos munkahely jön létre, amelyek növelik a hazai cégek és a globális vállalatok itthoni irodáinak versenyképességét, termelékenységét, vonzzák a szakembereket a világ minden tájáról, és nem utolsó sorban – főként – Budapest számára biztosítanak egyre nagyobb presztízst.

TIPP: A nevezési folyamat szeptember 21-én indult el, a versenyre a www.azevirodaja.hu oldalon lehet jelentkezni november 30-ig.